Holdfény Akadémia - 5.fejezet

5. SZOBATÁRSAK

Visszamentünk a szobába és Nio segített összepakolni, majd átmentünk a lányok koleszába. Hatalmas épület volt. Egy kisebb folyosó kötötte össze az iskola épületével. Modern építésű de mégis egy kicsit régies hatást keltő épület volt.

A lányok és a fiúk nem voltak külön zárva, mint a legtöbb átlagos kollégiumban. Volt egy közös hall, ahol a társadalmi tevékenységek folytak.

Észrevettem, hogy nagyon liberálisak itt a nemeket illetően. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy nem Európában élek, mert ott elég konzervatívak az oktatási intézmények. Azért persze még ez is elég fura. Amint azt meg tudtam, nem igazán van rajtam kívül már vámpír vagy kiválasztott, aki rendelkezne ekkora mentális és fizikai, úgymond természetfeletti erővel.

Ha valaki megkapta a jelet kiválasztott lesz, és ha átalakult vámpírrá, akkor elég fontos szerepe van mindenkinek a vámpír társadalomban. Bár nekem ez még mindig egy kissé szokatlan.

- Ez itt a hall. Ide járnak múlatni az időt a diákok.- magyarázott Luna. Kicsit mintha ő is furcsállná ezt az egészet, mert ugye ő több száz éve vámpír és kicsit lassabban halad a korral, mint mi, akik már ebbe a modern világba születtünk, ezért nem is igazán tudja, mivel szórakoztatjuk magunkat.

Persze itt minden berendezés a legújabb. Síkképernyős tévék, az asztalokon (gondolom, itt tanulnak a többiek) a legmodernebb LCD monitoros computerek. Kényelmes kanapék és fotelek.

Ahogy haladtunk át a helyiségen, éreztem a figyelő tekinteteket. Ahogy elhaladtunk a többiek mellett összesúgtak a hátam mögött. Aggódva néztem Nio-ra. Persze ő megnyugtatóan megbökött az orrával. Sajnos itt nem alakulhat át nyilvánosan. Ezért is volt most kutya alakban. Sajnos a vámpírok és a vérfarkasok ősidők óta ellenségek, ezért senki nem tudhatja, hogy ő egy közülük (bár Nio csak félig).

Nagy botrány lenne, ha ez kiderülne az iskolában és tuti, hogy pár perc alatt kicsinálnák. Persze Luna kivételt tett velünk, mivel Nio az én személyes testőröm mióta kiderült, hogy nem vagyok normális.

Szerencsére nem keltettünk feltűnést, mert más állítok is voltak az épületben. Luna azt mondta, ha kiválaszt egy, állat akkor ő lesz a te kedvenced, de szabad akaratuk van, és úgy járkálhatnak az épületben, ahogy akarnak. Persze a legtöbbjük a saját kiválasztottját egy pillanatra sem hagyta el.

Bementünk egy lengőajtón és egy hatalmas ultramodern konyhában találtam magam. A sok hűtő egymásután és fölöttük a szekrények, elsőre szemet szúrt nekem. Ezeken számok és nevek álltak, gondoltam minden szobának egy van. Márvány pult és körülött meg bárszékek voltak. A többi ugyanolyan volt, mint bármelyik másik konyhában csak a legmodernebb felszerelésekkel.

- Ez itt a hűtőd és a szekrényed.- mutatott a 10-es számúra Luna. Két másik név állt ott az enyémen kívül.

- Rendben. Köszönöm.- bár kissé még mindig rémült voltam a sok újdonságtól.
- Nyugalom. Egykettőre megszokod majd. Biztos hamar találsz barátokat is.- bíztatott Luna.
- Hát remélem.- mondtam mosolyogva, de nem hiszem, hogy valami meggyőző volt.
Most viszont már két lépcső volt. Egy jobbra és egy balra. Gondolom itt voltak a szobák, és mivel mi jobbra fordultunk, arra következtettem, hogy a fiúké balra van.

Egy hosszú folyósóra értünk, ahol sorban számozott ajtók voltak. A 10-es számúnál álltunk meg.

- Ez lesz a te szobád. Már az összes cuccodat bevitettem és a kiskutyádét is.- ezt egy gúnyos mosollyal megspékelte, mert tudta, hogy Nio utálja, ha ezzel ugratják. Nio persze egyből felmordult. Ezen már én is egy kicsit elmosolyodtam.
- Köszönöm. Nio is örül, hogy végre a saját kosárkájában aludhat. – Kedvesen ránéztem Niora de nem tetszett neki, hogy én is gúnyt űzök belőle. Mindenesetre Lunának bejött, mert eléggé mosolygott.
- Két másik lány lesz a szobatársad. Egy testvérpár. Remélem hamar, összebarátkoztok. Nagyon rendesek bár már elég régóta itt laknak.

Tudod, Gina a kisebbik 6 éves volt mikor a szüleiket és az összes családtagjukat megölték a nomádok. Ginát is csak a nővére mentette meg. Akkor derült, ki hogy Gabrielle és Gina is kiválasztott. Szerencsére ekkor már egy nyomkövető kereste őket, mert tudta, hogy hamarosan megmutatkozik Gabrielle ereje. Miután Darius megtalálta őket, kerültek ide. Azóta itt élnek. Ennek már 8 éve. Gina nem emlékszik semmire, de Gabrielle nem szereti, ha felhozzák ezt a témát. Úgy gondolja az ő hibája, hogy nem tudta megmenteni a családját. Ezért kérlek, hogy a családjáról ne kérdezősködj- figyelmeztetett Luna.

Bekopogott, majd óvatosan benyitott. Két szempár szegeződött rám. Mindketten az egyik ágyon ültek és biztos valami fontosról, beszélgethettek.

Körbenéztem a szobában. Hatalmas volt. 3 ágy a szoba 3 végében. Arra következtettem, hogy a leghátsó az enyém, mert azon voltak a kicsomagolatlan cuccaim, amihez még senki nem nyúlt hozzá. Mellette volt egy íróasztal amin egy vadi új laptop állt. A másik két íróasztalon is volt ezért gondoltam mindenkinek lehet. Biztos a suliba kell majd.

Az ágy jobb oldalán egy éjjeli szekrény és a kedvenc lámpám. Rájöttem, hogy a régi otthonomból hozhatták ide a cuccaimat.

A szoba lágy lila és sötét türkiz zöld színű volt. A kedvenc színeim. Zömmel a ruháim is ilyen színűek. Középen babzsák fotelek és egy üvegasztal is állt. A szemben lévő falnál állt 3 hatalmas ruhásszekrény, az ajtajukon hatalmas tükrökkel. Enyém lehetett a harmadik, mert azon volt a nevem.

- Szervusztok lányok! Bemutatom nektek Hope Blackmoon-t. Ő lesz az új szobatársatok.- mutatott be Luna, bár kissé megdöbbentett, hogy az anyai ág vezetéknevét használta. Értetlenül meredtem Lunára, de ő mosolyogva bólintott egyet, ezzel jelezvén, hogy itt mindenki így ismer, ezért Luna is így hív.
- Örök Holdfényt Luna- köszöntötte az idősebbik lány. Meghajolt és a kezét ökölbe szorítva a szívéhez tette. Így tett felém is bár nem tudom miért, hiszen én nem vagyok főpapnő. A kisebbik lány is így tett. Rájöttem, hogy ez egyfajta köszönési forma és a tiszteletadás, egyik formája az idősebb és magasabb rangú előtt.

A következő pillanatban már Gina állt előttem és sugárzó mosollyal köszöntött.
- Szia Hope! Úgy örülök, hogy végre megismerhetlek, már úgy vártunk. Jaj, de cuki a kutyusod! Már is kiválasztott?- nem figyeltem rá, mert az idősebbik, Gabrielle nézett a szemembe. Kissé rémisztő volt, a hideg kirázott tőle. Olyan titokzatos volt és teljeséggel kifürkészhetetlen. Az arcán semmi érzelem nem mutatkozott.

- Gina! Hagyd azért levegőhöz jutni!- most vettem csak észre, hogy Gina még a levegőt is kiszorította belőlem, olyan erősen ölelt.

- Jaj, bocsi. Csak úgy örülök, hogy végre van egy szobatársunk. A nővérem lassan már az idegeimre megy olyan unalmas.
- Én is örülök, hogy megismerhetlek titeket. Hope vagyok, bár ezt már úgy is tudjátok. Ő itt Hanio de hívjátok csak Nionak. Ő a legjobb barátom és egyben a személyes testőröm is.

Nio helyeslően vakkantott egyet, és bement a szobába, hogy körbe nézzen. Gondolom, le akarja csekkolni a helyet, mert lassan a mániájává vált, hogy mindenhol halálos veszélyben vagyok, bár adtam is neki rá okot. Megborzongtam az elmúlt napok eseményeitől.

- Gabrielle Stone vagyok, ő meg Gina. Gondolom, rájöttél, hogy testvérek vagyunk és már 8 éve élünk itt. Szóval, ha bármit tudni akarsz az iskoláról vagy egyéb dolgokról, ami itt történik. Fordulj hozzánk bizalommal, mert úgy ismerjük ezt a helyet, mint a tenyerünket.

- Köszi.- bólintottam köszönetképpen.
- Gyere, segítünk kipakolni!- húzott be Gina a szobába. Sugárzó teremtés. Magasabb nálam. Úgy 160 cm magas lehet és hosszú, majdnem derékig érő haja van. A haja a barna és a bronzvörös árnyalatai között váltakozik.

A szeme mély zöld színű. Az erdő jut eszembe róla, ahol esténként sétáltunk Hanioval. Nagyon fehér és sápadt a bőre és tökéletes a testalkata. Mintha egy kisméretű szupermodell lenne, bár azt már észrevettem, hogy a vámpírok itt olyan tökéletesek. Magamon is észrevettem némi változást amióta itt élek. Persze azért Ginánál és Gabriellenél szembetűnő volt, hogy hamarabb lettek kiválasztottak, mint általában, ezért is sokkal előrébb vannak az átalakulási folyamatban. Szinte már teljesen átalakultak. A járása olyan mintha nem is a földön járna, hanem a levegőben. Olyan könnyed mintha egy balett táncos lenne. Ezen önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Mi az? Min mosolyogsz?- fordult felém Gina.
- Semmi, csak még senkit nem láttam, aki ennyire vidám és könnyed lenne.
- Hát igen, Gina mindig mosolyt csal az emberek arcára.- jött oda Gabi és összeborzolta a húga haját. Gina persze ezen, megsértődött és kinyújtotta a nyelvét a nővérére, majd durcásan elvonult a fürdőbe, rendbe tenni a haját.


- Kicsit szeleburdi, de egyébként nagyon szeretni való.- fordult hozzám Gabi. Most őt tanulmányoztam végig. Valamivel magasabb lehetet, mint én úgy 165 cm. Hosszú sötétbarna haja, épp csak egy picit világos a feketéhez. A szemei olyan világos kékek akár a tenger vize. Az ő alkata is kifogástalan bár az ő bőre nem falfehér.

Olyan mintha napbarnított lenne de így is gyönyörű. Feltűnt, hogy ő inkább a sötét színű és abból is a fekete ruhákat részesíti előnyben, míg a húga a világos és vidám színeket kedveli. Tökéletes ellentétei egymásnak, ezért is lehettek olyan jó testvérek.
- Nagyon kedves teremtés- adtam neki igazat.

Hirtelen Nio morogni kezdett miközben már ugrott is az ajtó elé támadóállásban. Szerencsére eszébe nem jutott átalakulni óriási félvérré, mert akkor kizárt, hogy itt maradhasson.
- Mi a baja a kutyádnak?- nézett rám Gina értetlenül.
- Azt hiszem valaki jön, azt érzi. Valami féle 6. Érzék azt hiszem.

A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, én meg lélegzet visszafojtva és kővé dermedve vártam, hogy mi történik a következő pillanatban, miközben Nio-ra néztem aggódó tekintettel.