Holdfény Akadémia - 14. fejezet

14. ÁTÉRZÉS


Jó sok utat meg tettünk kifelé az erdőből, mikor egy kunyhóhoz értünk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy ez az erdő. Damus betuszkolt az ajtón majd egy székre ültetett. Nagyon feldúlt volt. Valakivel telefonon beszélt és közben fel alá járkált a kunyhóban. Többször kilesett az ablakon, mintha várna valakire. Aztán letette a telefont és felém fordult.

- Mégis mi a fenét képzeltetek ti ketten? Ki menni az Akadémiáról fényes nappal egy olyan helyre, ahol nyüzsögnek a Volturi vadászai?- tajtékzott a dühtől. Megijedtem tőle. Morát még nem láttam dühösnek, de most már tudom milyen érzés, mikor rettegsz. A szemeim könnybe lábadtak, arcomat a tenyerembe temettem, és most már zokogtam.

- Hope, kérlek, ne haragudj, de meg kell értened, hogy veszélyben vagy! Nem mászkálhatsz csak úgy, mert bármikor megtámadhatnak.- éreztem, hogy a fiú hozzám ér, reflexszerűen felugrottam és a sarokba rohantam. Remegtem a félelemtől. Csak most tudatosult bennem, hogy ez már nem játék. Engem meg akarnak ölni, én meg tálcán kínálom magam és még másokat is veszélybe sodrok ezzel.

- Sajnálom, ha megijesztettelek, nem állt szándékomban.- felnéztem és a fiú elkínzott arccal nézett vissza rám. Megtöröltem a könnyes szemeimet és felálltam. Tétován léptem egyet, mire mintha arcon vágták volna a kunyhó másik végébe hátrált.
- Nem félek tőled, csak attól, hogy miattam annyian vannak veszélynek kitéve. Nem lenne egyszerűbb, ha simán csak odaállnék és megkérném őket, hogy ha másokat békén hagynak, akkor feladom magam?- ettől kicsit nyugodtabb lettem és már el is kezdtem azon gondolkodni, hogy visszamegyek és feladom magam. A következő pillanatban a földön voltam, Damus dühösen felém hajolt.

- Ezt felejtsd el! Ez nem történhet meg! Nem engedem, és Nionak is lenne hozzá egy-két szava.- a fiúnak szinte feketék voltak az íriszei. Dühös, mert reálisan gondolkodom. Ennek semmi értelme.
- Gondold csak végig. Engem akarnak elkapni, és amíg ez nem történik meg rengeteg, jó vámpírt megölhetnek. Azt meg nem hagyhatom, hogy a szeretteimnek baja essen.- Damus már válaszra nyitotta volna a száját mikor belém hasított a felismerés. Nio egyedül van 4 vérszopó ellen. Meg fogják ölni, vagy talán meg is ölték már. Miattam.

- Vissza kell mennünk!- téptem ki magam Damus szorításából és az ajtó felé rohantam. Mire odaértem, a fiú elállta az utam.
- Nem mehetsz ki innen! Amíg nem biztonságos itt maradunk.- válaszolta megingathatatlanul.
- De hát Nio egyedül küzd azokkal a fenevadakkal, esélye sincs!- ordítottam könnyes szemekkel. Ismét zokogtam, de ura voltam a helyzetnek és már egyre dühösebb is voltam.

- Akkor sem mész innen sehová!- válaszolta idegesítő nyugodtsággal. Hogyan lehet valaki ilyen nyugodt, mikor az én legjobb barátom, a bátyám épp az életéért küzd. Ez a fiú a legérzéketlenebb lény a világon.

A következő pillanatban éles fájdalom hasított a mellkasomba, a vállamba és a combomba. Sikítást hallottam, de közben rájöttem, hogy ez én voltam. Mikor kinyitottam a szemem a lábamból vér szivárgott. Felnéztem és Damus úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna.

- Mit történt? Ez mi, hogyan…?- nem tudta eldönteni, hogy odajöjjön, vagy arrébb menjen. A vérző lábammal nem igazán segítettem neki, hiszen a vérem biztosan ingerelte. De mi történt? Nem csináltam semmit. Ezen tanakodtam, mikor újabb éles fájdalom hasított a mellkasomba. Mintha belém rúgtak volna. Megpróbáltam koncentrálni, és Nióra gondoltam, hogy kapcsolatba léphessek vele, mikor hirtelen szörnyű képek villantak be.

Harcolt velük, de alul maradt. Beleharaptak ugyanott, ahol az én sérüléseim voltak. Csúnyán elbántak vele, miattam. A következő pillanatban ott feküdt amellett a fatörzs mellett, ahol nemrég beszélgettünk. Vérben úszott, és… nem az nem lehet. Ő nem hallhat meg. Azonban hirtelen visszacsöppentem a valóságba. Hallottam, hogy Damus a nevemet kiabálja. A hangjában rémületet véltem felfedezni. A szemeim kipattantak. Felugrottam, mire ő meglepetten és zavarodottan nézett rám.

- Mi történt veled az előbb? Elájultál és újabb sérüléseid lettek. Aztán a farkasod nevét kiabáltad. Mi folyik itt Hope?- nézett rám kérdőn Damus.
- Vissza kell mennünk, mert haldoklik! Érzem őt! Ezek az ő sebei és láttam harc közben. Most ott fekszik, ahol ránk támadtak és nem lélegzik. Vissza kell mennünk érte!- hörögtem a sírástól, közben könyörögtem Damusnak.
- Rendben. De te itt maradsz. Ilyen sebekkel csoda, hogy magadnál vagy.

- Azt már nem!- Gyorsan begyógyítottam a sebeimet, amire válaszul megint egy döbbent arcot kaptam majd elindultam az ajtó felé.
- Jól van, látom, nem tudlak maradásra bírni. Tudod nagyon makacs egy lány vagy te. Pont, mint az…- de nem fejezte be, hanem kitárta a kunyhó ajtaját. Nem volt időm most ezen gondolkodni, mert ha nem érünk oda időben, akkor Nio meghalhat, azt viszont nem élném túl.

- Ha én viszlek, gyorsabban oda érünk.- kicsit félve, de engedtem. Így Damus hátán utazva pár perc alatt odaértünk. Jól láttam. Nio annál a kidőlt fatörzsnél feküdt, és már alig volt benne élet. Odarohantam hozzá és megöleltem, bár átalakulva sokkal nagyobb volt, így nem igazán értem körbe. A sérülései borzalmasan néztek ki, csoda, hogy eddig kibírta.

A fejét felemelte és a szemünk egymásba fúródott.- Semmi, baj. Majd én meggyógyítalak.- suttogtam lágy hangon. Nio erre halkan nyüszített majd hagyta, hogy megnézzem a sebeit. Damus addig a közelben az egyik fához támaszkodott és figyelt, hátha valami gond adódna.

- Jól van, akkor kezdjük.- Először a súlyos sebeket akartam begyógyítani. Az egyik szörnyeteg teljesen összeroncsolta Nio tüdejét, úgyhogy azzal kezdtem. Rátettem a kezem az oldalára és koncentráltam. Nagy fényesség lett és éreztem a melegséget, ami a kezemből áramlik. Kicsit tovább tartott, mint az én esetemben, de ez nem érdekelt.

Végül sikerült. Nio hálásan nézett rám, mert végre megint rendesen lélegzett. Fel akart kelni, azonban visszanyomtam. A lábai és a válla is csúnyán szétroncsolódott, de nem volt olyan vészes. A vállára tettem a kezem és megint koncentráltam. Ez már jóval gyorsabban gyógyult.

Ahogy haladtam a sérülésekkel, egyre fáradtabbnak éreztem magam, de tudtam, hogy nem hagyhatom most abba, mert Nionak szüksége van rám. Már csak a combján lévő hatalmas mélyedés volt hátra mikor mocorgást hallottam a hátam mögül. Nio rémülten nézett rám és meghallottam a fejemben.

- Visszajöttek. A hátad mögött van az egyik. Ne mozdulj, majd én elintézem- Nio már épp ugrott, volna, de én visszanyomtam és abban a pillanatban hátra fordultam és tőlem is meglepően, támadtam. Hatalmasat rúgtam az épp felém vetődő nomádba. Olyan erővel rúgtam bele, hogy a fa, aminek neki vágódott hatalmasat reccsent. Mosolyogtam, de örömöm nem tartott sokáig, mert jött a másik. Felugrottam és arrébb szökkentem mikor egyenesen belém akart rohanni. Épp ahogy Edwardék mutatták. Damus is el volt foglalva, mert a másik két vérszopó megpróbálta lefoglalni, amíg ezek velem foglalatoskodnak.

- Vigyázz! Mögötted!- hallottam Niot a fejemben. Épp időben, mert az előző épp megpróbált ismét belém rohanni, de most hátulról. Mivel vérszopó, ezért gondoltam nem nagy kár érte. A kezeimben tűzgolyók keletkeztek, és ezeket rádobtam a nomádra. Lángra lobbant és rövidesen förtelmes ordítások közepette hamuvá égett. A morák nagy ellensége a tűz. Ezen felbuzdulva a másikat is célba vettem és azzal is végeztem. A maradék elképedve bámult, majd eltűntek a fák között.
- Ez eszméletlen volt Hope! Hol tanultál te meg így harcolni?- kérdezte hitetlenkedve Damus.- Ezért még számolunk kisasszony! Ezt még egyszer meg ne próbáld! Most szerencséd volt de legközelebb én harcolok nem te!- morgott Nio miközben a fejemben éppen kiabált velem. Persze azért örült ő is, ezt éreztem, bár tudom, hogy sosem ismerné be, hogy én védtem meg őt, nem pedig fordítva.

- Hát igazándiból nem tudom! Ma vettem leckéket Cullenéktől, de ők csak a támadások elől való kitérést mutatták meg, a többi valahogy jött. Kicsit olyan volt mintha nem is én lennék.- Aztán jutott el az agyamig. Ez nem én vagyok. Megöltem két morát. Gyilkos vagyok. A földre rogytam, és a könnyeimbe temettem az arcom, majd a fáradtságtól hamarosan minden elsötétült előttem.

Holdfény Akadémia - 13. fejezet

13. ÁRULÓ VAGY ÁLDOZAT?

Jó pár mérföldet megtettünk, mire egy nagyerdőbe értünk. Itt megálltunk és megvártam, míg Nio visszaváltozik és felöltözik. (Persze elfordultam, mert bár régóta ismerem, azért mégsem illik másokat ilyen helyzetben meglesni.)

- Nos, mi volt ez az egész? Tudom, hogy titkolsz valamit. Most már igazán szeretném tudni.- fordultam Niohoz értetlen arcot vágva.

- Gyere, ülj le ide! Elmesélek neked valamit.- mutatott egy kidőlt fára Hanio.- La Pushban éltem. Nem volt semmi gondom. Egészen addig a napig, amíg Cullenék meg nem jelentek. Ott romlott el minden.

- Tudod, Hope ha a quileute-ok közelébe vámpírok élnek, akkor a 16-17 fiúknál beindul az átváltozási folyamat. Velem is ez történt. Én lettem volna az első. Nem segített senki, csak az apám Billy Black. – akkor ez azt jelenti, hogy ő és Jacob testvérek? Ez hihetetlen. Pedig nem is hasonlítanak.

- Gondolom, rájöttél, hogy Jacob a rokonom. Féltestvérem. Az anyánk más volt. Az enyém meghalt mikor születtem, majd Billy újra nősült és utána született Jake. Sosem jöttünk ki jól.- hát erre rájöttem az előbbi események kapcsán. Mosolyogtam miközben ezen, gondolkodtam.

- Aznap mikor befejeződött volna az átalakulásom, épp összevesztem apámmal és elmentem Seattlebe. Elmentem az ottani erdőbe, hogy átgondoljam a dolgokat, mikor rám támadott egy nomád. Mielőtt átváltoztam volna megharapott. A mora vámpírok mérge számunkra, halálos. Meg volt pecsételve a sorsom. A vámpír otthagyott és mikor már azt hittem meghalok, akkor talált meg Emily nagyi. Ezt a részt ugye ismered. Ekkor léptem szövetségre a nagyiddal, ami egyben a vámpírokkal való szövetséget is jelent. Tartoztam neki, mert megmentette az életem. 3 évvel később mentem vissza Forksba.

- Azt hitték meghaltam. Nagy cirkusz volt mikor visszamentem. Nem értették, hogyan lehet. Sam Uley volt az ottani farkasok alfája és Jacobé is. Meglepő, hiszen Jake simán átvehette volna az alfaságot, mert neki több joga volt hozzá. Viszont Jake és a felelősség két külön dolog.
- Hát nekem nem úgy tűnik. Olyan jól összetartja a falkáját. Született vezető.- gondoltam, miközben Nió szavait emésztettem.

- Persze, hogy most az, mert azok a vámpírok teljesen megszédítették. Ő is a szövetségesük lett. Nekem kellene a quileute-ok falkáját vezetnem, nem annak a senkiházinak. Mi joga van neki ahhoz?

- Hope! Engem száműztek, mikor kiderült, hogy szövetkeztem a nagyanyáddal. Ő alfa lett és saját falkát hozott létre. Ünnepelt hős, aki száműzte a saját bátyját, és még csak nem is kereste miután eltűnt. - Nio megint remegni kezdett. Megöleltem, mert én sosem fogom elküldeni. Nekem mindig a bátyám lesz.

- Sajnálom, hogy így alakult Nio, de tudnod kell, hogy én mindig a bátyámnak foglak tekinteni és úgy szeretlek, mintha mindig is a testvérem lettél volna.- mondtam, miközben még szorosabban öleltem.
- Tudom. És köszönöm neked. Rád mindig számíthatok.- mosolygott vissza Nio.- Tudod, jobban éreztem magam veled ebben az elmúlt négy évben, mint az elmúlt 150 évben bármikor.

- Na várjunk csak. Azt tudom, hogy te halhatatlan vagy, de a többi alakváltó is?- döbbentem le hirtelen.
- Persze, ha úgy vesszük. Nem öregszenek, amíg fel nem adják a farkas létet.- nevetett Hanio, mikor meglátta döbbent arc kifejezésemet.

- Utánam Jake a legidősebb vérfarkas, mivel egy mora a bevésődése.
- Rennesmée.- állapítottam meg.

- Na de várjunk csak. Mi az, hogy bevésődni? És a többi indián srác már nem él, akik akkor voltak farkasok?
- De igen. Leah és Seth Clearwater még igen, mivel ők eddig még nem vésődtek be, és nem volt ki miatt feladni a farkas létüket.
- Szóval, ha valakibe bevésődsz, az olyan, mint a szerelem első látásra?- Vajon Nionak már volt bevésődése?

