22. VOLTURI KÖVETEK
Miután sikerült mindent megmagyaráznunk, úgy döntöttünk ideje visszamenni az Akadémiára. Épp léptem ki az ajtón, mikor 3 vörös szempár nézett vissza rám. Nem szokványos ruhákat viseltek. Mintha régi korokból jöttek volna, és a mozgásuk is olyan múltbéli volt. Elől egy szőke lány állt. Körülbelül egyidős Ginával. Mögötte egy fiatal fiú, úgy 16 év körüli és egy 20-as éveiben járó férfi. Mind nomádok, de mégis úgy festettek, mint Cullenék. Ezt úgy értem, hogy nem olyan fejvesztettek, mint a többi vérszopó. Önuralom a megfelelő szó a megjelenésükre.
Pár pillanat múlva már mindenki körülöttem állt, védelmezőn. Úgy vettem észre nem idegenek ezek a nomádok itt senkinek. Körbenéztem és minden egyes arcon más-más érzelem jelent meg. Először a Stone lányokon akadt meg a szemem. Szó szerint farkas szemet néztek a legidősebbnek látszó nomáddal. Gaby szemeiből harag és düh sugárzott, míg húga szeméből inkább a kíváncsiság és bizonyítási vágy. Rájöttem. Ismerik azt az alakot. Lehet, köze van a szüleik halálához. A következő személy Noah arca volt. Shadow előtt állt védelmezőn és a fiatal nomád lánnyal mintha néma vitába szálltak volna. Az utolsó, akinek a tekintete az emlékezetembe vésődött, Damus. A harmadik nomádot nézte, szemei egészen feketévé változtak. A fiú gúnyosan mosolygott, ettől kirázott a hideg. Végül a szőke lány törte meg a feszült csendet.
- Milyen szép fogadtatás! Azért ezt mégsem kellett volna srácok. Mi csak a lányért jöttünk és már itt sem vagyunk.- elindultak, majd mikor Bella lépett legelőre megtorpantak.
- Mi is örülünk a találkozásnak Jane. Alec, Dimitri.- A két fiú biccentett.- Azonban el kell, hogy szomorítsunk, mert senki nem megy innen sehová. Legfeljebb olyan helyre, ahova ti be sem tehetitek a lábatokat.
- Jaj, Bella, kérlek! El sem juttok az Akadémiáig, és a lány már rég nálunk lesz.- nevetett Jane.
- Hát akkor azt hiszem jobb, ha ezt most kiderítjük.- mosolygott vissza fagyosan Bella. Sosem gondoltam, hogy ilyen is tud lenni. Mindig olyan esetlennek és törékenynek tűnt.
- Az is volt.- súgta oda Edward.- De az idők során ő is megedződött. Nessie miatt sok bajunk volt a Volturival, ezért Bellának is meg kellett tanulni ezt a fajtaviselkedést, még ha igen távol is áll tőle.- Bólintottam majd elámulva figyeltem a következő pillanatokat. Alec és Jane erősen koncentráltak valamire, mire Gaby és Bella is. Éreztem, hogy bizsergés árad szét a testemben. Védőburok. Ez most jól jött. Nyugtáztam. Azonban nem tartott sokáig, mert bár a mentális erők ellen jól jön, Dimitri gyorsan közbe avatkozott és úgy vetődött rájuk, mint egy ragadozó. Edward és Darius egyből a segítségükre sietett, és elkezdődött a harc. A fák rejtekéből további vérszopók jöttek elő. Hirtelen nem tudtam mi tévő legyek. Teljesen lefagytam. Majd egy kéz rántott ki a pillanatnyi sokkos állapotomból.
- Hope! Tűnj el innen! Most! Vidd magaddal a kiválasztottakat, a többit bízd ránk!- kiáltotta Damus.
- De mi lesz veletek?- kérdeztem a feltörő könnyekkel küzdve.
- Ne aggódj! Hamarosan megint együtt leszünk, mindannyian!- majd egy puszit nyomott a homlokomra és már el is tűnt a tömegben.
Gina az egyik fa tövében bújt el. Ez még neki is sok volt, ezért teljesen meg is rémült. Elmagyaráztam neki, mi a helyzet és egyből hívta is a lovakat. Most nem raktunk nyerget a lovakra, mivel így még gyorsabbak lehetünk.
Pár perccel később tanácstalanul álltunk a fák között. Gaby és Holly még mindig nem jöttek és kezdtünk aggódni.
- Jól van Gina. Nem lesz semmi baj! Most odamegyek és megpróbálom kihozni őket. Addig indulj el! Ne nézz hátra! Csak menj. Ha odaértél az Akadémiára, szólj azonnal Lunának, hogy küldjön erősítést. Most menj!- bólintott és már vágtatott is ki az erdőből. Legalább ő biztonságban van.
Most azonban valaki megragadott hátulról. Megpördültem, ezzel kiszabadítva magam. Egy vérszopó. Tudtam, hogy nincs más választásom, használnom kell a mentális erőmet. Tűzlabda keletkezett a kezemben, amit rá hajítottam a vérszopóra. Egy kilőve. Nyugtáztam. Sajnos ezzel azonban felkeltettem a többiek figyelmét is. Úgy jöttek folyamatosan, mintha sosem akarnának elfogyni. Az én energiám viszont folyamatosan csökkent. Végül úgy döntöttem, marad a fizikai harc. Azonban hamar kiderült, hogy ide nem elég az adottság. Ide tapasztalat kell. Körbevettek.
- Segítség!- kiabáltam kétségbeesetten.
Két farkas jelent meg. Az egyik rám kacsintott. Aztán a vérszopókra támadtak, ezzel szabad utat engedve nekem. Olyan gyorsan szaladtam a házhoz amennyire lehetett. Holly épp Janenel volt elfoglalva. Rájöttem pár pillanat után, hogy azonos a képességük. Fogtam és a kezemmel egy kis hurrikánt csapva elrepítettem Jane-t. Tudtam, hogy ezzel csak időt nyerek.
- Holly gyere! Mennünk kell!- bólintott, majd együtt kerestük meg Gabyt. A látvány azonban sokkolt. Megharapta Alec. Darius védelmezőn állt előtte és állta Alec támadásait. Azonban ő is fogytán van az erejével.
- Holly, fel tudod tartani Alecet, amíg elviszem Gabyt a fák közé?- bólintott majd mindketten mentünk a dolgunkra. Holly nagyon jól bánt az erejével, így meg is lepte a fiút.
- Elviszem és meggyógyítom. -Rohantam oda Dariushoz.
- Jól van, de kérlek vigyázz rá! Nem bocsátanám meg magamnak, ha ezt nem élné túl.
- Ne aggódj! Erős lány. Egy harapás nem fogja vissza.- próbáltam mosolyogni, de ilyen helyzetben ez nem igazán ment. Szerencsére Gaby még valamennyire magánál volt, ezért tudott jönni a lábán. Holly gyorsan ott termett mellettünk és segített Gabyt vinni. Mikor beértünk a fák közé Gabyt az egyik fa törzséhez támasztottam.
- Holly, neked kell Gaby lován jönnöd! Én viszem őt.
- Jól van. Mögöttetek jövök. Ha bárki utánunk jönne, majd elbánok vele.- hálásan bólintottam majd a kezem Gaby vállára tettem, ahol belemart a nomád. Mivel én is erő szűkében voltam, ez csak ideiglenesen segített. Nagy nehezen Gaby feltápászkodott Clair de Lune-re aztán én is felpattantam mögé. Holly is felszállt. Elindultunk a fák sűrűjében. Még hallottam a sikoltozásokat és a kiabálást, de szép lassan elhalkultak.
Most jóval hamarabb visszaértünk, mint mikor odafele mentünk. Holly segített Gabynak leszállni, majd előre rohant segítségért. Én bevittem a szobánkba és az ágyára fektettem.
- Gaby! Úristen! Mi történt? Meghalt?- rohant be sírva Gina és a nővére nyakába borult.
- Nincs olyan szerencséd.- szólalt meg alig hallhatóan Gaby. Gina felnézett rám, várva a segítséget.
- Sajnálom Gina, de nekem is időre van szükségem.
- De megígérted. Azt mondtad nem lesz baja. Hazudtál nekem Hope Blackmoon! Gyűlöllek!- kirohant a szobából és bevágta az ajtót.
- Ne vedd a szívedre Hope. Már így is túl sokat tettél értünk. Köszönöm, hogy a húgomat megkímélted a harctól és hazaküldted. És azt is köszönöm, hogy haza hoztál. Ha nem jössz, akkor biztos ott halunk meg.
- Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek. Tudom, mit érez most Gina. Meglepődtem volna, ha beletörődött volna ebbe a helyzetbe. Viszont most pár órát bírj ki légy szíves, amíg feltöltődöm! Próbálok sietni rendben?- legbelül óriási bűntudatom volt, mert tudom milyen kínokat élt most át Gabrielle és persze Gina is.
- Hope! Már így is sokat segítettél nekünk. Ezért hálával tartozom. Bárcsak itt lettél volna, mikor anyáékat megölték!
- A múlton nem lehet változtatni. A fő, hogy hamarosan rendbe jössz. Most pihenj! Hívok valakit, aki hoz neked fájdalomcsillapítót.
- Rendben.- még mondtam volna valamit, de már aludt is. Nagyon kimerült volt szegény. Kiosontam a szobából és örömmel vettem tudomásul, hogy kint süt a nap. Beszámoltam Lunának az eseményekről és megkértem valaki lássa el Gabyt, majd kimentem a kertbe, ahol Damussal voltam. Lefeküdtem és hagytam, hogy rám süssön a nap meleg fénye, majd szép lassan elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése