Sziasztok!
Mivel érkezett kérés, hogy holnapig kerüljön fel az egész fejezet, ezért ígéretemmel ellentétben, most megkapjátok a nyers változatot, és a napokban a rendes, bétázott verziót is. A Kövi feji érkezése bizonytalan, mert még nem álltam neki, csak a fejemben van meg, mik fognak történni, de igyekszem, minél hamarabb ezt papírra is vetni. Na, nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást!
üdv.:Hope.:)
UI.: A fejezet most már le van bétázva!!!:)
28. BÍZNI VAGY NEM BÍZNI?
Amint visszaértem immáron saját lakosztályomba, kicsit
leheveredtem az ágyamba. Nem tartott sokáig a nyugalmam, ugyanis alig pár
perccel később, hatalmas robajjal vágódott ki a szobám ajtaja. Betöröm nem volt
más, mint a drága Luna. Sütött a szemeiből a felém áradó haragja, ami rendkívül
nagy örömmel töltött el. Apró mosollyal a szám sarkában, felálltam és kisimítottam a ruhámat.
- Valami probléma van Luna?- kérdeztem gyanútlan arcot
vágva. Tudtam, hogy nem lesz sok idő, míg rájön, ismét túl jártam az eszén és
biztonságba helyeztem a barátaimat.
- Két testőr elment.- mondta nyugalmat erőltetve magára,
ugyanis kíváncsi szempárok néztek be a lakosztályba, miután Luna olyan nagy
hangzavart csapott.
Becsuktam a szobám ajtaját, nehogy óvatlan fülek meghalljanak
olyan dolgokat, amik senki másra nem tartoztak.
- Igen, tudok róla.- válaszoltam, miközben leültem a szoba
közepén lévő kanapéra és kezembe vettem egy újságot, amibe mindenféle zagyvaság
volt írva az emberek hírességeiről. Persze egy sort sem bírtam elolvasni, mert
tudtam, hogy legfőbb ellenségem terveit valamelyest keresztül húztam és ezért
most éktelen haragra gerjedt velem szemben. De amíg nem látja, hogy kicsit
félek, addig nincs gond.
- Ó tényleg? És megosztanád velem, azon apró információt,
hogy mégis miért? Tudtommal azok ketten a te személyes testőreid voltak. A
törvények szerint tilos a Királynőt elhagyni…- a földhöz vágtam az újságot.
Felpattantam és a nő szemébe néztem, olyan gyilkos indulattal, hogy ha a
szemeimmel ölni tudtam volna, már hamuvá porladt volna ez a két lábon járó
borzalom.
- Ebből elég!- kiabáltam rá.- Nem a te dolgod, hogy ki lehet
a személyes testőröm és ki nem. Én küldtem el őket, magánjellegű okokból. És ne
gyere nekem állandóan ezekkel a hülye törvényekkel! Az isten szerelmére, már
nem az őskorban élünk. Az idők, és vele együtt a hagyományok és a törvények is
változnak. Ideje lenne, ha kicsit modernizálnád a látásmódod, és leszállnál
rólam és a barátaimról.- talán az utolsó mondatot ki kellett volna hagynom,
mert az addig kissé megrettent nőbe ismét visszatért a magabiztosság és
elmosolyodott.
- Igazán? Kíváncsi lennék, mit szólna a Tanács, ha
kiderülne, hogy az idősebb Stone lány mégsem halott, és megszegte az esküjét a
saját testőrével, és még egy fattyat is szül neki. Biztosan el lennének
ragadtatva.- most én rémültem meg. Tudtam, hogy valamit sejt, de azt nem, hogy
mindenről tud. Ennek egy oka lehet, van egy tégla a barátaim között.
Luna arca megkeményedett és pókerarcot vágva fenyegetett
meg.
- Jól vigyázz mit teszel kis Hercegnő, mert minden
lépésedről tudok, és ha nem teszed, amit mondok, a barátaid holnapra már csak
emlékek lesznek.- könnyek szúrták a szemeimet. Luna erősebb, mint gondoltam, és
amilyen elmeháborodott, biztosan komolyan is gondolta, amit mondott.
- Dögölj meg!- szűrtem a fogaim között.
