Holdfény Akadémia - 32. fejezet

32. DUPLA RANDI

Jól van. Valamit gyorsan rögtönöznünk kell, a lebukás elkerülése érdekében. Odafordultam Gabyhoz és szememmel jeleztem, hogy meg ne mukkanjon. Támadt egy ötletem. Visszafordultam Damushoz és Dariushoz. Még mindig mérgesen néztek, melybe most már egy kis türelmetlenség is vegyült. Elterelő hadművelet kezdését kezdjük azzal, hogy mi járatban vannak ma nálunk.

- Sziasztok! Valami baj történt?- próbáltam ártatlan arcot vágni, mintha nem lenne semmi rejtegetnivalóm. Gaby vette a lapot és belement a játékba.

- Hol a fészkes fenében voltatok? És hol volt Orion és Holly?- támadt nekem Darius.

- Hát velünk voltak. Úgy gondoltuk ideje kicsit az alakformálásnak, ezért kicsit edzettünk az erdőben, és a tornateremben. Noah és Shadow velünk volt.- Darius gyanúsan méregetett. Csak reménykedhettem benne, hogy elhiszik, amit mondtam. Végülis félig-meddig igaz volt, hiszen edzettünk, csak nem annak érdekében, hogy a már tökéletes kis fenekünket még formásabbá tegyük.

- Tényleg?- vette át a szót Damus. Az arcán meglepettség futott át, majd egymásra néztek vallatóink, és valamit pusmogtak. Mikor visszafordultak, úgy néztek, mintha valami nagy teher esett volna le a vállukról.

- Persze. Rég futottam ilyen jót. Ugye Gaby?- a lány buzgón bólogatott.

- Egyébként miért volt ez a számonkérés?- valahogy nem tetszett az a hirtelen kiült nyugodtság, ami az arcukon megjelent.

- Semmi! Lényegtelen.- vágta rá Damus. Várakozóan néztem rá.

- Jól van! Az iskola közelében láttak pár nomádot. Biztos, hogy kerestek valakit, vagy valamit, ezért azt hittük, hogy esetleg…- Hirtelen kitört belőlem a nevetés, mire mindenki meglepődve nézett rám.

- Azt hittétek, hogy a nomádok „elraboltak”?

- Hope! Ez komoly dolog. Nem tudhatjuk milyen erősek.- Damus arca nagyon komoly lett, ezért abbahagytam a nevetést.

- Bocsánat! Nem gondoltam, hogy ilyen komolyra fordult a helyzet.

- Rendben. De ígérjétek meg, hogy ha kimentek az épületből, mindig résen lesztek és legalább Shadow vagy Noah kísérjen el benneteket!- bólintottunk. Kimentek, mire mindketten az ágyunkra huppantunk.

- Hát ez meleg helyzet volt.- fújta ki a levegőt megkönnyebbülve Gaby. Helyeslően bólintottam.

Egymás után elmentünk fürödni, majd én belebújtam kedvenc farmeromba és egy lila tunikába. Úgy gondoltam kiruccanhatnánk a többiekkel valahova. Felvettem a ruhámhoz illő magas sarkút majd megszárítottam a hajam. Gaby is hamarosan elkészült.

- El kéne menni valahova.- mondtam neki.

- Hát, nem tudom, hogy ez jót ötlet-e. Épp az imént mondta neked Damus, hogy veszélyes odakint.- figyelmeztetett Gaby.

- Akkor van egy ötletem.- meglepődve fordult felém.

- Dupla randi?- mosolyogtam barátnőmre. Fülig vörösödött. A következő pillanatban Noah jött be a szobánkba.

- Sziasztok! Gondoltam szólok, hogy bele fognak egyezni. Bár a film nem az én ízlésem, de ti tudjátok.- zavartan néztem rá, aztán leesett. A dupla randiról beszélt.

- Ó, kösz az ötletet. Megfogadom.- elköszönt és kiment.

- Na, akkor velem tartasz? A fiúk úgyis belemennek.- bólintott.

- Oké. Akkor én szólok nekik, addig szólj a többieknek, hogy nem leszünk ma délután.

Kimentem és megkerestem Dariusékat. Mikor Damus szobájába benéztem, örömmel tapasztaltam, hogy bent vannak, és valamin nagyon diskurálnak. Mikor észrevettek abbahagyták az eszmecserét. Beléptem és kicsit félve, hogy talán mégsem akarják, belekezdtem.

- Szóval azt szeretném tőletek megkérdezni, hogy nem akarnátok-e velem és Gabyval eljönni kicsit kiruccani?- miután elmondtam, nem néztem föl. A földet bámultam. Pár pillanatig néma csend, majd egy árnyék jelent meg előttem. Felnéztem és Damus állt közvetlen előttem.

- Köszönöm.- mondta. Értetlenül néztem rá.

- Micsodát?

- Azt, hogy szóltál, hogy Gabyval ki szeretnétek menni.- fülig vörösödtem.

- Elkísértek?

- Persze. Lépett előre Darius. Csak aztán nehogy elvigyen titeket a vásárlási láz.- nevetett. Mosolyogtam, majd Damus gyönyörű borostyán szemeibe néztem.

- Hát, akkor nincs más hátra, mint indulni.- zavarta meg Darius a meghitt pillanatot. Elkaptuk egymásról a tekintetünket és már indultunk is. 10 perc múlva már lent voltunk az óriási garázsban, amit az autók részére tartottak fent. Nagy nehezen sikerült meggyőzni Damust, hogy Darius kocsijával, menjünk. Elvégre az nagyobb volt és nem kellett attól rettegnem, hogy a Ferrárija a végén velünk együtt elszáll. Ahogy elnéztem, Damus is a sebesség megszállottja, mert folyamatosan azon panaszkodott, hogy milyen lassan vezet Darius, pedig majdnem 200-al repesztettünk. Viszonylag hamar megérkeztünk Seattlebe. Természetesen a kedvenc plázámat választottuk, de Gabynak átengedtem a film választásának lehetőségét. Mikor kiválasztotta a filmet, megértettem Noah megjegyzését. Sikerült egy totálcsöpögős romantikus filmet választania.

Ahogy elnéztem Damus osztotta a véleményem. Lehet furcsa tőlem, de én inkább az akció dús filmeket, meg a vígjátékokat kedvelem. Dariusnak egy rossz szava nem volt Gaby választásához. Olyan szereleméhesen itta a szavait, hogy öröm volt nézni. A nagy medve, amint kiskutyaként lesi törékeny szerelme minden kívánságát. Örömmel nyugtáztam, hogy jó ötlet volt kicsit kiszabadulni. Itt legalább nekik sem és nekünk sem kell titkolni, mit érzünk a másik iránt.

- Minden rendben?- zökkentett ki Damus.

- Persze. Csak elkalandoztam.

Bementünk a moziterembe, a nézőtér közepén ülve a legjobb rálátás volt a vászonra. Gabyék pár sorral arrébb ültek. Megértettem, hogy kicsit kettesben akarnak lenni. Végül elkezdődött a film és odaszegeztem a tekintetem. Mikor vége lett a filmnek vegyes érzelmekkel hagytam el a termet. Valahogy pont témába vágott ez a film. A főszereplő lány valami kis sziget hercegnője, beleszeretett egy átlagos fiúba, azonban már eljegyezték kis korában mással.

 Az egész film arról szólt, hogy miért kellett szerelmét feláldozni a kötelességgel szemben. Sosem leszek képes ezt a döntést meghozni. Furcsa mód együtt éreztem a karakterrel, hiszen egy cipőben jártunk, csak én nem vagyok hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy bele kell mennem egy elrendezett házasságba.

Gaby és Darius mosolyogva, bár Gabyn látszott, hogy meghatotta a történet, jöttek oda hozzánk. Most jött a kedvenc részem. VÁSÁRLÁS!!! Éljen!

- Azt hiszem most jött el az a pillanat, mikor elrabolom Gabyt.- Néztem cinkosan Dariusra. Bólintott, majd a még mindig meghatódott Gabyt vonszoltam magam után. Sorra jártunk egy csomó üzletet, és én csak vásároltam és vásároltam. Soha nem értettem, mi ez a mániám, de ha egyszer elkezdtem, nem bírtam leállni. Épp egy zöld szatén ruhát próbáltam fel. Nagyon jól állt és egy cuki tűsarkút is találtam hozzá. Mikor kiléptem a próbafülkéből, hogy kikérjem Gaby véleményét, nem ő állt előttem. Damus volt és csodálkozva nézett rám. Lehet, nem tetszik neki?

- Nem jó ugye? Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre, hogy ez a ruha nem nekem való.- megfordultam, de elkapta a karomat és magához húzott.

- Gyönyörű vagy.- súgta bársonyos hangján a fülembe.

- Tényleg?- néztem a szemeibe meghatottan.

- Igen. Ha akarnál sem tudnál úgy kinézni, hogy ne őrüljek meg tőled.- ezen mosolyogtam.

- Akkor megveszem.- mondtam, majd adtam egy puszit az arcára.

Miután kifizettem a ruhát és a cipőt, boldogan bújtam oda a fiúhoz, akit szerettem. Feltűnt azonban, hogy Dariusék sehol sincsenek.

- Nyugi, jól vannak, csak kihasználják az alkalmat, hogy végre nem kell rejtőzködniük.- válaszolta meg a kérdésemet Damus.

- Oké. Akkor van egy ötletem. Segíts nekem kocsit venni.- sosem felejtem el azt az arcot, amit erre a kijelentésre vágott. Aztán, mint mikor a kisgyerek játékot kap, úgy terült el a vigyor az arcán.

- Rendben, de akkor én választok.- bólintottam.

Kimentünk a plázából és elkezdtük végig járni az autószalonokat. Nem akartam a pénzen spórolni. Ha kocsi, akkor már legyen rendes. Épp egy BMW autószalonba mentünk be. A szívemhez közelebb álltak terepjárók, de Damus szerint egy olyan autó túl sok nekem. Már negyed órája voltunk az üzletben, mikor megálltunk egy gyönyörű fekete autó előtt. BMW M6-os cupé. Szerelem volt első látásra. Elképzeltem amint az utakon száguldozok, miközben a hajamat a szél simogatja. Felnéztem Damusra, hátha neki is tetszik, de az arcáról semmit nem olvastam le. Végül megszólalt.

- Ez lesz az.- örömmel vettem tudomásul, hogy neki is tetszik. Bár szerintem az volt az oka, hogy az autóban volt lóerő rendesen.

- Rendben. Akkor elintézem a papírokat.- Elindultam, de megállított.

- Ajándék. Mindjárt jövök.- nem hittem el, hogy rászedett. Végig tudta, hogy ezt az autót fogja választani. Kíváncsi vagyok, mióta tervezte.

Két perc múlva már vissza is ért, és a kezembe nyomta az autó kulcsait.

- Ez nem volt fair.- mondtam, miközben köszönés képpen megcsókoltam.

- Ha már az elején szólok, biztosan megakadályoztad volna. Gaby előre figyelmeztetett.- szóval összeesküvés volt, de okos.

- Köszönöm.- mondtam még egyszer és hozzábújtam. Mikor kiléptünk a szalonból, már ott állt az én saját BMW-m. Gabrielle és Darius már várt minket. Gabyn láttam a bűntudatot, de mosolyogva a tudtára adtam, hogy nem haragszom.

- Indulhatunk?- kérdezte Darius. Gabyval egyszerre kiáltottuk el magunkat.

- Én vezetek!- mielőtt még a fiúk ellenkezhettek volna, mindketten beugrottunk a kocsinkba, bár Gaby Dariuséba, és már indítottuk is az autókat. Autóm halkan dorombolt alattam, miközben arra vártam, hogy Damus végre beüljön. A párjaink még mindig zavartan néztek. Lehet, sértette férfias büszkeségüket, hogy a nő vezet. Mikor Gabyék mellénk értek, összenéztünk, majd Gaby bólintott. Verseny. Szerettem, mert olyankor kicsit felszabadultnak éreztem magam. Amikor a következő lámpa zöldre váltott, mindketten a gázra tapostunk. Ebben a pillanatba örültem, hogy az én autóm alkalmasabb az ilyen versenyekhez és a lóerő is több benne. Végül én győztem. Mikor kiszálltunk a kocsikból, Gaby megjegyezte:

- Nehogy azt hidd, hogy azért nyertél, mert jobb vagy! Hagytalak.- mindketten nevettünk.

- Azért ebből ne csináljunk rendszert, jó?- mikor megfordultunk a két srác úgy nézett ki, mint akiken egy sor természeti katasztrófa ment végig. Ha lehetne, most még fehérebbek lennének.

- És még az én vezetési stílusomon voltál ki akadva.- jegyezte meg Damus.

- Franc se gondolta, hogy egy Forma1-es pilóta veszett el mindkettejükben.- ezen ismét nevettünk, majd felkarolva párunkat, mentünk fel az épületbe. Ott persze visszaváltottunk az álcára és csak úgy tűnt, mintha épp összefutottunk volna velük. Gabyval érzelmes búcsút vettünk szerelmeinktől majd bementünk a szobánkba. Már este volt és holnaptól kezdődtek az év végi vizsgák. Elpakoltam az új cuccaimat majd gyors zuhanyzás után ágyba bújtam. Gaby még fent volt egy darabig, mert Gina utánunk jött meg, és szegény elég komoly fejmosást kapott. Azt hiszem, utána járok ennek a dolognak. Feltűnően keveset látom mostanság Ginát, és sosem mondja, hol volt, vagy mit csinált. Persze majd holnap foglalkozom ezzel, mert hulla fáradt vagyok. Mikor elnyomott az álom furcsa képek jelentek meg előttem.

Holdfény Akadémia - 31. fejezet

31. KÖTELESSÉG

Beléptem a szobába és már mind itt voltak. Leültem az ágyamra ők meg körém. Mikor belekezdtem volna, kopogtak. Nagy örömömre Orion lépett be.

- Szia Orion. Már épp kezdtük volna. Gyere be!- a többiek méltatlankodva felhördültek. Mielőtt közbe szólhattam volna Orion szólalt meg.

- Én szeretnék mindannyitoktól bocsánatot kérni. Szörnyen viselkedtem veletek, pedig nem a ti hibátok volt, ami velem történt.- mindenki elképedve nézett. Orion Holly felé fordult.

- Sajnálom, hogy téged hibáztattalak a családom elvesztéséért. Tudom, hogy nem a te hibád volt, de egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy már nincsenek többé. Meg tudsz nekem bocsátani?- Holly nem szólt semmit, csak megölelte a lányt.

- Örülök, hogy sikerült rendezni a dolgokat. Akkor elmondom, mire jöttem rá. Ugyebár mindannyiunknak volt egy furcsa kiborulása. Mikor eszméletlen állapotban voltunk, láttunk szeretteink lemészárlását. Mielőtt felébredtünk, egy Volturi tag mindünket figyelmeztetett.- mindenki bólogatott, kivéve Noaht és Shadowt, mert ugye ők testőr tanoncok voltak, nem pedig kiválasztottak.- Mikor megbizonyosodtam erről, megkerestem Jaspert és megtudtam, hogy van egy Volturis mora, akinek ilyen ereje van. Evanak hívják, tagja a Volturinak. Szerintem az egész a Volturi műve és Eván keresztül üzentek nekünk, hogy hamarosan elkapnak.- mikor befejeztem, először néma csönd telepedett a társaságra. Mindenki emésztette a mondanivalómat. Végül Gabrielle törte meg a csendet.

- Szóval, akkor nincs választásunk? Elkapnak, bármit teszünk?

- Nem feltétlenül. Felkészülünk a támadásukra. Ők arra számítanak, hogy nem tudjuk magunkat megvédeni, viszont mi felkészülünk rájuk. Holnap elkezdjük az edzéseket.- jelentőségteljesen néztem Dimur barátaimra.

- Rendben.- mondták végül.

- Viszont, amiről most beszéltünk, maradjon köztünk, jó?

- Oké. Különben a testőrök úgyis meghiusítanák a tervünket.- mondta Holly.

Még megbeszéltük a holnapot, majd mind elmentek aludni. Mi is lefekvéshez készülődtünk, mikor Gaby odajött hozzám.

- Gondolod, hogy sikerülhet?- láttam az aggodalmat az arcán.

- Nem tudom Gaby. Sikerülnie kell, vagy mind meghalunk.- mondtam. Nem hazudhattam neki, ezért az igazat mondtam. Lehet, hogy elkapnak, és mindünket megölnek, de az is lehet, hogy sikerrel járunk.

Lefeküdtünk. Másnap korán keltünk. Még volt időnk az első óránkig, de hamarabb el akartam készülni. Volt egy tervem. Arra gondoltam, hogy esetleg megkérem Loganékat, hogy segítsenek nekünk. Miután elkészültünk lementünk a konyhába és megreggeliztünk. Utána elköszöntem Gabyéktól és megkerestem Shadowt. Épp az egyik tévé előtt ült.

- Szia Shadow. Velem tudnál jönni?- kérdeztem a lehető leghalkabban, hogy más ne hallja.

- Persze.- Kimentünk a társalgóból és csendesebb helyet kerestünk.

- Szóval. Szeretném, ha Loganék segítenének a többieket felkészíteni. Nem tudod, hol találom őket?- először úgy nézett rám, mintha valami őrültséget kérnék tőle, majd bólintott és segített megkeresni őket. Egy olyan terem előtt álltunk meg, ahol még nem jártam. Kérdőn néztem rá.

- Itt szoktuk gyakorolni a fegyverhasználatot. Célba dobás, meg lövészet.- bólintottam, majd bementünk. Szerencsére Logan és a másik kettő nem gyakoroltak. Jóízűen beszélgettek. Érdekes, hogy itt is volt egy társalgószerű szoba. Tévé, fotelek meg Laptopok. Mikor beléptünk a szobába, feszült csend telepedett a helyiségben. Szerencsére más nem volt itt, ezért tudtam velük beszélni.

- Ha nem gond, én itt megvárlak. Jó?- láttam Shadown, hogy nem szívesen van velük egy légtérben.

- Persze. Ha akarsz, nyugodtan menj, innen már egyedül is menni fog.- hálásan rám mosolygott, majd elment. Odafordultam a fiúkhoz és elindultam feléjük.

- Sziasztok. Zavarhatlak egy kis ideig benneteket?- először meglepődtek a kérdés hallatán, majd intettek, hogy üljek le.

- Nos, mi lenne az óhaj sóhaj?- tette fel a kérdést Logan. 

- Először is, csak, hogy tisztázzuk. A múltkori véletlen volt. Eszem ágában nem volt komolyan bántani és...- de belém fojtotta a szót.

- Ne kérj bocsánatot Hope. Mi nem hittük el, hogy ki vagy. Nem harcoltam valami tisztességesen és megértem, hogy felhúztad magad rajta. Őszintén szólva nem láttam még Vardím kiválasztottat így harcolni.

- Kösz.- kicsit elpirultam a dicséret hallatán.

- Majd elfelejtettem. Még be sem mutatkoztunk. Engem ismersz már. Én vagyok hármunk közül a legidősebb. Ők a testvéreim. Niko és Eric.- a két fiatalabb a nevük hallatán biccentett felém. Most így nyugodt körülmények között megnézve, tényleg hasonlítottak, de a legfiatalabb, Eric valahogy kissé eltért tőlük.

- Eric még nem változott át. Niko és én már nem járunk ide, de miattad vissza kellett jönnünk.- értetlenül néztem rá.

- Csak azt ne mond, hogy nem tudod, kik vagyunk?- nézett kissé sértődött fejet vágva Niko.

- Bocs srácok, de még abban sem vagyok biztos, hogy én ki vagyok.

- Látom, tényleg sok mindent eltitkoltak előled.- bólogattam.

- Oké. Szóval mi vagyunk a Dimur trón örökösei. Mivel mi vagyunk az utolsók a családunkból. A te szüleid és a mi szüleink kötöttek egy bizonyos egyességet még régen.- azt hiszem ez nem fog tetszeni.

- Szóval, az a nagy büdös helyzet, hogy még kis csecsemő voltál, mikor a szüleink megállapodtak, hogy ha betöltötted a 18-at feleségül jössz hozzám.- Tessék?

- Ez most valami vicc? -a hangom egy oktávval feljebb csúszott.

- Nem igazán. Én is legalább annyira nem örülök ennek, mint te.- Logan nem örül ennek? Ezt nem gondoltam volna.

- És ezt nem lehet valahogy semmisé tenni?- hülye kérdés, hiszen akkor már rég megtette volna.

- Sajnos nem. Egyre kevesebb tiszta vérű Vardím van és a Dimurok is fogyatkoznak. Rajtunk áll, vagy bukik a fajunk túlélése.

- Basszus. Ez most elég rosszkor jött.- kérdőn nézett rám.- Úgy nézek én ki, mint aki belemegy egy elrendezett házasságba?

- Nem hiszem, de nincs más választásod, ahogy nekem sem.- megsajnáltam Logant, hiszen miattam, sosem fogja megtapasztalni az igaz szerelmet. Viszont nekem is le kell majd mondanom Damusról.

- Sajnálom.- mondtam.

- Semmi gond. Majd csak túl éljük valahogy.- nevetett fel keserűen.- Egyébként mit akartál kérdezni?

- Hát van egy kis problémám nekem és a barátaimnak. Üzent nekünk a Volturi.- mindhárman megdermedtek. Aztán szemeikben a düh szikrája pattant.

- Mit üzentek?

- Meg akarnak ölni minket. A Volturi egyik tagjának a képessége révén. Azonban nem akarom, hogy olyanok is bele keveredjenek a dologba, akik fontosak nekem.

- Mégis mire akarsz kilyukadni Hope?- kérdezte egyre türelmetlenebbül Logan.

- Segítsetek felkészíteni az érintett kiválasztottakat. Előbb utóbb úgyis megtalálnak.- feszült csend telepedett rájuk, majd végül bólintottak.

- Kérlek, ez maradjon köztünk.

- Rendben.- válaszolták.- Ma tanítás után elkezdhetjük, ha nektek úgy jó. -hálásan bólintottam, majd elköszöntem tőlük és visszasiettem a szobámba. Felkaptam egy pulcsit, mert hűvösnek tűnt az idő odakint. A konyhából elvittem egy almát Lune-nak majd az istállóba mentem. Még nem késtem el szerencsére, úgyhogy szépen lecsutakoltam Lune-t és odaadtam neki az almát.

- Szia Hope.- köszönt Orion.

- Szia. Ma délután kezdjük. Sikerült segítséget szereznem. Szólsz Hollynak?

- Persze.- mondta mosolyogva, majd elment a saját lovához. Felkantároztam Lune-t, majd kivezettem az istállóból. Természetesen most is csak én nem tettem fel nyerget, de már nem zavart, hogy én nélküle dolgozom. Becsengettek és az óra nagyon jó hangulatban telt. Segítettem Ginának, mert még mindig bizonytalan volt abban, hogy vágta közben elengedje el Éjfél kantárját. Szerencsére óra végére már magabiztosan csinálta. Visszavittük a lovakat, majd felmentünk a szobánkba átöltözni és már rohantunk is a következő órára.

Gina elment a saját órájára, én meg rohantam, hogy el ne késsek Vámpírtöriről. Szerencsére pont időben érkeztem. Leültem Gaby mellé a szokásos helyemre és neki is odasúgtam a délutáni programot. Lelkesen bólintott majd, mikor Carlisle belépett mindketten rá szegeztük a tekintetünket. Egész órán csak néztem ki a fejemből és egy kukkot sem fogtam fel abból, amit a doki magyarázott. Folyton a csak az járt a fejemben, amit Logan mondott. Kényszerházasság. Még a gondolatától is kirázott a hideg. Nem mintha Logan nem lenne helyes pasi, sőt egyenesen szívdöglesztő volt, de nem nekem. Barátként rendben, de férjként el nem bírnám képzelni. Mégis, hogy tehették ezt velem a szüleim? Mikor kicsengettek kimentünk a teremből, de itt elváltak útjaink. Szerencsére a következő órám Hollyval volt. Ez volt a második kedvenc órám. Itt legalábbis számomra halál könnyű volt az anyag. Esme tartotta, arról, hogyan kell viselkedni az emberek világában, a mindennapi életről. Ilyen szempontból szerencsém volt, hogy emberek neveltek

Azonban vicces volt látni, hogy a többiek milyen fejet vágnak egy-egy új technikai berendezéstől, vagy emberi dologtól. Persze akit vámpírok nevelnek, miért ismerné ezeket a dolgokat. Ez a tény sokszor eszembe jutatta a szüleimet és szomorúsággal töltött el. Ez az óra is hamar eltelt. Rohantam a szobámba, hogy ledobjam a cuccaimat és mehessek enni. Miután végeztem, a többiek már Gabyékkal közös szobánkban vártak, edzéshez illő öltözékben. Én is gyorsan átvedlettem és a tőrömet eltettem. Noahnal is volt egy pár. Mondhatni egész gyűjteménye volt. Az viszont meglepett, hogy Shadow inkább a stukkereket részesíti előnyben. Orionnál az íjfelszerelése volt. Hollynak és a testvéreknek még nincs fegyverük, de hamarosan nekik is lesz. Már előre rettegek attól, hogy fog a kis törékeny Gina kezében állni egy dobócsillag, vagy épp egy pisztoly.

Lementünk az a tornaterembe és ott két csoportra oszlottunk. Niko és Eric kezelésbe vette a három kiválasztottat, míg én és Orion Sahdowékkal és Logannal átmentünk gyakorolni a fegyverrel való pontos célzást. Mondanom sem kell, Orion született íjásznak bizonyult. Elsőre úgy talált a céltábla közepébe, hogy csak pislogtam. Persze ezt saját bőrömön is tapasztaltam, most jutott csak el a tudatomig, hogy simán meg tudott volna ölni. Most én jöttem és a lehető legtöbbet próbáltam kihozni magamból. Szerencsére sikerült. Pont középre. Logan elismerően bólogatott. Megnéztük Shadow és Noah teljesítményét is. Tökéletesen hajtották végre a feladatot. Aztán jött a mozgó célpont. Az már keményebb dió volt. Orion és én is hibáztunk. Logan megnyugtatott, hogy első alkalomhoz képest nem rossz. Persze számomra az volt, és Orion arcán is elégedetlenség tükröződött. Végül az egész edzést erre szenteltük és a végére sikerült mindkettőnknek belerázódni.

- Meg kell hagyni, gyorsan tanultok.- nyugtázta Logan. Orionnal összenéztünk, majd nevettünk.

- Nem is sejted mennyi minden van, amit még nem tudsz rólunk.- mondtam.

