28. BECSÜLET
- Mi az? Mi történt?- ugrottam ki az ágyból, de azzal a lendülettel vissza is estem. Kicsit meg szédültem azt hiszem. Most kicsit lassabban próbálkoztam. Mikor felültem, rájöttem, hogy Gina ébresztett fel. Szemeiben az aggodalom és a riadtság elegye volt.
- Mi baj Gina?- kérdeztem kedvesen. A nővére ágyára mutatott. Ekkor vettem észre, hogy Gaby az ágyában fekszik és rángatózik, miközben Dimitri nevét kiabálja. Felkeltem és odasiettem hozzá, majd letérdeltem az ágy mellé.
- Gabrielle! Ébredj fel! Nincs semmi baj. Dimitri nincs itt.- próbáltam felrázni, de nem sikerült. Egyre csak Dimitri nevét kiabálta, most már könnyezve. Pár percig még próbálkoztam, de semmi javulás. Talán Darius segíthet.
- Gina! Menj el Dariusért! Mondd meg neki, hogy Gabrielle-nek szüksége van rá. Siess!- Gina bólintott és már el is tűnt a szobából. Közben Gabrielle egyre csak sírt és Dimitri nevét kiabálta. Pár percbe sem telt bele, de már a szobában voltak. Odaengedtem Dariust, aki gyengéden az ölébe vonta a lányt és halkan suttogott valamit a fülébe. Furcsa mód a lány ettől megnyugodott és szép lassan a légzése is megint nyugodt lett. Megint rendesen aludt.
- Köszönöm, hogy segítettél. Én nem tudtam, lenyugtatni.- Bűntudatom volt, amiért elbóbiskoltam.
- Én tartozom köszönettel Hope. – értetlenül néztem rá.- Miattam, zaklatta fel magát ennyire, és azért volt tegnap az a dühkitörése. Megint előjöttek a rémálmai. Tudod, amíg nem jöttél, minden éjszaka ez volt. Aztán jöttél te és Gabrielle valami különös oknál fogva nyugodtan aludt. Sosem volt senki sem ilyen hatással rá, rajtam kívül. Féltékeny lettem rád, mert eddig csak az enyém volt, és most már osztozkodnom kell veled a szeretetén. Nagyon szeretem őt! És sosem bocsátanám meg magamnak, ha baja esne.- meghatott Darius ilyen fokú érzelmi kirohanása. Furcsa mód, ahogy a lányt a kezei között tartotta, nem tűnt olyan félelmetesnek. Most inkább olyan gyengéd és óvatos oldalát ismertem meg. Kezdtem megérteni, hogy miért szereti Gabrielle annyira. Tegnapig, nem hiszem, hogy valaha is látta volna Darius kemény oldalát. Lehet ettől akadt ki annyira.
- Megértelek. Tudom, hogy szereted őt és eszem ágában sincs közétek állni. Csak tudod, nekem sosem volt igazán barátom. A többiek tényleg nagyon jó fejek, de Gabriellel valahogy mást éreztem. Olyan, mintha a nővérem lenne.- ez tényleg így volt. Sosem értettem, de az első pillanattól olyan érzésem volt, hogy Gabyt és Ginat sokkal régebbről ismerem.
- Ebben lehet valami. Bár ezt nem tudhattad, de Sky és Gabrielle anyja is elválaszthatatlan barátnők voltak. Lehet, ezért van köztetek ez a láthatatlan kötelék.- érdekes. Akkor mégis csak ismertem őt. Csak tudat alatt.
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. Sokat jelent számomra, hogy egyre több dolgot tudhatok meg a szüleimről.- mosolyogtam.
Még sokat beszélgettem Dariussal a múltról. Kiderült, hogy ő is azok közé tartozott, akik segítettek az elrejtésemben. Rá kellett jönnöm, hogy ez a férfi nem is olyan rossz, ha az ember közelebbről megismeri. Már ha erre lehetősége van. Sajnos azonban nem maradhattam tovább, mert a tanításról elkések, az meg nem lenne jó az én helyzetemben. Magammal vittem Ginát is, aki hálás volt, hogy nem hagyom magára. Szerencsére a lovaglásnál Orion nem volt jelen. Gondolom, még mindig ki van tőlem készülve. Egy időre kiütöttem, az tuti. Szerencsére az órák hamar elteltek. Megebédeltünk Ginával meg a többiekkel is, majd felmentünk a szobánkba megnézni Gabyt. Mielőtt beléptünk volna, hallottam, hogy beszélgetnek.
- Hagyjuk beszélgetni őket. Úgyis van miről.- mondtam Ginának, úgyhogy arra gondoltam addig többi barátunkkal együtt lemegyünk az edzőterembe és elkezdjük az edzéseket.
Épp beléptünk a terembe, mikor nagy meglepetésemre volt ott pár Dimur srác. Ahogy elnéztem, első pillantásra lerítt róluk, hogy lenéznek minket.