- Köszönöm ezt a kedves bókot, de inkább nem tenném. Akkor
nem láthatnám, ahogy a történelem beteljesíti önmagát, veled és a Herceggel.-
azzal egy szikrázó mosoly kíséretében, kilibbent a szobámból.
A könnyeim vad folyóként törtek utat és rendíthetetlenül
folytak le az arcomon, miközben az ágyamra vetettem magam, teljesen megalázva és
tönkre téve. Megcsörrent a telefonom. Már csak ez hiányzott! Előkotortam a
kabátom zsebéből és megnyomtam a hívást fogadó gombot.
- Haló?- szipogtam, miközben letöröltem a könnyeimet.
- Hope? Te vagy az? Az Istennőre, jól vagy?- Gaby aggódó
hangja, csak még jobban elkeserítettek.
- Semmi baj Gaby, csak mostanság kissé érzelgőssé váltam.
Rossz hatással van a hormonjaimra ez a termékenységi időszak.- próbáltam
elviccelni a dolgot több-kevesebb sikerrel.
- Értem. Nos, csak azért hívlak, hogy az első vendégek
megérkeztek. Mindenki jól van, az útjukat Selene vigyázta, és köszönik, amit
értük tettél.- zavartan az órámra néztem és csak akkor vettem észre, hogy már
több óra is eltelt, amióta Noahék elmentek. Ezek szerint nem csak pár percig
pityeregtem. Na, szépen vagyunk. Már az idő érzékemet is elvesztettem.
- Ennek örülök. És a többiek? Minden elkészült?- tettem fel
a további kérdéseket. Gabyék végül a holnapi napon tartják a szertartást, mert
aznapra valamelyest még jó időt és leginkább esőmentes napot mondanak. Már csak
azt kell kitalálnom, hogy a holnapi éjszakára, hogyan szöktetem meg Ginát, aki
nem mellesleg jelen pillanatban gyűlöl és nem hajlandó szóba állni velem,
illetve saját magamat is, most, hogy nincsenek saját külön bejáratú testőreim,
illetve Luna minden lépésemet figyeli.
- Nyugi, minden kész. A ruha egyszerűen gyönyörű. Nagyon jól
eltaláltad. A többi vendég holnap hajnalban érkezik. Minden rendben lesz, ne
aggódj. Te csak azzal törődj, hogy Ginát és magadat el tudd hozni. Damus
felajánlotta, hogy segít a szökésben.- remek, már csak ez hiányzott.- Késő
délután fog várni az Akadémia déli határánál.
- Rendben, akkor holnap. És vigyázz magadra, csak semmi
megerőltető.
- Jól van, ne aggódj.- kacagott a telefonba legjobb
barátnőm.
- Szia.
-Szia.- kinyomtam a telefont, és újdonsült feladatom
kitervelésén kezdtem el gondolkodni. Ki kell találnom valamilyen alibit, amíg mi
el leszünk.
A terv kész volt. Keresnem kellett két tanulót az iskolából,
akik majd szépen eljátsszák a szerepünket. Addig pedig Gina és én elmegyünk
Gaby esküvőjére, és senki semmit sem fog gyanítani. Ez így jó tervnek tűnt
fejben, a megvalósítása már annál nehezebbnek. Ilyen erős „álcázó bűbájt” még
nem próbáltam ki, de ha Lucas képes fenntartani egy egész birtokon a
láthatatlanság álcáját, akkor én, mint a földkerekség legerősebb vámpírja csak
megbirkózom ezzel a kis aprósággal. Legalábbis ebben reménykedtem.
Elküldtem Gináért. Meg akartam mutatni neki, milyen
csodaszép ruhákat választottam a nővére esküvőjére. Mi leszünk az úgynevezett
koszorúslányok, és ezt a ruháinknak is tükrözniük kellett. Szerencsére senkinek
sem tűnt fel ez a két különleges ruha költemény az átköltözésemkor.
Természetesen elővigyázatos voltam és álcázást vontam a ruhákra. Így másnak
csak pár egyszerű nyári viseletnek tűnt, nem többnek.
Óvatosan az ágyra helyeztem azt a zsákot, amelyben Gina
ruháját tároltam, megvédve, minden káros dologtól, ami esetlegesen érhette.
Lehúztam a cipzárt és féltő óvatossággal kiemeltem belőle a leheletkönnyű
anyagot, majd az ágyamra helyeztem.
Tökéletes időzítésként, épp ekkor érkezett meg Gina és az
elküldött szolgáló. A kis Stone lány lassan a megszokott mogorva és dacos arc
kifejezésével meredt rám. Az alattvalónak intettem, hogy elmehet. Az egy
hajlongás kíséretében távozott, és az ajtót is becsukta maga után.
Vártam egy kicsit, hátha Gina megteszi az első lépést, de ő
kitartóan állt az ajtóban szobormerevséggel, és megvető tekintettel nézett
rám.
- Gyere ide!- mondtam neki, talán kicsit erélyesebben a
kelleténél. Még mindig szúrós tekintetével lesett, de közelebb jött. Amikor az
ágy mellett megállt, a ruhára mutattam.
Csak egy pillantást vetett rá, de így is a kívánt hatást
kaptam. Az a tűz, ami már úgy tűnt, teljesen kialudt a szemeiben, most ismét
kapott egy kis szikrát, ha csak egy pillanat erejéig is. Nekem ez is éppen elég
volt.
- Tetszik?- tettem fel óvatosan a kérdést.
- Elmegy.- válaszolta mogorván, megjátszott közömbösséggel.
- Jól van. Remélem holnap is, ezt fogod mondani.- Most
felkapta a fejét. A kíváncsiság legyőzte a sértődöttséget, noha még mindig
gyanúsan méregetett.
- Mégis, miért kellene ez nekem holnap?- a
zavarodottság teljesen átvette felette az irányítást. Tudtam, hogy válaszokat
akar, de még nem volt itt az ideje. Holnap, majd mindent megtud.
- Sajnálom, többet nem mondhatok. Holnap naplemente előtt
két órával gyere ide a szobámba!- mondtam olyan komoly arccal, amennyire csak
lehetett.
- Minek?- horkant fel. Figyelmeztető pillantást vetettem rá.
Ezt a hangnemet még ő sem engedheti meg magának.
- Majd megtudod. Ne késs! Ez a legfontosabb! Naplemente
előtt KÉÉT órával!- ismételtem el ismét az időpontot, most tagoltan, külön
kihangsúlyozva a „két órával” részt.
- Jól van, elsőre is megértettem. Nem vagyok óvodás.
- Pedig néha nagyon úgy viselkedsz.- mielőtt még bármit is
mondhatott volna, legyintettem a kezemmel és a szobám ajtaja kitárult.- Most
menj! Sok a dolgom!- zártam le a találkozónkat és serényen elkezdtem
visszarakni a ruhát a zsákjába. Talán kicsit eltúloztam a dolgot. Biztos voltam
benne, hogy most nagyon megbántottam Ginát, de nem volt más választásom. Fent
kell tartanom az álcát. Még ő sem gyaníthatja, hogy mi a holnapi tervem.
Luna gyanakszik, és ha most a Stone lánynak bármit is
mondtam volna, szempillantás alatt kiszedte volna belőle, és akkor lőttek a
tervemnek, és még a barátaimat is veszélybe sodrom.
Ennek azonban ára volt. Kezdtem azt érezni, hogy ez a
színjáték lassan a valóság lesz, és teljesen elveszítem önmagam. Egyre kevesebb
erőt éreztem magamban arra, hogy küzdjek, noha tudtam, le tudnám győzni Lunát.
Időre volt szükségem, még nem állok készen, és ezt ő is tudja, mindig egy lépéssel
előttem jár.
Észre se vettem, hogy Gina távozott. Talán még mondott is
valamit, de én teljesen belefeledkeztem a gondolataimba. Csak akkor eszméltem
fel, mikor a ruhát, visszaraktam a szekrénybe, és visszaraktam rá az álcázó
bűbájt. Becsuktam az antik szekrény ajtaját, majd leültem. Apró könnycseppek
kezdtek el potyogni a szememből, akár a gyémánt darabkák.
Hirtelen hányingerem lett és úgy éreztem, pillanatokon belül
visszaköszön a reggelim. Elindultam a fürdőm felé, de félúton elvesztettem az
irányítást és minden forogni kezdett. Kicsúszott a lábam alól a talaj, és
tudtam, hogy pillanatokon belül a padlóra zuhanok. Azonban a becsapódás
elmaradt. Amikor kinyitottam a szemem, Logan aggódó tekintetével találtam
szembe magam.
- Tökéletes időzítés!- próbáltam elviccelni, az iménti
majdnem balesetben végződő rosszul létemet.
Ő azonban nem vette a viccemet és felkapott, majd visszavitt az ágyamba.
Csak most tűnt fel, hogy amilyen erőteljesen jött a hányinger, olyan gyorsan el
is múlt.
- Nem lesz ez így jó Hope. Többet kellene pihenned!- dorgált
le, mire durcásan fújtatni kezdtem. Na, most ki viselkedett óvodásan? De, akkor
is. Állandóan csak arról papol nekem, hogy pihennem kell és vigyáznom magamra.
Pedig nem vagyok én halálos beteg, ez csak egy időszak, aminek heteken belül
vége van, nem kellene ennek ekkora feneket keríteni.
- Logan, nagyon jól esik, hogy ennyire aggódsz értem, de jól
vagyok. Tényleg!- mondtam a lehető legmeggyőzőbb hangon, amennyire csak tudtam,
de még ezzel sem sikerült meghatnom. Így nem volt más választásom. Be kellett
vetnem a titkos fegyverem. Olyan hatalmas kölyökkutya szemekkel néztem rá, hogy
ennek már ő sem tudott ellenállni. Megadóan a magasba emelte kezeit.
- Jól van! Ha már minden áron az őrületbe akarsz kergetni,
akkor tessék. Igyál!- nem éppen erre a reakcióra számítottam, de mielőtt bármit
is szólhattam volna, éles metszőfogával apró vágást ejtett a jobb csuklóján, és
felém nyújtotta.
Egy pillanatig tétováztam. Ennyi idő alatt jutott el a vér
csábító illata az orromig. Innentől kezdve már nem volt megállás. Égő, és
kaparó érzés futott végig a torkomon. Több sem kellett. Rávetettem magam az
éltető nedűre és szívtam és szívtam az édes nektárt.
Hirtelen szakított el a szomjamat oltó folyadéktól. Ösztönösen
morogni kezdtem, és utána kaptam.
- Elég lesz Hope!- erre, már magamhoz tértem, és kissé
megszégyenülten sütöttem le a szemeimet. Nem szabad hagynom, hogy a vérszomj
ennyire eluralkodjon rajtam. Ha már most ennyire nem bírok neki ellenállni, mi
lesz az átváltozásom után. Vigyáznom kellett, a mora énem erősebb lesz, ha nem fékezem meg magam. Az, pedig ki
tudja, miféle következményekkel járna.
- Jól vagy?- kérdeztem aggódva, de ő csak elmosolyodott.
- Soha jobban. – húzta ki magát. De ismertem már annyira,
hogy lássam rajta, cseppet sincs jól. Arca beesett volt, bőre sápadt. Szeme
alatt sötét árnyak futottak, ami egyet jelentett azzal, hogy hetek óta nem
ivott. Ez akár végzetes is lehet számára, hiszen neki az életben maradáshoz
nélkülözhetetlen a vér.
Talán, ha én is felajánlanám a véremet? Én már jól vagyok,
és ha csak egy kicsit is, de Logan megerősödne tőle. Tudtam, hogy az önuralma
van olyan erős, hogy nem vinné túlzásba az ivást, és nem veszélyeztetné az
életemet. És különben is, máskor is volt már rá példa, hogy ivott belőlem.
- Tessék. Látom, hogy szenvedsz.- vele ellentétben, én neki
hátat fordítva, az ölébe fészkeltem magam, hajamat félre söpörve a
nyakamról. Felkínáltam neki a nyaki artériámat. Tudtam, hogy ezen a ponton
vagyok a legsebezhetőbb, mert innen lehet a leggyorsabban a legtöbb vérhez
hozzá jutni, de bíztam Loganben, és ez volt a legjobb módja annak, hogy ezt a
tudtára is adjam.
- Hope, ezt nem…
- Csak csináld!- fojtottam belé a szót. Pár pillanatnyi
tétovázás után, megéreztem a cirógató meleg leheletét, majd az éles fogak a
nyakamba fúródtak, az érzés ami végig söpört rajtam, pedig a fellegekbe
repített…