- Igen olyasmi. Viszont a másik félnél ez nem történik meg feltétlenül. Szabadon dönthet róla, hogy ezt a sorsot választja-e vagy nem. Persze, eddig még nem hallottam olyanról, hogy valaki visszautasított volna egy farkast is. Túl vonzóak vagyunk.- nevetett.

- Jaj, Nio. Néha annyira komolytalan vagy. Itt vagy 150 éves és még én is komolyabb vagyok nálad.- próbáltam meg dühösnek látszani, de én is vele együtt nevettem.

- Tudod, régen éreztem magam megint ilyen jól. Régen, mielőtt ez az egész be nem következett, sokkal többet voltunk együtt és te is vidámabb voltál, meg én is. – bújtam Nio ölébe kicsit szomorúan.

Megfogta az állam, és felé fordította a fejem.- Hope, tudod, hogy én sosem hagylak el. Rám mindig számíthatsz. Mi mindig együtt maradunk, bármi történjék is. Rendben?
- Megígéred?
- Ígérem.- majd egy puszit nyomott a homlokomra és szorosan magához ölelt.

Hirtelen zajt hallottam a bokrokból. Nio is hallhatta, mert felpattant és engem a háta mögé lökött. Kilestem a mögüle és 4 éhes nomádot, láttam meg. Mindegyiknek karmazsin vörös szemei voltak. Elindultak felénk. Reszkettem a félelemtől. Mi lesz most velünk?
Ők 4-en vannak, mi meg ketten, vagyis én még csak egy fél. Tudtam, hogy most meg fogunk halni. Viszont előtte legalább jól éreztem magam, ha csak egy kis ideig is. Becsuktam a szemem és vártam a halált, de hirtelen egy hideg kéz ragadott magával. Kinyitottam a szemem és elképedtem. Ugyanaz a fiú volt, aki múltkor is megmentett.

- Menj, és vidd el innen, addig én feltartom őket- kiabált Hanio.
-Várj. Nem mehetünk el. Meg fogják ölni.- kiabáltam a fiúnak.
- Damus siess! Vidd el innen a hercegnőt, ez parancs!- kiabált a fiúra Nio. A fiú bólintott és megragadta a karomat, majd őrült iramban futni kezdett.

Holdfény Akadémia - 12. fejezet

12.KIBORULÁS

Edwarddal átmentünk abba az épületbe, ahol a Dimur kiválasztottak edzései zajlanak. Olyan volt, mint egy hatalmas tornaterem. A falakra különböző korszakokból való harci fegyverek voltak felfüggesztve. A hatalmas ablakokat sötétítővel látták el. Természetesen most a lámpák fel voltak kapcsolva. A terem másik felén vékony szivacs szőnyeg volt leterítve. Gondolom itt fogunk mi edzeni.

- Jól van Hope. Most az érzékeidet fogjuk fejleszteni.- kezdte Edward.- Váratlanul fogunk felbukkanni és neked ki kell térned előlünk.- Na álljunk csak meg. Előlünk? A következő pillanatban már Emmett és Jasper is ott álltak mellettem. Emmett arcára kaján vigyor ült ki.

- Oké. De azért legyetek egy kicsit kíméletesek jó? Fáradt vagyok én most a harcososdihoz.- próbálkoztam a gyenge kislány szöveggel.
- Hope! Nem most jöttünk le a falvédőről. Egy ilyen meg sem kottyan neked.- felelt hidegen Jasper.- És különben is rád fér egy kis testedzés.

- Jól van, na! Azért egy próbát megért.- válaszoltam sértődötten. A következő pillanatban az egész terem elsötétült és Cullenék elsuhantak mellettem. Most mit csináljak? Én nem vagyok még vámpír és nincs ultra érzékeny hallásom, meg infra látásom.

- Fiúk, ugye ezt nem gondoltátok komolyan? Én még az orromig sem látok. Így, hogy vegyem észre a támadásotokat?
- Maradj csöndben és próbálj meg minden mást kizárni a tudatodból, csak a hallásodra és a látásodra koncentrálj.

- Rendben.- Jól van kislány. Képes vagy rá, csak koncentrálnod, kell, akkor legyőzheted, ezeket a beképzeld morákat.

- Hope azért ennyire ne örülj nekünk.- hallottam meg gúnyos hangját.- A gondolat pajzsod most nem hat. Ezért még egy kicsit nehezítve lesz a dolgod.- Remek. Nem baj, ennél nagyobb slamasztikában is voltam már.

A következő pillanatban mozgást észleltem, ami egyenesen felém irányult. Emmett. Elugrottam, és áldottam magam, amiért nem terített le.

Pfff. – Aúúú!- A földön voltam és minden levegő kiszorult belőlem. -Köszi Edward. Ezt meghálálom még egyszer.
- Szívesen. Figyelj oda, mert egyszerre több fele is figyelned kell. Még egyszer!!!- utasított Edward.

Most már ügyesebb voltam. Fél óra után Emmett támadásait simán kivédtem és néha még Edward sem járt sikerrel. Viszont Jasper eszméletlen módon támadott. Egyetlen alkalommal sem tudtam hárítani, mert hallani is alig lehetett mikor elindult felém. Kétség kívül profinak számít harc terén.


Folytattuk, és nem adtam fel. Persze első alkalommal nem remélhettem, hogy könnyen megúszom, de most még olyan izmaim is sajogtak, amiről nem is tudtam, hogy léteznek.
Éppen a falnak vágódtam mikor kicsapódott a terem ajtaja és megint világosság lett a teremben. Hanio száguldott be és nagyon dühös volt. Mögötte a farkasok jöttek és Alice is besurrant, szomorúan nézett Edwardra, majd odasétált Jasperhez.

Nem értettem Nio miért olyan ideges, hiszen nem történt semmi, azon kívül, hogy három mora laposra vert és még hagytam is. Ez kifejezetten ironikus.

- Mégis mi a francot képzeltek magatokról?- támadt Nio Edwardéknak.
- Nio, nem történt semmi csak elkezdtük az edzéseket. -Most már feltápászkodtam és elindultam felé, mikor Jacob állt elém. Nem értettem miért tette ezt ezért kikerültem, hogy tovább menjek de megragadta a karomat és visszarántott.

- Mi az? Csak odamegyek hozzá! – rivalltam rá Jake-re.
- Te meg ereszd el!- ordított a testőröm Jacobra. Ledermedtem. Mi történt itt? Miről maradtam le?

- Nio, erre semmi szükség. Nyugodjon le mindenki, beszéljük meg higgadtan a dolgokat. – próbálkozott Edward miközben intett, hogy álljak meg ott, ahol vagyok. Kezdtem ideges lenni, mert biztos van itt valami, amiről nem tudok.

- Elárulná végre valaki, hogy mi folyik itt?- kezdtem kicsit ingerült lenni. Alice pördült oda hozzám és kezdett kifelé taszigálni a teremből.
- Hope, gyere! Majd ők ezt lerendezik maguk között.- itt elpattant a cérna és dühömben olyan lendülettel vágtam Alice-t a terem másik végébe, hogy az berepedt. Erre nem számítottam. Nem akartam a kis törékeny Alice-t bántani.
- Sajnálom.- odarohantam Niohoz, aki valósággal remegett és közben a többiekkel nézett farkas szemet.

- Hope, menj el onnan, mert még kárt tehet benned!- kiabált utánam Alice.
- Nem lesz semmi baj! Nio nem fog bántani. Ugye nem fogsz bántani?- kicsit elbizonytalanodtam, de tudtam, hogy csak én tudom megnyugtatni.

Ekkor meghallottam, hogy valaki elindul felém rendkívül gyorsan. Megpördültem és Jaspert láttam, ahogy vészesen közeledik felém. Tűz. Ez majd feltartja őket. A kezeimmel tüzet gyújtottam és így elválasztottam őket tőlünk.

- Nio! Gyorsan változz át, mert sokáig nem tudom őket feltartani!- utasítottam gondolatban. Ő így is tett. A hátára ugrottam, de előtte felállítottam a gondolat pajzsomat, hogy ne tudjanak utánunk jönni.

- Menjünk el egy kicsit. A szomszédos erdőbe. Ott megbeszéljük és senki sem zargat majd. Mosolyogtam, miközben ezeket a szavakat suttogtam a barátom fülébe. Bólintott majd őrült iramban futottunk ki az Akadémia területéről

Holdfény Akadémia - 11. fejezet

11. TITKOK


- Gabrielle, ez butaság. Miért akarnának titeket bántani? Még azt sem tudják, hogy te meg a húgod éltek.- Darius volt az. Sosem gondoltam, hogy tud ilyen kedves és gyengéd lenni.
- De mi van, ha mégis? Ha Hope csak véletlenül került az útjukba? Lehet, hogy minket kerestek. Tudod, hogy egy megszökött akkor és azóta is kereshet. Lehet, hogy szólt a Volturinak.- Gabi hangja kétségbe esett volt. Létezik, hogy az a 3 nomád őket kereste volna. Nem az nem lehet, mert csak egy maradt életben a támadóik közül és nem említette egyik mora sem, hogy én lennék Gabi. Biztos nem őt keresték.

- Tudod, hogy nem hagyom, hogy bántsanak titeket. Egyébként meg ezek a morák Damust keresték.- már megint ez a Damus. Ki lehet az? A fenébe is nem igazán emlékszem rá, hogy ki volt az a sötét alak, aki megmentett. Viszont az a két borostyán sárga szempár örökre az emlékeimbe vésődött. Még sose láttam ilyen szép szempárt.

Na, de elég az álmodozásból. Lehet, most megtudom ki is ez a Damus valójában.

- Damus visszajött? Hol van? Miért nem szóltál?- Gabi mintha fel lelkesült volna. Talán ismeri?
- Elkaptuk, igen. Ő mentette meg a hercegnőt. Persze ha nem ólálkodott volna az iskola környékén, akkor az a három vérszopó nem meri ide betenni a lábát.

- Darius, ne beszélj így róla! Tudod, hogy nem könnyű neki. Kíváncsi lennék te, mit tettél volna, ha mora létedre kiválasztott leszel, és ide hurcolnak, azok közé, akik gyűlölik a morákat. – Az a Damus mora lenne? Akkor azért volt olyan, mint Cullenék. Akkor viszont miért szökött meg? Itt biztonságban lehet, ha a Volturi üldözi.

- Kiszámíthatatlan. Tavaly is majdnem megölt egy kiválasztottat.- na jó ez már kicsit túlzás. Vegetáriánus és mégis ölni akart. Itt, ahol hemzsegnek a testőrök.
- Szerintem Orion csak azért csinálta, mert Damus visszautasította. Az a lány nem képes megérteni azt, hogy NEM!- így már minden világos. Mivel megtudtam, hogy Orion bármit megtesz azért, hogy ő maradjon trónon.

- Van erre bizonyítékod? Mert, ha nincs, akkor tudod, hogy nem tehetünk semmit.
- De Orion szülei azt akarják, hogy adjátok át a Volturinak. Ugye nem teszitek meg? Ugye nem hagyod? Kérlek!- Gabi elsírta magát. Vajon miért olyan fontos neki Damus?

- Gabi, ne sírj! Nem lesz semmi baj. Ígérem, itt marad. Talán képes lesz megszokni, de csak addig maradhat, amíg nem tesz, megint valami hülyeséget. Mivel megmentette Hopeot ezért Luna adott neki még egy esélyt. De csak egyet. Mást nem tehettem érte.

- Köszönöm Darius. Szeretlek!- micsoda? Csak nem… Az nem lehet. Vagy mégis?
- Én is szeretlek. Most mennem kell. Később találkozunk. Addig vigyázz magadra.- ó fenébe le fogok bukni.

Gyorsan 3 ajtóval arrébb futottam és úgy csináltam, mint aki most jött csak fel a lépcsőn. Mikor Darius kilépett a szobából, úgy tettem, mintha meglepődtem volna. Köszöntünk egymásnak, ezután bementem a szobába.
- Szia!- üdvözöltem Gabyt.
- Szia!- köszönt nekem ő is.

- Megzavartam valamit? Ha igen, akkor bocsi. Nem tudtam, hogy a tanárok még tanítás után is zargatják a diákokat.- Próbáltam azt a látszatot kelteni, mintha nem is sejteném mi történt az előbb a Darius és Gaby között.

- Ja, ő persze. Csak szólt, hogy le kell majd mennem Lunához, mert beszélni akar velem.- Látszott, hogy nem tudja, mit mondjon, de úgy tettem mintha hinnék neki, ez megnyugtatta.

Kop, kop. Valaki kopogott, majd kitárult az ajtó és Edward Cullen lépett be a lánya kíséretében.
- Remélem, nem zavarunk. Hope ki tudnál jönni egy kicsit?- szólt hozzám Edward.
- Ő, persze.- nem értettem mi lehet olyan fontos. Hiszen reggel már mindent elmondtam, a többit meg ő amúgy is tudja.

- Nem a reggelivel kapcsolatban szeretnék veled beszélni.- mosolygott rám. Persze. Mindig elfelejtem a gondolatolvasást.
- Rendben, megyek- fölkeltem az ágyamról és kibattyogtam a folyosóra.
- Na mi az a halaszthatatlan ügy?- érdekes. Renesmée az előbb még ott állt Edward mellett, most meg eltűnt, mint a kámfor.

- A farkasával van. Vadászni mennek.- válaszolt a gondolatomra. Persze, hiszen ők nem esznek ételeket.
- Egy pillanat és mondhatod.- Gyorsan fel kellett állítani a gondolatim köré a mentális pajzsot, mert így elég nehéz beszélni Edwarddal, hogy közben minden más dologról is tud, ami a fejemben van. Így ni.

- Oké. Mondhatod.- mosolyogtam vissza. Ez csöppet sem tetszett neki.
- Na jó. Bár ez így kicsit megnehezíti majd a dolgomat.- nem értem mire gondol. Csak nem el akar rabolni? Nem hiszem. Különben sem hagynám.

Holdfény Akadémia - 10. fejezet

10. MEGLEPŐ FORDULATOK


- Nem tudsz néha legalább az orrod elé nézni?- förmedt rám éktelen haraggal a lány. Hosszú, vállánál kicsit talán hosszabb fekete hullámos haja volt. Kerekded arc, ami egy kicsit szeplős. A szemei olyan kékek, hogy olyan érzésem van, mintha jégcsapok lennének. Nálam egy kicsivel magasabb, szép karcsú de azért nem az anorexiás típus. A bőre hófehér és az öltözékét, ahogy elnézem, gazdag lehet. Viszont jellemre inkább egy kígyó jut eszembe. Lehet, hogy nagy szerencsétlenségemre pont az iskola sztárjába sikerült beleütköznöm.

- Öhm. Elnézést! Nem szándékos volt. – próbáltam kedvesen menteni a helyzetet. Nem kell, hogy Nio meghallja, és a védelmemre kelljen. Azután, majd hallgathatom, hogy még egy ilyen piti félre értést sem tudok egyedül megoldani.

- Ó, ugyan már semmi nem történt. - váltott át ijesztően kedves arcra. A következő pillanatban odahajolt a fülemhez.- Na ide figyelj, te akármilyen híres neves vámpír lány. Ha azt hiszed, hogy itt most mindenki a te kedved szerint fog itt ugrálni, akkor nagyon tévedsz. Ez itt az én iskolám és mindenki úgy ugrál, ahogy én fütyülök! Értve vagyok?

- Én nem akartam…
- Rendben. Akkor majd találkozunk. Szia!- és megint azzal a mosolygós kedves arccal nézett vissza rám. Kirázott a hideg. Megfordult és elindult a társalgóba, és ugyanolyan kedves arccal nézett vissza rám, de tudtam, hogy ez csak a látszat. Ez a lány még sok gondot fog nekem okozni.

- Hát ez meg mi volt?- hallottam meg mögülem Shadow hangját.
- Csak megismerkedtem az iskola sztárjával.- fordultam hátra, hogy köszönjek egyik újdonsült barátomnak.
- Orion? Te beszéltél vele?- nem értettem miért olyan meglepő az, hogy beszéltem ezzel a lánnyal.

- Hát, véletlenül meglöktem, mert nem vettem észre, de hamar elsimítottuk az ügyet.- Persze azt leszámítva, hogy közölte, vagy meghúzom magam vagy megkeseríti a minden napjaimat.

- Orion kedves volt veled? Na ezt nem veszem be! Ez a lány egy álnok kígyó! Először azt hiszed, milyen kedves aranyos lány, aztán meg egyszer csak olyan gonoszul viselkedik veled, hogy legszívesebben megfojtanád. – Ahogy észrevettem Shadow nem tartozott a lány baráti köréhez, sőt egyenesen utálja.

- Hát azért közölte velem, hogy hol a helyem, meg, hogy itt ő a góré, de persze ezt a többiek, akik itt voltak nem vették észre. Engem meg nem zavar, hogy azt hiszi itt ő parancsol.

- Csak vigyázz, mert bármire képes, hogy megtartsa a pozícióját. Az a legjobb, ha messziről elkerülöd, és a pasijára eszedbe ne jusson ráhajtani, ha nyugodt életet akarsz.- figyelmeztetett.

- Eszemben sincs. Biztos a pasija is valami felfuvalkodott hólyag.- nevettem el magam, erre már Shadownak is nevetnie kellett.
Mindketten ettünk egy szendvicset és közben a többiek is, csatlakoztak hozzánk.
- Hope, kérdezhetek valamit?- fordult hozzám aggódó tekintettel Gina.
- Persze mond csak.- Reméltem, hogy nem arról a dologról akar kérdezni, amit Darius és Gabi veszekedéséből hallottam.

- Milyenek voltak?
- Mármint kik?- nem tudtam, mikre érti ezt.
- Hát a morák, akikkel összetűzésbe kerültél.
- Erősebbek, mint gondolnád. És mit ne mondjak, pocsék humoruk van.- próbáltam elviccelni a dolgot.
- Aha, persze. Most megyek, meg keresem a nővéremet, mert már itt kéne lennie. – azt hiszem más választ várt, de úgy gondoltam még nem avatok be senkit részletesen ebbe a dologba.

-Tudod, lehet, Gaby azt hiszi a húga nem emlékszik semmire, de szerintem ez nem így van. Gina mindig tudni akarja, hogy néztek ki azok, akik megtámadták az új ideérkező diákokat. Általában úgy jönnek ide, hogy a nomádok megtalálták őket, és menekülniük kellet. Persze ez a te esetedben különös, hogy nem így volt, hiszen a nagy erejű Vardímokat mindig hamar megérzik.

- Miért szokta mindig megkérdezni? –kicsit furcsállottam Gina ezen fajta érdeklődését. Shadow ezen elgondolkozott egy kicsit.
- Baromi egyszerű. Arra kíváncsi, hogy egyszer felbukkannak-e a szülei gyilkosai.- fejtette meg a rejtélyt Noah.

- De, hát nem is emlékszik, hogy néztek ki.- vágott vissza Shadow.
- Ja, ne mond már. Szerintem te is emlékeznél arra, hogy ki ölte meg a szüleidet. Ez valahogy beleég az ember emlékezetébe.- győzött meg végérvényesen Noah. Bár Shadowban nem voltam olyan biztos.

- Rendben. Te nyertél, de engem akkor sem győztél meg.- visszakozott Shadow.
- Jaj, ne veszekedjetek már állandóan. Olyanok vagytok, mint a rossz a házasok.- förmedt rájuk Holly.

Ezen, mindannyian elnevettük magunkat. Befejeztük az evést, és mindenki ment a maga dolgára. Jómagam visszamentem a szobámba, de mielőtt beléptem Darius hangját hallottam meg a szobából. Nem szerettem hallgatózni, de amikor enni indultam akkor is itt volt. Kíváncsi lettem miért tölt annyi időt Gaberielle társaságában. Annyira hülye azért nem vagyok, hogy bevegyem azt, hogy Gabi a bátyjának tekinti. Szerintem itt többről lehet szó, mint testvéri szeretetről. Elosontam az ajtó mellett és a fülemet a falra tapasztottam. Szerencsére az utóbbi időben sokat élesedett a hallásom, bár gondolom ez az átalakulás miatt, van.

Holdfény Akadémia - 9. fejezet

9. VISSZATÉRÉS

Valaki a nevemen szólított. Nem az a selymes, és bársonyos hang. Ez egy másik volt. Ismerős volt de még túl zsibbadtnak éreztem magam ahhoz, hogy ki is nyissam a szememet.

Nem haltam meg. Pedig tisztán emlékszem, hogy megharapott a nomád. Úgy tűnik, megkaptam a 2. esélyt arra, hogy beteljesítsem a sorsom.

- Hope hallasz engem? Ha igen nyisd ki a szemed!- nem bírom. Még túl nehéz.
- Még túl gyengének érzi magát.- felismertem ezt a hangot. Edward a gondolatolvasó.
- Hé, mássz ki a fejemből!
- Akkor te meg nyisd ki a szemed!- hallottam meg a választ.

- Hol van? Megmentett. Ő ölte meg őket.- jutott hirtelen eszembe. Az a két gyönyörű szempár és az a bársonyos hang.

- Damus-t akarja.- Hallottam meg ismét Edwardot.
- Látni akarja. Azt hiszem, meg van zavarodva.

- Hope, Damus most nem tud idejönni.- Eszembe jutott kihez tartozik ez a hang. Carlisle. Persze, hát ő az orvos. Na itt a lehetőség most vizsgálgathatsz. Azt mondta, nem láthatom, biztos dolga van. Biztos csak útba estem miközben az erdőt járta. Már el is ment. Azt hittem, ő más. Olyan különcnek tűnt.

- Azt hiszem, Hope valami butaságra készül. Lehet, hogy mégis ide kéne hívni. Nagyon elkeseredett.

- Szóljatok Bellának.- valamit suttogtak, amit nem értettem, de azt kiszűrtem, hogy Luna mondott valamit. Akkor ő is itt van. Edward úgyis rájött mire készülök, úgyhogy igyekeznem kell.

Hagytam, hogy a rossz emlékek elárasszák az elmémet. Időközben rájöttem, hogy így működik az önpusztító üzemmód. Muszáj beszélnem Selene-nel. Tanácsra van szükségem.

- Mi történik? Miért kezdett el rángatózni? És miért hörög?- Carlisle nem értette, mi történik.
- Erről beszéltem.- mondta Luna. - Amikor idekerült, akkor is ez történt. Kívülről nem látszik semmi, de belül az összes energiáját és az erejét maga ellen fordítja. Általában akkor történik ez mikor gyenge, és azt hiszi, hogy valaminek ő az oka.

- Hol van Bella? Ő semlegesíteni tudja az erejét!- kiabált Carlisle.
- Itt vagyok. Mi történt?

- Uramisten, mi történt?- dermedt le Bella. Tudtam, hogy most már vér folyik az orromból. Ez a következő lépés. Most már csak egy kicsi van hátra és átjutok.

- Engedd ki a védő pajzsodat, hátha akkor abba marad!- Utasította Edward a feleségét.

Hirtelen bizsergést éreztem magam körül. Jobban kell koncentrálnom! Abbamaradt a fájdalom. Nem értettem.

- Sikerült. Azt hiszem elmúlt a fájdalma.- Bella hangjából érezni lehetett a megkönnyebbülést. Még egy probléma, amit később orvosolnom kell. Hogyan kerüljem ki Bella erejét? Na jó ezzel ráérek később foglalkozni. Most minél hamarabb ki kell jutnom innen!

- Hope! Kérlek, ne hozz ránk még egyszer ekkora frászt! Megteszed, hogy ki nyitod a szemed és nemcsak Edward-on keresztül, kommunikálsz velünk?- Carlislenak igaza volt. Ahhoz, hogy kijussak innen, muszáj kimagyaráznom a dolgot.

Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Beletelt egy kis időbe mire kiélesedett a látásom, de aztán észrevettem, hogy mindenki aggódó tekintettel mered rám.

- Öhm. Hát, itt vagyok.- más nem jutott eszembe. Igazából most már szégyelltem magam, amiért ennyi ideig tartott mire kegyeskedtem ismét visszatérni.- Sajnálom az előbbi incidenst, de kicsit össze voltam zavarodva.

- Semmi baj.- nyugtatott Carlisle.- Megértjük. Most viszont kérlek, áruld el, hogyan működik ez a belső pusztítós dolog, mert azt nem tudod nekünk bemagyarázni, hogy magától jön.- Lebuktam. De hogyan jött rá? Hiszen még Lunának sem mondtam el. Ó hát persze. Edward.

- Általában akkor történik, ha valami rossz emlék jut eszembe, vagy rossz kedvem van. Most viszont én magam idéztem elő. Ilyenkor, ha elér a fájdalom egy bizonyos pontot, olyan érzésem van, mintha meghalnék, de tudom, hogy nem. Ilyenkor tudok gondolkodni és addig, amíg vissza nem térek senki nem tud visszahozni. Lehet, kicsit furán hangzik, de a múltkor is ez segített.

- Értem. De most Bella visszahozott.
- El sem mentem. Kell egy kis idő, hogy átjussak, de majd fejlesztem a gyorsabb átjutás érdekében.- óvatosan rámosolyogtam, de úgy tűnik a többiek erről hallani sem akarnak.

- Erről szó sem lehet! Ezt most felejtsd el kisasszony!- Nio teljesen ki kelt magából. Most vettem csak észre, hogy ott ül az ágyam mellett.
- De hát miért?
- Mert fájdalmas és szörnyű látvány, amikor kiül az arcodra a szenvedés. Nem bírom elviselni, ha így látlak, főleg ha segíteni sem tudok. – láttam Nio elgyötört arcát, végül arra jutottam, hogy eme képesség fejlesztését és használatát hanyagolom arra az időre, amíg lenyugszanak a kedélyek.

- Jól van. Akkor nincs több átkelés. Így jó lesz?- Nio arca meglepettséget tükrözött. Aztán örömbe csapott át. Szorosan megölelt, amit én boldogan viszonoztam.

- Nos, most, hogy ezt megbeszéltük, visszamehetnék a szobámba a szobatársaimhoz? Szeretném végre én is elkezdeni a tanulást az Akadémián. –a következő pillanatban mindenki hangos nevetésbe tört ki, még Edward is elmosolyodott.

- Mi ezen olyan vicces?- nem értem miért tartják ezt olyan viccesnek.
- Csak annyi, hogy végig néztél magadon?- Vette komolyabbra a szót Carlisle. Most vettem csak észre, hogy tele vagyok zúzódásokkal. A nyakam bekötve, és ha a fájdalom receptorom nem csal, akkor jó néhány csontom és bordám is eltörött.

- Ó, ezen könnyen segíthetünk.- elkezdtem koncentrálni arra, hogy egészséges vagyok és épp egy mezőn futok. Éreztem, hogy fényesség járja át a testemet és megint erős, és egészséges vagyok. Csak pár pillanatig tartott, de minden sebem és törésem begyógyult.

Amikor kinyitottam a szemem, mindenki elámulva bámult rám. Mintha szellemet láttak volna. Ettől akaratlanul is fülig vörösödtem.

- Ez bámulatos volt.- a doki elámulva figyelt.
- Most már értem miért úsztad meg ennyivel a morák támadását.- vette át a szót Edward.

- Igen. Harc közben is volt időm kisebb sebek gyógyítására, de ez több időt vett igénybe.- vallottam be szégyenlősen.

-Több időbe?- hitetlenkedett Luna.- Hope, ez még gyakorlott gyógyító vámpíroknak is több percbe telik ilyen komoly sérüléseknél. Te alig pár pillanatig csináltad, most meg mintha semmi bajod sem lenne. Ez bámulatos.

- Oké. Most, hogy ezt is megtudtuk. Visszamehetnék a szobámba?- kezdtem már egyre türelmetlenebb lenni, és nagyon zavart már ez a kórházi légkör. Könyörgő pillantást vetettem Niora. Egyből vette a lapot és elkezdte a látogatóimat kitessékelni.

Végül sikerült visszajutnom a szobámba. Senki nem volt ott. Gondolom azért pár napig nem voltam magamnál. A többiek biztos órán vannak. Addig legalább lesz időm rendbe szedni magam és elrendezni a szobarészemet. Ezzel gyorsan végeztem, úgyhogy addig inkább a kedvenc könyvem olvasásával foglaltam le magam. Az üvöltő szeleket már vagy ezerszer olvastam, de sosem unom meg. Most is elölről kezdtem, persze úgyis tudom mi lesz a vége, de annyira szép olvasmány, hogy teljesen rabul ejt.

Ebédidő volt mire abbahagytam az olvasást. Éhes voltam ezért úgy döntöttem le megyek a konyhába és eszem valamit. Azonban a folyosóról hangokat hallottam. Amikor kinéztem megdöbbentem. Gabrielle és Darius állt egymással szemben. És Gabi nagyon dühös lehetett valami miatt, mert haragos pillantást vetett rám. Darius arca elkínzott volt. Amikor ő is észre vett, szó nélkül elsuhant. Nem mertem rá kérdezni, hogy mi volt ez, úgyhogy elmentem gyorsan Gabi mellett, de közben végig azon járt az eszem, hogy min veszhettek össze. Ahogy megtudtam, olyanok egymásnak, mint a testvérek.

Nem volt időm ezen töprengni, mert hirtelen valami keménybe ütköztem. Mikor felnéztem egy dühös arcú lány nézett vissza rám.

Holdfény Akadémia - 8. fejezet

8. A MEGMENTŐ

- Üdvözlöm hercegnő. Carlisle vagyok.- Nagyi sokat mesélt Carlisle-ról. A 18. században harapták meg és soha nem ölt embert. Csodáltam érte, pedig a fajtájában nagyon erős a vérszomj. Olyan mintha a harapástól heroin függő lenne valaki, és segítség nélkül kell leszokni. Ez az ő idejében bizony nehéz lehetett.

- Hope, itt vagy? Minden rendben?
-Mi? Ja, persze csak elkalandoztam.
- Szeretném, ha bővebben mesélnél nekem arról mikor beteg, voltál. Szeretnélek majd megvizsgálni, hogy rájöjjünk, hogy működik nálad ez a probléma. – Érzékeny témát érintett. Nem értem ez miért probléma. Ha megtanulom irányítani, akkor nem lesz gond.

- Tudjuk, hogy ez nehéz most neked, de szeretnénk megismerni, ahhoz, hogy meg védhessünk.- Most Edwardra vándorolt a pillantásom, mert tudom, hogy szólt Carlisle-nak az előbbi eszmefuttatásomról.

- Jól van. Elvégre úgy sincs más választásom.
- Hope, ezt ne rosszként fogd fel. Mi tényleg csak segíteni szeretnénk. Holnap tanítás után gyere le a klinikára.- mielőtt még visszakozhattam volna, már el is indultak kifelé.

Luna intett, hogy most már mehetek. Nagyon örültem és el is indultam. Kezdtem Nio-t hiányolni, úgyhogy úgy döntöttem megkeresem.

10 perce bolyongtam már a folyosók között, és már egyre kevésbé tudtam, merre járok. Mikor benyitottam a következő ajtón hirtelen kijutottam a szabadba. Kimentem. Gondoltam sétálok egy kicsit, utána visszamegyek.

Nem emlékeztem, hogy az iskola területén van egy kis erdő, de mivel imádok az erdőkben bandukolni elindultam az első ösvényen. Bajom úgysem eshet, mivel tele van az iskola Diumurokkal és az iskola körül is, ólálkodnak farkasok.

Nem tudom mióta voltam úton, de már nem láttam az iskolát. Eszembe jutott, hogy vissza kellene fordulni mikor motoszkálást hallottam. Azt hittem csak a farkasok.

- Srácok. Ez tényleg kezd túlzás lenni. Legalább itt hagyjatok békén egy kicsit. Nincs az a vérszopó, aki itt meg akarna támadni.- Vagy még is?

- Mire gondol kisasszony? Talán, hogy itt úgy is biztonságban, és nem merik megtámadni?- 3 alak lépett elő a fák rejtekéből, határozottan biztos voltam benne, hogy nomádok.

A francba, miért nem tudok nyugton maradni a fenekemen. Mindegy, most már meg kell védenem magam bármi áron. Engem nem ölnek meg olyan könnyen, mint a többieket.

- Ugye tudod, hogy nem kellene egyedül járkálnod. Viszont ha már találkoztunk elcsemegézhetünk rajtad, bár nem igazán téged vártunk. Remélem nem haragszol.- szólalt meg a vezetőnek tűnő nő. Magas, karcsú és falfehér. A szemeiben kontaktlencse lehet, mert most barna a színe. Állig érő haja van, és rideg érzelmek ültek ki az arcára.

- Ha azt hiszitek, hogy félek akkor nagyon tévedtek. Egyedül is meg tudom védeni magam!- legalábbis ebben reménykedem. Valószínűleg nem lehetnek valami okosak, mert észre sem vették, hogy ki vagyok. Sőt nem is miattam vannak itt. Akkor meg miért? Gyorsan ki kell derítenem aztán elhúznom a csíkot.

- Nézd, Tyra, hogy felvágták a nyelvét ennek a kis nyavalyásnak.- Most a másik lány jött elő. Kicsit alacsonyabb, szintén fehér bőrű, de neki kék kontaktlencséje van. Tűzvörös haja van és a válláig ér. Kiéhezett szemekkel méregetett. Abból ugyan nem esztek!

Sajnos túlságosan elmerengtem azon, hogy néz ki mikor a Tyra nevű nő egy kézlendítéssel hozzávágott egy hatalmas fához. Éreztem, ahogy az öreg fa megreccsen.

Az összes levegő kiszorult belőlem és biztos vagyok benne, hogy pár bordám is eltörött. A látásom kicsit homályos lett de hamar kitisztult a fejem.

- Tyra, hányszor mondjam még, hogy nem illik játszani az étellel.- szólalt meg a férfi. Akkora, mint az előbbi lány, szőke haj és szintén kék kontaktlencse. Neki kicsit barnább bőre van, bár morbid a humora.

- Leon, ne légy már ilyen merev. Ha már a fiút nem találtuk meg, akkor hadd élvezzük ki, hogy ez a finom falat egyenesen belénk botlott.- és egy éles kacagás hangzott el.

- Marissa most állj le! Azért jöttünk, hogy a küldetést teljesítsük. A fiút kell megtalálnunk, és nem holmi tini lányok vérét iszogatni. – úgy látom a férfi az egyetlen, aki kicsit ideges. Van is rá oka, mert amíg azon veszekednek, hogy mit csináljanak velem, pont volt annyi időm, hogy begyógyítsam a nagyobb sérüléseimet és feltápászkodjak.

- Na, nézd csak, még fel tud állni. Tyra, nem végeztél valami alapos munkát. Most én jövök.- Marissa fellendített a levegőbe, a gondolat erejével és körülbelül két méteres magasság után abbahagyta. Gyorsan közeledett a talaj, aztán becsapódtam.

Pár pillanatra minden elsötétült, de aztán magamhoz tértem. Sikerült felülnöm, de Leon közeledett felém, miközben önelégült mosolyt vágott.

- Hát nem tudom miért kéne tőled félnünk. Hiszen még egy ilyen kis gyenge szél is kicsinál.

- Félni szeretnél? Hát akkor, tessék…- Leon hirtelen megtorpant és mintha meglepődöttség jelent volna meg az arcán. Hatalmas fényesség áradt a kezemből. Kicsit feltüzeltem a hangulatot, és ez láthatóan nem tetszett nekik.

- A francba! Ez ő. A herce…- de nem jutott a mondat végére, mert lángtenger kerekedett körülötte.

Amíg Leon a tűz ellen küzdött. Marissának egy kisebb tornádót idéztem elő, ami felhajította egy fára.

Most Tyrat kezdtem el keresni a szemeimmel. Hirtelen hatalmas sikoly hagyta el a torkomat. Iszonyatos fájdalom áradt szét a testemben, ahogy Tyra belém vájta a fogait. Hirtelen megértettem mit élhettek át Gabrielle szülei.

- Na, most már ez sem pattog többet. Mire megtalálják a hulláját, mi már itt sem leszünk.- a földre rogytam a fájdalomtól, amire Tyra élesen felkacagott.

Artikulálatlan ordítások és sikolyok hagyták el a torkomat. Aztán már csak nagyobb hörgések. Éreztem, ahogy a fájdalom halad egyre feljebb. Egyenesen a szívem felé. Éreztem, hogy már csak perceim lehetnek hátra.

Nem értem, hogy nem vesztettem még el az eszméletemet de feltűnt, hogy Tyra kacagása abbamaradt. Ahogy kinyitottam a szemem, egy sötét alakot pillantottam meg. Valami kard lehetett nála, és a vérszopókra támadt. Tyrával hamar végzett, de Marissa őt is megharapta. Még csak az arca sem rezdült. Mintha semmi sem történt volna. Hát ez meg hogy lehet?

Elindult felém. Két hatalmas borostyán színű szempár szegeződött rám. Gyönyörű hófehér arc, és hollófekete haj.

- Hercegnő, kérlek, tarts ki. Minden rendben lesz.- selymes hang párosult a gyönyörű archoz. Lassan kezdett elsötétülni a világ, de éreztem, hogy valaki felemel, de azzal a lendülettel le is tesz.

Hallottam Niot, Dariust és Cullenéket jönni a farkasokkal. Morgásokat és puffanásokat hallottam. Elmúlt az a lágy selymes hang. Éreztem, hogy most valaki más emel fel, de mire felnéztem volna szép lassan minden elsötétült és csak a nyugalom és a sötétség vett körül.

Holdfény Akadémia - 7. fejezet

7. SZÖVETSÉGESEK

Nagy meglepetésemre Darius jelent meg az ajtóban.

- Itt az ideje gyülekezni a nagy teremben, mert kezdődik a 2. Félévi konferencia.- Felálltam és elindultam, de Darius intett, hogy várjak. Hanio átváltozott az emberi alakjába. Gyorsan felöltözött és azt hittem most már tényleg mehetünk, de Darius készült valamit mondani.

- Hope, Luna küldött, hogy felvilágosítsalak egy- két dologról itt az Akadémián. Gondolom a származásodról, értesültél. Akkor elmondok még egy pár dolgot erről bővebben.

- Az akadémián mindenki hercegnőnek fog hívni, mert a rangod és a képességeid szerint te vagy a leghatalmasabb erővel rendelkező kiválasztott, a vámpírok között is.  Ezt, kedvesen kell fogadnod, mert sok kiválasztottnak te vagy a példaképe.

- Hercegnő. Én. Nem túlzás ez egy kicsit?- pedig már kezdtem reménykedni, hogy itt végre beleolvadhatok a környezetembe.

- Ezt el kell fogadnod! Ez a te sorsod.- Szólalt meg mögöttem Nio.

Beletörődtem. Elvégre a származás ellen nem lehet tenni. Szembe kell néznem azzal, ami rám vár, akár tetszik akár nem.

- Akkor indulhatunk is hercegnő.- hajolt meg előttem Darius, de közben küldött felém egy gúnyos mosolyt. Ezzel biztos azt akarta üzenni, hogy nagyon szórakoztatja, amiért ez a megszólítás zavar engem.

- Rendben. – válaszoltam egy csúnya grimaszt vágva neki. Ahogy haladtunk a Nagy terem felé, úgy éreztem magam, mint az amerikai elnök. Előttem Darius kért utat a diákoktól, mögöttem meg Nio jött szorosan, hogy még véletlenül se tudjon senki a közelembe férkőzni. Milyen hülye az a nomád, aki itt akar megtámadni.

Nagy nehezen átvágtunk a diák tömegen. Aki mellett elhaladtunk, meghajolt és üdvözölt. Én hálásan biccentettem mindenkinek.

Mikor beléptünk a nagyterembe, elállt a szavam. Gyönyörű és tágas. Minden fekete és sötét vörös színekben pompázott. Gótikus stílusban volt berendezve. Középen meg egy óriási fekete csillár. Középen vörös szőnyeg volt leterítve a fehér márvány padlóra. A terem másik végében egy pódium volt. Gondolom itt álltak a tanárok. A teremben két oldalt a diákok sorfalat álltak.

Mi odamentünk újdonsült barátaimhoz. Darius elment az egyik ablak árnyékába és onnan figyelt, nem akar-e mégis valami idióta most megtámadni. Komolyan mondom ez beteges dolog, ezeknél a Dimuroknál.

Luna jött be a terembe és mögötte egy csapat vámpír. Meg indiánok? De hát ezek megőrültek? Nem úgy néztek ki, mint akik vámpírok, de teljes nyugodtsággal haladtak. Luna rám mosolygott majd felment a többiekkel a pódiumra.

- Örök Holdfényt!- Üdvözölt minden jelenlévőt. Mi is így tettünk. Most előre lépett és felém fordult.

- Örömmel közlöm veletek, hogy Hope Balckmoon hercegnő végre csatlakozott hozzánk. Kérlek, fogadjátok kedvesen, segítsétek és vigyázzatok rá!- minden szem rám meredt. Ennél megalázóbb helyzetbe még nem igazán kerültem. Ráadásul mindenki rám akar majd vigyázni.

Mért kell ezt ennyire túl spilázni? Mért pont most akarna kinyírni az a híres neves Volturi? Volt rá 16 évük, mégse tették. Most meg, hogy minden lépésemet figyelik, végképp kizárt, hogy esetleg a közelembe tudjanak férkőzni, nemhogy megtámadni.

- Most pedig bemutatom nektek a Cullen klánt. Segítenek nekünk védeni az Akadémiát, és persze a kiválasztottakat, amíg ilyen nagy a veszély arra, hogy esetleg a Volturi megtámadna minket.

Mért van olyan érzésem, hogy nemcsak az iskola miatt hívták őket? Ez az iskola lassan biztonságosabb lesz, mint az FBI vagy a NASA. Azért ekkora felhajtást nem kéne csinálni, de most komolyan, ha ezt tudom inkább, hagyom magam megha…

Ezen, gondolataimba mélyülve hirtelen olyan érzésem lett mintha figyelnének. Az egyik vámpír a Cullen klánból. Mi a fenéért bámul? Ráadásul nem is túl kedves arcot vág. Remélem nem csináltam semmit, ami feltűnő. Na most meg mosolyog. Mi ütött ebbe?

- Pszt…! Hope tudtad, hogy az egyik Cullen belelát bárkinek a gondolataiba, kivéve a feleségébe és néha lányáéba. Pont az, amelyik téged néz.- magyarázott suttogva Gina.

Most már érthető. Végig kihallgatott. Azért ezt mégsem illik.

- Mr. Cullen! Ha megkérhetem, legyen szíves és másszon ki a fejemből. A magándolgaimról csak én szeretnék tudni. Köszönöm.

Ez hatott. Remélem azért, nem utáltattam meg vele magam elsőre. De legalább már nem mászik bele a fejembe. Bár ahogy látom, nem örül neki. Egy embernek kell intim szféra. És még egy ilyen űber szexi vámpírnak sincs köze hozzá.

Hát úgy tűnik a kérésem nem segített sokat, mert ez az alak mindjárt megfullad a röhögéstől. Már ha meg tudna fulladni. Na ez már annyira nem tetszett neki, ahogy látom. Visszaváltott arra az érzelem mentes fapofa nézésre.