Mikor visszaértünk nagy meglepetésemre, nem sok minden történhetett Gabyval és Ginával, mert a fiúk inkább Hollyval voltak elfoglalva.

- Mi van srácok? Holly ennyire leköt titeket, hogy a testvérekre már nem is maradt időtök?- förmedt rájuk Logan.

- Nem. Csak tudod úgy elég nehéz, ha nem tudod Gabyt rávenni a harcra.- Logan felém fordult és tanácstalanul nézett. Eszembe jutott valami. Gaby bármit megtenne a húgáért. Miért ne ébresszük fel benne a védelmező ösztönt?

- Logan.- szóltam neki és Ginára mutattam. Levágta, mire gondolok. A következő pillanatban Niko rávetette magát Ginára és a torkánál fogva a falhoz szegezte. Gabrielle rémülten pislogott. Aztán bekapcsolt nála a védelmező ösztön és egyből húga segítségére sietett. Persze Logan megakadályozta ebben.

Ahogy gondoltam. Gaby úgy harcolt, mint egy vadállat, azonban nagy meglepetésemre Gina sem hagyta magát. Aztán leesett miért. Bizonyítani akart nővérének, hogy képes megvédeni magát a segítsége nélkül. Nem telt el öt perc mire leterítették a két Dimur harcost. Elismerően bólintottam, mire elengedték őket.

- Bocs, de máshogy nem bírtunk volna rávenni, hogy komolyan vedd.- mondta neki Logan.

- Semmi gond. Nem gondoltam volna, hogy ilyenekre is képesek vagyunk. Kösz a tippet Hope.- mosolygott Gaby. Mikor Logan felé néztem érdekes dolgot állapítottam meg. Hollyt nézte, és mintha megállt volna körülöttük az idő. A lány is ugyanazzal a tekintettel mered a fiúra, mint az rá. Aztán mindketten elkapták a tekintetüket egymásról. Logan felém fordult, és mondhatni elég rémült fejet vágott. Tudtam miért. Ugyanúgy néztek egymásra, ahogy Gaby meg Darius szokott, vagy én és Damus. Ez olyan szerelem első látásra dolog. Azt tudtam, hogy a vérfarkasoknál afféle bevésődés, de a vámpíroknál ezt csak mendemondának tartották. Pedig itt az élő bizonyíték rá. Mosolyogva néztem Loganra és bólintottam. A fiú tudta mire gondolok ezért odasietett hozzám és a karomnál fogva kivonszolt a teremből. Majd egy árnyékos fához érve olyan közel hajolt hozzám, hogy kicsit elpirultam.

- Mi a fene volt ez Hope? Ugye nem az amire én gondolok? Az nem lehet!- kezdte idegesen.

- Pedig ez kétséget kizáróan az volt.- válaszoltam mosolyogva.- De miért baj ha megtörtént?

- Hát még mindig nem érted Hope? Én és Holly sosem lehetünk együtt. Nekem kötelességem téged elvenni feleségül. Nem tehetem tönkre szegény lány életét.

- Én nem haragszom meg rád Logan.- meglepődve nézett rám.- Hallgass a szívedre Logan! Sosem fogod tudni, kiverni a fejedből. Hollyt választottad párodnak, vagy minek is mondják, és úgysem fogsz tudni, nélküle élni. Akkor meg ne ellenkezz! 

- De hát ez csak legenda, hogy a vámpírok párt választanak.- megráztam a fejem.

- Én ismerek olyanokat, akikkel már megtörtént.- meglepődve nézett rám.- Velem is megtörtént Logan. Szerinted, miért voltam ennyire kiakadva?

- Akkor mi a fenét csináljunk?

- Egyenlőre, tartsd titokban, én is ezt teszem. Aztán meg kitalálunk valamit.- hálásan bólintott, majd visszamentünk az edzőterembe. A többiek jóízűen beszélgettek csak Holly nézett felénk aggodalmasan.

- Na, menj már oda hozzá!- förmedtem rá Loganre, aki erre elindult a lány felé. Intettem a többieknek, hogy menjünk. Mindenki a szobája felé vette az irányt. Mikor mi is beléptünk a szobánkba, két mérges szempár szegeződött ránk. Damus és Darius. Egymásra néztünk Gabyval, mert tudtuk mi következik. Meg kell magyaráznunk miért tettük azt, amit.

Holdfény Akadémia - 30.fejezet

30. Eva

 Damus szobájában tértem magamhoz. Mellettem feküdt és a hajammal játszadozott.  Felé fordultam és elmosolyodtam. Abbahagyta a hajam cirógatását és adott egy puszit a homlokomra, majd felkelt és kiment a szobából. Meglepődve ültem fel. Lehet, hogy csak álmodtam volna az egészet? Azonban pár perc múlva vissza is tért. Egy rakás ennivalót hozott nekem.

- Nem tudtam, mit szeretsz, úgyhogy többfélét is hoztam.- leült mellém és letette elém a tálcát, amin az ételek voltak. Rámosolyogtam, majd vadul falni kezdtem a sonkás szendvicseket, meg egyéb finomságokat. Végezetül egy pohár narancs juice-zal leöblítettem az egészet.

- Köszönöm.- Mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Azonban neki ennyi nem volt elég. Az ölébe vont és ismét vadul kezdett csókolni. Boldogság öntött el, amiért itt van velem. Erősen zihálva, kapkodtunk levegő után, mikor ajkaink szétváltak.

- Szeretlek Hope, és sosem akarlak elveszíteni.- súgta oda bársonyos hangján.

- Én is szeretlek Damus.- válaszoltam elfúló hangon. Azonban a következő pillanatban nem kívánt vendég zavart meg minket. Szétrebbentünk, mivel még szerelmünk nem volt nyilvános. Noah rontott be és rémült tekintettel nézett ránk.

- Mi baj Noah?- tudtam, hogy látott valamit. Akkor szokott ennyire furcsán nézni.

- Holly és Gina!- lihegte.

- Mi van velük? Történt valami?- kérdeztem, miközben hangom egy oktávval feljebb csúszott.

- Náluk is be fog következni! Ők is ki fognak borulni.- Tudtam, hogy ez mit jelent. Hamarosan ugyanaz fog történni Ginával és Hollyval, mint velünk.

- Gabynak már szóltál a húgáról?- kérdeztem, miközben a cipőmet húztam fel.

- Persze. Már el is ment megkeresni.- válaszolta idegesen.- Holly a szobájában van. Shadow van vele.

- Hogy érted azt, hogy Gaby keresi?- néztem rá egyre ijedtebben.

- Kilovagolt Éjféllel úgy egy órája és még nem jött vissza.- A fenébe! Ha Gaby megtalálja, akkor biztos, hogy Gina őt fogja megtámadni.

- Utánuk kell mennünk!- fordultam Damushoz, aki bólintott és már rohantunk is. Megnéztük az istállóban, hátha már visszaértek. Sajnos nem voltak ott, ezért én felpattantam Lunera és úgy rohantunk tovább. A mezőn voltak, ahogy gondoltam. Ginánál már elkezdődött. Nővére alig bírta kivédeni támadásait. Leugrottam a lovamról és Gaby segítségére siettem. Damus elkapta a megbolondult lányt és lefogta.

- Jól vagy?- kérdeztem Gabytól.

- Megtámadott! Azt mondta, én tehetek mindenről.- borult a nyakamba Gaby. 

- Ne vedd komolyan. Most nincs magánál.- nyugtatgattam, mire bólintott és összeszedte magát. Szerencsére Noah elrohant a dokiért és már ott is voltak Darius kíséretében. Gabrielle odarohant a férfi karjaiba és ott zokogott tovább. Darius hálásan biccentett felém, majd elvitte Gabyt. Épp mikor visszafordultam, teperték le a kapálódzó lányt. Carlisle beadta neki a nyugtatót és Gina szép lassan elaludt. A doki felemelte és az iskola felé futott vele.

- Menjetek, én visszaviszem Éjfélt.- mondtam a fiúknak, mire bólintottak és ők is a doki után mentek. Szerencsére Éjfél engedelmeskedett, így meg tudtam fogni. Visszavittem a lovakat az istállóba, majd már rohantam is Gabyékhoz. Benéztem és láttam, hogy Gabrielle aggódva figyeli húgát, amint látszólag békésen alszik. Tudtam, mire gondol. Gina épp most éli át mindazt, amit mi már Gabyval megéltünk. Egész életében ettől védte a húgát, most azonban nem tehetett semmit. Hagytam őket és Holly szobájához mentem. Nála is megtörtént a kiborulás, de jelenleg ő is békésen aludt a dokinak köszönhetően. Nem igazán értettem, hogy miért borult ki, hiszen a szülei éltek.

- Elvesztette a kishúgát.- kaptam meg a választ Edwardtól. Érdekes, hogy erről Holly sosem beszélt.

- De, hogyan?- kérdeztem.

- Caius és Dimitri megtámadta őket, mikor a szüleik épp nem voltak otthon. Saját magát képes volt megvédeni, de a húga még kicsi volt. Mire a szülők megérkeztek, Holly is majdnem meghalt, a sérüléseitől, de őt meg tudták menteni. A húga és nevelőnőjük meghalt. Holly ezt sosem bocsátotta meg magának.- el nem tudtam képzelni, hogy Holly is átélt ilyen borzalmakat.

- Értem. Szóljatok, ha változás van.- Edward bólintott. Valami kezdett szöget ütni a fejembe, úgyhogy megkerestem Oriont. Reménykedtem, hogy tudok vele normál keretek közt beszélni. Meg kellett tudnom, hogy kit vesztett el, aki számára fontos volt. Bekopogtam. Ő nyitott ajtót, és szó nélkül beengedett.

- Szia! Látom, már jobban vagy.- Valami megváltozott ezen a lányon. Mintha a gonoszság eltűnt volna a szemeiből.- Én szeretnék bocsánatot kérni, azért amiket múltkor mondtam.

- Nem kell bocsánatot kérned Hope. Igazad volt.- ez a lány teljesen megzakkant! Azt mondta, igazam van. Lehet, hogy szólnom kéne a dokinak?

- Ezt most nem értem. Orion, mi ütött beléd, de most komolyan? Pár napja még a halálomat kívántad, most meg azt mondod igazam volt aznap reggel?

- Tudom, hogy szörnyen viselkedtem, de meg volt rá az okom. Régen nem ilyen voltam. Voltak barátaim.- leült az ágyára és az ablakon kezdett kibámulni.- Aztán két éve, nyáron megtámadták a családomat a Volturi tagjai. Felix és Heidi megölték az anyámat és az öcsémet. Apámat magukkal vitték. Ha otthon lettem volna, biztos nem így végződik!- könnyek jelentek meg a szemeiben.- Ha nem megyek aznap Hollyhoz, akkor most mindannyian élnének. Őt hibáztattam ezért, pedig őt is épp akkora veszteség érte, mint engem.

- Ezért utáltál minket annyira? Mert mi is átéltük ugyanazt, amit te?

- Azt gondoltam, ha gonosz és bunkó leszek veletek, akkor nem fog annyira fájni és már sem jön rá a titkomra.- ezek szerint senki nem tudta.

- Én sajnálom, ami a családoddal történt. De akkor sem hibáztathatsz érte mást. Ami megtörtént azon nem lehet változtatni.

- Igazad van.- letörölte a könnyeket és odasétált hozzám.- Szeretnék a barátotok lenni. Meg akarom bosszulni, amit a családommal tettek.

- Jól van. Ha mindenkitől bocsánatot kérsz, tőlem rendben. Azonban Edward előtt nehogy ilyenekre gondolj, mert akkor meghiúsítják a tervünket. -mondtam szigorúan, majd rámosolyogtam.

- Köszönöm Hope!- megölelt, amit viszonoztam. Most, hogy kiderült nem is olyan gonosz, kifejezetten kedves lánynak tartottam. Elköszöntem tőle és elindultam a szobánk felé. Végig azon gondolkodtam, hogy mégis mitől lehet, hogy mind az ötünknek volt ez a kiborulása és mind végignéztük a szeretteink halálát, mikor eszméletlen állapotba kerültünk. Aztán eszembe jutott. Mi van, ha nem is véletlen. Lehet, hogy egy vámpír műve az egész. Rohantam Cullenék szobája felé, hogy megtudjam van-e ilyen képességű Volturi tag.

Kopogás nélkül rontottam be a szobába. Szerencsére Jasper bent volt, így meg tudtam kérdezni erről a dologról.

- Jasper kérdezhetnék valamit?

- Persze, csak nyugodj le egy kicsit.- amint kimondta a szavakat, nyugalom járt át.

- Köszönöm.- mondtam, majd leültem egy székre, vele szemben.- Szóval azt szeretném tudni, hogy van-e olyan Volturi mora, aki képes bármilyen emléket előhozni más elméjében?

- Hmm. Egy valakiről tudok. A neve: Eva és még elég fiatal. Nemrég tudtuk meg mi is, hogy átállt a Volturihoz. Eva bárkinek képes belemászni a fejébe és az emlékeit irányítja.- magyarázta Jasper.

- Szerinted ezt messziről is képes alkalmazni?

- Nem tudom. Még nem értesültünk ilyen esetről.- Akkor most azt hiszem megtörtént. Az a mora csinálhatja ezt velünk. Biztos valami figyelmeztetésszerű dolog lehet.

- Kösz az infót! Most mennem kell.- elköszöntem, majd visszasiettem a szobámba, hogy átgondoljam a dolgokat. Mikor beléptem, akkor ébredt fel Gina is. Szerencsére már elmúlt a riadalom, az álom okozta sokktól. Gaby elküldte a húgát fürdeni, hogy egy kicsit felfrissüljön és magához térjen. Oda ültem hozzá.   

