A Sorsod nem a Végzeted - 37. fejezet

Sziasztok!

Íme itt a következő fejezet. Jó olvasást hozzá!

Üdv.:Hope

37. BÉKLYÓK

Fáradtan ébredtem. Szomorúan konstatáltam, hogy Hercegem már elment, pedig most nem vágytam másra, csak, hogy hozzábújhassak, elrejtőzve az egész világ és a rám váró feladatok elől. Nyújtózkodtam egyet, majd úgy döntöttem, birtokba veszem a fürdőszobát. Erre az alkalomra különleges fürdőt vettem. Friss levendula illat lepte el az egész helységet, engem pedig végtelen nyugalom és harmónia szállt meg. A kiadós fürdő után, az egész testemet levendulaolajjal kentem be, majd egy törölközőt magamra csavarva, kibattyogtam a fürdőből. Már meg sem lepődtem azon, hogy szolgálók hada lepte el a lakosztályomat. Egy részük a ruhámon végezte az utolsó simításokat, mások a szokásos esküvői kellékeket készítették elő.

- Csak, hogy elkészültél.- jelent meg előttem Sorcha, aki kipirult orcával, és fülig érő mosollyal ragadta meg karomat, és ültetett le a fésülködő asztalomhoz. A kezembe nyomott egy fülhallgatót és egy ipodot.- Te csak pihenj, hosszú napnak nézel elébe, a többiről majd én gondoskodom.

- Köszönöm. – bólintottam a tükörképének hálásan, majd bedugva a füleseket és elindítva a lejátszót, rövidesen átadtam magam a zene lágy dallamának, és hagytam, hogy elvigyen messze, egészen az álmok szigetéig.

                                                           -----------------------

Nem tudtam mellette maradni. Testének hívogató bája egyenesen magához vonzott, szinte kényszerített, hogy megtegyem. Hope a mellkasomon pihent, hollófekete haja a hátára omlott, felfedve testének tökéletes porcikáit. A levendula illat mindent betöltött. Óvatosan lehámoztam magamról, és bár a kínok kínját éltem át, amiért ott kellet hagynom, ha most engedek a csábításnak, azzal mindent tönkretennék. Ott hagytam hát, és a lakosztályomba vonultam. Képeket nézegettem. A családom régi, megfakult, néhol már teljesen megsárgult fotóit. Már alig emlékeztem, milyen is volt legifjabb testvérem az átok előtt. Félelmet keltő, markáns arcú férfi. Könyörtelen barbár, akár egy vadember. A legkiválóbb harcosok egyike. Ha az a halandó nem épp az ő útjába botlik, talán az átok is elkerülte volna. Eric teljesen megváltozott azóta. Gyűlöli, megveti a nőket, nem csoda, hogy a kis Stone lányt is megütötte. Bár jól leplezte, de tudtam, hogy retteg. És Gina sebezhető volt. Így ő volt az eszköze arra, hogy az átka miatti dühét levezesse.

Eric ilyen volt. Indulatos, és agresszív. Rajta nem fogott az idő, ugyanolyan vad maradt, mint a régi időkben, és a problémákat is így oldotta meg. Titkon reménykedtem, hogy nem fog őrültséget művelni, megváltásának kapujában, de őt ismerve ez aligha volt lehetséges.

Dörömbölés, szakította meg gondolat menetemet. A fényképet visszaraktam a többi közé, és az ajtóhoz léptem.

- Logan, gyere gyorsan.- kapta el a karomat Sorcha.

- Mi a baj?- kérdeztem, miközben tartva vele a lépést, a sötét folyosókon végig haladtunk.

- Eric. Megtalálta Ginát és…- a francba! Már csak az hiányzik, hogy ez Hope fülébe jusson.

- Niko?- kérdeztem, miközben az egyre közelebbről hallatszó hangzavar irányába tartottunk.

- Úton.- válaszolta, épp mikor az ajtóhoz értünk. Odabentről edények csörömpölése, Gina kétségbeesett zokogása, és Eric mély, néhol vérfagyasztó hangszíne szűrődött ki.

- Sorcha, menj! Hope, bármikor felébredhet.- utasítottam. Bólintott, rövidesen eltűnt a folyosó végén. Ekkor jelent meg Nikó közvetlenül mellettem. Összenéztük, majd feltörtem az ajtót.

A látvány még az én sokat látott szememnek is megdöbbentő volt. Mintha egy hurrikán söpört volna végig a lakosztályon. Az edények szanaszét dobálva, nagy részük apró darabokra törve. A bútorok felborítva, a függönyök leszaggatva. Gina épp az egyik sarokba próbált bekúszni, mikor Eric a hajánál fogva rántotta vissza. A gyermek ruhái cafatokban lógtak, finom kis melleit alig takarta valami. Egy sikoly közepette terült el a padlón. Felocsúdva a döbbenettől, Nikóval azonnal akcióba léptünk. Ő rávetette magát Ericre, én pedig felkaptam a remegő kis testet, és biztonságba helyeztem, átvillanva saját lakosztályomba. Ott az ágyba fektettem. Nem volt időm leellenőrizni, egyből visszaugrottam testvéreimhez. Nikó teljes erő bedobással próbálta Ericet lefegyverezni. A fiatal gyermek test ellenére, fivérem így is feladta bátyjának a leckét.

- Nézelődsz még egy darabig, vagy segítesz is?- jött a megrovó kérdés. Észbe kaptam, és Ericre koncentráltam. Teste hirtelen megmerevedett, csak gyilkos pillantása jelezte, hogy testének teljes tudatában van.

- Vidd a szokásos helyre.- Nikó bólintott, majd egy villanás és testvéreimnek csak hűlt helye maradt. Luna túllőtt a célon. Noha Eric valóban erőszakos volt, ilyen mértékű agresszióhoz nem folyamodna. Viszont ha az átkot rá bocsátó személy parancsolja ezt neki, ő végre is hajtja. Próbáltuk, éveken keresztül gyakorolta, hogyan szakíthatja meg Lunával való kapcsolatát, ami miatt kényszeresen, annak tudatában, hogy rosszat cselekszik, végrehajtja a kéréseit. Nem tudta megtörni a varázst, de volt egy hely, ahol képes volt az agya kitisztulni. Régen várbörtön volt, most tomboláshoz megfelelő helység.

A lakosztályomba villantam. Gina az ágyon ült, teste mozdulatlan, de ütemes szívverése bizonyította, magánál van.

- Gina?- szólítottam meg, halkan, nehogy megijesszem, de ahogy rám kapta tekintetét, védelmezőn maga elé kapta zúzódásokkal teli karjait. Rájöttem, a kis Stone lány megtört. Arcának jobb oldala feldagadt, alsó ajka szétnyílt, a vér még mindig szivárgott a sebből. Megcsóváltam a fejem. Mégis mihez kezdjek most? A súly kezdett egyre nehezedni a vállamon. Habár boldognak kéne lennem, mert megtaláltam azt, aki nélkül lehetetlenség lenne számomra a világ, a körülöttem lévők mégis szenvedtek. Tudtam, ez még csak a kezdet. Valami nagyobb készül. Háború lesz. Kérdés, hogy mikor bújuk ki a szög a zsákból.

- Semmi baj.- próbáltam kedves hangon beszélni, miközben felé közelítettem. Nem mozdult, bár szemeit nem vette le rólam. Megálltam vele szemben és leguggoltam, hogy nem kelljen kényelmetlenül magasra emelnie a fejét, miközben figyel. Lassan emeltem fel a kezem, nem akartam megrémiszteni, hirtelen mozdulatokkal. Felszisszent, szemeit összeszorította, ahogy végig simítottam zúzódásokkal teli arcán.- Sss. Jól van. Már vége. Most már biztonságban vagy.- szemei tágra nyíltak, megrázta a fejét.

- Sosem volt még ilyen erőszakos. Amikor megérkeztem üvöltözni kezdett. Először csak megpofozott. Azt hittem, ennyi elég neki. Máskor elég volt.- hirtelen elhallgatott. Lenézett ökölbe szorult kezemre és őszinte megdöbbenéssel vette tudomásul feltörni készülő haragomat.

- Nem tudtad.- csúszott ki a száján. Megráztam a fejem. Az én hibám volt. Miattam került Eric ilyen helyzetbe, és ezért bántotta ezt az ártatlan teremtést.

- Luna nem ismer határokat.- jelentettem ki, miközben éjjeli szekrényemből ködszert vettem elő, és egy tálba langyos vizet engedtem.

- Mégis, mit akarsz ezzel mondani?- Gina hangjában teljes értetlenség tükröződött.

- Ő teszi ezt, az öcsémmel. Irányítja, mint egy marionett bábút, ő pedig képtelen megálljt parancsolni magának.- vallottam be őszintén, miközben elkezdtem ellátni a sebeit. Elmeséltem Eric történetét, és mire a végére értem, a sérüléseit is egész jól rendbe hoztam.

- Így már érthetőbb. Hope nem tudhatja meg, igaz?- bólintottam.

- De nem hagyunk magadra. Az esküvő után a saját otthonunkba költözünk, és ti is velünk jöttök. Majd kitalálok valami okot, de nem hagyunk itt, védtelenül, Luna karmai között.

- Köszönöm.- suttogta, elcsukló hangon.

- Most menj, zuhanyozz le, Sorcha ad majd ruhát. Az éjjel itt maradsz.- nem tűrtem ellentmondást, ezt ő is észrevette. Engedelmesen bólintott majd az ajtóhoz lépett.

- Vele, mi lesz?

- Nikó már kezelésbe vette. Holnapra jól lesz.- válaszoltam tömören. Bólintott és azzal ki is lépett a szobából. Amint tiszta volt a levegő, átvillantam a rejtekhelyre. Eric eszeveszett ordítása szinte berepesztette az évszázados falakat.

- Csakhogy itt vagy. Nem tudok vele mit kezdeni, amíg nem szegül ellen a parancsnak, nem fog leállni.- magyarázta Nikó, miközben a rozsdás cella ajtaját bezárta. Odabent a nyirkos falakhoz láncolva vergődött legifjabb fivérem. Teste minden egyes próbálkozásnál ívben megfeszült, ahogy béklyóitól próbált megszabadulni.

- Szükségünk lesz egy álcázóra.- jelentettem ki. Nikó sajnálkozva nézett rám.

- Tudod, hogy Hope apja volt az utolsó ismert álcázó képességgel megáldott lény.- bólintottam.

- Életben van.- öcsém arca megmerevedett.

- Az, lehetetlen. Hiszen láttuk a holttestét.- elszakítottam a pillantásom Eric vonagló testétől és Nikóra néztem.

- Láttunk egy holttestet, ami úgy nézett ki, mint Lucas. Lehet, csak álca volt, a túlélés érdekében.- Nikó megrázta a fejét.

- Ha igaz is a feltevés, alig tizenkét óránk maradt megtalálni.- magyarázta fel-alá járkálva. Nikó mindig nagy móka mester volt, ő inkább a dolgok pozitív, humoros oldalát látta, de most ritkán látott vonása mutatkozott meg. Ideges volt, ahogy én is, tudta, ő is érezte, hogy valami közeledik.

- Megkeresem.- zavartam meg összefüggéstelen zagyvaságait. Felém fordult. Pillantása haragos volt, akár egy felbőszített oroszlán.

- Nem, Logan. Túl kockázatos. Még csak nyomunk sincsen, te holnap megházasodsz, és elfoglalod a téged megillető helyet, atyánk trónján.- igaza volt. Túl sok a veszteni való. De ha Ericet elengedjük, biztos, hogy addig nem áll le, amíg az átkot meg nem törheti. Gina bár biológiailag érettebb volt a koránál, nem a középkorban voltunk. Nem érett meg az anyaságra, és belehalna, ha ily barbár módszerekkel kényszerítenék, idő előtt, egy gyermek világrahozatalára.

- Még, mindig ott van… a régi házban.- eddig fel sem tűnt az üvöltés elhalkulása. Eric úgy préselte ki magából a szavakat, mintha minden egyes szó kimondásáért, élet-halál harcot vívna. Tekintete most tiszta volt, de a következő pillanatban ismét tébolyult üvöltésbe kezdett, és újult erővel vetette magát a vastag láncoknak.

- Indulok.- jelentettem ki. Nikó figyelmeztetőleg a vállamra tette kezét.

- Egy órát kapsz, aztán utánad megyek.- bólintottam, majd köddé váltam.