- Először is bemutatom a klán vezetőjét. Dr. Carlisle Cullen-t. Sokat segít az emberek világában. Orvosként az egész világot bejárta és még a Volturinál is be volt épülve egy időre, ami nekünk sok segítség most a háború idején.

Luna csak úgy áradozik ezekről a vámpírokról. Pedig nem is úgy néznek ki, mint mi. Nincs egyiknek sem kiválasztott jele, és a szemük is ugyanolyan.

- Feltűnt, hogy külsőre nem olyan, mint mi. Ennek egy oka van. Egy másik vámpír faj tagjai. Azért nem ismerhetitek, mert ez a faj általában a nomádoknál fordul elő. Ők a Morák. Tudomásunk szerint ők és a Denaly klán az egyetlen mi oldalunkon álló mora vámpírok.

- A szemükről lehet őket megkülönböztetni. A moráknak általában élénk vörös a szemük és az újszülöttjeikre is ez jellemző. Cullenéknek azonban borostyán színű. Ez azért van, mert ők, ahogy Carlisle szavait idézzem, vegetáriánusok. Csak állati véren élnek. Azonban ez nem jelenti azt, hogy soha nem öltek embert. Számukra nagyobb a kísértés, mint nekünk. Ezt tartsátok tiszteletben.

Erre nem is gondoltam volna. Morák és mégis a mi oldalunkon állnak. Akkor a nagyi ezért tartja olyan nagyra őket.

- Esme, Carlisle felesége és Rosalie fog nektek órákat tartani emberi civilizációból.- Hát az nem lesz nehéz, mivel én emberek között nőttem fel sok más diákkal ellentétben. Mondhatni semmi izgi nem volt benne. Várjunk csak! Hogy lehet az, ha én vagyok az ősi klán utolsó leszármazottja, akkor a szüleim nem vámpírok, vagy legalább az egyik és a testvéreim sem. Ez így lehetetlen. Minden Vardím családban minkét szülő, és a Dimuroknál is legalább az egyik szülő vámpír. Ez így nincs rendben. Azt hiszem, erről is majd meg kell kérdeznem a nagyit. Úgy tűnik, van, amit nem mondott el.

- Bella és Alice fogják tanítani a mentális erők harc közbeni használatát. Bella a legfiatalabb, mégis neki már emberként is meg volt ez a különleges adottsága. Mentálisan nem hat rá vámpírok által ismert erő. Alice emberként is már képes volt a jövőbe látni. Az ő segítsége nekünk is sokat segíthet.

- Jasper és Emett fogja a Dimur kiválasztottakat edzeni. Jaspernek van már tapasztalata ezen a téren. Emberként részt vett a polgárháborúban és mikor megtámadta őket egy Mora és az újszülöttjei, ő segített felkészülni a klánnak és végül leverték őket.

- Edward arról fog nektek tanítani, hogyan használjátok fel egy erősebb vámpír ellen az erőtöket. Ő képes az emberek fejébe látni ezért mindig egy lépéssel az ellenfelei előtt jár.

Hát, ez már keményebb dió lesz. Edwardról sokat hallottam a nagyitól. Egyszerűen nem lehet meglepni harc közben. Meglátjuk mi sül ki belőle.

- Bella és Edward lánya: Renesmée itt fog tanulni az iskolában. Ő számára azon adottság jutott, hogy érintés útján bárkivel meg tudja osztani a gondolatait. Mivel Nessie nem teljes mértékben vámpír ezért személyes testőre van.

Hát, ahogy látom nem csak nekem jutott eme sanyarú sors. Bár mintha ez a lány nem is lenne emiatt szomorú. Persze ha nekem is ilyen szexi testőreim lennének, mint azok az indiánok, lehet én is boldog, lennék.

- Cullenék szövetségre léptek még Renesmée születése után az ottani vérfarkasokkal. Békét kötöttek. Most mi is ezt tettük, és hálásak vagyunk, amiért segítenek a Volturi elleni küzdelemben.- Luna teljesen belelkesült erre a témára. Na jó ez kicsit morbid. Mindenki tudja, hogy ez a két faj örök ellenségek. Hisz ezt Nio is bizonyíthatja.

- A vezetőjük Jacob Black. Ő védi Renesmeét, így mindenhova kíséri. Nem kell meglepődni, ha farkas alakban látjátok őket, mert falkán belül gondolatátvitellel kommunikálnak.- Hurrá. Ennél jobb nem is lehetne. Most már tuti, hogy egy levegő vételem sem lesz szabad.

- Seth és Leah Clearwater fognak az iskola körül járőrözni. A másik három farkas: Jack, Charlie és Neil az iskolában fognak járőrözni.

Nio egyre idegesebb lett, mert éreztem a feszültségét. Ránéztem, de ő csak intett Dariusnak és már csak az ajtó libbenését láttam. Mire visszanéztem Darius már ott állt mellettem és vigyorgott, mint a vadalma.

- A hercegnő személyi testőre Hanio. Ő félvérfarkas ezért láthattátok Hopeot egy hatalmas kutya kíséretében.- Luna úgy látom, befejezte, mert ismét meghajolt és a tömeg elindult kifelé.

Én is elindultam volna, de Darius karon fogott és Luna felé kezdett el vonszolni.

- Nem lett volna egyszerűbb megkérni, hogy menjek oda?- förmedtem rá az őrömre.

- Úgy nem lenne izgalmas számomra. És ne mond, hogy nem szeretnél már visszavonulni a szobádba bármi áron.- na jó ebben igaza volt, de akkor sem kell úgy vinni, mint egy rabot. 

Átverekedtük magunkat a kiáramló diák tömegen, bár ezt nem mondanám kifejezetten annak. Aki meglátott előre engedett. Úgyhogy inkább utat törtem magunknak a tömegen.

- Hope, Dr. Cullen beszélni szeretne veled.- Luna intett Dariusnak, aki már el is tűnt mögöttem. Mikor visszanéztem, két hatalmas sárga szempár szegeződött rám.

Meglepődtem. Mit akarhat tőlem, hiszen Edwardtól már úgyis tudhatja, hogy megkíséreltem megölni magam pár napja. Feszülten vártam a kérdést, ami megállíthatatlanul közeledett felém.

HÍREK!!!!

Sziasztok!
Hamarosan itt az új fejezet, amiben fel fognak már tűnni kevenc vámpírjaink és elárulok annyit, hogy nem epizód szereplők lesznek.

Holdfény Akadémia - 6.fejezet

6. TESTŐRÖK ÉS VÉDENCEK

Három kiválasztott torpant meg hirtelen az ajtóban. Legalábbis ebben a lehetőségben reménykedtem. Két lány meg egy fiú. Eléggé megzavarodtak a látványtól, amit a testőröm nyújtott.
- Nio, hagyd ezt abba! A frászt hozod rájuk. Nem hiszem, hogy bántani akarnának, hiszen halálra rémültek tőled- néztem haragos tekintettel Niora.

- Rendben, de mindig készenlétben kell lennünk, hiszen kint sokan szeretnének levadászni- fordult felém Nio.
- Jó, de most itt vagyok az akadémián, és biztonságban vagyok.- folytattam a csevegést a fejemben Nioval.
- Jól van!- horkantott Nio. Visszament a kosarába és lefeküdt de azért nyitva tartotta a szemét, hátha segítségre lesz szükségem. Komolyan lassan kezd üldözési mániája lenni.

- Hát ez meg mi volt?- Szólalt meg a legelöl toporgó lány. Magas, szintén tökéletesnek mondható, ahogy kinéz. A haja szőke, szinte már fehér, enyhén hullámos és a válláig ér. A szeme hol kék, hol pedig zöld. Pont a kettő között. Kicsit furcsa, hogy a kiválasztottak legtöbbjének szinte beazonosíthatatlan a szem színe.

- Ó, semmi csak Hope kutyájának, vagyis testőrének az agyára ment a menekülés meg a munkája.- válaszolt cinikusan Gabrielle.

-Gyertek be srácok- invitálta őket is ugyanolyan örömmel Gina mint nemrég engem.
- Már nagyon vártuk, hogy végre megismerhessünk személyesen is. Szinte el sem hiszem, hogy itt vagy. Az utóbbi hónapokban az egész suli rólad beszélt.- szólalt meg az előbbi lány. Furcsa. Már azelőtt tudtak rólam, hogy én még csak sejteni sem sejtettem, hogy mi lesz velem pár hónap múlva.

- A nevem Holly, és nagyon örülök, hogy megismerhetlek.- Ahogy elmosolyodott kivillant a tökéletes fogsora, amin már láthatóak voltak az agyarnak nem nevezhető szemfogai. Az egyik legnagyobb tévhit, hogy a vámpíroknak agyaraik vannak. Persze, a filmekben így van de a való életben csak egy picit hosszabbak és hegyesebbek, mint a többi. Egy átlag halandónak fel sem tűnik. Én is csak azért tudom ezt, mert a nagyi még régebben mesélt erről.

- Én is örülök.- válaszoltam.
- Shadow- hajolt meg előttem a Holly mögött álló lány. Úgy üdvözölt, ahogy Gabiék Lunát és engem a legelején. Nem értettem, hiszen Holly nem csinált ilyet. Még nem fejtettem meg ki köszön így és miért, de előbb vagy utóbb rájövök. Válaszként én biccentettem, mert Gabiéknál is elég volt ennyi és Lunának sem volt ezzel problémája.

Most tűnt csak fel, hogy ez a lány színes bőrű. Mindig irigyeltem őket, amiért ennyire egzotikusan szép a bőrük, szép telt ajkuk és gyönyörű dús a hajuk. Mindig furcsálltam, hogy köztük is van vámpír, mert alap esetben ugye a vámpír falfehér, de itt ez kivitelezhetetlen volt. Bár én meg Gabi sem voltunk fehér bőrűek.

Neki azonban inkább capuccino, mint kávészínű a bőre. Ez magyarázhatja a különbséget egy vámpír és egy halandó között az ő esetükben.

A haja nagyon sötét barna és göndör, bár most ki volt egyenesítve és könnyű lófarokba fogva. Shadow elég magas lány. Nálam legalább másfél fejjel magasabb. A többiekhez, még hozzám képest is izmos. Nem az a nagyon kigyúrt testépítő fajta, hanem szép szálkás izmai vannak. A szemei rémisztőek. Kék és ráadásul az a jéghideg kék. Ettől az ember hátán is feláll a szőr. Pláne ha az illető egy színes bőrű. Úgy tudom eddig ez csak vámpíroknál fordult elő. Még egy különbség.

- Noah.- zökkentett ki egy hang a gondolataimból. A fiú volt, aki leghátul állt. Kicsit olyan furcsa volt. Nem azt mondanám, hogy puhány, hanem inkább a törékeny jelző illene rá. Viszont ő is kifejezetten izmos. Ugyanúgy, mint Shadow. Lehet közösen sportolnak valamit.

-Ja, persze! Szia. Örülök, hogy megismerhetlek.- mosolyogtam és kezet nyújtottam neki, de ő is ugyanúgy meghajolt előttem, mint Shadow.

Szerencsémre csak kb. fél fejjel magasabb nálam. Barna hajú és szintén világos bőrű. A szeme világos kék. Összességében igencsak helyesnek bizonyult, de inkább a jó gyerek típus.

- Na, és milyen volt?- Nézett rám kíváncsian Shadow.
- Már, mint micsoda?- nem tudtam miről akart tudni.
- Hát mikor Dariussal harcoltál?- hirtelen, rájöttem, hogy mindenki tud mindent az idekerülésem körülményeiről.

- Hát meg kell hagyni, elég jó harcos és persze nyomkövetőnek sem utolsó.- bár vámpírt nem utáltam még ennyire az biztos. Igaz, Emily nagyin kívül egy vámpírt sem ismertem ezelőtt közelebbről.

Persze azért egy-két híres harcos vámpírról és a nagy klánokról nekem is mesélt.
- Szerintem nem olyan szörnyű- jegyezte meg Gabi, miközben az ablakon bámult ki és nagyon gondolkodhatott valamin, mert oda se fordult hozzánk.

-Persze, mert téged úgy szeret, mintha a kishúga lennél, engem mindig laposra ver harcművészetek órán.- jegyezte meg durcásan Shadow.
Nem nagyon értettem miről beszélnek, de kezdtem megijedni, hogy Darius akár engem is laposra verhet. Pláne azok után, amit csináltam vele. Egyből észrevették a rémült arckifejezésemet.

- Mit tudsz a vámpírokról?- kérdezett gyanakvóan Noah.
- Hát nem túl sokat. Csak annyit, hogy köztünk is vannak jók és rosszak.- ezt még Nio mesélte el mikor hazafele tartottunk a Dariussal való első találkozás után.
- Igen.- helyeselt Holly.

-Vannak olyan vámpírok, akik feladták, és magukkal rántotta őket a vérszomj Ők a Morák. Egy másik vámpírfaj. Csak kevés olyan mora van, aki a mi oldalunkon áll. A többiek vérszopók, vagy ahogy mi hívjuk őket nomádok. A vezető klánjuk a Volturi.

Több ezer éve harcban állunk velük, mert el akarnak minket pusztítani. A vámpírvér, ami bennünk van, nagyon erőssé teszi őket. Különösen a Vardímoké, akik különleges képességekkel rendelkeznek.

Sajnos mára már elég sok klánt lemészároltak. Mi vagyunk az utolsó élő képviselője egy-egy ősi klánnak. Mi szerencsések vagyunk, mert időben megtaláltak a nyomkövetők vagy a szüleink hoztak ide, hogy biztonságban legyünk.
Shadow és Noah Dimurok, azaz harcos vámpírok. Gondolom feltűnt, hogy mennyivel izmosabbak és atletikusabbak nálunk. Ha elvégezték az akadémiát, csatlakoznak a vámpír testőrökhöz, akik arra tették fel halhatatlanságukat, hogy minket megvédjenek a nomádoktól.

- De mitől függ, hogy ki lesz harcos?
-Hát, attól, hogy milyen klánból származik.- jelentette ki büszkén Shadow.

- Én és Noah Dimurok fajtájából származunk. Én nagyon büszke vagyok a családomra és szerintem Noah is az, kellene, hogy legyen.
- Te is, és itt minden kiválasztott egy-egy ősi nemesi Vardím klán utolsó leszármazottja, vagy leszármazottai vagytok. A mi feladatunk megvédeni titeket.

Most Gabrielle fordult felém és valami komolyat készült mondani, ahogy sikerült az arcáról leolvasnom.

-Hope, te vagy a legkülönlegesebb köztünk, mert a legősibb klán, vagyis az első két igazi vámpír utolsó élő leszármazottja. Ez azt jelenti, hogy te rendelkezel a legtisztább Vardím vérrel. Az uralkodók vére csörgedezik benned. Gondolom, rájöttél, hogy erősebb vagy, mint bármelyikünk, ugyanakkor te vagy a legnagyobb veszélyben is.

- Te vagy az elsőszámú célpontja a vérszopóknak, és most, hogy rád bukkant Darius, minden vámpír tud róla és ez eljutott a mora vérszopókhoz is. Mindent megtesznek, hogy elkapjanak téged, és átállítsanak hozzájuk.

- Hú, ez elég komoly dolognak hangzik.- kicsit lesokkolt ez a sok információ. Hirtelen belecsöppentem a valóságba és ekkor eszembe jutottak Selene istennő szavai: „Teremts egyensúlyt a két világ közt. Mentsd meg a fajtánkat!”

Most már kezdett érdekelni a dolog.
- Akkor ezekhez a neveknek is van valami köze?- reménykedtem, hogy választ kapok a kérdésemre.
- Igen. -hirtelen elkomorodott Gabi arca.
Mi Stone -ok vagyunk, ami sziklát jelent. Erősek vagyunk és a mi klánunk is elég régre nyúlik vissza. Sajnos idő előtt megtámadtak minket és a szüleim nem tudtak megvédeni, én sem tudtam őket, pedig képes lettem volna rá. – Láttam, hogy a tekintete elsötétül, és könnyek gördülnek le az arcán.

- A húgom nem emlékszik semmire abból a napból, de én tudom milyen kegyetlenek azok a mora vérszopók. Nem kegyelmeznek azok senkinek. Sem gyereknek, sem felnőttnek.

Az ajtó kicsapódott és Gabrielle kiviharzott. Nagyon felzaklatta ez a téma. A fenébe pedig Luna direkt megkért, hogy ne feszegessem a témát.

- Nem kellett volna ilyet kérdeznem. -hibáztattam magam, mert még egy egyszerű kérést sem tudok megtartani. Nio érezte, hogy magamat hibáztatom és felkapta fejét, de intettem, hogy semmi gond.

- Nem a te hibád, csak tudod a szüleit, és őket megtámadták a nomádok, és Gabi úgy gondolja neki kellett, volna megvédeni a családját. Nem volt még elég erős ezért csak a húgát tudta megmenteni, de végül Darius mentette meg mindkettejüket mikor rájuk talált. Ezért szereti Gabi annyira. Gabi azóta sokkal erősebb lett és megfogadta, hogy az élete árán is de megvédi a húgát a vérszopóktól.

- Nem lehet neki könnyű.- jöttem rá hirtelen.
- Egyikünknek sem könnyű- Állt fel Noah. Ködös volt a tekintete. Mintha nem is hozzánk beszélne. De hirtelen visszatért.

- Általában a Vardím klánok leszármazottainak keresztneve vagy vezetékneve jelent valamit de a legtöbb kiválasztott csak a kereszt nevét hagyja meg.- jegyezte meg Noah kissé unottan.

- Jó, de akkor nekem mért más? Miért van jelentése mindkettőnek?
- Feltételezem, mert az első klán utolsó élő tagja vagy.- magyarázott most már Holly.
- De a nagyim is Blackmoon.
- Nem kiválasztott. Ő pusztán csak a véletlen folytán lett vámpír, úgy tudom.

Ez kicsit elszomorított, hiszen a nagyi nagyon jó vámpír. Persze ha az ő szülei nem vámpírok, akkor én, hogy lehetek az? Erre majd rákérdezek a nagyinál. Kicsit kezd gyanús lenni a dolog.

- A Blackmoonok a legerősebbek de a legsebezhetőbbek is. Remény, vagyis ez is azt jelenti, hogy te vagy a vámpírok utolsó reménye, hogy felvegyük a harcot a vérszopókkal.

- Ez nagy felelősség, de szerintem felnőttél a feladathoz- mosolygott rám Shadow.
Lépések zaját hallottam. Azt hittem Gabi az. A többiek felálltak és Hollyn kívül a másik kettő meghajlással búcsúzott én meg biccentettem. Gina is kisurrant velük. Izgatott lettem, hogy miért mentek el olyan hirtelen.

Holdfény Akadémia - 5.fejezet

5. SZOBATÁRSAK

Visszamentünk a szobába és Nio segített összepakolni, majd átmentünk a lányok koleszába. Hatalmas épület volt. Egy kisebb folyosó kötötte össze az iskola épületével. Modern építésű de mégis egy kicsit régies hatást keltő épület volt.

A lányok és a fiúk nem voltak külön zárva, mint a legtöbb átlagos kollégiumban. Volt egy közös hall, ahol a társadalmi tevékenységek folytak.

Észrevettem, hogy nagyon liberálisak itt a nemeket illetően. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy nem Európában élek, mert ott elég konzervatívak az oktatási intézmények. Azért persze még ez is elég fura. Amint azt meg tudtam, nem igazán van rajtam kívül már vámpír vagy kiválasztott, aki rendelkezne ekkora mentális és fizikai, úgymond természetfeletti erővel.

Ha valaki megkapta a jelet kiválasztott lesz, és ha átalakult vámpírrá, akkor elég fontos szerepe van mindenkinek a vámpír társadalomban. Bár nekem ez még mindig egy kissé szokatlan.

- Ez itt a hall. Ide járnak múlatni az időt a diákok.- magyarázott Luna. Kicsit mintha ő is furcsállná ezt az egészet, mert ugye ő több száz éve vámpír és kicsit lassabban halad a korral, mint mi, akik már ebbe a modern világba születtünk, ezért nem is igazán tudja, mivel szórakoztatjuk magunkat.

Persze itt minden berendezés a legújabb. Síkképernyős tévék, az asztalokon (gondolom, itt tanulnak a többiek) a legmodernebb LCD monitoros computerek. Kényelmes kanapék és fotelek.

Ahogy haladtunk át a helyiségen, éreztem a figyelő tekinteteket. Ahogy elhaladtunk a többiek mellett összesúgtak a hátam mögött. Aggódva néztem Nio-ra. Persze ő megnyugtatóan megbökött az orrával. Sajnos itt nem alakulhat át nyilvánosan. Ezért is volt most kutya alakban. Sajnos a vámpírok és a vérfarkasok ősidők óta ellenségek, ezért senki nem tudhatja, hogy ő egy közülük (bár Nio csak félig).

Nagy botrány lenne, ha ez kiderülne az iskolában és tuti, hogy pár perc alatt kicsinálnák. Persze Luna kivételt tett velünk, mivel Nio az én személyes testőröm mióta kiderült, hogy nem vagyok normális.

Szerencsére nem keltettünk feltűnést, mert más állítok is voltak az épületben. Luna azt mondta, ha kiválaszt egy, állat akkor ő lesz a te kedvenced, de szabad akaratuk van, és úgy járkálhatnak az épületben, ahogy akarnak. Persze a legtöbbjük a saját kiválasztottját egy pillanatra sem hagyta el.

Bementünk egy lengőajtón és egy hatalmas ultramodern konyhában találtam magam. A sok hűtő egymásután és fölöttük a szekrények, elsőre szemet szúrt nekem. Ezeken számok és nevek álltak, gondoltam minden szobának egy van. Márvány pult és körülött meg bárszékek voltak. A többi ugyanolyan volt, mint bármelyik másik konyhában csak a legmodernebb felszerelésekkel.

- Ez itt a hűtőd és a szekrényed.- mutatott a 10-es számúra Luna. Két másik név állt ott az enyémen kívül.

- Rendben. Köszönöm.- bár kissé még mindig rémült voltam a sok újdonságtól.
- Nyugalom. Egykettőre megszokod majd. Biztos hamar találsz barátokat is.- bíztatott Luna.
- Hát remélem.- mondtam mosolyogva, de nem hiszem, hogy valami meggyőző volt.
Most viszont már két lépcső volt. Egy jobbra és egy balra. Gondolom itt voltak a szobák, és mivel mi jobbra fordultunk, arra következtettem, hogy a fiúké balra van.

Egy hosszú folyósóra értünk, ahol sorban számozott ajtók voltak. A 10-es számúnál álltunk meg.

- Ez lesz a te szobád. Már az összes cuccodat bevitettem és a kiskutyádét is.- ezt egy gúnyos mosollyal megspékelte, mert tudta, hogy Nio utálja, ha ezzel ugratják. Nio persze egyből felmordult. Ezen már én is egy kicsit elmosolyodtam.
- Köszönöm. Nio is örül, hogy végre a saját kosárkájában aludhat. – Kedvesen ránéztem Niora de nem tetszett neki, hogy én is gúnyt űzök belőle. Mindenesetre Lunának bejött, mert eléggé mosolygott.
- Két másik lány lesz a szobatársad. Egy testvérpár. Remélem hamar, összebarátkoztok. Nagyon rendesek bár már elég régóta itt laknak.

Tudod, Gina a kisebbik 6 éves volt mikor a szüleiket és az összes családtagjukat megölték a nomádok. Ginát is csak a nővére mentette meg. Akkor derült, ki hogy Gabrielle és Gina is kiválasztott. Szerencsére ekkor már egy nyomkövető kereste őket, mert tudta, hogy hamarosan megmutatkozik Gabrielle ereje. Miután Darius megtalálta őket, kerültek ide. Azóta itt élnek. Ennek már 8 éve. Gina nem emlékszik semmire, de Gabrielle nem szereti, ha felhozzák ezt a témát. Úgy gondolja az ő hibája, hogy nem tudta megmenteni a családját. Ezért kérlek, hogy a családjáról ne kérdezősködj- figyelmeztetett Luna.

Bekopogott, majd óvatosan benyitott. Két szempár szegeződött rám. Mindketten az egyik ágyon ültek és biztos valami fontosról, beszélgethettek.

Körbenéztem a szobában. Hatalmas volt. 3 ágy a szoba 3 végében. Arra következtettem, hogy a leghátsó az enyém, mert azon voltak a kicsomagolatlan cuccaim, amihez még senki nem nyúlt hozzá. Mellette volt egy íróasztal amin egy vadi új laptop állt. A másik két íróasztalon is volt ezért gondoltam mindenkinek lehet. Biztos a suliba kell majd.

Az ágy jobb oldalán egy éjjeli szekrény és a kedvenc lámpám. Rájöttem, hogy a régi otthonomból hozhatták ide a cuccaimat.

A szoba lágy lila és sötét türkiz zöld színű volt. A kedvenc színeim. Zömmel a ruháim is ilyen színűek. Középen babzsák fotelek és egy üvegasztal is állt. A szemben lévő falnál állt 3 hatalmas ruhásszekrény, az ajtajukon hatalmas tükrökkel. Enyém lehetett a harmadik, mert azon volt a nevem.

- Szervusztok lányok! Bemutatom nektek Hope Blackmoon-t. Ő lesz az új szobatársatok.- mutatott be Luna, bár kissé megdöbbentett, hogy az anyai ág vezetéknevét használta. Értetlenül meredtem Lunára, de ő mosolyogva bólintott egyet, ezzel jelezvén, hogy itt mindenki így ismer, ezért Luna is így hív.
- Örök Holdfényt Luna- köszöntötte az idősebbik lány. Meghajolt és a kezét ökölbe szorítva a szívéhez tette. Így tett felém is bár nem tudom miért, hiszen én nem vagyok főpapnő. A kisebbik lány is így tett. Rájöttem, hogy ez egyfajta köszönési forma és a tiszteletadás, egyik formája az idősebb és magasabb rangú előtt.

A következő pillanatban már Gina állt előttem és sugárzó mosollyal köszöntött.
- Szia Hope! Úgy örülök, hogy végre megismerhetlek, már úgy vártunk. Jaj, de cuki a kutyusod! Már is kiválasztott?- nem figyeltem rá, mert az idősebbik, Gabrielle nézett a szemembe. Kissé rémisztő volt, a hideg kirázott tőle. Olyan titokzatos volt és teljeséggel kifürkészhetetlen. Az arcán semmi érzelem nem mutatkozott.

- Gina! Hagyd azért levegőhöz jutni!- most vettem csak észre, hogy Gina még a levegőt is kiszorította belőlem, olyan erősen ölelt.

- Jaj, bocsi. Csak úgy örülök, hogy végre van egy szobatársunk. A nővérem lassan már az idegeimre megy olyan unalmas.
- Én is örülök, hogy megismerhetlek titeket. Hope vagyok, bár ezt már úgy is tudjátok. Ő itt Hanio de hívjátok csak Nionak. Ő a legjobb barátom és egyben a személyes testőröm is.

Nio helyeslően vakkantott egyet, és bement a szobába, hogy körbe nézzen. Gondolom, le akarja csekkolni a helyet, mert lassan a mániájává vált, hogy mindenhol halálos veszélyben vagyok, bár adtam is neki rá okot. Megborzongtam az elmúlt napok eseményeitől.

- Gabrielle Stone vagyok, ő meg Gina. Gondolom, rájöttél, hogy testvérek vagyunk és már 8 éve élünk itt. Szóval, ha bármit tudni akarsz az iskoláról vagy egyéb dolgokról, ami itt történik. Fordulj hozzánk bizalommal, mert úgy ismerjük ezt a helyet, mint a tenyerünket.

- Köszi.- bólintottam köszönetképpen.
- Gyere, segítünk kipakolni!- húzott be Gina a szobába. Sugárzó teremtés. Magasabb nálam. Úgy 160 cm magas lehet és hosszú, majdnem derékig érő haja van. A haja a barna és a bronzvörös árnyalatai között váltakozik.

A szeme mély zöld színű. Az erdő jut eszembe róla, ahol esténként sétáltunk Hanioval. Nagyon fehér és sápadt a bőre és tökéletes a testalkata. Mintha egy kisméretű szupermodell lenne, bár azt már észrevettem, hogy a vámpírok itt olyan tökéletesek. Magamon is észrevettem némi változást amióta itt élek. Persze azért Ginánál és Gabriellenél szembetűnő volt, hogy hamarabb lettek kiválasztottak, mint általában, ezért is sokkal előrébb vannak az átalakulási folyamatban. Szinte már teljesen átalakultak. A járása olyan mintha nem is a földön járna, hanem a levegőben. Olyan könnyed mintha egy balett táncos lenne. Ezen önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Mi az? Min mosolyogsz?- fordult felém Gina.
- Semmi, csak még senkit nem láttam, aki ennyire vidám és könnyed lenne.
- Hát igen, Gina mindig mosolyt csal az emberek arcára.- jött oda Gabi és összeborzolta a húga haját. Gina persze ezen, megsértődött és kinyújtotta a nyelvét a nővérére, majd durcásan elvonult a fürdőbe, rendbe tenni a haját.


