27. TÉBOLY
Cullenéknél ébredtem. Szerencsére csak pár perc lehetett, amíg nem voltam magamnál, mert még mindig csak Bella és Alice volt velem és mikor az órára néztem még délelőtt volt.
- Mi történt Hope?- kérdezte óvatosan Bella.
- Nem bíznak bennem. Megint azt hitték szörnyeteg lettem, mert az átkozott szemem megint ezüstös lett! Darius tőlem védte Gabyt! Egy szörnyeteg vagyok.- szemeimet megint elöntötték a könnyek. Bella magához húzott és megölelt.
- Megértelek. Amikor átváltoztam, nekem sem hitték el, hogy képes vagyok megállni, hogy embert öljek. A saját lányomhoz nem engedtek oda. De bebizonyítottam, hogy igenis van önuralmam és képzeld, egy embert sem öltem meg.- ez furcsa volt számomra. Azt hittem ez náluk fel sem merült, hiszen olyan jól megértik egymást mindnyájan.
- Ezen ne szomorkodj. Furcsa nekik ez a dolog. Mivel már látták másnál, azt gondolták, most is ez történt. Érthető, hogy így reagáltak.- folytatta Alice.
Letöröltem a könnyeimet. Most már értettem, hogy miért néztek olyan hitetlenkedve rám. Viszont még mindig fájt, hogy Damus sem bízik bennem.
- Köszönöm, hogy ezt elmondtátok nekem. Sokat jelent nekem, hogy ti megbíztok bennem.- mosolyogtam.
- Szívesen. És ha bármi gond van, fordulj hozzánk nyugodtan.- mondta Alice.
- Rendben.- elköszöntünk egymástól, majd a szobám felé vettem az irányt. Beléptem, és megcsapta az orrom az ismerős illat. Nio járt a szobámban. Aztán megéreztem mást is. Damus. A fenébe! Lehet, hogy összekaptak. Miattam.
Kirohantam a szobából és reménykedtem, hogy ott vannak, ahol gondolom. A kertbe nyíló ajtót kicsaptam és épp, a földön öldökölték egymást. Damus lerúgta magáról Niót, de ő már talpon is volt. Nem tudtam, melyiküket védjem így közéjük ugrottam.
- Elég!- Azonban túl késő volt. Egyik oldalról karmok suhintását, másik oldalról harapást éreztem. A sokktól és a belém nyilalló fájdalomtól a földre rogytam. Pár másodpercig minden elsötétült, de végül magamhoz tértem és nagy nehezen felálltam. A szívemhez legközelebb álló két fiú döbbenten figyelt. Ekkor rájöttem, hogy a karmok valóban lesújtottak, és ahogy a nyakamhoz kaptam, meleg és vörös folyadék ömlött a sebből. Artériát harapott.
- Hát, fiúk, ezt azért mégsem gondoltam volna!- gyorsan begyógyítottam a vérző sebet, bár elég lassan ment. Biztos legalább két percbe telt. A karmolás a lapockámat érte. A tunika felszakadt és három mély csík húzódott keresztben a hátamon. És ezt mégis, hogy a fenébe gyógyítsam meg? Nem érem el. Azért megpróbáltam és láss csodát, a kezeim nélkül is ment. Kár, hogy a felsőmmel már nem ez volt a helyzet. Csak most jöttem rá, ahogy még mindig úgy álltak a két oldalamon, mint a kőszobrok.
- Akkor most tisztázzunk egy-két dolgot. Soha többet ne támadjatok egymásnak, megértettétek?- értetlenül néztek rám. Haladás, legalább felfigyeltek.
Épp folytattam volna, mikor Alice és Jacob értek mellém. Egyszerre kezdtek el kiabálni. Egy mukkot sem értettem. A két fiú bűnbánóan nézett, amíg ordibáltak velük. Az utolsó mondatot azonban én is meghallottam.
- Tartsátok magatok távol ezentúl a hercegnőtől. Nem is ő itt a veszélyes, hanem ti.- Jacob remegett a dühtől, de most már én is. Hiszen csak egy baleset volt.
- Én ezzel nem értek egyet Jacob. Az előbbi csak egy baleset volt. Én magam ugrottam közéjük, ezért a felelősség csakis engem terhel. Ezt a kijelentést többet nem akarom meghallani. Elegem van abból, hogy mindenki tudja mi a jó nekem. Majd én eldöntöm, hogy ki vigyázhat rám.- Jacob lefagyott, de aztán visszakozni kezdett.
- Én megértem, hogy nem akarsz tőlük távol lenni, de mi van, ha legközelebb nagyobb baj történik? Ezt nem kockáztathatjuk. A legjobb, ha új személyi testőröket kapsz.
- Ha én kérném, hogy ezentúl maradj távol Renesméetől, megtennéd?
- Az más! Nessie a bevésődésem és nem tudok tőle távol maradni. Abba belehalnék.
- Akkor tőlem miért kéred ugyanezt? Nem lenne egyszerűbb, ha kiadnál a Volturinak?- tudom, hogy kicsit erős volt a példa, de másképp nem értem volna el a célomat.
- Igazad van.- Kaptam meg hosszú csend után a választ.- Elnézést kérek. -Elrohant és csak a levegő kavargását éreztem. Alice utána ment. Most a két fiúra néztem.
- Szörnyűek vagytok, ugye tudjátok? Nem ismeritek azt a kifejezést, hogy „leülni megbeszélni”? Inkább ne válaszoljatok. Elegem van mára belőletek.- Sarkon fordultam és dühösen a szobámba mentem. Összepakoltam és szóltam a barátaimnak, hogy vásárolni megyünk. Holly repdesett az örömtől.
- Nem kéne elkéredzkednünk?- szólalt meg aggódva Gaby.
- Nem hiszem. Szabad a kijárás nem? Akkor, meg indulás.- vonakodva, de végül elindultunk. Szerencsémre a pénz miatt nem kellett aggódnom, mert jó nagy örökségem van.
- Lementünk a garázshoz, ahol a kocsikat tartották. Csodálkozva néztem a jobbnál jobb sportkocsikat és terepjárókat. Mellettük az én kis bogaram elég viccesen nézett ki. Be kell szereznem egy új kocsit. Gabyéknak egy fekete Hyundai Genesis-ük volt. Gondolom közös kocsi, mivel Gina még nem kaphat jogsit. Hollynak egy gyönyörű fehér Nissan 350Z-je. Noah egy metálszürke BMW x5-ös terepjáró tulajdonosa. Shadownak egy karmazsin vörös Jeep Grand Cheeroke-ja van. Ahogy elnézem, itt mindenki nagy kocsi szakértő, nem csak én. Mindenki beült a kocsijába és Seattle felé vettük az irányt. A kedvenc plázámnál parkoltunk le. Már koradélután volt, de az égen sötét felhők gyülekeztek. Először végig jártuk a ruhabutikokat és mi lányok a fél bevásárlóközpontot felvásároltuk. Noah csak pár ruhát vett. Aztán jöttek a cipők. Vettem 3 pár balerinát, egy magas sarkút és egy csizmát. Mikor végeztünk, a cuccokat beraktuk a kocsikba és beültünk egy gyorsétterembe. Nagyon jól éreztük magunkat. Végre megint átlagos tinédzsernek éreztem magam.
- Jó kis nap volt, mit ne mondjak.- mondta Gina.- Azt hiszem egy évre összevásároltuk magunkat ruhákkal.
- Viccelsz? Ezek fél évig sem tartanak majd ki, ha rajtad múlik.- vágott közbe Gaby.
- Ezt most miért mondod?- bosszankodott a húga.
- Mert mindig történnek apró balesetek. Komolyan nem értem, miért kell lovagláshoz a legjobb felsődet felvenni?
- Semmi közöd hozzá! -vágta rá gyorsan Gina. Azt hiszem, pasi van a dologban.
Még beszélgettünk egy csomó mindenről, majd elindultunk az Akadémiára.
Kora este értünk vissza. Pont mikor elkezdett szakadni az eső. Nagy szerencsétlenségünkre Darius várt ránk és csúnyán nézett.
- Mégis mi a fenéért nem szóltatok, hogy elmentek?- kezdett el velem kiabálni.
- Mert nem éreztem szükségét, hogy minden egyes pillanatunkról beszámoljunk.- vágtam vissza.- Különben sem történt semmi, úgy hogy felesleges volt az izgalom.
- Túl könnyen veszed a dolgokat Hope. Lehet, hogy te meg tudod védeni magad, de rajtad kívül még három kiválasztott is ott volt. Az ő biztonságuk nem is érdekelt?
- De igen. Épp ezért volt velünk Noah és Shadow.
- Jaj kérlek. Hisz még csak nemrég vizsgáztak le. Rendes harcban még csak egyszer vettek részt és akkor is majdnem meghaltak. Nem veheted félvállról a dolgokat. A többiek nem tudják milyen is egy igazi vérszopó. A te lelkeden száradt volna, ha ma bajuk esik.- aggódva pillantott Gabyra. Meglepetésemre azonban Gaby dühösen nézett vissza.
- Elég volt Darius! Nem vagyunk kislányok! Igenis meg tudjuk védeni magunkat. Hope azt mondta, kiképez és akkor már nem lesz rád szükségünk. Nem kell ránk az idődet pazarolnod.- még én magam is meglepődtem ezeken a szavakon. Azonban Darius is. Éreztem, hogy ez már kezd személyes lenni ezért intettem a többieknek, hogy menjenek.
- Gaby, nem tudod, milyen veszélyek leselkednek rátok odakint.- Darius hangja gyengéd volt.
- Lehet, hogy nem tudom milyen veszélyes odakint, de ha rajtad múlik, sosem fogom megtudni. Egész eddigi életemben csak bujkáltam és attól rettegtem, hogy Dimitri megtalál. Elegem van! Nem fogok egész életemben menekülni! Hope végre ráébresztett, hogy szembe kell nézni a múlttal. Csak így léphetek tovább.- Gaby szemében könnyek csillogtak, de tartotta magát.
- Nem tudod, mit beszélsz! Az a lány teljesen összezavart. Nem akarhatod ezt.- Darius Gaby keze után nyúlt de az kirántotta.
- Nem Darius! Te látod rosszul a dolgokat. Hope pont, hogy megvilágította a dolgokat bennem. Te vagy az, aki összezavar. Hagyj békén!- kiabálta Gabrielle szikrázó dühvel. Majd hátat fordítva a férfinek elrohant a szobánk felé.
- Gabrielle…- suttogta Darius. Szemeiben végtelen szomorúságot véltem felfedezni. Elmentem mellette és én is Gaby után futottam. A szobába érve érdekes látvány fogadott. Mintha a Cathrina tombolna odabent. Gaby őrült módjára rohangált fel alá és tőrt-zúzott. Észrevettem Ginát az egyik sarokba, ahogy rémülten kuporodik össze. Berohantam és elkaptam a lányt, és jó szorosan tartottam. Alig bírtam meg tartani úgy dobálta magát.
- Gina! Szólj a dokinak, hogy azonnal jöjjön!- kiabáltam a rémült lányra. Kirohant, én meg addig próbáltam Gabyt csitítgatni, nem sok sikerrel. Mikor Darius megjelent csak rosszabb lett. Nem mondom, van erő ebben a lányban. Olyan erővel rugdosott, hogy biztos szép kis véraláfutásokkal gazdagodtam.
Darius csak állt az ajtóban, de meg sem szólalt vagy mozdult. Szörnyen rosszul érezhette magát. Viszont látszott rajta, hogy nem először látja ilyennek a lányt. Végre megjött Carlisle Ginával meg furcsa mód Emmettel és Jasperrel. Először nem értettem, de rövid időn belül rá kellett jönnöm. Darius éktelen haragra gerjedt, amiért Gabyt be akarják nyugtatózni. Tudtam, hogy most nem tud tisztán gondolkodni, és én sem örültem ennek a megoldásnak, de máshogy nem tudtuk volna leállítani. Szörnyű volt látni, ahogy a mindig erős férfi, most olyan esetlenül és kétségbeesetten harcolt. Végül Emmett és Jasper nagy nehezen lefogta és elvonszolták a szoba közeléből. Még hallottam a fájdalommal teli ordításokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése