Holdfény Akadémia - 13. fejezet

13. ÁRULÓ VAGY ÁLDOZAT?

Jó pár mérföldet megtettünk, mire egy nagyerdőbe értünk. Itt megálltunk és megvártam, míg Nio visszaváltozik és felöltözik. (Persze elfordultam, mert bár régóta ismerem, azért mégsem illik másokat ilyen helyzetben meglesni.)

- Nos, mi volt ez az egész? Tudom, hogy titkolsz valamit. Most már igazán szeretném tudni.- fordultam Niohoz értetlen arcot vágva.

- Gyere, ülj le ide! Elmesélek neked valamit.- mutatott egy kidőlt fára Hanio.- La Pushban éltem. Nem volt semmi gondom. Egészen addig a napig, amíg Cullenék meg nem jelentek. Ott romlott el minden.

- Tudod, Hope ha a quileute-ok közelébe vámpírok élnek, akkor a 16-17 fiúknál beindul az átváltozási folyamat. Velem is ez történt. Én lettem volna az első. Nem segített senki, csak az apám Billy Black. – akkor ez azt jelenti, hogy ő és Jacob testvérek? Ez hihetetlen. Pedig nem is hasonlítanak.

- Gondolom, rájöttél, hogy Jacob a rokonom. Féltestvérem. Az anyánk más volt. Az enyém meghalt mikor születtem, majd Billy újra nősült és utána született Jake. Sosem jöttünk ki jól.- hát erre rájöttem az előbbi események kapcsán. Mosolyogtam miközben ezen, gondolkodtam.

- Aznap mikor befejeződött volna az átalakulásom, épp összevesztem apámmal és elmentem Seattlebe. Elmentem az ottani erdőbe, hogy átgondoljam a dolgokat, mikor rám támadott egy nomád. Mielőtt átváltoztam volna megharapott. A mora vámpírok mérge számunkra, halálos. Meg volt pecsételve a sorsom. A vámpír otthagyott és mikor már azt hittem meghalok, akkor talált meg Emily nagyi. Ezt a részt ugye ismered. Ekkor léptem szövetségre a nagyiddal, ami egyben a vámpírokkal való szövetséget is jelent. Tartoztam neki, mert megmentette az életem. 3 évvel később mentem vissza Forksba.

- Azt hitték meghaltam. Nagy cirkusz volt mikor visszamentem. Nem értették, hogyan lehet. Sam Uley volt az ottani farkasok alfája és Jacobé is. Meglepő, hiszen Jake simán átvehette volna az alfaságot, mert neki több joga volt hozzá. Viszont Jake és a felelősség két külön dolog.
- Hát nekem nem úgy tűnik. Olyan jól összetartja a falkáját. Született vezető.- gondoltam, miközben Nió szavait emésztettem.

- Persze, hogy most az, mert azok a vámpírok teljesen megszédítették. Ő is a szövetségesük lett. Nekem kellene a quileute-ok falkáját vezetnem, nem annak a senkiházinak. Mi joga van neki ahhoz?

- Hope! Engem száműztek, mikor kiderült, hogy szövetkeztem a nagyanyáddal. Ő alfa lett és saját falkát hozott létre. Ünnepelt hős, aki száműzte a saját bátyját, és még csak nem is kereste miután eltűnt. - Nio megint remegni kezdett. Megöleltem, mert én sosem fogom elküldeni. Nekem mindig a bátyám lesz.

- Sajnálom, hogy így alakult Nio, de tudnod kell, hogy én mindig a bátyámnak foglak tekinteni és úgy szeretlek, mintha mindig is a testvérem lettél volna.- mondtam, miközben még szorosabban öleltem.
- Tudom. És köszönöm neked. Rád mindig számíthatok.- mosolygott vissza Nio.- Tudod, jobban éreztem magam veled ebben az elmúlt négy évben, mint az elmúlt 150 évben bármikor.

- Na várjunk csak. Azt tudom, hogy te halhatatlan vagy, de a többi alakváltó is?- döbbentem le hirtelen.
- Persze, ha úgy vesszük. Nem öregszenek, amíg fel nem adják a farkas létet.- nevetett Hanio, mikor meglátta döbbent arc kifejezésemet.

- Utánam Jake a legidősebb vérfarkas, mivel egy mora a bevésődése.
- Rennesmée.- állapítottam meg.

- Na de várjunk csak. Mi az, hogy bevésődni? És a többi indián srác már nem él, akik akkor voltak farkasok?
- De igen. Leah és Seth Clearwater még igen, mivel ők eddig még nem vésődtek be, és nem volt ki miatt feladni a farkas létüket.
- Szóval, ha valakibe bevésődsz, az olyan, mint a szerelem első látásra?- Vajon Nionak már volt bevésődése?

- Igen olyasmi. Viszont a másik félnél ez nem történik meg feltétlenül. Szabadon dönthet róla, hogy ezt a sorsot választja-e vagy nem. Persze, eddig még nem hallottam olyanról, hogy valaki visszautasított volna egy farkast is. Túl vonzóak vagyunk.- nevetett.

- Jaj, Nio. Néha annyira komolytalan vagy. Itt vagy 150 éves és még én is komolyabb vagyok nálad.- próbáltam meg dühösnek látszani, de én is vele együtt nevettem.

- Tudod, régen éreztem magam megint ilyen jól. Régen, mielőtt ez az egész be nem következett, sokkal többet voltunk együtt és te is vidámabb voltál, meg én is. – bújtam Nio ölébe kicsit szomorúan.

Megfogta az állam, és felé fordította a fejem.- Hope, tudod, hogy én sosem hagylak el. Rám mindig számíthatsz. Mi mindig együtt maradunk, bármi történjék is. Rendben?
- Megígéred?
- Ígérem.- majd egy puszit nyomott a homlokomra és szorosan magához ölelt.

Hirtelen zajt hallottam a bokrokból. Nio is hallhatta, mert felpattant és engem a háta mögé lökött. Kilestem a mögüle és 4 éhes nomádot, láttam meg. Mindegyiknek karmazsin vörös szemei voltak. Elindultak felénk. Reszkettem a félelemtől. Mi lesz most velünk?
Ők 4-en vannak, mi meg ketten, vagyis én még csak egy fél. Tudtam, hogy most meg fogunk halni. Viszont előtte legalább jól éreztem magam, ha csak egy kis ideig is. Becsuktam a szemem és vártam a halált, de hirtelen egy hideg kéz ragadott magával. Kinyitottam a szemem és elképedtem. Ugyanaz a fiú volt, aki múltkor is megmentett.

- Menj, és vidd el innen, addig én feltartom őket- kiabált Hanio.
-Várj. Nem mehetünk el. Meg fogják ölni.- kiabáltam a fiúnak.
- Damus siess! Vidd el innen a hercegnőt, ez parancs!- kiabált a fiúra Nio. A fiú bólintott és megragadta a karomat, majd őrült iramban futni kezdett.