- Kicsit szeleburdi, de egyébként nagyon szeretni való.- fordult hozzám Gabi. Most őt tanulmányoztam végig. Valamivel magasabb lehetet, mint én úgy 165 cm. Hosszú sötétbarna haja, épp csak egy picit világos a feketéhez. A szemei olyan világos kékek akár a tenger vize. Az ő alkata is kifogástalan bár az ő bőre nem falfehér.

Olyan mintha napbarnított lenne de így is gyönyörű. Feltűnt, hogy ő inkább a sötét színű és abból is a fekete ruhákat részesíti előnyben, míg a húga a világos és vidám színeket kedveli. Tökéletes ellentétei egymásnak, ezért is lehettek olyan jó testvérek.
- Nagyon kedves teremtés- adtam neki igazat.

Hirtelen Nio morogni kezdett miközben már ugrott is az ajtó elé támadóállásban. Szerencsére eszébe nem jutott átalakulni óriási félvérré, mert akkor kizárt, hogy itt maradhasson.
- Mi a baja a kutyádnak?- nézett rám Gina értetlenül.
- Azt hiszem valaki jön, azt érzi. Valami féle 6. Érzék azt hiszem.

A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, én meg lélegzet visszafojtva és kővé dermedve vártam, hogy mi történik a következő pillanatban, miközben Nio-ra néztem aggódó tekintettel.

Holdfény Akadémia - 4.fejezet

4. ÉBREDÉS

 Fel kell kelnem, már nem bírom ezt! Ki kell jutnom innen!- gondoltam bosszúsan. Lassan egy hét telt el azóta, hogy visszajöttem a kómából, de még mindig nagyon gyenge voltam.

Ma viszont fel kellett kelnem. Nem tudom miért. Csak egyszerűen ki kellett jutnom a friss levegőre. Szerencsére Hanio elment egy kis kávéért, mert alig aludt, amíg olyan beteg voltam. Egészen megszerettem az emberi alakját. Most, hogy ennyi időt együtt töltöttünk, rájöttem, hogy nagyon helyes srác. Persze soha nem tudnék rá másként nézni, mint a bátyámként. Szerető, védelmező nagytestvér.

 Négy évig kutyaként élt velem. Ez még most is hihetetlenül hangzik számomra. De most dolgom van. Valahogy fel kell állnom. Az infúziót laza lendülettel kitéptem, majd a vérző sebet gyorsan meggyógyítottam.

 A fejemről is levettem a kötést, mert már feleslegesnek éreztem. Gyorsan megfésülködtem és megpróbáltam felállni. Ez már nem volt olyan egyszerű.

A lábaim nem akartak engedelmeskedni, ezért elvesztettem az egyensúlyom és hasra estem. Könnyek csorogtak az arcomon a fejembe belehasított az ismerős fájdalom. Már tudtam, mikor jön. Ha magamat hibáztatom valami miatt. De így volt. Ha nem teszem meg, akkor azt a hülyeséget most nem lenne semmi bajom.

 Megpróbáltam felülni és magam alá húztam a lábaimat. A fejemhez tettem a kezem és próbáltam elmulasztani a fájdalmat. Nagyon kellett koncentrálnom, de végül sikerült.

- Mi a fenét csinálsz Hope? Normális vagy? Azt hittem az önpusztításon már túl vagyunk!-rohant felém dühösen Nio.

- Én csak ki akartam menni, sétálni de a lábaim…- a vállam megrázkódott az ismét feltörő zokogástól.

- De hát hogy gondoltad ezt? Még nem gyógyultál meg. –most már kicsit lágyabb lett a hangja, mert észrevette, hogy sírok. Nem akartam, hogy gyengének lásson, ezért letöröltem a könnyeimet, és amennyire lehetett összeszedtem magam. Megpróbálkoztam az egyedüli felállással, de nem igazán ment.

Mielőtt még Nio elkezdte volna az „én megmondtam” szöveget, felemeltem a kezem, nem kell, hogy ki mondja. Elég, ha csak gondolja. Az is éppen elég nekem.

- Már jól vagyok, csak nem tudok felállni. –megadóan néztem rá, de nem tudtam beismerni, hogy igaza van.

- Na akkor most szépen visszafekszel az ágyba és szólok Lunának, hogy hozzon egy kis fájdalomcsillapítót, meg valamit, amitől elalszol. –egy mínusz pont a cuki bátyónak. Ez már kezd vicces lenni. Elméletileg olyan hatalmas vámpír kiválasztott vagyok, hogy bárkit könnyedén kinyírhatnék. És most még a saját testőröm meggyőzése is problémát okoz arról, hogy nem vagyok porcelánbaba, ami bármikor összetörhet.

- Kérlek ne! Vigyél ki egy kicsit.  Muszáj ki mennem, mert megfulladok itt bent. -könyörögtem, mert a győzködés úgy tűnik, nem segít. Komolyan olyan nagy kérés lenne tőle? Talán ha kicsit rásegítenék, és egy kézlegyintéssel hozzávágnám a falhoz, kiüthetném egy kis időre…

Úristen, miket hordok össze! Azt hiszem kicsit agyamra ment ez a sok új dolog. Még, hogy én Nio ellen forduljak, az ellen, aki az életét is feláldozná értem? Nem! Ezt gyorsan el kell felejtenem. Mi a fene ütött belém?! Olyan volt mintha egy pillanatra nem is én lennék. Mint aki ártani akar másoknak. Hogy gondolhattam ilyeneket? Lehet, mégsem vagyok alkalmas erre a feladatra?

Hirtelen megint visszatért az erős fejfájásom. Azt hiszem, már tudom kezelni, de most kicsit hosszabb időbe telik elmulasztani. –Gyerünk Hope! Gondolj valami pozitívra! Gyerünk, meg tudod csinálni, csak akarnod kell. De a fájdalom nem nagyon akart enyhülni.

- Szó sem lehet róla, így nem mehetsz ki, hisz nagyon erős fájdalmaid vannak. -és már el is tűnt az ajtóban.

- Akkor is kimegyek!- végül már nem tudom hogyan, de felálltam és sikerült elindulnom.

- Szellemek! Kérlek, takarjatok engem, ne vegyen észre egy lélek sem!- kértem a lélek erejét. Sikerült. Nio és Luna úgy ment el mellettem mintha szellem lennék.

A következő pillanatban már hallottam. De nem állhattam meg és gondolhattam meg magam. Vagy ez, vagy a másik lehetőség. Azt viszont nem akartam. Nem akarok azoknak fájdalmat okozni, akik megmentették az életemet. Ehhez viszont erősnek kell lennem, és koncentrálnom kell. Tudom, hogy nem fog sokáig tartani, de nem adhatom fel. Tudom, hogy ha kimegyek jobb lesz. Régen, ha rosszul voltam csak ki mentem és sétáltam az erdőben miközben magamba szívtam az erdő összes illatát és olyan volt utána, mintha teljesen feltöltöttek volna.

- Hope, ne csináld ezt! Vissza kell feküdnöd. Még túl gyenge vagy. –hallottam meg Hanio gondolatát, ott állt tőlem úgy egy méterre és jobbra - balra nézett. Nem válaszoltam. Tudtam, hogy ha bármi történik most velem, azt sosem bocsátja meg magának. Ezért is be kell neki bizonyítanom, hogy képes vagyok rá. Meg egyébként is idegesítő lehet, hogy nem hallja a gondolataimat. Úgy tűnik ez egy oldalúra is átmehet. Lezárhatom előtte az elmém, ha akarom, de én kristály tisztán hallom az ő kétségbe esett és már –már ijesztő gondolatait.

- Hope! Kérlek, válaszolj, ez nem vicces.

- Mi van már megint? -jelent meg hirtelen előttem Darius. Egy pillanatig azt hittem észrevett, de mikor teljesen keresztülnézett rajtam, megnyugodtam, hogy még csak nem is tudja mit csináltam.

- Hope eltűnt. Szó szerint!- tájékoztatta Luna.- Nem tudjuk, hogyan hiszen Nio az előbb látta, hogy még felállni sem tud. Ilyen dolgokra meg csak nagy erejű vámpírok képesek. Ők is csak ha nagyon jó erőben vannak. Hope viszont még a lábán sem tud megállni. Mégis, hogyan csinálja? - nem mondom vicces volt, ahogy Luna magában elkezd tanakodni miközben Darius egyre idegesebben a válaszát, várja.

- De hát hova? És egyáltalán minek? Khmmm. -nézett hitetlenkedve és türelmetlenül Darius.

- Ki akart menni egy kicsit a levegőre, de mondtam neki, hogy még túl gyenge ahhoz.- mondta szomorúan Nio. Személyes kudarcnak élte ezt meg. Darius biztos sokáig fogja ezzel húzni. De ha megmeri tenni, akkor velem gyűlik meg a baja. Nio nem tehet semmiről.

- Keresd meg és hozd vissza! -szólt Luna. Hangja határozott és visszakozás nem tűrő volt.

- Pillanatnyilag nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Tudod, hogy Hope nem rajong annyira Dariusért, sőt egyenesen gyűlöli, amiért úgymond ezt tette vele.- mondta Nio. Igazából emiatt már nem haragudtam a kedvenc nyomkövetőmre. Most inkább szórakoztatni akarom magam, hogy vele szemben én vagyok lépés előnyben. Legutóbb legyőzött de most nem fog.

- Akkor mit tegyünk?- nézett rá kérdőn Darius.

- Várjunk. Hope úgysem fogja szó nélkül hagyni, hogy Darius ott van a közelében. Ha az elemek erejét használja a szellemi ereje gyengülni fog és nem lesz már láthatatlan.- tanácsolta Luna.

- Csak szeretnéd mi? –mosolyodtam el, mikor megpróbáltam Dariust kikerülni, miközben óvatosan a fülébe suttogtam ezeket a szavakat. Igazán szívderítő Darius riadt képét látni.

- Hope ez ugye te voltál? -nézett közvetlenül felém Nio. A francba! Nem figyeltem a mentális falra. Meghallotta a gondolatomat. Igyekeznem kell, különben elmúlik a maradék energiám is és akkor minden tervem, dugába dől.

Le kell zárnom a gondolataimat előtte, különben lebukom. Sikerült, de már nincs sok időm. Ez a mentális fal sok energiát vesz igénybe.

- Hope neeee! –kiáltott már szinte mellettem Nio.

- Sajnálom Nio. Nem tehettem mást. Nem hagytál más utat. – tudom, hogy ezt most nem hallotta de a tudat, hogy nem szándékosan tettem, megnyugtatott.

- Mi történt?- kérdezte Luna.

- Lezárta előttem a gondolatait.- mondta Nio.

Már csak pár lépés és kint vagyok. Viszont egyedül nem tudom kinyitni az ajtót, muszáj használnom a levegő erejét, néztem ki tanácstalanul az üvegajtón. Végül úgy döntöttem ennyit megér. Suhintottam a kezemmel és az ajtó kicsapódott. Csak annyi időm és energiám volt, hogy kilépjek a fűre. Éreztem, ahogy az elemek ereje visszatér hozzám, de a lábam ereje elhagy. Nem érdekelt. Végre kint vagyok, és újból beszívhatom azt a friss természetes illatot, ami feltölt.

- Ott van! -intett a többieknek Darius, és elindult felém. Én csak mosolyogtam. Megint erősnek éreztem magam. Már nem voltam gyenge. Sőt, majd kicsattantam az energiától. És ha energia van, akkor bosszú is. Darius pont kéznél volt. Ha rajta vezetem le a dühömet, az úgy sem visel meg. Felkészültem, de közben vidáman és sokat mondóan mosolyogtam a kedvenc nyomkövetőmre.

- Hope tudom, hogy nem akarod… - nézett rám kissé megrémülve Darius.

- De igen- vigyorogtam. Azzal a lendülettel hozzávágtam az iskola falához. Addigra már Luna és Nio is odaért.

- Na megállj csak. –üvöltött Darius. És már küldte is a pszichés fájdalmat, ha nem állítom meg a kezemmel. Rájöttem, hogy képes az ellenfeleivel hipnózis útján elhitetni, hogy erős fájdalmai vannak.

- Mi a franc… - és már fogta is a fejét. Elengedtem őt. Mintha áram ütött volna belém. Mi a fenét csinálok? Én nem ilyen vagyok! Nem bánthatok senkit, mert szórakoztató számomra, még ha utálom is. Mégis mi ütött belém?

- Mit csinál?- kérdezte meglepően Nio Lunát.

-Energiát gyűjt. Erre volt csak szüksége, hogy kapcsolatba léphessen az elemekkel természetes úton. – mosolygott Luna. Aztán eltűnt a mosoly az arcáról mikor látta mennyire meg vagyok zavarodva.

Végre sikerült felállnom. Nem is tudom hogyan, de olyan energikusnak éreztem magam hirtelen. Lunának igaza volt. Ki kellett mennem, hogy kapcsolatba léphessek az elemekkel. Reméltem, hogy az előbbi jelenetet nem látták, de Lunát nem tudtam becsapni. Ő pontosan tudja mi történt az előbb. Szerencsére Hanio nem sejt semmit, és ahogy látom Luna nem, osztotta meg vele. Erről beszélnem kell majd Lunával, de nem most.

- Sajnálom. –mondta Nio.

- Mit?- néztem rá kérdőn.

- Hogy nem hittem neked. -nézett szomorú szemeivel.

- Nio, én soha nem haragudtam rád, és most sem haragszom. – odasétáltam hozzá és megöleltem. Jól esett. Nio nagyon fontos volt nekem. Olyan mintha a bátyám lenne és nem akartam, hogy miattam, szenvedjen, azok után, amit értem tett.

- Tényleg?- nézett egyenesen a szemembe. Mintha hazugság nyomait keresné. De igaz volt, amit mondtam. Tényleg nem haragudtam rá. Hiszen csak nekem akar jót.

- 

-                     Hát persze. Neked köszönhetem, hogy élek. Nem felejtettem el, amit akkor mondtál.- megdöbbent arcot vágott majd elvörösödött. Aztán csak ennyire gondoltam.- Én is szeretlek. Mindig szerettelek. Olyan vagy mintha a bátyám lennél és ezért sokkal tartozom neked. Te vagy a családom.- Hirtelen mintha egy pillanatra csalódottságot láttam volna a szemében, de ez a pillanat el is foszlott. Rám mosolygott és szorosan magához ölelt.

