Holdfény Akadémia - 21.fejezet

21. LÉLEGZET

Jeges kék szempár szegeződött rám, miközben az engem fojtogató kezeket markolásztam. Gyűlölet és harag sütött a szemekből. Noah. Jöttem rá. Legalábbis valaha az a fiú volt. Most azonban egy teljesen más lény akar megölni.

Szerencsére valaki megragadta hátulról majd a szomszéd falnak csapódott. Kapkodtam a levegő után. Bár már nem fojtogatott Noah, valahogy mégsem akart a levegő bejutni a tüdőmbe. Kétségbeesetten markolásztam az ágy szélét és próbáltam levegőhöz jutni. Carlisle jelent meg az ágyamnál és valamit beadott, mert pár pillanat múlva megint a semmiben zuhantam egyre mélyebbre és sötétebbre.

Mikor kinyitottam a szemem már kaptam levegőt. Nyitottam volna a számat, azonban valami megakadályozott benne. Egy cső. Ki akartam szedni, de valaki lefogta a kezem. A kéz irányába néztem és Nio ült az ágy mellett. Nem értettem a helyzetet. Teljesen meg voltam zavarodva. Aztán eszembe jutott a gondolatátvitel Nioval.

- Mi történt velem Nio?- Nio felkapta a fejét, bár ne tette volna. Két szomorú és elgyötört szempár szegeződött rám. Az arca gyűrött, a szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek.

- Miután kihúztad a tőrt, majdnem megfulladtál, mert vérrel telítődött meg a tüdőd. Kaptál oxigént, és a sérülést elláttuk. Azonban pár napja Noah valahogy meglógott az őrizetből és majdnem megfojtott, miután teljesen összeroncsolta az ellátott sérülésedet. Kénytelenek voltunk lélegeztető gépre tenni, mert nem voltál képes egyedül lélegezni.- Még mindig meg akart ölni. Addig nem nyugszik, amíg el nem tesz láb alól. Hacsak előbb őt nem ölik meg a tetteiért. Meg kell állítanom őket. Noah nem tehet semmiről.

- Hope, én annyira sajnálom, hogy nem vigyáztam rád, de annyira haragudtál rám, hogy azt hittem ezzel neked teszek jót. Végül majdnem meghaltál miattam.  

- Nio. Én sosem haragudtam rád. Csak a helyzettől voltam kiakadva. Tudom, hogy te csak jót akarsz, és elfogadom. Az, hogy ez történt velem, meg csakis az én hibám. Ne emészd magad emiatt. Rendben?- Nio bólintott majd egy puszit nyomott a homlokomra és kiment.

Ez pont jól jött, mert így feltűnés nélkül ki tudok osonni. Kirántottam a csövet a torkomból, ami persze a fulladást eredményezett, de gyorsan a mellkasomra tettem a kezem és begyógyítottam a probléma forrását. Pár pillanat múlva végre egy jó mélyet lélegezhettem.

Kimásztam az ágyból, ami nagy meglepetésemre a saját ágyam volt a saját szobámban. Ennek örültem, mert így nem a véres ruhában kellett megtalálnom Noaht. Lezuhanyoztam és átöltöztem. Pont mikor a cipőmet vettem fel, lépett be Nio, Damus kíséretében. Mindketten olyan viccesen néztek rám. Mintha szellemet látnának. Nio még el is nézett mellettem. Erre nevetnem kellett.

- Fiúk, tényleg én vagyok az. Nem szellemet láttok.- majd odarohantam és mindkettejüket megöleltem.

- De hát, hogyan? Az előbb még… Ez nekem túl sok.- Nio Lehuppant az ágyra és még mindig nem hitte el, hogy tényleg ott állok makkegészségesen.

- Egyszerű. Gyorsan gyógyulok.- cinkos pillantást vetettem Damusra, aki erre mosolyogva csóválta meg a fejét.

- Hol van Noah?- kérdeztem, mire Damus dühös arckifejezésre váltott. 

- Biztos helyen. Ahol nem bánthat többet.

- De szeretnék vele beszélni. Nem az ő hibája volt.- kétségbeestem. Féltem, hogy valami olyasmi fog történni, aminek nem kellene.

- Nem mehetsz oda.- vágta rá dühösen egyszerre a két férfi.

- De igen. Ebben még ti sem akadályozhattok meg. Azzal félre löktem őket az útból és futásnak eredtem. Shadowt kell megkeresnem. Ő biztosan tudja, hol van, hiszen nem vallotta be még önmagának sem, de én már az elején éreztem, hogy több van közte és Noah között, mint puszta barátság. Épp egy nyitott ajtajú szoba mellett rohantam el, mikor megtorpantam. Visszanéztem és ott ült bent Shadow az ágyán és zokogott.

- Csak hogy megtaláltalak.- megragadtam a karját és felrántottam. Meglepődve nézett rám.

- Shadow, figyelj rám! Hol van most Noah? Meg kell akadályoznom, hogy olyat tegyenek vele, amiről nem tehet.- hadartam gyorsan.

- Miért? Miért tennéd meg érte?- kérdezte fagyosan.

- Mert, tudom, hogy nem gondolta komolyan és csak azért tette, mert szeret téged és meg akar óvni.

- Tényleg így gondolod?- abbahagyta a sírást és most már ő vonszolt kifelé a szobából.

- Persze. Tudom milyen, mikor bármit meg tennél azért, akit szeretsz.- Futásnak eredtünk.

- Jól van. Szedjük össze a többieket.- azzal végig nyargaltunk az egész iskolán és összeszedtük Hollyt és Gabyékat.

- Kimentünk az istállóba, mert ott úgysem keresnek.

- Nos, áruld el hova vitték. Biztos, hogy nincs már az iskolában.- kérdeztem sürgetően Shadowt miközben Lune-t szerszámoztam fel kivételesen.

- A ti régi házatokban.- meglepődve fordultam meg.

- Miután eljöttél otthonról, a régi családod elköltözött, mert nem igazán szerették ezt az esős helyet. Úgy tudom most Phoenixben élnek.- ez szíven ütött, de nem hibáztattam őket.

10 perc múlva már útra készen voltunk. Holly kocsival előre ment felderíteni a terepet. Én és Gina a saját lovainkon, míg Shadow azon a lovon, amin múltkor Noah lovagolt.

Mint kiderül ő Noah lova. Azt is megtudtam, hogy nem csak azoknak van lovuk, akik ezeket az órákat tanulják. Vannak, akik idehozatták az otthoni lovukat. Így történ Noah esetében is. Artemis nevű lova egy gyönyörű Andalúziai. Sötétben nem látszott, de most gyönyörűnek láttam. Gabynak egy barna-fehér foltos Pintoja van. Ever.

Mindannyian lóra szálltunk és Seattle felé vettük az irányt. Viszonylag hamar odaértünk. Kicsit több mint egy órába telt. A háztól nem messze álltunk meg és ott leszerszámoztuk a lovakat, majd elengedtük őket. Szerencsére ezek a lovak nem mennek el így bármikor, és bárhol el lehet őket engedni. Holly már várt ránk és közölte az információkat.

- Szóval. A házat Darius és Emmett őrzi. Velük könnyen elbánok.

- De Dariussal azért ne olyan durván- kérte Gaby. Ezen önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Jól van, akkor majd visszafogom magam. Viszont bent a házban Cullenék vannak, meg a farkasok. Ők már nehezebb eset. Valószínűleg már tudják, hogy jövünk, mert Alice ugyebár a jövőbe lát.

- Nem biztos. Azt sem látta, hogy mire készül Noah.- vágtam közbe.

- Akkor is még ott van Edward, meg Bella.- visszakozott Holly.

- Elmondom mi a terv. A lényeg, hogy Shadow és én bejussunk Noahoz, hogy észhez térítsük.

- Jól van. Akkor Holly lebénítja népeket, de csak ésszel.- figyelmeztette Gabrielle. Én Bellával foglalkozom, Gina meg..- tudtam, hogy a húgát nem akarja belekeverni, mert félti, de észre kell, hogy vegye a húga már nem az a kislány, akivel az Akadémiára került. Képes harcolni.

- Gina meg a farkasokkal és Nessievel foglalkozik.- vágtam a szavába. Gina nagyon örült ennek és hálálkodva nézett rám. Gaby annál kevésbé.

- Erről nem nyitok vitát Gaby. A húgod már épp elég nagy ahhoz, hogy harcolhasson. Csak bízz bennünk! Rendben?- végül nagy nehezen rábólintott de még mindig nyugtalanul és idegesen nézett a húgára, akit majd szétvetett az izgalom és a tettvágy.

Még a részleteket átbeszéltük és 10 perc múlva megkezdtük a hadműveletet. Darius és Emmett meglepődve vette tudomásul a jelenlétünket. Majd biccentettem Hollynak, aki összpontosított a két férfire. Pár pillanat múlva már a földön fetrengtek a fájdalomtól. A biztonság kedvéért egy pár jól irányzott ütéssel Shadow eltörte Darius lábát.

- Na ennyit a finomságokról- jegyezte meg Gaby, amint otthagytuk őket.

- Nyugi, ha végeztünk, meggyógyítom.- nyugtattam meg a lányt.

Most azonban jött a neheze. 3 farkas és szerencsére csak 4 vámpír meg Nessie volt a házban. Holly egyből nekiesett a három férfi vámpírnak. Ez már azért csúnyábban nézett ki, mint az előbbi eset. Gaby Bellát foglalta le. Még szerencse, hogy szinte azonos a képességük. Gina a farkasokra vetett magát, amit persze Nessie megpróbált megakadályozni. Végre láthattam az ő képességeit is. Nessie azzal lendülettel vágódott neki a falnak. Gina elégedetten nyugtázta, majd a magasba emelkedett mikor Seth megpróbálta elkapni. Ez nem semmi. Levitálás és gondolattal való mozgatás. 

Shadow az alagsor felé vezetett. Mikor leértünk kivágtam az ajtót. Noah nézett ránk. Szemei beesettek voltak de amint meglátott megint dühtől égtek valamikor gyönyörű kék szemei. Egyből nekem támadt, de Shadow előugrott és lefogta. A fiú meglepődött.

- Noah. Kérlek, nyugodj meg! Nem akarlak bántani, ezért megkérlek, hogy ne támadd meg Hope-ot többször!- mondta lágyan Shadow. A fiú abbahagyta az ellenállást, de még mindig dühösen nézett rám.

- Szeretném megmagyarázni a dolgokat.- kezdtem bele.- Nekem eszem ágában sem volt Shadowt bántani és sosem jutna ilyesmi az eszembe.  Ha aznap reggel bántani akartam volna, már rég nem élne.- sajnos tényleg ez volt az igazság.

- Igaza van. Vette át a szót Shadow.

- Tessék?- kérdeztük egyszerre.

- Hát, ha akkor nem támad vissza Hope, akkor sosem tanulom meg, hogy ne becsüld alá a gyengébbnek kinéző ellenfelet. Hope. Én komolyan azt hittem, hogy simán laposra verlek, hiszen a mentális erőd nélkül még sosem harcoltál. Én magam is meglepődtem ezen. Először haragudtam rád, de miután megtudtam, hogy te gyógyítottál meg, rájöttem, még nagyon sokat kell tanulnom. Inkább hálával tartozom neked.- Noah és én is értetlenül néztünk. Aztán a fiú törte meg a csendet.

- Te nem haragszol rá, amiért meg akart ölni?- tessék már megint itt tartunk.

- Noah. Hopenak esze ágában sem volt megölni.

- De láttam, hogyan szorított a falhoz, és nem engedett el még akkor sem, mikor már Damus próbálta meggyőzni. Láttam, hogy előjön belőle a szörnyeteg. A szeme is megváltozott.

- A szemem?- most már tényleg össze voltam zavarodva.

- igen. Ezüstös színű lett pár pillanatra és úgy néztél magad elé, mintha itt sem lennél.

- A látomás.- jutott eszembe.

- Neked látomásod volt?

- Láttam valamit, de nem tudom mi is volt az valójában. A látomásban egy vámpírnő ugyanígy fojtogatott egy vérszopót. Aztán elengedte. Azt hiszem, én is akkor engedtem el Shadowt. Olyan volt, mintha egy pillanatra annak a nőnek a testében lettem volna.- a szemeim előtt megint megjelentek azok a képek, amiket akkor láttam.- De biztosíthatlak, hogy végig magamnál voltam. Eszem ágában nem volt megölni Shadowt.

- Akkor viszont bocsánatkéréssel tartozom.- Noah felállt és kezet nyújtott. A szemeiből eltűnt a düh, helyét bűntudat és szégyen vette át.

- Ne érezd magad rosszul Noah. Nem haragszom.- mosolyogtam.- Én is ezt tettem volna a helyedben. A szerelmünkért gyilkolni is képesek vagyunk.- Mindketten elpirultak, majd egymásra néztek, és szorosan megölelték egymást. A többi már szerintem magánügy, úgyhogy visszamentem megnézni mi a helyzet a többiekkel. 

Mikor visszaértem a földszintre büszkén nyugtáztam, hogy a mi kis szerény csapatunk győzedelmeskedett. Hollynak intettem, hogy befejezheti morbid brutalitását, és Gabyék is felhagytak erejük fitogtatásával. Végszóra már Damusék is betoppantak. Pont ekkor jött föl Noah és Shadow is. Ezt a részt utálom a legjobban. A magyarázkodás. De hát valahol ezt is el kell kezdeni. Odamentem szégyellősen a szívemhez legközelebb álló két személyhez és belekezdtem cselekedeteim megmagyarázásába, ami bár érthetetlennek tűnik olyanoknak, akik eddigi életüket csupa harcban és háborúban élték. Én azonban tudtam, hogy most nem ez a veszély állt fent. Noah nem áruló volt, hanem csupán csak beindult nála a védelmező ösztön az iránt a személy iránt, akit a világon a legjobban szeret. Én is ezt tettem volna a helyében.