Holdfény Akadémia - 8. fejezet

8. A MEGMENTŐ

- Üdvözlöm hercegnő. Carlisle vagyok.- Nagyi sokat mesélt Carlisle-ról. A 18. században harapták meg és soha nem ölt embert. Csodáltam érte, pedig a fajtájában nagyon erős a vérszomj. Olyan mintha a harapástól heroin függő lenne valaki, és segítség nélkül kell leszokni. Ez az ő idejében bizony nehéz lehetett.

- Hope, itt vagy? Minden rendben?
-Mi? Ja, persze csak elkalandoztam.
- Szeretném, ha bővebben mesélnél nekem arról mikor beteg, voltál. Szeretnélek majd megvizsgálni, hogy rájöjjünk, hogy működik nálad ez a probléma. – Érzékeny témát érintett. Nem értem ez miért probléma. Ha megtanulom irányítani, akkor nem lesz gond.

- Tudjuk, hogy ez nehéz most neked, de szeretnénk megismerni, ahhoz, hogy meg védhessünk.- Most Edwardra vándorolt a pillantásom, mert tudom, hogy szólt Carlisle-nak az előbbi eszmefuttatásomról.

- Jól van. Elvégre úgy sincs más választásom.
- Hope, ezt ne rosszként fogd fel. Mi tényleg csak segíteni szeretnénk. Holnap tanítás után gyere le a klinikára.- mielőtt még visszakozhattam volna, már el is indultak kifelé.

Luna intett, hogy most már mehetek. Nagyon örültem és el is indultam. Kezdtem Nio-t hiányolni, úgyhogy úgy döntöttem megkeresem.

10 perce bolyongtam már a folyosók között, és már egyre kevésbé tudtam, merre járok. Mikor benyitottam a következő ajtón hirtelen kijutottam a szabadba. Kimentem. Gondoltam sétálok egy kicsit, utána visszamegyek.

Nem emlékeztem, hogy az iskola területén van egy kis erdő, de mivel imádok az erdőkben bandukolni elindultam az első ösvényen. Bajom úgysem eshet, mivel tele van az iskola Diumurokkal és az iskola körül is, ólálkodnak farkasok.

Nem tudom mióta voltam úton, de már nem láttam az iskolát. Eszembe jutott, hogy vissza kellene fordulni mikor motoszkálást hallottam. Azt hittem csak a farkasok.

- Srácok. Ez tényleg kezd túlzás lenni. Legalább itt hagyjatok békén egy kicsit. Nincs az a vérszopó, aki itt meg akarna támadni.- Vagy még is?

- Mire gondol kisasszony? Talán, hogy itt úgy is biztonságban, és nem merik megtámadni?- 3 alak lépett elő a fák rejtekéből, határozottan biztos voltam benne, hogy nomádok.

A francba, miért nem tudok nyugton maradni a fenekemen. Mindegy, most már meg kell védenem magam bármi áron. Engem nem ölnek meg olyan könnyen, mint a többieket.

- Ugye tudod, hogy nem kellene egyedül járkálnod. Viszont ha már találkoztunk elcsemegézhetünk rajtad, bár nem igazán téged vártunk. Remélem nem haragszol.- szólalt meg a vezetőnek tűnő nő. Magas, karcsú és falfehér. A szemeiben kontaktlencse lehet, mert most barna a színe. Állig érő haja van, és rideg érzelmek ültek ki az arcára.

- Ha azt hiszitek, hogy félek akkor nagyon tévedtek. Egyedül is meg tudom védeni magam!- legalábbis ebben reménykedem. Valószínűleg nem lehetnek valami okosak, mert észre sem vették, hogy ki vagyok. Sőt nem is miattam vannak itt. Akkor meg miért? Gyorsan ki kell derítenem aztán elhúznom a csíkot.

- Nézd, Tyra, hogy felvágták a nyelvét ennek a kis nyavalyásnak.- Most a másik lány jött elő. Kicsit alacsonyabb, szintén fehér bőrű, de neki kék kontaktlencséje van. Tűzvörös haja van és a válláig ér. Kiéhezett szemekkel méregetett. Abból ugyan nem esztek!

Sajnos túlságosan elmerengtem azon, hogy néz ki mikor a Tyra nevű nő egy kézlendítéssel hozzávágott egy hatalmas fához. Éreztem, ahogy az öreg fa megreccsen.

Az összes levegő kiszorult belőlem és biztos vagyok benne, hogy pár bordám is eltörött. A látásom kicsit homályos lett de hamar kitisztult a fejem.

- Tyra, hányszor mondjam még, hogy nem illik játszani az étellel.- szólalt meg a férfi. Akkora, mint az előbbi lány, szőke haj és szintén kék kontaktlencse. Neki kicsit barnább bőre van, bár morbid a humora.

- Leon, ne légy már ilyen merev. Ha már a fiút nem találtuk meg, akkor hadd élvezzük ki, hogy ez a finom falat egyenesen belénk botlott.- és egy éles kacagás hangzott el.

- Marissa most állj le! Azért jöttünk, hogy a küldetést teljesítsük. A fiút kell megtalálnunk, és nem holmi tini lányok vérét iszogatni. – úgy látom a férfi az egyetlen, aki kicsit ideges. Van is rá oka, mert amíg azon veszekednek, hogy mit csináljanak velem, pont volt annyi időm, hogy begyógyítsam a nagyobb sérüléseimet és feltápászkodjak.

- Na, nézd csak, még fel tud állni. Tyra, nem végeztél valami alapos munkát. Most én jövök.- Marissa fellendített a levegőbe, a gondolat erejével és körülbelül két méteres magasság után abbahagyta. Gyorsan közeledett a talaj, aztán becsapódtam.

Pár pillanatra minden elsötétült, de aztán magamhoz tértem. Sikerült felülnöm, de Leon közeledett felém, miközben önelégült mosolyt vágott.

- Hát nem tudom miért kéne tőled félnünk. Hiszen még egy ilyen kis gyenge szél is kicsinál.

- Félni szeretnél? Hát akkor, tessék…- Leon hirtelen megtorpant és mintha meglepődöttség jelent volna meg az arcán. Hatalmas fényesség áradt a kezemből. Kicsit feltüzeltem a hangulatot, és ez láthatóan nem tetszett nekik.

- A francba! Ez ő. A herce…- de nem jutott a mondat végére, mert lángtenger kerekedett körülötte.

Amíg Leon a tűz ellen küzdött. Marissának egy kisebb tornádót idéztem elő, ami felhajította egy fára.

Most Tyrat kezdtem el keresni a szemeimmel. Hirtelen hatalmas sikoly hagyta el a torkomat. Iszonyatos fájdalom áradt szét a testemben, ahogy Tyra belém vájta a fogait. Hirtelen megértettem mit élhettek át Gabrielle szülei.

- Na, most már ez sem pattog többet. Mire megtalálják a hulláját, mi már itt sem leszünk.- a földre rogytam a fájdalomtól, amire Tyra élesen felkacagott.

Artikulálatlan ordítások és sikolyok hagyták el a torkomat. Aztán már csak nagyobb hörgések. Éreztem, ahogy a fájdalom halad egyre feljebb. Egyenesen a szívem felé. Éreztem, hogy már csak perceim lehetnek hátra.

Nem értem, hogy nem vesztettem még el az eszméletemet de feltűnt, hogy Tyra kacagása abbamaradt. Ahogy kinyitottam a szemem, egy sötét alakot pillantottam meg. Valami kard lehetett nála, és a vérszopókra támadt. Tyrával hamar végzett, de Marissa őt is megharapta. Még csak az arca sem rezdült. Mintha semmi sem történt volna. Hát ez meg hogy lehet?

Elindult felém. Két hatalmas borostyán színű szempár szegeződött rám. Gyönyörű hófehér arc, és hollófekete haj.

- Hercegnő, kérlek, tarts ki. Minden rendben lesz.- selymes hang párosult a gyönyörű archoz. Lassan kezdett elsötétülni a világ, de éreztem, hogy valaki felemel, de azzal a lendülettel le is tesz.

Hallottam Niot, Dariust és Cullenéket jönni a farkasokkal. Morgásokat és puffanásokat hallottam. Elmúlt az a lágy selymes hang. Éreztem, hogy most valaki más emel fel, de mire felnéztem volna szép lassan minden elsötétült és csak a nyugalom és a sötétség vett körül.