Kibontakoztam az öleléséből, majd elindultam befelé és magam után húztam. Tudtam, hogy most már csak jobb lehet és ideje elkezdenem az új életemet, mert Selenenek tervei vannak velem, és nem okozhatok neki csalódást.

Holdfény Akadémia- 3. fejezet

3.HARC A HALÁLÉRT


- Hope kérlek, nyisd ki a szemed!- ismerős volt a hang. Hanio-éra emlékeztetett, aki elárult engem. De hát én meghaltam. Meg akartam halni. Még ebben sem segítettek nekem. Teljesen egyedül maradtam.

- Hope, tudom, hogy haragszol rám, de nem tehettem mást. Meghaltál volna, ezt meg senki sem akarta. Nem adhatod fel ennyi küzdelem után!- könyörgött Nio.

Érzetem, hogy dühös vagyok, és a meleg szétárad a testemben. Mindenkit bántani akartam magam körül, mert meg akartam halni. Tudtam, hogy ők ezt úgysem hagynák.

- Hope, kérlek, nyugodj meg. Ezzel csak magadnak ártasz.- Aztán megértettem. Az erőm visszacsapott rám. Nem tudom hogyan de iszonyatosan fájt, ahogy a villám és a fájdalom belém csapott. Felsikoltottam. Erre nem számítottam. Kinyitottam a szemem és megdöbbentem.

Be voltam zárva. Egy üvegfal választott el a többiektől. Ott álltak mind: Darius, Luna, Hanio és a nagyi is.

- Hope, jól vagy? Nem akarunk bántani.- mondta Luna. Ekkor megpillantottam az üvegben a tükörképemet. A homlokomon egy színes félhold volt, kiválasztott lettem. Ilyen gyorsan történt volna?

- Nem vagy még vámpír. -Hallottam meg a nagyi meleg hangját. Még. Ettől kirázott a hideg. De hát, hogy lehet ez? A kiválasztottaknak nincs fekete telihold a homlokukon, csak később színeződik be, addig egy vékony csík látható, mint az újhold.

- Te különleges vagy Hope, ezért más a jeled is.- A nagyi rám mosolygott de elég bizonytalannak látszott. Tudtam, hogy lelki ismeret furdalása van.
- Miért?- kérdeztem. Közben pedig éreztem, hogy mindjárt megint kitör belőlem egy fénysugár.

- Mert így a legjobb neked. A vámpírok génjét hordozod, és mivel nem kaptad meg időben a jelet, ezért a tested már nem bírta azt a mentális és fizikai terhelést, amit ez az erő megkívánt. Én csak próbáltam késleltetni a kiválasztásodat, hátha nem lesz rá szükség.

- Micsoda? De hát alig használtam az erőmet. Nem is terhelt túl csak mikor az a hülye nyomkövető megtalált.

-Ha nem használod az erődet akkor, az ellenségeid nem tudják meg, hogy élsz és Dariusnak nem kellett, volna megkeresni. Miután Darius megjelent az erdőben kénytelen voltál sokkal több erőt használni, ezért a tested elkezdte hiányolni a jelet, és ezért lettél olyan rosszul.- teljesen le voltam döbbenve. Ha hallgatok anyámra, most az átlagos kamaszlányok életét élhetném.

De én így nem élhetek. Nem lehetek vámpír. Az nem lehet. És akkor rájöttem. Ha feléjük küldöm az össze erőmet, akkor visszapattan rám, ami azt eredményezi, hogy meghalok.

- Sajnálom, de én ezt nem vállalom.
- Mire készülsz Hope?- nézett rám meglepődtem Darius. Elmosolyodtam, csak ennyit mondtam:

- Csak figyelj és tanulj!- Összeszedtem minden erőmet, az összes dühömet, és Dariusra irányítottam. Kitört belőlem a tűz, víz, levegő, föld, és a szellemek együttes ereje. Mondhatni csodálatos volt, de már készültem rá, hogy ez nekem jön és elnevettem magam, mikor láttam az üvegfal mögötti riadt arcokat.

Hanionak gondolatban küldtem egy sajnálomot, majd lehunytam a szemem és vártam azt az elviselhetetlen fájdalmat, ami rendíthetetlenül jött felém.

Csak pár pillanat volt az elviselhetetlen fájdalom, azután minden békés lett. Egy mezőn voltam. Tavasz lehetett. Egy kis patak volt előttem és valami oknál fogva átmentem rajta. Megpillantottam egy gyönyörű nőt. Ragyogott és csak kedvesen mosolygott rám.

- Gyere közelebb Hope. Nem foglak bántani, csak beszélgessünk.
- Honnan tudja a nevemet?
- Én minden tudok kedvesem. Selene vagyok, a vámpírok holdistennője.- ezen meglepődtem. Nem így képzeltem volna egy vámpír istennőt.

- Hope én nem azért adtam neked ezeket a különleges képességeket, hogy aztán ezt műveld magaddal. Nincs abban semmi rossz, ha valaki különleges. Nem csak rossz oldala van ennek. Csak sok akadályt kell leküzdened, mert semmit nem adnak ingyen.

- De én nem akartam különleges lenni. Én csak azt akartam, hogy a szüleim szeressenek, és az emberek ne nézzenek rám úgy, mint egy szörnyetegre.

- Hope, ez nem ilyen egyszerű. Te vagy a Vámpír Hercegnő és a világ leghatalmasabb vámpírja is te leszel. Ez ellen nem tehetsz. Ez a te végzeted.

- És ha én nem akarok az lenni? Úgyis mindenki utálna. Eddig is utáltak, ha jobb voltam valamiben.

- Nem Hope, a vámpírok tisztelnek, azért aki vagy, de sokan veszélyesnek tartanak és meg akarnak ölni téged is. Ezért vigyáznod kell. Meg kell védened a népünket és az emberekre is vigyáznod, kell. Ne félj, lesznek hű barátaid, ők majd segítenek, és megvédenek a gonosztól.

- Rendben. Akkor nem próbálom magam megint megölni, bár jobban örültem volna ha ez sikerül, de még ez sem megy nekem.- gúnyosan felkacagtam.

- Hope, nem érted mire akarlak rávezetni. Ez nem egy átok, hanem egy ajándék, amit ki kell használnod. Ha nem mész vissza rövides időn belül elszabadul a pokol és megölnek mindenkit, akit szerettél valaha is.

- Szóval így állunk.- Rendben. Visszamegyek. Az én hibámból ne másoknak kelljen szenvednie. Megpróbálom a pozitív oldalát nézni a dolognak.

-De ígérd meg, hogy segíteni fogsz, mert egyedül nem tudom végig csinálni.
- Természetesen ott leszek veled, és segíteni fogok, csak figyeld a jeleket és mentsd meg őket…- Szép lassan kezdett távolodni tőlem Selene, és iszonyatos fájdalmat éreztem.

Hallottam hogy sikítok és ordítok a fájdalomtól. Magam is meglepődtem, hogy képes vagyok ilyen hangokat kiadni. Ekkor rájöttem, hogy nem sikerült. Visszahoztak. Nem tudom, hogyan. De iszonyatos és elviselhetetlen a fájdalom, amit érzek.

- Kérlek Hope hagyd ezt abba, mert meg fogsz halni és minket is, megölsz. Nem értettem miről beszél a hang. Én nem csináltam semmit. Csak fájt.

- Hope, én kérlek Nio. Tudom, hogy hallasz odabent, és tudom, hogy mindenkire haragszol, de nem akarlak elveszíteni.- Ekkor nyitottam csak ki a szemem és láttam, hogy a szobában, amiben vagyok, tombolnak az elemek. Luna és Darius lefognak, a nagyi meg védőburkot vont körém.

- Hope, nézz rám.- egy fiú térdelt mellettem és sírt. Nem tudtam ki az, de a szemeiben ismerős arcot véltem felfedezni. Állig érő barna haj. Gyönyörű étcsokoládé színű szemek. Magas, gyönyörű szálkás izmú, velem egykorú fiatal félvér indán srác.

- Én vagyok az Nio, csak emberi alakban.
- Nem az nem lehet!- ordítottam. Még mindig nem hagytam abba a pusztítást, és bár tudtam, hogy a burok megvéd, belül mégis égtem. Valahogy belülről pusztítottak az elemek.- Hanio nem ember. Az nem lehet. Hazudik!!!!!

- Én vagyok az tényleg. Nézz a szemembe Hope, nem ismersz meg? -Belenéztem abba a két nagy barna szembe és megláttam azt a kutyát, akit négy éve imádok. Abbahagytam. Csak bámultam magam elé, most már csak ordítottam és zokogtam.

Nem értettem, hogy mi történik velem, hiszen már nem akartam másokat bántani, és magamat sem. Belül mégis éreztem, hogy elégek és elviselhetetlen a fájdalom. Könyörgő pillantást vetettem a fiúra, aki ott térdelt a fejemnél és csak sírt.

- Kérlek, segíts! Nagyon fáj! Már nem bírom sokáig. -tudtam, hogy már csak perceim vannak hátra, ha a fájdalom nem múlik el. De a fiú csak értetlenül nézett.

- Ezt nem értem, mi történik vele Emily?
- Nem tudom Nio. Valami miatt nem hagyja abba az önpusztítást.
- De hát már nincs körülöttünk semmi tűz, meg tornádó.
- Belül pusztítja magát, belülről próbálja magát megölni.

- De hát az előbb kérte, hogy segítsek neki!- kiabált kétségbeesetten a fiú.
- Akkor tedd azt!- rivallt rá Darius.

-De hát, hogyan?- Nio még mindig nem értette.
- Szeresd, ahogy mindig is szeretted. Adj neki lelki erőt és űzd el a fájdalmat a lelkéből.- hallottam meg nagyi lágy, bölcs hangját.

- Rendben. -Felém fordult de már nem láttam tisztán. Csak a vér illatát éreztem. Tudtam, hogy vér folyik a szememből és már nem könnyek.
- Semmi baj, mindjárt jobb lesz. Már csak pár pillanat, és nem fog fájni tudom. Az egész az én hibám - krákogtam már hörgő hangon, mert a torkomból is vér jött.

- Nem Hope! Megmentelek! Nem hagyom, hogy így legyen vége! -nem tudtam, miről beszél. Csak éreztem, hogy simogat, és egy gondolatot küld felém.
- SZERETLEK! -Megdöbbentem. Enyhült a fájdalom és szép lassan elmúlt. Kinyitottam a szemem. Már nem voltam bezárva.

Egy szobában voltam, és egy ágyon feküdtem. A fejem be volt kötve és infúzió volt bekötve a karomba. Éreztem, hogy valaki ott van mellettem de, még homályosan láttam.

- Hope, ébren vagy?- Én vagyok az Nio.
- Visszajött! –Hallottam a kiabálást. Hirtelen ott termett mellettem Luna, Darius és Emily nagyi is.

- Épp ideje volt már, azt hittük sosem jössz vissza a kómából.- hallottam Luna hangját. De hát az meg, hogy lehet? Emlékszem, hogy az előbb még ott voltam abban az üvegfalú helységben.

- Jaj kicsikém. Annyira aggódtunk érted.- Ez biztos a nagyi volt.
- Hope, két hétig voltál kómában, és majdnem megölted magad. Emlékszel egyáltalán valamire?- Kérdezte Luna.

Pislogtam egyet, hátha ebből megértik, hogy mindenre emlékszem, és szégyenemben elkezdtem sírni. Hogy bánthattam meg így azokat, akik új életet adtak nekem.

De nem volt sok időm ezen gondolkodni, mert úgy hasított belém megint az a fájdalom, hogy csak sikítani tudtam.

- Mi történik vele, hiszen csak sír?!- kérdezte riadtan Nio.
- Megint kezdi az önpusztítást, úgyhogy gyorsan le kell állítanunk, mert nagyon gyenge.
- De hát miért? Nem csinált semmit csak elkezdett sírni.- nézett értetlenül Hanio.

- Épp ez a baj. Most jött rá, hogy mit csinált és magát vádolja emiatt. -mondta a nagyi.
- Kérlek Hope hagyd ezt abba. Nem bírnám elviselni, ha meghalnál. – súgta a fülembe Nio. Nem értettem miről beszél, de abbamaradt a fájdalom és csak végtelen nyugalmat éreztem.

- Köszönöm.- mondta Hanio.- De hát mit köszön?
- Azt, hogy nem kezdted el megint az önpusztításodat.- ó, hát persze a gondolatátvitel, még így is működik.

- Szerintem hagyjuk egy kicsit pihenni, túl sok volt ez neki egyszerre- hallottam meg egy szigorú férfihangot.-Darius.
- A francba Hope, ezt fejezd be!- nem tudtam, miről beszél csak dühöt, éreztem, és azt, hogy ettől elkezd fájni a fejem. De mikor láttam, hogy Darius épp a meggyulladt nadrágját próbálja eloltani, muszáj volt mosolyognom. Aztán elaludtam.

Kipattantak a szemeim a hirtelen fájdalomtól, ami a fejemben tombolt. Mintha valaki szándékosan csinálná. Sötét volt. Egyből tudtam, hogy most visszakapom azt, amit adtam Dariusnak.
- Na mi van, csak nem fáj Hope?- nézett rám gúnyos kacajjal, de egyből lehervadt a mosoly az arcáról mikor valaki ráugrott és leteperte.

- Mégis mit képzelsz te disznó.- Hanio volt az és nagyon dühös lehetett.
- Csak visszakapta, ami jár neki. -mondta fuldoklás közben Darius.

- Normális vagy? Meg is ölhetted volna.
- Ugyan már ennél nagyobb fájdalmat is kibírt.
- De nem ilyen gyengén. Még csak pár órája jött vissza és te már is meg akarod ölni! Pusztán, mert haragszol rá, amiért megadta azt, ami ját neked?

- Mi folyik itt?- száguldott be a szobába Luna.
- Darius úgy gondolta törleszti Hope délutáni tűzgyújtását azzal, hogy előhozza a fájdalmas emlékeit. Mert ugyebár nem szenvedett eleget. -üvöltötte Nio.

- Darius kérlek, menj ki! -parancsolta Luna. - Sajnálom, ezen túl távol tartom Hope-tól, amíg ilyen gyenge. -nézett bocsánatkérően Niora.

- Köszönöm. -aztán elmentek.
- Jól van, most aludj tovább. Vigyázok rád, ne félj.- mondta Hanio és egy puszit, nyomot a homlokomra. Megint nyugodt voltam. Csak lebegtem a semmiben.