- Jól van?

- Kicsit megviselte, amit látott, de egyébként igen. Mindent elmondott, és ugyanaz történt, ami a mi esetünkben. Mégis mi folyik itt Hope?- Gaby kétségbeesett arckifejezését látva úgy döntöttem még nem mondom el neki a feltevésem, csak ha Holly esetében is ugyanaz történt, ami mindanyunknál. Bár ennek a valószínűsége a nullával egyenlő. 

- Nem vagyok benne biztos, hogy ki lehet, de van egy feltevésem. Még meg kell tudnom, mi van Hollyval, és ha bebizonyosodik, amire gondolok, mindent elmondok.- nyugtattam meg a rémült lányt.- Nyugi! Nem hagyom, hogy bárkinek is baja essen. Bízz bennem!- a lány bólintott, majd megöleltem. Kimentem a szobából és Holly szobája felé vettem az irányt. Útközben Edwardba botlottam.

- Épp téged kereslek. Holly felébredt. Shadow és Noah vele vannak.- mondta.

- Ő is látta igaz?- kérdeztem, abban reménykedve, hogy nemet mond.

- Igen. Látta, hogyan ölik meg a húgát.

- Értem. Kösz, hogy elmondtad! Megkeresem, hátha szükség van rám.- tovább mentem, majd mikor beértem a szobába tényleg ott találtam Sahdowt és Noaht. Hollyt próbálták meggyőzni arról, hogy ami a húgával történt, az nem az ő hibája.

- Sziasztok.- köszöntem. Majd odasétáltam hozzájuk és Hollyval szemben letérdeltem. Mélyen a szemeibe néztem.- Holly! Ami történt, az nem a te hibád volt! Nem tehettél semmit, ahogy én sem tehettem semmit, a szüleim halála ellen, és Gabrielle és Gina sem. Nem szabad, hogy ez a dolog legyengítsen. Szedd össze magad! Erősnek kell lennünk!- először meglepődött majd bólintott és abbahagyta az önostorozást. Ezt örömmel nyugtáztam.

- Most mennem kell, de este gyertek át hozzánk. Valamit feltétlenül el kell mondanom.- mondtam majd elmentem.

Kimentem a kertbe és átgondoltam a dolgokat. Összeszedtem a gondolataimat és még egyszer végig mentem minden történésen. Bármennyire is próbáltam magamban bebizonyítani a dolgok ellenkezőjét, sajnos be kellett látnom, hogy minden egybevág. Ami velünk történt, az a Volturi műve. Besötétedett mire visszamentem. Bekaptam valamit, aztán a szobám felé vettem az irányt, hogy az elméletem a többiekkel is megosszam.

Holdfény Akadémia - 29. fejezet

29. VÉR ÉS CSÓK

Most kijött belőlem minden, ami miatt haragudtam Damusra. Legfőképp az, hogy nem bízott bennem. Nem bízott abban, hogy nem bántanám Oriont. Bármennyire is utálom. Nem bízott bennem, hiába bizonygattam, hogy jól vagyok. Most pedig azt hitte, elborult az agyam és meg akarom ölni Logant.

Miközben ezeken gondolkodtam, ami az utamba került összetörtem, és minden felé tűzlabdákat dobáltam. Amikor hátrapillantottam, Damus állt lefagyottan az ajtóban. Felé összpontosítottam a haragomat és már emeltem a kezem, mikor Gabrielle lefogott. Bárhogy próbáltam szabadulni nem tudtam. Hallottam, amint nyugtatni próbál, de a harag erősebb volt. Pár perc múlva Carlisle jelent meg. Rájöttem, mi történik. Ugyanaz, ami tegnap Gabyval. Nem lehet, hogy engem is benyugtatózzanak. Nem akarom látni, hogy Alec és Jane miként öli meg a szüleimet. Pedig a doki vészesen közeledett az injekciós tűvel. Nem hagytam magam. Sikerült Gaby karjaiból kiszabadulnom és félre löknöm. Nem gondolkodtam tisztán, de azt az egyet tudtam, hogy ha én most eszméletlen állapotba kerülök, azt nem teszem zsebre.

Kétségbeesetten kerestem a kiutat, de bekerítettek. Balról Gaby jött, miközben halkan suttogott, jobbról Darius és ő is magyarázott valamit. Előttem meg Carlisle és Damus. Hősiesen feltéve mindent egy lapra, rohanni kezdtem, persze esélytelen volt. Elkaptak és az ágyamhoz vonszoltak. Darius vasmarkaiból nem volt menekvés. Még utoljára odasúgtam valamit Gabynak mielőtt Carlisle letaszított volna a mélybe.

- Gaby! Kérlek, segíts!- nyüszítettem a lánynak, miközben szabadulni próbáltam.

- Semmi baj, csak segítünk megnyugodni.- válaszolta kedvesen.

- Te sem kívánnád, hogy lássam őket ugye? Nem akarhatod, hogy végignézzem.- Tűszúrást éreztem, és szép lassan kezdtek a hangok elhalkulni. Azonban még valamennyire magamnál voltam.

- Kicsodát Hope? Mit kell végignézned?- kérdezte riadtan Gaby. Utolsó erőmet összeszedve csak ennyit bírtam magamból kipréselni.

- Jane és Alec megölik őket és én…-de a mondatot már nem tudtam befejezni. A sötétség magával ragadott a semmibe. Hamarosan fényeket láttam, majd hirtelen egy szobába csöppentem. Megpillantottam a szüleimet, amint egy sereg nomáddal küzdenek. A következő pillanatban Megjelent a lány és mosolyogva nézett az apámra. Lucas térdre rogyott és felordított fájdalmában. Alec az anyámnál termett egy pillanat alatt és a karját ragadta meg. Anyám tekintete zavarodottá változott.

- Ne! Csak a lányomat ne! Hagyd békén! Alec! Kérlek, ne tedd ezt!- kiabálta az anyám könnyek között.

- Akkor áruljátok el, hogy hova rejtettétek el a babát.- mondta teljes lelki nyugalommal Jane, miközben egyre jobban kínozta az apámat.

- Sosem, fogjuk elmondani! Ő nem lesz olyan, mint ti!- a két mora egy pillanatra mintha a szívére vette volna ezt a kijelentést, aztán áldozataik felé fordultak.

- Hát, akkor nincs más választásunk.- Mindketten elővettek egy ezüst bevonatú kardot és pontosan a szüleim szívébe szúrták.

- Neee!- kiabáltam, de nem hallották.- Kérlek, ne bántsátok őket! Alec, Jane itt vagyok!- azonban nem láttak. Elmentek és én végignéztem, ahogy a szüleim belehalnak az ezüst okozta fájdalmakba.

Aztán megint kezdődött elölről. Mintha szándékosan folytonosan visszatekerték volna. Újra és újra végig néztem a szüleim lemészárlását és közben folyton csak kiabáltam, hogy ne öljék meg őket.

Az utolsó alkalommal azonban, a nevemet hallottam. Valaki nekem kiabált. Elindultam a hang felé, és végül Damus hangját véltem felfedezni. Végre egy kis öröm is van az életben. Megnyugodtam és hallgattam azt a dallamos bársonyos hangot, ami a fejemben szólt. Az utolsó kép azonban felriasztott. Tisztán láttam, ahogy Jane jelenik meg előttem, és azt mondja:

- Téged is megtalálunk Hope. A szüleid megölése csöppet sem volt olyan élvezetes, mint amilyen a tied lesz.

- Jane!- kiabáltam és kipattantak a szemeim. Gabrielle ült az ágyam szélén és aggódó tekintettel nézett rám. Aztán egy hideg kéz érintését éreztem az arcomon. Felnéztem és Damus nézett le rám. Most jöttem csak rá, hogy sírok. Odabújtam hozzá és szép lassan megnyugodtam a suttogásától. Még mindig ott volt a szemem előtt a szüleim élettelen teste. Gabrielle zavarta meg a rémképet.

- Hope! Most már minden rendben lesz.- ránéztem, de láttam rajta, hogy ő is átélte ugyanazt a borzalmat, amit én az imént.

- Te is láttad igaz? Láttad, hogyan öli meg Dimitri a szüleidet.- bólintott.- Szörnyű volt! Egyszerűen keresztül döfték a szívüket.- idéztem fel a látottakat.

- Könyörtelenek!- szólalt meg Damus.

- Mielőtt felébredtem volna, furcsa dolog történt.- mondtam.

- Ugye nem jelent meg előtted Jane?- kérdezte riadtan Gaby.

- De igen! Azt mondta, engem megölni sokkal szórakoztatóbb lesz, mint a szüleimet.- ismételtem el a szavakat, amiket a mora mondott.

- Az nem lehet! Ugyanezeket mondta Dimitri is nekem, mielőtt magamhoz tértem.- összenéztünk, majd mindketten Damus felé fordultunk. Nem mondott semmit, csak nagyon elgondolkodva nézett ki az ablakon. Mivel választ nem kaptunk, ezért nem is erősködtem tovább. Kibújtam Damus karjaiból és arra készültem, hogy elindulok a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak, de épp mikor felálltam éles fájdalom hasított a lábamba és visszahuppantam az ágyra.

- Aúú! Mi a fenéért fáj ennyire a bokám?- néztem értetlenül a lábamon lévő kötésre, amit a vér kezdett vörösre festeni.

- Eltörted. Emlékszel? Az egyik csuklóddal együtt és a vállad sincs éppen jó állapotban.- magyarázta Damus, miközben visszatuszkolt az ágyba, és leszedte az átvérzett kötést a bokámról.

- Logan. Remélem, ő is hasonló cipőben jár. Megérdemli. Nem volt kifejezetten sportszerű.

- Ami azt illeti igen. Bár lehettél volna kicsit kíméletesebb. Ő nem képes öngyógyításra.- dorgált meg Damus, miközben tiszta ködszert tett le az ágyamra.

- Arra nem hiszem, hogy szükség lesz.- és már készültem is, hogy meggyógyítom magam.

- Szerintem meg nagyon is.- először nem értettem miért mondja, de mikor már vagy harmadszorra próbálkoztam meggyógyítani a törött bokámat, mérgesen kifújtam a levegőt és hagytam, hogy bekötözze.

- Most miért nem megy?

- Carlisle beadott valamit, amitől nem tudsz önállóan regenerálódni.- dühös pillantást vetettem a fiúra.

- Ehhez nem volt jogotok! Meg ne szólalj! Kitalálom. Az én érdekemben tettétek.- Bólintott majd, odaült, ahol az imént Gabrielle volt. Csak most vettem észre, hogy kiment. Direkt nem szóltam hozzá. Inkább az ablakhoz fordultam, és meglepődve tapasztaltam, hogy valami sötét fémmel van letakarva. Egy rés azonban kimaradt, így tisztán ki lehetett venni, hogy hétágra süt odakint a nap. Csak ki kellene jutnom és akkor… Várjunk csak.

- Miért van lesötétítve itt minden ablak?- fordultam mérgesen a fiú felé.

- Óvintézkedés. Meg a két testőr is a szoba előtt.- jelentette ki, érzelemmentes hangon Damus.

- Nem tarthattok itt akaratom ellenére!

- Ó, dehogyis nem. Most is itt vagy.- szemében láttam, hogy megingathatatlan ezen a téren.

- Rab vagyok a saját otthonomban. Ezt nem tehetitek velem!- kiabáltam.

- De igen! Mivel ennyire megnehezítetted a helyzetünket, kénytelenek voltunk ilyen megoldáshoz folyamodni. Most szólok a dokinak, hogy hozzon neked valamit, amitől kicsit megnyugszol.- Kiment, én meg hirtelen törni kezdtem a fejem a megoldáson. Keresnem kell valami erőset. Láss csodát. A tőröm, letisztítva az éjjeli szekrényemre volt téve. Felkaptam és megpróbáltam lefeszíteni a sötétítő valamit az ablakról. Az utolsó pillanatban meglazult és így már könnyű szerrel lerántottam. Kinyitottam az ablakot és aggódva vettem észre, hogy legalább 4 méter magasan vagyok. Nem baj. Akkor sem leszek rab! Elrugaszkodtam, és már csak Damus káromkodását hallottam. Mikor földet értem, sikeresen eltörtem a másik lábam. Kimásztam a legnaposabb részre és minél gyorsabban próbáltam feltöltődni. Miközben egyre frissebbnek és energikusabbnak éreztem magam, próbáltam annál gyorsabban gyógyítani a sérüléseimet.

Mire elkészültem, már le is értek. Alig telt el két perc. Felpattantam és fel voltam készülve mindenre, csak arra nem, hogy orvul hátba támadnak. És főleg nem azt, hogy Nio.

- Ezzel, most rohadtul nem segítesz rajtam!- mondtam, miközben próbáltam a szorításából szabadulni. Sajnos nem jött be, így visszavittek a szobámba és rám zárták az ajtót. Őrjöngtem, és tajtékzottam a dühtől, de nem segített rajtam. Az ablakra ez idő alatt ezüst rácsokat és sötétítő lapokat raktak fel. Végül bemásztam az ágyamba és csak sírtam.

Ez az állapot több napig tartott. Gabyék nem jöttek, gondolom, direkt nem engedték, hogy itt legyenek, nehogy újabb szökési tervet eszeljünk ki. Ami azonban a legfurcsább volt az, hogy enni, inni sem kaptam. Időközben rájöttem miért. Egy pohár volt bekészítve az éjjeli szekrényemre. Mikor megszagoltam, jöttem csak rá, hogy vér. Arra akartak rá kényszeríteni, hogy igyak belőle. Ha megteszem, akkor átváltozom. De még nem kellene. Hiszen még a tizennyolcat sem töltöttem be.

Végül kezdtem begolyózni. Bekuporodtam az egyik sarokba, és azon tanakodtam, hogy meg kéne inni azt a vért, különben meghalok az éhségtől és a szomjúságtól. Végül sosem bírtam rá venni magam. Körülbelül egy hét telt el, mikor váratlanul az ajtó kinyílt. Arra gondoltam, hogy a szokásos pohár vért cserélik ki frissre, de Damus csak ránézett majd csóválni kezdte a fejét. Aztán elindult felém. Szó nélkül megragadta a karomat és kifelé vonszolt. Az egész épületben minden sötétbe burkolódzott. Végül beértünk a tornaterembe. A terem közepén elengedett, és én a legyengültségtől a földre rogytam. Nem értettem mi történik. Körbenéztem és akkor vettem észre Hollyt, Gabyékat és nagy meglepetésemre Oriont. Mindegyikük ott volt, ugyanilyen állapotban, mint én. Kezükön erős bilincs, ami a falhoz volt rögzítve. Mégis mi a fene folyik itt? Mikor visszafordultam, ijedten tapasztaltam, ahogy Carlisle guggol előttem kezében egy bögre vérrel, figyel. Na nem! Erre nem vesztek rá!

- Idd meg!- parancsolt rám a férfi. Sosem láttam még ilyennek. Hangja, ellentmondást nem tűrő volt és félelmetes. Azonban nem ijedtem meg tőle. Nem akartam átváltozni. Még nem.

- Soha!- kilöktem a bögrét a kezéből, az meg a földre ömlött. Valamit motyogott magában, majd rám nézett.

- Hát így állunk! Nem hagysz más megoldást Hope!- nem értettem mire céloz. Loganék léptek be a terembe teljes harci díszben. Jasper és Darius kiszabadította a Stone testvéreket, azonban nagy meglepetésemre nem bántak velük túl kedvesen. Odavonszolták őket mellém, majd kezüket hátra csavarták. Logan és az idősebbik srác ugyanezt tette Hollyval és Orionnal.

Riadtan néztem végig a barátaimon, de most azonban Oriont is féltettem. Elvégre ő nem tehet róla.

- Mégis mire készültök? Mi folyik itt?- egyre jobban féltem ezektől a lényektől. Ezek nem azok a vámpírok voltak, akiket eddig ismertem. Ezek könyörtelen gyilkosok.

- Megöljük őket, ha nem teszed, amit mondunk.- jelentette ki Darius könnyedén, miközben szerelme nyakához ezüst bevonatú tört szorított. A többiek is így tettek.

- Nem ijesztesz meg! Tudom, hogy nem teszitek meg, hiszen ők nem tehetnek semmiről.

- De igen, megtesszük. Ők úgy is értéktelenek, hiszen a Volturi számra te vagy a főnyeremény, ha őket elkapják, úgyis megölnék. Akkor miért ne tennénk meg mi?

Döbbenetemre, a lányok nyakán vér kezdett szivárogni. Tényleg komolyan gondolják. Nem hagyhatom, hogy miattam haljanak meg.

- Jól van! Megteszem, csak hagyjátok abba!- kiabáltam rémülten, könnyek között.

- Hope, ne merészelj inni abból a vérből!- hörögte Gaby.

- Meg kell tennem. Értetek.- lenéztem és a földre egy újabb bögre volt téve. Felemeltem és remegő kézzel a számhoz emeltem.

- Neee!- hallottam a lányok sikolyát, de próbáltam nem figyelni rájuk. Megdöntöttem a bögrét és éreztem, hogy a ragacsos meleg folyadék az ajkaimhoz ér. Azonban nem voltam képes lenyelni. Nem lehet ez a vége. Elhajítottam a vérrel teli bögrét és a pólóba töröltem a számat.

- Akkor sem változom át!- jelentettem ki és a következő pillanatban talpra ugrottam.- Ha kell, inkább most meghalok, de erre úgysem vesztek rá!- sziszegtem, azokra, akik most árultak el.

A következő pillanatok teljesen összemosódtak. Nagy lett a zűrzavar. Valami olyasmi történt, amire nem számítottam. Hatalmas lángcsóvák csaptak fel az épületben. Minden szem riadtan rám szegeződött.

- Fussatok!- kiabáltam, majd örömmel nyugtáztam, hogy mindenki kijutott. Én magam leültem és vártam, hogy a tűz elérjen és annak martalékává válljak.

Hirtelen egy kéz ragadott meg. Riadtan nyitottam ki a szemem. Az ágyamban voltam. Ennyire elszenderedtem volna? Felültem és szomorúan tapasztaltam, hogy nem gyógyítottam meg magam, és még csak ki sem ugrottam az ablakon.

- Jól vagy?- kérdezte a bársonyos hang. Damus felé fordultam és felidéztem a gonosz arcot, ami az álomban volt.

- Miért nézel ilyen rémülten?- még csak nem is sejti mit éltem át az imént.

- Semmi. Csak rosszat álmodtam. Azt hiszem. Hol van Gabrielle? Ugye életben vannak?

- Persze. Már miért lenne bajuk? Épp órán vannak. Hope áruld már el, hogy mit álmodtál!- megráztam a fejem. Jobb, ha nem tud róla.

- Mikor mehetek ki? Kérlek! Szeretnék végre egy kis friss levegőt szívni.- könyörögve néztem a fiúra.

- Nem is tudom. Nem hiszem, hogy most ez annyira jó ötlet. Jobb lenne, ha most inkább hagynánk a sebeidet természetes módon begyógyulni.- ettől bedühödtem.

- Tudni akarod, mit álmodtam? Azt, hogy rá akartatok venni a vérivásra. Egy hétig éheztettetek, majd a barátaim megölésével akartatok rávenni, de nem jött be. Inkább égtem volna el elevenen!- Damus tekintete elsötétült. Nem szólt semmit, csak felkapott és pár pillanat múlva már kint is voltunk a kertünkben. Leült a fűbe és az ölébe vont. Szemeiben bűntudat csillogott. Én is ezt éreztem. Az utóbbi időben szörnyen viselkedtem vele. Nem szóltunk egymáshoz, amíg nem végeztem. Aztán én törtem meg a csendet.

- Sajnálom. Nem akartalak megbántani. Szörnyű dolgokat mondtam neked.- Rám nézett és csak ennyit mondott:

- Én is, amiért nem bíztam meg benned.

A következő pillanatban a földre tepert és felém hajolt. Ajkait az enyémre tapasztotta és vadul, erőszakosan megcsókolt. Először meglepett, de aztán viszonoztam. Az egész testemben mintha áram futott volna végig. Vadul faltuk egymás ajkait, míg végül levegő után kapkodva mászott le rólam. Én is alig kaptam levegőt, de ez tőle kifejezetten furcsa volt. A mellkasára feküdtem és mosolyogtam. Az egyik hajtincsemmel kezdett játszani, majd fölém hajolt és ismét egy forró csókot nyomott a számra, majd a nyakamon haladt le egészen a kulcscsontomig. Kínomban felnyögtem. Sosem éreztem még ilyet ezelőtt. Boldog voltam, hiszen Damussal lehetek és egy kis ideig megint minden annyira csodásnak tűnt. Végül nem bírtam tovább és a világ elsötétült előttem.

Holdfény Akadémia - 28.fejezet

28. BECSÜLET

- Mi az? Mi történt?- ugrottam ki az ágyból, de azzal a lendülettel vissza is estem. Kicsit meg szédültem azt hiszem. Most kicsit lassabban próbálkoztam. Mikor felültem, rájöttem, hogy Gina ébresztett fel. Szemeiben az aggodalom és a riadtság elegye volt.

- Mi baj Gina?- kérdeztem kedvesen. A nővére ágyára mutatott. Ekkor vettem észre, hogy Gaby az ágyában fekszik és rángatózik, miközben Dimitri nevét kiabálja. Felkeltem és odasiettem hozzá, majd letérdeltem az ágy mellé.

- Gabrielle! Ébredj fel! Nincs semmi baj. Dimitri nincs itt.- próbáltam felrázni, de nem sikerült. Egyre csak Dimitri nevét kiabálta, most már könnyezve. Pár percig még próbálkoztam, de semmi javulás. Talán Darius segíthet.

- Gina! Menj el Dariusért! Mondd meg neki, hogy Gabrielle-nek szüksége van rá. Siess!- Gina bólintott és már el is tűnt a szobából. Közben Gabrielle egyre csak sírt és Dimitri nevét kiabálta. Pár percbe sem telt bele, de már a szobában voltak. Odaengedtem Dariust, aki gyengéden az ölébe vonta a lányt és halkan suttogott valamit a fülébe. Furcsa mód a lány ettől megnyugodott és szép lassan a légzése is megint nyugodt lett. Megint rendesen aludt.

- Köszönöm, hogy segítettél. Én nem tudtam, lenyugtatni.- Bűntudatom volt, amiért elbóbiskoltam.

- Én tartozom köszönettel Hope. – értetlenül néztem rá.- Miattam, zaklatta fel magát ennyire, és azért volt tegnap az a dühkitörése. Megint előjöttek a rémálmai. Tudod, amíg nem jöttél, minden éjszaka ez volt. Aztán jöttél te és Gabrielle valami különös oknál fogva nyugodtan aludt. Sosem volt senki sem ilyen hatással rá, rajtam kívül. Féltékeny lettem rád, mert eddig csak az enyém volt, és most már osztozkodnom kell veled a szeretetén. Nagyon szeretem őt! És sosem bocsátanám meg magamnak, ha baja esne.- meghatott Darius ilyen fokú érzelmi kirohanása. Furcsa mód, ahogy a lányt a kezei között tartotta, nem tűnt olyan félelmetesnek. Most inkább olyan gyengéd és óvatos oldalát ismertem meg. Kezdtem megérteni, hogy miért szereti Gabrielle annyira. Tegnapig, nem hiszem, hogy valaha is látta volna Darius kemény oldalát. Lehet ettől akadt ki annyira.

- Megértelek. Tudom, hogy szereted őt és eszem ágában sincs közétek állni. Csak tudod, nekem sosem volt igazán barátom. A többiek tényleg nagyon jó fejek, de Gabriellel valahogy mást éreztem. Olyan, mintha a nővérem lenne.- ez tényleg így volt. Sosem értettem, de az első pillanattól olyan érzésem volt, hogy Gabyt és Ginat sokkal régebbről ismerem.

- Ebben lehet valami. Bár ezt nem tudhattad, de Sky és Gabrielle anyja is elválaszthatatlan barátnők voltak. Lehet, ezért van köztetek ez a láthatatlan kötelék.- érdekes. Akkor mégis csak ismertem őt. Csak tudat alatt.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. Sokat jelent számomra, hogy egyre több dolgot tudhatok meg a szüleimről.- mosolyogtam.

Még sokat beszélgettem Dariussal a múltról. Kiderült, hogy ő is azok közé tartozott, akik segítettek az elrejtésemben. Rá kellett jönnöm, hogy ez a férfi nem is olyan rossz, ha az ember közelebbről megismeri. Már ha erre lehetősége van. Sajnos azonban nem maradhattam tovább, mert a tanításról elkések, az meg nem lenne jó az én helyzetemben. Magammal vittem Ginát is, aki hálás volt, hogy nem hagyom magára. Szerencsére a lovaglásnál Orion nem volt jelen. Gondolom, még mindig ki van tőlem készülve. Egy időre kiütöttem, az tuti. Szerencsére az órák hamar elteltek. Megebédeltünk Ginával meg a többiekkel is, majd felmentünk a szobánkba megnézni Gabyt. Mielőtt beléptünk volna, hallottam, hogy beszélgetnek.

- Hagyjuk beszélgetni őket. Úgyis van miről.- mondtam Ginának, úgyhogy arra gondoltam addig többi barátunkkal együtt lemegyünk az edzőterembe és elkezdjük az edzéseket.

Épp beléptünk a terembe, mikor nagy meglepetésemre volt ott pár Dimur srác. Ahogy elnéztem, első pillantásra lerítt róluk, hogy lenéznek minket.

- Menjük Hope! Majd lejövünk máskor.- húzott kifelé Noah.

- Miért? Kik ezek a felfuvalkodott hólyagok?

- Ők az iskola elitjébe tartoznak, és a legígéretesebb testőrök is.- magyarázta Noah és szemében tényleg aggodalom csillant.

- Hát engem nem érdekel, hogy milyen elitbe tartoznak. Én ma itt edzést fogok tartani.- Direkt hangosan mondtam az utolsó mondatot, hogy ők is hallják. Ahogy gondoltam. Lenézően végignéztek rajtunk majd elindultak felénk.

- Már megbocsáss, de itt a testőröket képzik, és nem a túlságosan aktív kiválasztottakat.- szólalt meg az első fiú. Magas, világosbarna hajú és halványzöld szemű. Rendkívül izmos volt, mégis atletikus testalkatú. Megjelenése fenyegető, de engem nem hatott meg.

- Már megbocsáss, de nekünk is ugyanannyi jogunk van edzeni, mint nektek.- Gyilkos pillantást vetett rám, de álltam a tekintetét.

- Nem hagyom, hogy itt bohóckodjatok, amíg más komolyan készül a vizsgájára. Tudod, amit a Dimurok tesznek le.- Mérgesen nézett Dimur barátaimra, de cseppet sem rendített meg a tervem megvalósításában.

- Én levizsgáztam.- jelentettem ki nemes egyszerűséggel.- És úgy tudom Shadow és Noah is, úgyhogy nem hiszem, hogy bohóckodni jönnék ide.

- Hát azt kötve hiszem, hogy levizsgáztál. Nézz már végig magadon kislány. Hozzád érek és összetörsz.- lépett elő a második fiú. Haja hosszabb, bozontos, barna színű. Szemei szép hideg zöldek. A bőre napbarnított és a trikó alatt, ami rajta volt, hatalmas izmok domborodtak.

- Pedig így van. Csak nem meglepődtetek, hogy egy kiválasztott letehette a vizsgát? Két szót mondok. Hercegnő, önvédelem.- látszott rajtuk a döbbenet, ahogy szép lassan összerakják a kirakó darabjait. Végül a harmadik szólalt meg.

- Te vagy Hope Blackmoon? Sky és Lucas Blackmoon lánya?- bólogattam. Ezt a fiút is jól megnéztem magamnak. Ő látszott a legfiatalabbnak közülük. Szintén elég magas de nem olyan izmos. Fekete, tüsi haja és barna szemei voltak.

- Az nem lehet. Nem is tudtuk, hogy megérkeztél.- nem igazán értettem.- Honnan vegyük, hogy tényleg igazat mondasz? Ha tényleg te vagy Hope, akkor állj ki Logan ellen!- Noahra néztem, aki rémült arccal az első fiúra mutatott. Kajánul elvigyorodtam.

- Rendben! Viszont ha nyerek, elhúztok és hagytok minket edzeni.- a fiúk hangos nevetésben törtek ki, de bólogattak.

- Jól van Logan. Mik a feltételek?- kérdeztem miközben levettem a pulcsimat és elkezdtem bemelegíteni.

- Egy fegyvert választhatsz, és addig megy a harc, amíg olyan helyzetbe nem kerülsz, amiben megölhetnéd. És még valami. Mentális erőt nem ér használni. A fegyverek igaziak, de csak olyan felületen támadhatsz, ami nem okoz halálos sérülést, mivel nem vérre megy a dolog.

- Csak hiszed!- Aztán a barátaim felé fordultam.- Nincs itt a tőröm, más fegyverem meg nincs.- Noah azonban elővette a tőrt és odanyújtotta nekem.

- Hát persze! Azért mondhattad volna előre.- mosolygott, majd sok szerencsét kívántak és olyan helyre mentek, ahol nincsenek útban. A tőrt a combomra erősített tokba tettem. Csak végső esetben akartam használni, hiszen elég fájdalmas számunkra az ezüst.

- Kezdhetjük?- kérdezte Logan. Bólintottam. A terem közepére sétáltunk. Nála nem tőr, hanem ezüst shurikenek voltak. Reménykedtem benne, hogy nem lesz ezeknek a használatában részem, mert el tudtam képzelni, milyen fájdalmas lehet, ha beleáll valakinek a testébe.

Támadóállást vettünk fel és a legfiatalabb fiú elindította a menetet. Először csak kerülgettük egymást, felmérve a másik gyenge pontját. Aztán Logan támadásba lendült. Úgy mozgott, mint egy mora. Hangtalanul és cefetül gyorsan. Azonban én sem voltam lemaradva. A hátam mögé került, de mikor elkapott volna arrébb szökkentem. Most én kerültem mögé, és térdhajlaton rúgtam. Térdre rogyott. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. Rávetettem magam, de nem voltam felkészülve, hogy elkap, és maga elé hajít. A földhöz vágódtam, de már fel is pattantam. Most jött a közelharc. Ezzel jutottunk közelebb a győzelemhez, aztán egy óvatlan pillanatban nem figyeltem és nem ugrottam el a kezei elől. Olyan erősen fogott meg, hogy reccsenést éreztem. A szemét eltörte a bokám. Orra estem, mert a lábam nem tartott meg. Megfordultam, de már ugrott is. Épp csak kigurultam alóla. Be akartam gyógyítania bokám, de megragadta a csuklóm.

- Mondtam! Mentális erő használata nem ér!- majd gúnyos vigyort villantott és nemes egyszerűséggel a csuklómat is eltörte. A francba! Ez a dobókezem. A még épp lábammal ágyékon rúgtam, ami elég övön aluli volt a részemről, de ha így állunk, állok elébe. Felkecmeregtem és arrébb ugráltam a még ép lábamon. Nem volt sok időm, mert már talpon volt. A fájdalommal bicegve elindultam felé amennyire csak lehetett és pont mielőtt kiérhetett volna, olyan erőset rúgtam a térdébe, hogy éreztem, ahogy reccsen.

Hátra néztem és megint térdelt. Hirtelen megpördült és eldobta az egyik pengéjét. Egyenesen a vállamba fúródott. Iszonyatosan fájt. Éreztem, ahogy az ezüst marja a bőrömet. Kirántottam a pengét és félre dobtam. Mindketten csúnyán néztünk ki. Bennem azonban felmerült egy ötlet. Ha vérszopónak képzelném, akkor talán sikerülne. Amíg ezen tanakodtam, figyelmetlenségemet kiharcolva elém ugrott és gyomorszájon rúgott. A falnak vágódtam, és egy pillanatra csillagokat láttam. Kezdtem erre a mitugrászra begőzölni. Felpattantam és ordítva rohantam felé. Meglepődött, de gyorsan reagált. Kitért előlem, és hátulról elkapta a még ép karomat és hátra csavarta. Azonban nem hagytam magam. Előre hajoltam és átlendítettem a fejem felett. Pompás! Pont a szemközti falnál landolt. Épp felállt, de eldobtam a tőrömet. Kulcscsonton találta el. Hitetlenkedve bámult rám. 

Tudtam, hogy a tőr beékelődött a vállába, ezért nem tudta kirántani. Ezt még Jasper mutatta nekem. Elindultam felé, majd torkon ragadtam és a falhoz szorítottam. A törött csuklómmal kirántottam a tőrt és egyenesen a mellkasához szorítottam.

- Nyertem! Legyőztelek mora!- Épp emeltem a tőrt, hogy átvágjam a torkát, mikor egy kéz kapta el a csuklómat és kicsavarta belőle a tőrt. Hátra pillantottam. Damus volt.

- Te meg mit művelsz?- mondta halkan, de mérgesen.

- Én csak, megvédtem a becsületem. Nem hitték el, hogy ki vagyok, ezért kiálltam a nevem mellett. Épp befejeztem volna, mikor megzavartál.- Ki akartam tépni magam a szorításából. De ahelyett, hogy ez sikerült volna, a Logant fogságba tartó kezem is elkapta. Így most már mindkét kezem hátra csavarta.

- Elviszlek innen. Most!- nem hagytam magam. Nem parancsolgathat nekem kénye kedve szerint.

- Te akartad Damus.- Tenyeremben tűzgolyót formáltam, mire egyből eleresztett. Körbe pillantottam és elismerően nyugtáztam a három fiú arcán a döbbenetet.

- A szemed.- hebegte Noah. Lehet, megint kicsit elragadtattam magam?

- Nyugi. Ez nem az aminek látszik srácok.- Azonban a riadt arcokon nem ezt láttam.

- Futás! Mindenki menjen ki! Most!- kiabálta Noah. Értetlenül néztem rá, aztán rájöttem, hogy valami olyasmit fogok mindjárt tenni, ami tényleg veszélyes másokra nézve.

- Szóljatok a dokinak!- Kiabált még utánuk Damus. Megpördültem. Furcsa mód olyan érzésem volt, hogy ez most más lesz, mint a többi. A sérüléseimmel mit sem törődve, futva rohantam a kijárat felé. Damus azonban az utamban állt. Megharagudtam rá, amiért meg akar akadályozni a tervemben. Egy tűzlabdát hajítottam felé, persze nem rá céloztam. Riadtan ugrott arrébb. Szerencsére épp elég időt nyertem ezzel, hogy kislisszoljak az ajtón. A szobám felé vettem az irányt. Hallottam közben Damus kiáltásait és éreztem, hogy pillanatokon belül utolér. Pont mikor beléptem a szobába, kapta el a karomat.

- Gyere! Elviszlek innen.- magyarázta.

- De nekem most itt kell lennem.- magyaráztam, de nem is figyelt rám. Lecövekeltem. Bosszúsan meredt rám. Majd elkezdtem kiabálni.

- Gabrielle! Darius! Légy szíves segítsetek!- Amint kimondtam a szavakat, mindketten kiléptek az ajtón. Azt láttam Gaby szemében, amit tegnap én éreztem. Gabrielle felé nyúltam, de Damus nem hagyta. Dühömben belerúgtam, de semmi. Fogva tartott kezemmel tűzlabdát formáltam. Ez mindig bejön. Elengedett, így Gaby elkapott. Ami ezután történt, fel sem ér azzal, amit tegnap Gabrielle csinált.   

Holdfény Akadémia - 27. fejezet

27. TÉBOLY

Cullenéknél ébredtem. Szerencsére csak pár perc lehetett, amíg nem voltam magamnál, mert még mindig csak Bella és Alice volt velem és mikor az órára néztem még délelőtt volt.

- Mi történt Hope?- kérdezte óvatosan Bella.

- Nem bíznak bennem. Megint azt hitték szörnyeteg lettem, mert az átkozott szemem megint ezüstös lett! Darius tőlem védte Gabyt! Egy szörnyeteg vagyok.- szemeimet megint elöntötték a könnyek. Bella magához húzott és megölelt.

- Megértelek. Amikor átváltoztam, nekem sem hitték el, hogy képes vagyok megállni, hogy embert öljek. A saját lányomhoz nem engedtek oda. De bebizonyítottam, hogy igenis van önuralmam és képzeld, egy embert sem öltem meg.- ez furcsa volt számomra. Azt hittem ez náluk fel sem merült, hiszen olyan jól megértik egymást mindnyájan.

- Ezen ne szomorkodj. Furcsa nekik ez a dolog. Mivel már látták másnál, azt gondolták, most is ez történt. Érthető, hogy így reagáltak.- folytatta Alice.

Letöröltem a könnyeimet. Most már értettem, hogy miért néztek olyan hitetlenkedve rám. Viszont még mindig fájt, hogy Damus sem bízik bennem.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtátok nekem. Sokat jelent nekem, hogy ti megbíztok bennem.- mosolyogtam.

- Szívesen. És ha bármi gond van, fordulj hozzánk nyugodtan.- mondta Alice.

- Rendben.- elköszöntünk egymástól, majd a szobám felé vettem az irányt. Beléptem, és megcsapta az orrom az ismerős illat. Nio járt a szobámban. Aztán megéreztem mást is. Damus. A fenébe! Lehet, hogy összekaptak. Miattam.

Kirohantam a szobából és reménykedtem, hogy ott vannak, ahol gondolom. A kertbe nyíló ajtót kicsaptam és épp, a földön öldökölték egymást. Damus lerúgta magáról Niót, de ő már talpon is volt. Nem tudtam, melyiküket védjem így közéjük ugrottam.

- Elég!- Azonban túl késő volt. Egyik oldalról karmok suhintását, másik oldalról harapást éreztem. A sokktól és a belém nyilalló fájdalomtól a földre rogytam. Pár másodpercig minden elsötétült, de végül magamhoz tértem és nagy nehezen felálltam. A szívemhez legközelebb álló két fiú döbbenten figyelt. Ekkor rájöttem, hogy a karmok valóban lesújtottak, és ahogy a nyakamhoz kaptam, meleg és vörös folyadék ömlött a sebből. Artériát harapott.

- Hát, fiúk, ezt azért mégsem gondoltam volna!- gyorsan begyógyítottam a vérző sebet, bár elég lassan ment. Biztos legalább két percbe telt. A karmolás a lapockámat érte. A tunika felszakadt és három mély csík húzódott keresztben a hátamon. És ezt mégis, hogy a fenébe gyógyítsam meg? Nem érem el. Azért megpróbáltam és láss csodát, a kezeim nélkül is ment. Kár, hogy a felsőmmel már nem ez volt a helyzet. Csak most jöttem rá, ahogy még mindig úgy álltak a két oldalamon, mint a kőszobrok.

- Akkor most tisztázzunk egy-két dolgot. Soha többet ne támadjatok egymásnak, megértettétek?- értetlenül néztek rám. Haladás, legalább felfigyeltek.

Épp folytattam volna, mikor Alice és Jacob értek mellém. Egyszerre kezdtek el kiabálni. Egy mukkot sem értettem. A két fiú bűnbánóan nézett, amíg ordibáltak velük. Az utolsó mondatot azonban én is meghallottam.

- Tartsátok magatok távol ezentúl a hercegnőtől. Nem is ő itt a veszélyes, hanem ti.- Jacob remegett a dühtől, de most már én is. Hiszen csak egy baleset volt.

- Én ezzel nem értek egyet Jacob. Az előbbi csak egy baleset volt. Én magam ugrottam közéjük, ezért a felelősség csakis engem terhel. Ezt a kijelentést többet nem akarom meghallani. Elegem van abból, hogy mindenki tudja mi a jó nekem. Majd én eldöntöm, hogy ki vigyázhat rám.- Jacob lefagyott, de aztán visszakozni kezdett.

- Én megértem, hogy nem akarsz tőlük távol lenni, de mi van, ha legközelebb nagyobb baj történik? Ezt nem kockáztathatjuk. A legjobb, ha új személyi testőröket kapsz.

- Ha én kérném, hogy ezentúl maradj távol Renesméetől, megtennéd?

- Az más! Nessie a bevésődésem és nem tudok tőle távol maradni. Abba belehalnék.

- Akkor tőlem miért kéred ugyanezt? Nem lenne egyszerűbb, ha kiadnál a Volturinak?- tudom, hogy kicsit erős volt a példa, de másképp nem értem volna el a célomat.

- Igazad van.- Kaptam meg hosszú csend után a választ.- Elnézést kérek. -Elrohant és csak a levegő kavargását éreztem. Alice utána ment. Most a két fiúra néztem.

- Szörnyűek vagytok, ugye tudjátok? Nem ismeritek azt a kifejezést, hogy „leülni megbeszélni”? Inkább ne válaszoljatok. Elegem van mára belőletek.- Sarkon fordultam és dühösen a szobámba mentem. Összepakoltam és szóltam a barátaimnak, hogy vásárolni megyünk. Holly repdesett az örömtől.

- Nem kéne elkéredzkednünk?- szólalt meg aggódva Gaby.

- Nem hiszem. Szabad a kijárás nem? Akkor, meg indulás.- vonakodva, de végül elindultunk. Szerencsémre a pénz miatt nem kellett aggódnom, mert jó nagy örökségem van.

- Lementünk a garázshoz, ahol a kocsikat tartották. Csodálkozva néztem a jobbnál jobb sportkocsikat és terepjárókat. Mellettük az én kis bogaram elég viccesen nézett ki. Be kell szereznem egy új kocsit. Gabyéknak egy fekete Hyundai Genesis-ük volt. Gondolom közös kocsi, mivel Gina még nem kaphat jogsit. Hollynak egy gyönyörű fehér Nissan 350Z-je. Noah egy metálszürke BMW x5-ös terepjáró tulajdonosa. Shadownak egy karmazsin vörös Jeep Grand Cheeroke-ja van. Ahogy elnézem, itt mindenki nagy kocsi szakértő, nem csak én.  Mindenki beült a kocsijába és Seattle felé vettük az irányt. A kedvenc plázámnál parkoltunk le. Már koradélután volt, de az égen sötét felhők gyülekeztek. Először végig jártuk a ruhabutikokat és mi lányok a fél bevásárlóközpontot felvásároltuk. Noah csak pár ruhát vett. Aztán jöttek a cipők. Vettem 3 pár balerinát, egy magas sarkút és egy csizmát. Mikor végeztünk, a cuccokat beraktuk a kocsikba és beültünk egy gyorsétterembe. Nagyon jól éreztük magunkat. Végre megint átlagos tinédzsernek éreztem magam.

- Jó kis nap volt, mit ne mondjak.- mondta Gina.- Azt hiszem egy évre összevásároltuk magunkat ruhákkal.

- Viccelsz? Ezek fél évig sem tartanak majd ki, ha rajtad múlik.- vágott közbe Gaby.

- Ezt most miért mondod?- bosszankodott a húga.

- Mert mindig történnek apró balesetek. Komolyan nem értem, miért kell lovagláshoz a legjobb felsődet felvenni?

- Semmi közöd hozzá! -vágta rá gyorsan Gina. Azt hiszem, pasi van a dologban.

Még beszélgettünk egy csomó mindenről, majd elindultunk az Akadémiára.

Kora este értünk vissza. Pont mikor elkezdett szakadni az eső. Nagy szerencsétlenségünkre Darius várt ránk és csúnyán nézett.

- Mégis mi a fenéért nem szóltatok, hogy elmentek?- kezdett el velem kiabálni.

- Mert nem éreztem szükségét, hogy minden egyes pillanatunkról beszámoljunk.- vágtam vissza.- Különben sem történt semmi, úgy hogy felesleges volt az izgalom.

- Túl könnyen veszed a dolgokat Hope. Lehet, hogy te meg tudod védeni magad, de rajtad kívül még három kiválasztott is ott volt. Az ő biztonságuk nem is érdekelt?   

- De igen. Épp ezért volt velünk Noah és Shadow.

- Jaj kérlek. Hisz még csak nemrég vizsgáztak le. Rendes harcban még csak egyszer vettek részt és akkor is majdnem meghaltak. Nem veheted félvállról a dolgokat. A többiek nem tudják milyen is egy igazi vérszopó. A te lelkeden száradt volna, ha ma bajuk esik.- aggódva pillantott Gabyra. Meglepetésemre azonban Gaby dühösen nézett vissza.

- Elég volt Darius! Nem vagyunk kislányok! Igenis meg tudjuk védeni magunkat. Hope azt mondta, kiképez és akkor már nem lesz rád szükségünk. Nem kell ránk az idődet pazarolnod.- még én magam is meglepődtem ezeken a szavakon. Azonban Darius is. Éreztem, hogy ez már kezd személyes lenni ezért intettem a többieknek, hogy menjenek.

- Gaby, nem tudod, milyen veszélyek leselkednek rátok odakint.- Darius hangja gyengéd volt.

- Lehet, hogy nem tudom milyen veszélyes odakint, de ha rajtad múlik, sosem fogom megtudni. Egész eddigi életemben csak bujkáltam és attól rettegtem, hogy Dimitri megtalál. Elegem van! Nem fogok egész életemben menekülni! Hope végre ráébresztett, hogy szembe kell nézni a múlttal. Csak így léphetek tovább.- Gaby szemében könnyek csillogtak, de tartotta magát.

- Nem tudod, mit beszélsz! Az a lány teljesen összezavart. Nem akarhatod ezt.- Darius Gaby keze után nyúlt de az kirántotta.

- Nem Darius! Te látod rosszul a dolgokat. Hope pont, hogy megvilágította a dolgokat bennem. Te vagy az, aki összezavar. Hagyj békén!- kiabálta Gabrielle szikrázó dühvel. Majd hátat fordítva a férfinek elrohant a szobánk felé.

- Gabrielle…- suttogta Darius. Szemeiben végtelen szomorúságot véltem felfedezni. Elmentem mellette és én is Gaby után futottam. A szobába érve érdekes látvány fogadott. Mintha a Cathrina tombolna odabent. Gaby őrült módjára rohangált fel alá és tőrt-zúzott. Észrevettem Ginát az egyik sarokba, ahogy rémülten kuporodik össze. Berohantam és elkaptam a lányt, és jó szorosan tartottam. Alig bírtam meg tartani úgy dobálta magát.

- Gina! Szólj a dokinak, hogy azonnal jöjjön!- kiabáltam a rémült lányra. Kirohant, én meg addig próbáltam Gabyt csitítgatni, nem sok sikerrel. Mikor Darius megjelent csak rosszabb lett. Nem mondom, van erő ebben a lányban. Olyan erővel rugdosott, hogy biztos szép kis véraláfutásokkal gazdagodtam.

Darius csak állt az ajtóban, de meg sem szólalt vagy mozdult. Szörnyen rosszul érezhette magát. Viszont látszott rajta, hogy nem először látja ilyennek a lányt. Végre megjött Carlisle Ginával meg furcsa mód Emmettel és Jasperrel. Először nem értettem, de rövid időn belül rá kellett jönnöm. Darius éktelen haragra gerjedt, amiért Gabyt be akarják nyugtatózni. Tudtam, hogy most nem tud tisztán gondolkodni, és én sem örültem ennek a megoldásnak, de máshogy nem tudtuk volna leállítani. Szörnyű volt látni, ahogy a mindig erős férfi, most olyan esetlenül és kétségbeesetten harcolt. Végül Emmett és Jasper nagy nehezen lefogta és elvonszolták a szoba közeléből. Még hallottam a fájdalommal teli ordításokat.

Eközben Carlisle segített az ágyra fektetni Gabyt, aki még mindig kétségbeesetten küzdött. Nem volt önmaga. Most teljesen úgy nézett ki, mint reggel Orion. Végül sikerült. A doki beadta neki a szert és szép lassan megnyugodott. Megköszöntem a dokinak, hogy segített, majd visszamentem Gabyhoz. Gina teljesen össze volt törve. Sejtésem szerint ő még nem látta így a nővérét. Magamhoz húztam és egy szép altatódalt dúdoltam neki. Végül elaludt, valószínűleg ez már túl sok volt neki. Az ágyába vittem és betakartam. Óvatosan becsuktam az ajtót és kerestem két testőrt, hogy vigyázzanak a testvér párra, és senkit se engedjenek a szobába. A lányoknak pihenniük kell. Ettem valamit, majd még beszéltem a dokival. Végül visszamentem és egész éjjel fent voltam, hátha valami gond lenne este. Szerencsére nem volt, én viszont nagyon elfáradtam. Elnyomott az álom, és arra riadtam, fel, hogy valaki a nevemet kiabálja és rázogat. 

Holdfény Akadémia - 26. fejezet

26. BIZALOM HIÁNYÁBAN

Mikor felébredtem világos volt odakint, bár eléggé borult volt az ég. Felkeltem és lefürödtem. Szerencsére még korán volt és ma nincs is tanítás. Először arra gondoltam, hogy a barátaimmal elmehetnénk vásárolni, mert már úgy is régen rám férne egy kis vásárlás. Aztán egy gondolat ütött szöget a fejemben. Ha én vagyok a hercegnő, akkor vajon én választom a testőreimet is? Persze Nio és Damus adott. De szeretném, ha a barátaim is mellettem lennének.

Mikor végeztem, magamra csavartam egy törölközőt és a szekrényemhez mentem.

- Kifejezetten rám férne egy ruhatárfrissítés- vallottam be magamnak. Most, hogy megint jól vagyok, itt az ideje, hogy azt a beképzelt Oriont móresre tanítsam.

Úgy döntöttem végül, hogy maradok a megszokott farmernél, de most egy lila tunikát vettem fel és csizmát. Mivel lovaglással kezdtük a napot ezért már eleve úgy készültem, bár a farmer nem igazán alkalmas lovaglásra viszont a tunikához ez a naci illet. Hiába, a divat már csak ilyen. Beraktam a kedvenc zöld fülbevalóimat és nekiláttam a hajam szárításának. Mikor kiléptem a fürdőszobából és a tükröm elé léptem, megelégedve tapasztaltam, hogy megint a régi vagyok. 

Mocorgást hallottam és csak most vettem észre, hogy Gaby és Gina is itt vannak, csak még nem igazán vannak maguknál. Gina bosszúsan nézett rám.

- Miért kell neked még ilyenkor is korán kelni?- aztán kimászott az ágyából és a fürdő felé vette az irányt. Úgy veszem észre bal lábbal kelt ma fel.

- Ne foglalkozz vele. Utál korán kelni. Még hozzá kell szoknia, hogy te nem vagy későn kelő típus.- mosolygott Gaby, majd ő is nekiállt készülődni.

Fél óra múlva indulásra készen voltak. Bár Gina még mindig bosszús volt, hogy korán kellett kelnie. Igazából nem értettem miért is keltek fel velem, de most örültem neki, mert nem fogok unatkozni, amíg a többiek felébrednek.

- Nos, mi a terved mára?- kérdezte Gabrielle sugárzó mosollyal. Kicsit fura volt ez tőle, ki is rázott a hideg.

- Úgy gondoltam, ki vihetnénk a lovakat és segíthetnék Ginának egy-két trükkben, ami nem megy.- Gina szemei felragyogtak és nagyon örült ennek. Végre megint vidám volt és be nem állt a szája az istállóig. Ott találkoztunk Noahval és Shadowval. Utólag megtudtam, hogy Noah is a jövőbe lát, de csak és kizárólag a Dimurok és a Vardímok jövőjét látja. A morák, számára totál sötétség. Bár ebből már rájöttem, hogy ez valószínűleg rájuk is igaz, mivel Alice egyszer sem látta előre, hogy mi fog velem történni.

- Na akkor induljunk, mert ma még sok dolgunk van!- mondtam, miközben kivezettem Clair de Lune-t a bokszából.

- Azt hiszem ma nagyon elemedben vagy. Mi vár még ma ránk?- Shadow tettetett bosszúsággal sóhajtott.

- Ma kijelölöm a testőreimet.- mindenki lefagyott körülöttem.- Nyugi, nem holmi vadidegenek lesznek. Titeket szeretnélek megkérni erre. Persze, csak ha akarjátok. Nem muszáj igent mondani, de azért örülnék neki.

- Hát, én és Shadow örömmel vállaljuk a feladatot, de tudod, hogy Gabyék is kiválasztottak, és ahhoz, hogy testőr legyen valaki, le kell vizsgáznia. Ők meg még csak nem is tanulnak harcművészetet.- magyarázta nagy szakértelemmel Noah.

- Tudom. És pont ez az, ami aggaszt. Persze ha nem akarjátok, akkor majd keresek mást…- de Gaby közbe vágott.

- Annyira örülök, hogy ránk gondoltál! Nézz ránk! Úgy nézünk ki, mint aki nem szeretne harcolni?- Végig néztem a testvér páron, szemeikben láttam a vágyakozást a harcra.

- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Viszont még a többiekkel közölni kell. Ez már nagyobb falat lesz.

- Hát, Darius tuti nem egyezne bele ebbe és Cullenék sem hiszem, hogy rajonganának az ötletért.- mondta Gina.

- A másik, meg, hogy a testőr tanoncok egyenesen sértésnek vennék. Néhányan már azért is ki vannak akadva, mert te tanulhattad azt, ami elméletileg a mi dolgunk lenne.- mondta Shadow.

- Csak van valami kiskapu.- törtem a fejem hosszú percekig, mikor eszembe jutott.

- Ha én vagyok a hercegnő, akkor elméletileg, amit én kérek, azt teljesíteni kell nem?- kérdőn néztem a testőr tanoncokra.

- Ez nekünk is eszünkbe juthatott volna.- bosszankodott Noah.- Mivel te vagy a hercegnő, ezért mindent, amit te kérsz, azt teljesíteni kell. Elméletileg.

- Az elméletileg, mit takar?- kérdeztem.

- Eddig mégis hány kérésedet teljesítették?- Noahnak igaza volt. Bármit kértem, mindig túl veszélyesnek tartották.

- Nem lesz probléma. Most, ha kell, bármit megteszek azért, hogy teljesüljön a kívánságom. Nem fognak benne megakadályozni, és ti ebben segíteni fogtok.- próbáltam a gonosz hadvezér hangomat elővenni, de a többiek nem, hogy megijedtek, még nevettek is rajtam.

- Ezt igennek veszem.- nyugtáztam mosolyogva. Ezt a beszélgetést felfüggesztettük és kivittük a lovakat. Azonban sajnálatomra Orionnal találkoztunk össze. Végre alkalmam nyílik, hogy szembe kerülhessek vele, és jól megalázzam.

- Mi van Hope? Egyedül már nem is mersz kilovagolni?- mondta bunkó stílusban Orion.

- Rosszul látod a helyzetet Orion. Épp, csak kiruccanunk egy kicsit. Tudod, mi kimerünk menni az iskola védett részéről is.- mosolyogtam gonoszul.

- Persze. Csak aztán le ne ess a lóról, amilyen kezdő vagy. Sokan mondják, hogy jól lovagolsz, de én tudom, hogy ez hazugság. Nálam jobban senki nem lovagol. Még te sem árvahercegnő.- felment a pumpa az agyamban. Tudja, hogy ez a gyenge pontom. Elindultam felé, de Noah megragadta a karom, és szembe állított magával.

- Ne vedd komolyan, amit mond Hope. Csak ki akar hozni a sodrodból. Nyugodj le légy szíves és dönts ésszerűen!- Látta, hogy mit tervezek és aggódott. A szeméből lesütött. Majd megváltozott.

- Ez szerintem is jó ötlet. Úgy lealázod, hogy beléd sem mer majd kötni.- először nem értettem, mire céloz, de aztán eszembe jutott, hogy ha annyira jó lovas, akkor nyilván többet tud, mint amit órán láttam tőle.

- Rendben Orion. Ha annyira jónak tartod magad, akkor versenyezzünk.- mondtam nemes egyszerűséggel.

- Kint a nagy mezőn, csak te és én. Én adok annyi előnyt, hogy nem használok sem nyerget, sem kantárat.- keserűen felnevetett.

- Az hiszed, nekem szükségem van ezekre? Csak azért használom őket az órán, mert nem akarok feltűnősködni.- azzal lepattant a lováról. Most volt alkalmam tanulmányozni őket. Gyönyörű fríz lova volt. Illet hozzá. Ugyanolyan sötét és gonosz volt a ló tekintete, akár a gazdájának. Ledobta a nyerget a lóról, és csak ekkor vettem észre a hátára erősített íjfelszerelést.

- Nem is tudtam, hogy van fegyvered. Csak nem félsz valamitől, hogy megtámad?

- De igen.- ez a válasz meglepett.- Félek, hogy elveszted a fejed, és valakinek baja esik. Meg különben is, vigyünk egy kis mókát a versenybe. Csak nem félsz, hogy a magam fajta gyenge kis kiválasztott le tud téged győzni?- egy pillanatra tényleg törékenynek és sebezhetőnek láttam, de tudtam, hogy ez csak álca.

- Rendben. Ha így állunk.- A derekamra erősítettem a tőrömet a biztonság kedvéért, bár reménykedtem, hogy nem lesz rá szükségem, hiába utálom Oriont.

Kivágtattunk a mezőre, és rá kellett jönnöm, hogy csakugyan jó lovas. Még csak meg sem inogott a ló hátán. A többiek követtek, de a mező széléről figyelték az eseményeket.

Elkezdődött. Először csak kerülgettük egymást, és egyszerű trükköket mutattunk be. Ez nem volt elég. Még mindig nem dőlt el melyikünk a jobb. Vágtára fogtam Lune-t és vártam, hogy utolérjen Orion.

- Lássuk, ezzel mit tudsz kezdeni.- Gyorsabb tempóra fogtam Lune-t és átvéve a ritmusát, végül sikerült felállnom a hátára és úgy irányítani. Orion szemei elkerekedtek, de követte a példámat. Megcsinálta. És még egy kézenállást is vágott közben. Én ilyet nem tudtam. Szomorúan, de büszkén nyugtáztam, hogy jobb nálam.

- Te nyertél. Légy büszke magadra Orion.- majd elindítottam Lune-t a többiek felé.

- Nem hittem volna, hogy te is ilyen könnyen feladod. Gondolom, ezt nem mondta el Damus, de anyám ismerte Sky-t és jobb volt nála. Persze azért ez érthető. Ha anyád kicsit erősebb lett volna, akkor most is élne, de persze ő annyira jó volt.- szíven ütött, amit mondott. Gyávának nevezte anyámat. Visszafordítottam Lune-t és elöntött a harag.

- Na látod, ezt már szeretem. Egy kicsit tegyük izgalmasabbá a játékot.- Majd előrántotta az első nyilat, célzott és lőtt. Lune elbukott. Lebucskáztam róla és akkor vettem csak észre, hogy a lovamat célozta. Sajnos izomba lőtt, így Lune nem tudott felállni.

- Te átkozott.- kiabáltam és felé rohantam, a tőrömet előrántva. Én nem a lóra célozta, hanem egyenesen a lányra. Meglepődött, de csak egy pillanatra. Megint előkapott egy nyilat és lőtt. A nyíl egyenesen a vállamba fúródott. Felordítottam és a földre rogytam. Hallottam Orion nevetését.

- Gyenge vagy Hope! Nagyon gyenge! Vésd mélyen az eszedbe. Te egy senki vagy. Tönkre foglak tenni, és kívánni fogod a halált.- Gaby odarohant hozzám, de eltaszítottam. Felálltam és mélyen Orion szemeibe néztem.

- Te egy szörnyeteg vagy Orion! Ezt mindenki tudja. Soha nem fog senki szeretni és mikor szükséged lesz valakire, egyedül maradsz. Ez okozza majd a veszted.- láttám, hogy a tekintete megváltozik. Megtaláltam a gyenge pontját.

- Nem tudsz te rólam semmit.- Még egy nyilat lőtt, egyenesen a mellkasomba. Szerencsémre mellé ment, de legalább olyan fájdalmat éreztem, mint mikor Bill megharapott. Eldobtam a tőrt, de sajnos nem ért célba. Valaki elkapta. Noah. Nem értettem, miért tette. Aztán megpillantottam Damust és Dariust.

Orion tajtékzott és további nyilakat lőtt rám, de egyik sem ért célba. Aztán csöndbe maradt. Kinéztem Noah válla felett és láttam, hogy megjött a doki és beadott valamit Orionnak. Nyugtató. Állapítottam meg. A lány elájult és most először láttam, hogy tényleg olyan ártatlan és sebezhető, ha nincs tudatánál. Valami történt vele, és azért olyan gonosz. Megsajnáltam és már átkoztam magam, amiért olyan szörnyű dolgokat mondtam neki.

Darius elvitte a lányt és most Carlisle felém indult el egy ugyanolyan tűvel. Hogy a fenébe magyarázzam meg, hogy én jól vagyok, már lenyugodtam.

- Noah, szólj a dokinak, hogy erre semmi szükség. Jól vagyok, és nem hiányzik, hogy most kiüssenek.- könyörgő szemekkel néztem a fiúra. Bólintott, majd megállította Carlislet. Damus azonban félre lökte és már is mellettem termett.

Ellöktem, mert tudtam, mire készül. Kirántottam a nyilakat a testemből, és rohantam Gabyék felé.  Mikor odaértem elbújtam mögöttük és elkezdtem a sebeimet gyógyítani. Gaby vette a lapot és a mentális pajzsát használta Damus ellen.

- Miért kell mindig megnehezíteni a dolgokat?- kérdezte Carlisle. Nem tudtam, mennyi időm van még, mielőtt a lányokat eltávolítják előlem. Szerencsére épp befejeztem.

- A francba, ezt most miért kellett?- éreztem a tűszúrást a karomban. Suhintottam a kezemmel és szegény doki jó messzire elrepült. Kicsit forgott velem a világ, de magamnál maradtam. Nagyon erősen koncentráltam és odamásztam Lune-hoz. Az oldalán feküdt és a lapockájából kiállt az a fránya nyíl. Kihúztam, mire fájdalmasan felnyerített. Erősen koncentráltam és a kezem a sebre helyeztem. Szerencsére hamar begyógyult. Lune felpattant és védelmezőn elém állt.

- Hope, nyugodj meg. Tudjuk, hogy kicsit felhúztad magad, de hagyd, hogy segítsek.- De hát jól vagyok, miért nem lehet megérteni?

- Damus én eddig sem voltam rosszul. Ha kimaradtatok volna ebből, most nem tartanánk megint itt. Miért nem tud bennem senki megbízni?- könnyek szöktek a szemembe és már kissé kómásan, de még éber állapotban felmásztam Lune-ra.

- Jól vagyok. Meg tudom magam védeni, és tudom kezelni az erőmet. Csak egy kicsit bíznátok bennem, akkor…- de nem fejeztem be a mondatot. Elfordultam és intettem a lányoknak, hogy induljunk. Szélsebesen haladtunk a fák között, közben egyre jobban tisztult az agyam. Meglepődve tapasztaltam, hogy ez a nyugtató szerű dolog, amit a doki beadott hamar elmúlt. Mikor visszaértünk a lányok megkértek valakit, hogy intézze el a lovakat, majd berohantunk a szobánkba. Elkéstünk. A doki és Damus már bent volt, Dariussal és Edwarddal. Ezt nem hiszem el. Ennyire elmebetegnek nézek ki?

Tanácstalanul néztem Gabyra. Egyszerűen nem bírtam megérteni, hogy miért hiszi minden testőr azt, hogy megbolondultam.

- A szemed.- súgta oda Gaby.- Meg a kezed.- egy tükröt kaptam fel Gaby ágyáról és belenéztem. Ezüstösen szikráztak a szemeim. Egy pont oda. Aztán eldobtam a tükröt és a kezemben lévő tőrt bámultam. Erősen szorítottam és csak most tűnt fel, hogy Damusékra szegeztem. Valami oknál fogva visszakerült hozzám.

- Fogd meg.- adtam Gaby kezébe a tőrt. Elvette, amitől kicsit megnyugodtam.- Add oda nekik. Bólintott, majd odasétált hozzájuk. Persze Darius elkapta, és nem engedte ki a kezei közül, bármennyire is akart szabadulni. Kétségbeesetten pillantott fel rám. Két lehetőség közül választhatok. Megadom magam, bár szerintem erre a hadműveletre semmi szükség. Vagy ellenük fordulok. A második megoldást kellene választanom. Az elmém egy része azt kiabálta, hogy támadjak, de a másik felemnek már elege volt ebből. Ekkor eszembe jutott valami. Előrukkolok a reggeli ötletemmel.

- Szeretnék bejelenteni valamit.- mindenki meglepetten nézett rám. Gondolom nem ezt várták. Pont, ekkor toppant be Shadow és Noah.

- Nem hiszem, hogy ez a legjobb alkalom.- válaszolt Edward.- Előbb jó lenne, ha magadhoz térnél.

- De hát teljesen magamnál vagyok! Szerintetek, ha elborult volna az agyam, akkor most így állnék itt? Legutóbb úgy tudom, ebben a szituációban megtámadtalak titeket. Most azonban világosan közöltem, hogy nem akarok összetűzést.- Felkaptam a tükröt és belenéztem. Még mindig ezüstös volt a szemem. Mit kéne tennem, hogy megint barna legyen?

Ekkor valaki a vállamra tette a kezét és megnyugodtam. Belenéztem a tükörbe, és örömmel nyugtáztam, hogy szép lassan visszabarnulnak a szemeim. Felnéztem és Jasper állt mögöttem.

- Köszönöm.- mosolyogtam. Jasper előre lépett.

- Tényleg magánál volt. Éreztem, hogy valami gond van, de semmi jelét nem mutatta negatív érzelmeknek.- magyarázta a többieknek.

- Akkor meg miért voltak a szemei ezüstösek?- kérdezte Damus.

- Nem tudom, de egy biztos. Teljesen beszámítható állapotban van Orionnal ellentétben.- Szomorúan néztem ki Jasper válla felett, még mindig hitetlenkedő arcokat láttam. Megfordultam és könnyekkel a szemeim közt elfutottam. Nem figyeltem oda és pont beleütköztem Bellába és Alice-be. Értetlenül néztek rám. Csak ennyit mondtam.

- Tényleg szörnyeteg vagyok?- majd nem bírtam tovább és megint a megnyugtató sötétségben landoltam.