Nos, végre itt van a folytatás! Sokat küzdöttem vele, és végül ezt sikerült összehozni! Remélem tetszeni fog, a folytatás pedig mihamarabb várható lesz. Az események innentől kezdve felpörögnek!:)
Jó olvasást! Hope!
31. A JÖVŐ KEZDETE
- Hope! Térj magadhoz! Hope!- a bársonyos hang
szólítgatására visszatértem. Kinyitottam a szemem. Damus és Lucas aggódó
tekintetével találkoztam. A nyakamhoz kaptam, de semmi nyoma nem volt
harapásnak, és a karjaimon sem voltak lila foltok, amik az iménti eseményeket
bizonyítanák. Oké, ez fura volt. Kérdőn néztem rájuk.
- Mi történt?
- Elájultál, miközben veszekedtünk.- sütötte le Damus
bűntudatosan a szemeit. Oké, akkor már értem. Megint egy rosszullét. Ez a
termékenységi időszak egyre rosszabb lesz, és még nem vagyok a „csúcson”. Bosszúsan
sóhajtottam szervezetem megmagyarázhatatlan reakciói miatt.
- Most már jól vagyok, csak egy kis rosszullét volt.- A két
férfi gyanakvó arckifejezése némi mosolygásra késztetett.- Nem, nem vagyok
terhes, csak ez a termékenységi időszak kerget az őrületbe.- kissé elpirultam,
és lopva volt kedvesemre pillantottam. Arca torz grimaszba ugrott.
- Akkor én most megyek.- egyenesedett ki és még véletlenül
sem fordította felém a tekintetét. Most is inkább Lucashoz beszélt.- Azt
hiszem, Dariusnak szüksége van némi segítségre a csokor nyakkedővel.- azzal
otthagyva engem és az apámat, pillanatok alatt eltűnt.
- Vigyáznod kell magadra, Hope. Gyenge vagy most, és ez
veszélybe sodorhat.- rosszalló pillantást vetettem rá. Elmosolyodott, majd
segítő jobbot nyújtva, ismét szilárdan álltam a talajon.
- Oké, megyek és átöltözöm, nehogy miattam húzódjon el a
ceremónia.- vetettem oda egy halvány mosolyt, de apámat nem tudtam átverni.
- Légy óvatos. Neked sem, és Neki sem jó ez így. Egyszer el
kell engeded őt, te is tudod.- bár már szinte az ajtónál voltam, amin kiléptem
a kis kertbe, Lucas szavai, mégis savként marták a lelkem. A legszörnyűbb mégis
az volt, hogy valóban ezt kellene tennem. De én magam sem hittem el teljesen,
hogy képes lennék-e úgy élni, hogy nem látom Damust.
A ruhája nem volt
túldíszítve. Egyszerű letisztult, krémszínű selyem anyagból készült, a görög
stílust idézve. A ruha egészen a földet súrolta, aljára egyedi szimbólumokat
varrtak.
Haja egészen hihetetlenül volt megkreálva. A szabályos
hullámok egymásra voltak tűzve, a végén egy laza copfba fogva. Az egészet apró
fehér virágokkal tűzdelték tele. Ezt megkoronázva, Gaby nyakában a családját
szimbolizáló onyx medál lógott, fején pedig az Első Kiválasztott tiarája adta
meg a tökéletes összhangot. Az épp kicsorduló könnyeimet visszafojtottam, nem kell,
hogy a mai napon sírni lásson. Ez a nap róla szól, és nem ronthatom el az
érzelgősségemmel.
Pillantásom Ginára vándorolt, és most, hogy a „koszorúslány”
ruhájában volt, vettem csak észre, hogy majdnem egy év alatt, mennyivel
érettebbnek néz ki. Arca sokkal soványabb, vonásai markánsabbak, tisztaságot,
eleganciát és tekintélyt sugárzóak voltak.
Az ő ruhája kicsit más
volt, mint a nővéréé. Gabynak ugye nem teljesen fehér ruhája volt, mert az a
tisztaság, ártatlanság szimbóluma, és kétség sem férhet hozzá, ő már nem
tartozik bele ebbe kategóriába. Viszont Gina igen, épp ezért választottam neki
is meg nekem is egy hasonló görög szabású fehér selyemruhát. Pánt nélküli, a
mell alatt meghúzva, a többi része pedig szabadon hagyva. A mellrésznél apró köves
berakások mintája látható. Egyszerű, de mégis szép összeállítás. Gina gyönyörű
volt benne, családjának és rangjának ékszereivel. Én is gyorsan átöltöztem, és
a lányok segítségével a hajam is alkalomhoz illően nézett ki. Én is felvettem
családi ékszereimet, és a tiarámat. Bár most inkognitóban akartam lenni, mégis
én kellek ahhoz, hogy ez a házasság valódi legyen. Áldásomat adom rájuk, és
remélem Selene is hasonlóképpen dönt majd.
Kopogás hallatszott kintről, majd Ania kukkantott be.
Szépsége még inkább elképesztő volt most, mint egyébként. Már-már angyalinak
mondanám, ha nem tudnám, hogy ízig-vérig vámpír.
- Itt az idő.- mondta szelíd hangon.
- Rendben, egy perc és indulunk.- válaszoltam. Bólintott és
becsukta az ajtót. Gaby felé fordultam. Láttam rajta, hogy ideges, muszáj volt
egy kis lelket öntenem belé.
- Hé, minden rendben lesz. Csak lazán.- öleltem meg bíztatás
képpen. Halványan elmosolyodott és holtsápadt arcán megjelent egy kis szín.
- Mehetünk?- kérdeztem őket.- bólintottak, majd vettünk egy
nagy levegőt és elindultunk. A ház hátsó kertbe nyíló üvegajtaján kellett
kilépnünk, hogy a ceremónia helyszínére érjünk. Számomra is kissé meglepő volt,
de odakint kellemes tavaszias idő köszöntött. Egy lugason kellett
keresztülmennünk, melyeken színpompás virágok tekeregtek, kellemes illatot
árasztva. A lábunk alatt virágszirmokkal tarkított szőnyeg volt leterítve. Két
oldalt pedig a vendégek álltak, tiszteletüket adva nekünk. Ahogy körbenéztem,
rájöttem, hogy ezek az emberek cseppet sem ismerősek számomra, leszámítva
Lucast, Aniat és a barátaimat. Ami még meglepőbb volt, hogy vendégseregünk
megannyi különös szerzetből állt. Voltak hegyes fülű, aranyszőkehajú, hófehér
bőrű tündérszerzetek. Apró, morcos tekintetű koboldlények, és talán
boszorkányok, bár seprű nem volt náluk, így ebben nem voltam biztos. Olyan
volt, mint egy tündérmese. Végig haladtam a sorok között, míg egy kisebb
emelvényhez értem. Darius már türelmetlenül álldogált. Mosolyra késztetett a
látvány, hogy ez a nagy maci most egy kis nyuszira emlékeztetett.
Amikor találkozott a pillantásunk, egymásra mosolyogtunk. Félreálltam
az útból, majd szembe fordultam az emberekkel. Különös zene szólalt meg, mintha
nem is evilági lenne. És akkor, Gina Gaby előtt haladva elindult fehér
liliomszirmokat szórva maguk előtt. Próbáltam magam visszafogni, nehogy
kicsorduljanak a könnyeim. Ha már most bőgni kezdek, mi lesz a végén. Amikor
Gaby végighaladt a folyosón, Darius segített neki fellépni a kis emelvényre,
közben le sem vették egymásról a szemüket. Kicsit olyan volt, mintha számukra
megszűnt volna a világ és már csak ők számítanak egymásnak, történjék bármi is.
Lucas lépett elő, és mint pap vállalta azt, hogy összeadja őket. Amint ő
végzett én kövekteztem. Most dől el, hogy Selene jóváhagyja-e ezt a házasságot,
és a vámpírok ősi szertartása szerint is örökké egymáshoz tartozhatnak-e. Sosem
láttam még ilyet, éppen ezért azt sem tudtam, Selen miként jelenhet meg.
Amikor átvettem Lucas helyét és a párra néztem, különös
érzés szállt meg. Mintha nem csak én lennék ott. És akkor megpillantottam.
Mellettem állt, minden vámpírok Istennője. Bár nem valós alakját mutatta, mégis
ez a halvány szellemalak is ugyanolyan hatást váltott ki. Az emberek
meghajoltak előtte, én is így tettem. Egy apró biccentéssel viszonozta ezt a
gesztust, majd mosolyogva Gabyékhoz fordult.
- Üdvözöllek titeket Gabrielle Stone és Darius Lachlain.-
hangja lágy, mégis tekintélyt parancsoló volt.- A mai nap valami újnak a
kezdete. Sötét felhők gyülekeznek, de ez a cseppnyi kis közösség, fényt adhat
sötét napjainknak. Éppen ezért Gabrielle és Darius. A szerelmetek tiszta, és
őszinte, melynek gyümölcse a jövő kezdete. Becsüljétek őt meg, ő az ajándékom
és áldásom reátok. Ekkor rám pillantott. Hirtelen nem értettem miért, annyira
elvarázsoltak a szavai, majd eszembe jutott, hogy a trón örököseként nekem is
áldást kell adnom rájuk.
- Én, Hope Blackmoon, a Vardím
trón örököse, áldásom adom rátok.- Bár az én áldásom elcsépelt volt az
Istennőjéhez képest, mégis örömmel töltött el, hogy én is hozzájárulhattam
valami jóhoz, ami talán még változtathat a jelenlegi helyzeten. Gabyékra
tiszta, fehér fény omlott, majd szépen lassan elhalványult istennőnk alakja,
végül a fény is kialudt.
Pár pillanatra néma csend állt be, majd valaki a tömegben
tapsolni kezdett, megtörve a fagyos pillanatot. Darius szenvedélyesen
megcsókolta újdonsült feleségét, a tömeg pedig tapsviharban tört ki. Most már
hagytam, hogy könnyeim végig gördüljenek az arcomon, és bár irigykedve, de
tiszta szívből örültem nekik. Hirtelen köd szállt alá, amitől az orromig sem
láttam el. Féltem, lehet Luna rájött mindenre és most lecsap. De a köd ahogy
jött, úgy tova is szállt, csak a berendezés változott. A lugas eltűnt, a
székekkel és a virágos szőnyeggel együtt. Helyükre kör alakú asztalok, és
köréjük székek jelentek meg, elhelyezve, akár egy étteremben. Oldalt
svédasztal, amelyen mindenféle finomság roskadozott. Minden úgy nézett ki,
ahogy én azt elterveztem Gabyval, csak épp a kivitelezés volt furcsa. Az
emberek szétszóródtak. Volt, aki leült egy-egy asztalhoz. Mások az ételeket
rohamozták meg, míg páran inkább a tánc mellett döntöttek. A háttérben még
mindig zene szólt, persze kicsit pörgősebb, mint, ami a ceremónián.
Leültem az egyik asztalhoz és csak nézelődtem. Láttam, amint
Gaby és Darius táncolni kezdenek, körülöttük megszűnt a világ. Holly
idegenekkel társalgott. Ahogy jobban megnéztem, megváltozott. Már nem az a
törékeny lány volt, mint korábban. Erősebb, izmosabb és keményebb lett. Most
is, mint valami biztonsági főnök, parancsokat osztogatott hatalmas Dimur vámpíroknak, aztán egy
boszorkánnyal váltott pár szót.
Pillantásom tovább vándorolt. Barátaim is a táncparketten
voltak. Mindegyikük teljesen belefeledkezve párjába. Valami furcsa volt. Ginát
nem láttam sehol. Ez kissé gyanús volt számomra, hiszen itt a nővére, és még
sem az ő közelében van. Olyan érzésem volt, mintha valamiben sántikálna.
Bementem a házba és keresgélni kezdtem. Érdekes módon senki sem látta, kezdtem
aggódni. Megnéztem az öregtölgyet is még utoljára, mielőtt Gabyékra a frászt
hozom. Legnagyobb döbbenetemre ott volt, csak épp nem egyedül. Egy
szempillantás alatt ment fel bennem a pumpa.
- Gina! Mégis mi a francot képzeltél?- kiabáltam, miközben
feléjük haladtam. A pár riadtan pillantott felém.
- Hope! Kérlek, hadd magyarázzam meg.- lépett Seth
védelmezőn a lány elé.
- Seth, neked nincs itt semmi keresnivalód. A törvényt még
neked is be kell tartanod!- förmedtem rá a száműzött vérfarkasra.- Ugye, te is
tudod, hogy most mit kellene tennem?
- Kérlek, Hope. Nem teheted. Az én hibám. Én hívtam őt ide.-
Mentegetőzött Gina.
Sikoltás fagyasztotta meg a levegőt. Gaby! A francba!
- Seth, el kell tűnnöd innen! Most!- adtam az utasítást a
farkasnak. Hálás bólintás kíséretében, egy puszit nyomott szerelme homlokára,
majd átváltozott és eltűnt a fák sűrűjében.
- Gyerünk! Úton van az unokaöcséd!- mondtam szigorúan
Ginának.
Berohantunk a házba, és ezzel megkezdődött a küzdelem a jövőért
és a szabadságunkért!