- Menjük Hope! Majd lejövünk máskor.- húzott kifelé Noah.
- Miért? Kik ezek a felfuvalkodott hólyagok?
- Ők az iskola elitjébe tartoznak, és a legígéretesebb testőrök is.- magyarázta Noah és szemében tényleg aggodalom csillant.
- Hát engem nem érdekel, hogy milyen elitbe tartoznak. Én ma itt edzést fogok tartani.- Direkt hangosan mondtam az utolsó mondatot, hogy ők is hallják. Ahogy gondoltam. Lenézően végignéztek rajtunk majd elindultak felénk.
- Már megbocsáss, de itt a testőröket képzik, és nem a túlságosan aktív kiválasztottakat.- szólalt meg az első fiú. Magas, világosbarna hajú és halványzöld szemű. Rendkívül izmos volt, mégis atletikus testalkatú. Megjelenése fenyegető, de engem nem hatott meg.
- Már megbocsáss, de nekünk is ugyanannyi jogunk van edzeni, mint nektek.- Gyilkos pillantást vetett rám, de álltam a tekintetét.
- Nem hagyom, hogy itt bohóckodjatok, amíg más komolyan készül a vizsgájára. Tudod, amit a Dimurok tesznek le.- Mérgesen nézett Dimur barátaimra, de cseppet sem rendített meg a tervem megvalósításában.
- Én levizsgáztam.- jelentettem ki nemes egyszerűséggel.- És úgy tudom Shadow és Noah is, úgyhogy nem hiszem, hogy bohóckodni jönnék ide.
- Hát azt kötve hiszem, hogy levizsgáztál. Nézz már végig magadon kislány. Hozzád érek és összetörsz.- lépett elő a második fiú. Haja hosszabb, bozontos, barna színű. Szemei szép hideg zöldek. A bőre napbarnított és a trikó alatt, ami rajta volt, hatalmas izmok domborodtak.
- Pedig így van. Csak nem meglepődtetek, hogy egy kiválasztott letehette a vizsgát? Két szót mondok. Hercegnő, önvédelem.- látszott rajtuk a döbbenet, ahogy szép lassan összerakják a kirakó darabjait. Végül a harmadik szólalt meg.
- Te vagy Hope Blackmoon? Sky és Lucas Blackmoon lánya?- bólogattam. Ezt a fiút is jól megnéztem magamnak. Ő látszott a legfiatalabbnak közülük. Szintén elég magas de nem olyan izmos. Fekete, tüsi haja és barna szemei voltak.
- Az nem lehet. Nem is tudtuk, hogy megérkeztél.- nem igazán értettem.- Honnan vegyük, hogy tényleg igazat mondasz? Ha tényleg te vagy Hope, akkor állj ki Logan ellen!- Noahra néztem, aki rémült arccal az első fiúra mutatott. Kajánul elvigyorodtam.
- Rendben! Viszont ha nyerek, elhúztok és hagytok minket edzeni.- a fiúk hangos nevetésben törtek ki, de bólogattak.
- Jól van Logan. Mik a feltételek?- kérdeztem miközben levettem a pulcsimat és elkezdtem bemelegíteni.
- Egy fegyvert választhatsz, és addig megy a harc, amíg olyan helyzetbe nem kerülsz, amiben megölhetnéd. És még valami. Mentális erőt nem ér használni. A fegyverek igaziak, de csak olyan felületen támadhatsz, ami nem okoz halálos sérülést, mivel nem vérre megy a dolog.
- Csak hiszed!- Aztán a barátaim felé fordultam.- Nincs itt a tőröm, más fegyverem meg nincs.- Noah azonban elővette a tőrt és odanyújtotta nekem.
- Hát persze! Azért mondhattad volna előre.- mosolygott, majd sok szerencsét kívántak és olyan helyre mentek, ahol nincsenek útban. A tőrt a combomra erősített tokba tettem. Csak végső esetben akartam használni, hiszen elég fájdalmas számunkra az ezüst.
- Kezdhetjük?- kérdezte Logan. Bólintottam. A terem közepére sétáltunk. Nála nem tőr, hanem ezüst shurikenek voltak. Reménykedtem benne, hogy nem lesz ezeknek a használatában részem, mert el tudtam képzelni, milyen fájdalmas lehet, ha beleáll valakinek a testébe.
Támadóállást vettünk fel és a legfiatalabb fiú elindította a menetet. Először csak kerülgettük egymást, felmérve a másik gyenge pontját. Aztán Logan támadásba lendült. Úgy mozgott, mint egy mora. Hangtalanul és cefetül gyorsan. Azonban én sem voltam lemaradva. A hátam mögé került, de mikor elkapott volna arrébb szökkentem. Most én kerültem mögé, és térdhajlaton rúgtam. Térdre rogyott. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. Rávetettem magam, de nem voltam felkészülve, hogy elkap, és maga elé hajít. A földhöz vágódtam, de már fel is pattantam. Most jött a közelharc. Ezzel jutottunk közelebb a győzelemhez, aztán egy óvatlan pillanatban nem figyeltem és nem ugrottam el a kezei elől. Olyan erősen fogott meg, hogy reccsenést éreztem. A szemét eltörte a bokám. Orra estem, mert a lábam nem tartott meg. Megfordultam, de már ugrott is. Épp csak kigurultam alóla. Be akartam gyógyítania bokám, de megragadta a csuklóm.
- Mondtam! Mentális erő használata nem ér!- majd gúnyos vigyort villantott és nemes egyszerűséggel a csuklómat is eltörte. A francba! Ez a dobókezem. A még épp lábammal ágyékon rúgtam, ami elég övön aluli volt a részemről, de ha így állunk, állok elébe. Felkecmeregtem és arrébb ugráltam a még ép lábamon. Nem volt sok időm, mert már talpon volt. A fájdalommal bicegve elindultam felé amennyire csak lehetett és pont mielőtt kiérhetett volna, olyan erőset rúgtam a térdébe, hogy éreztem, ahogy reccsen.
Hátra néztem és megint térdelt. Hirtelen megpördült és eldobta az egyik pengéjét. Egyenesen a vállamba fúródott. Iszonyatosan fájt. Éreztem, ahogy az ezüst marja a bőrömet. Kirántottam a pengét és félre dobtam. Mindketten csúnyán néztünk ki. Bennem azonban felmerült egy ötlet. Ha vérszopónak képzelném, akkor talán sikerülne. Amíg ezen tanakodtam, figyelmetlenségemet kiharcolva elém ugrott és gyomorszájon rúgott. A falnak vágódtam, és egy pillanatra csillagokat láttam. Kezdtem erre a mitugrászra begőzölni. Felpattantam és ordítva rohantam felé. Meglepődött, de gyorsan reagált. Kitért előlem, és hátulról elkapta a még ép karomat és hátra csavarta. Azonban nem hagytam magam. Előre hajoltam és átlendítettem a fejem felett. Pompás! Pont a szemközti falnál landolt. Épp felállt, de eldobtam a tőrömet. Kulcscsonton találta el. Hitetlenkedve bámult rám.
Tudtam, hogy a tőr beékelődött a vállába, ezért nem tudta kirántani. Ezt még Jasper mutatta nekem. Elindultam felé, majd torkon ragadtam és a falhoz szorítottam. A törött csuklómmal kirántottam a tőrt és egyenesen a mellkasához szorítottam.
- Nyertem! Legyőztelek mora!- Épp emeltem a tőrt, hogy átvágjam a torkát, mikor egy kéz kapta el a csuklómat és kicsavarta belőle a tőrt. Hátra pillantottam. Damus volt.
- Te meg mit művelsz?- mondta halkan, de mérgesen.
- Én csak, megvédtem a becsületem. Nem hitték el, hogy ki vagyok, ezért kiálltam a nevem mellett. Épp befejeztem volna, mikor megzavartál.- Ki akartam tépni magam a szorításából. De ahelyett, hogy ez sikerült volna, a Logant fogságba tartó kezem is elkapta. Így most már mindkét kezem hátra csavarta.
- Elviszlek innen. Most!- nem hagytam magam. Nem parancsolgathat nekem kénye kedve szerint.
- Te akartad Damus.- Tenyeremben tűzgolyót formáltam, mire egyből eleresztett. Körbe pillantottam és elismerően nyugtáztam a három fiú arcán a döbbenetet.
- A szemed.- hebegte Noah. Lehet, megint kicsit elragadtattam magam?
- Nyugi. Ez nem az aminek látszik srácok.- Azonban a riadt arcokon nem ezt láttam.
- Futás! Mindenki menjen ki! Most!- kiabálta Noah. Értetlenül néztem rá, aztán rájöttem, hogy valami olyasmit fogok mindjárt tenni, ami tényleg veszélyes másokra nézve.
- Szóljatok a dokinak!- Kiabált még utánuk Damus. Megpördültem. Furcsa mód olyan érzésem volt, hogy ez most más lesz, mint a többi. A sérüléseimmel mit sem törődve, futva rohantam a kijárat felé. Damus azonban az utamban állt. Megharagudtam rá, amiért meg akar akadályozni a tervemben. Egy tűzlabdát hajítottam felé, persze nem rá céloztam. Riadtan ugrott arrébb. Szerencsére épp elég időt nyertem ezzel, hogy kislisszoljak az ajtón. A szobám felé vettem az irányt. Hallottam közben Damus kiáltásait és éreztem, hogy pillanatokon belül utolér. Pont mikor beléptem a szobába, kapta el a karomat.
- Gyere! Elviszlek innen.- magyarázta.
- De nekem most itt kell lennem.- magyaráztam, de nem is figyelt rám. Lecövekeltem. Bosszúsan meredt rám. Majd elkezdtem kiabálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése