Kicsit megkésve, de itt van az új fejezet. Nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást, és várom a visszajelzéseket!:)
üdv.:Hope.
27. JÖVŐKÉP
Egy tisztáson találtam magam. Talán tavasz lehetett. A nap
hétágra sütött, a természet különféle hangjai simogatták a lelkemet és ezernyi
virág illata okozott kellemes bódultságot bennem. Körbenéztem. Mit keresek
igazából itt? Pár méterre a fák rejtekéből egy alak lépett ki. Ismerős volt, de
mégsem. Kilépett a fényre és így arca új megvilágításba került. Most már megismertem.
Hercegem állt tőlem jó ötven méterre. Valamit fogott a kezében. Jobban megnézve
féltő ölelésének tárgyát, rájöttem hogy inkább valakit. Egy gyönyörű kék
szempár nézett rám. Két apró gyermeki kéz nyújtózkodott felém, miközben
csilingelő gyermek nevetés zavarta meg a természet hangjait. Az enyhén
napbarnított arcon kis gödröcskék jelentek meg. A kislány fészkelődni kezdett,
apró kezecskéit felém nyújtotta. Logan lerakta. Az apró gyermek, alig látszott
ki a virágok kavalkádjából, de nem zavarta meg méreteinek hátránya. Kis
lábacskáit gyorsan szedegetve, felém kezdett futni. Ki ez a kislány, és miért
akar hozzám szaladni? Hirtelen azon kaptam magam, hogy szeretet és boldogság
érzése önt el, miközben leguggolok, és karjaimat széttárva elkapom, az ölembe
ugró apró gyermek testet.
- Szia mami.- szólal meg a kislány. Lefagyok. Én, mami? Nem
az nem lehet. Én nem…
Jobban megnézem a gyermeket. Hosszú ébenfekete haj. Enyhén
napbarnított bőr, amelyen a napsugarai gyémántként csillognak. Élettel teli
szemei olyan kékek, akár a tenger vize, mintha hercegem nézne vissza rám. Logan
is ideért hozzánk. Szerelemittas szemei zavarba ejtenek. De mégis, mintha ez
számomra normális lenne. Valami, nem tudom mi, azonban mégis zavar. Mintha ez
nem lenne igaz. Mintha valami hiányozna. Bármennyire is próbálok koncentrálni
erre a hiányosságra, nem jut eszembe semmi. Egy valami jelenik meg előttem. Egy
aranyszín szempár, tele szerelemmel és fájdalommal.
- Kedvesem, minden rendben?- szólított meg aggódó arccal
drága Hercegem.
- Igen.- válaszoltam nem túl meggyőzően, és próbáltam
rendezni az arcvonásaimat.
Hirtelen, közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Érzéki volt,
de valami mégsem stimmelt. Azonban nem ellenkeztem, valami furcsa érzés után
vezérelve hagytam, hogy a vágy magával ragadjon. A karomban tartott – ezek
szerint a kislányom – kuncogása vetett véget a csókunknak. Logannal egymásra
mosolyogtunk, majd egy puszit nyomott a boldog kisgyermek feje búbjára. Valami
furcsa motoszkálást hallottam a fák rejtekéből. A pillantásommal
végigpásztáztam a sötét, és veszélyt rejtő területet, de semmi mozgást nem
észleltem. Talán csak egy állat volt.
Hirtelen megakadt a szemem egy ponton. Mintha egy ember
alakját véltem volna felfedezni egy fának dőlve. Éppen ott, ahol az imént drága
Hercegem lépett elő a lányommal. Nem láttam teljesen, de krétafehér arca még az
árnyék rejtekében is nagyon jól kivehető volt. Nem tudtam ki ez a fiatalember,
de valahogy olyan érzésem volt, mintha már láttam volna. Azonban bármennyire is
próbáltam visszaemlékezni olyan volt, mintha egy falba ütköztem volna.
- Gyere, menjünk.- Zökkentett ki Logan a gondolataimból.
Átvette tőlem a picit, és kézen fogva elindultunk a mező szélén álló hatalmas
fekete luxusautóhoz, ahol egy ismeretlen fajtánkbeli várakozott. Valószínűleg ő
lehetett a sofőr. Mielőtt azonban az autóhoz értünk volna még megálltunk egy
pillanatra. A virágok között ott volt három sírkő. Három vámpíré, akik az
életüket vesztették csak, mert szerették egymást. „Itt nyugszik szeretett
társunk Gabrielle Stone és párja Darius Lachlain, egyetlen kincsükkel Arzhel
Lachlainnel.” Örökké szívünkben őrizzük emléketeket!”
Egy könnycseppet töröltem ki a szememből, miközben némaságba
burkolózva beszálltam az autóba a családommal.
Nem tudtam, merre tartunk, azonban még mindig nem tudtam
napirendre térni az ismeretlennel. A tekintete olyan ismerős volt. Szemei
aranysárgák, mint az a kép, amit oly sokszor látok magam előtt. És kétséget
kizáróan engem nézett. De akkor miért nem szólított meg?
Az autó megállt. Már nem a természetben voltunk. Ez itt már
igencsak egy város képe volt. Tele nyüzsgő emberekkel és épületekkel. Kinéztem
a sötétített ablakon, és egy hatalmas házat láttam meg, kívülről egy igazi kastélynak
tűnt. A sofőr kinyitotta az ajtó, és segített kiszállni. Hercegem az autót
megkerülve, mellém lépett és megfogta kezem, miközben másik karjában, a már
szuszogó apróságot tartotta. Elindultunk fel a lépcsőn. Amint felértünk, a
hatalmas kétszárnyú bejárati ajtó kinyílt és a fogadó bizottságunk állt
előttünk, széles, elégedett mosollyal az arcán.
- Örülök, hogy megérkeztetek! Remélem jól telt a kirándulás.
Siessünk, ne várakoztassuk a vendégeket!- Luna? Nem, az nem lehet. Ő nem.
Elengedtem Logan kezét, és hátrálni kezdtem. Nem, ez nem történhet meg.
- Hope? Valami baj van?- nézett egyenesen rám, az ördögi
nőszemély. Szemeiben gonoszság csillant. A győzelem szikrája csillogott, a
tébolyult szempárban.
Megpördültem és menekülésre készen, már ugrottam volna,
mikor ezernyi alak jelent meg előttem. Mind réveteg, homályosan remegő alakban
lebegett előttem. Mindet ismertem .A barátaim voltak. De most, most nem úgy néztek
rám. Mintha haragudnának, ez nem is harag volt, ez maga volt a színtiszta
gyűlölet. Suttogni kezdtek, majd egyre hangosabban és hangosabban kántáltak.
- A te hibád! Te öltél meg! Te tehetsz róla! Minden a te
hibád! Gyilkos! Áruló!- a fülemre szorítottam a kezem a fájdalomtól, ami apró,
éles szúrásokat mérve rám, térdre kényszerített.
- Elég!- üvöltöttem kétségbeesetten. Nem bírtam elviselni a
fájdalmat. Az agyam teljesen kitisztult. Rájöttem mindenre. Én okoztam ezt. Az
egészet! Minden az én hibám!
- Hope! Hope! Ébredj!- a szemeim kipattantak, de még egy
pillanatig azt hittem ez nem a valóság. Aztán Logan aggódó tekintete
ráébresztett, hogy az egész csak egy rossz álom volt.
A könnyeim előtörtek, és nem bírtam tartani magam. Hercegem
ölébe vetettem magam és hagytam, hogy a felgyülemlett feszültség elszabaduljon
bennem.
- Jól van! Semmi baj, már vége van! Csak egy rossz álom
volt, semmi több!- súgta a fülembe, mintha egy kisgyereket próbálna csitítgatni,
miközben a hátamat simogatta. Hosszú idő telt el, mire úgy éreztem, teljesen
megnyugodtam, de Logan ez alatt egy szót sem szólt. Mintha tudta volna, hogy
most ez a helyes lépés.
- Azt hiszem, most már minden rendben.- szólaltam meg alig
hallhatóan. Kibontakoztam a biztonságot nyújtó karokból és felültem. Most
nagyjából szemmagasságba kerültem vele. Egy
hosszú pillanatig csak néztük egymást, majd Hercegem elkapta pillantását és
felállt. Követtem a tekintetemmel, az agyamba vésve a mozdulatait, ahogy az
izmok, mint egy gépezet működnek tökéletes összhangban.
- Azt hiszem, akkor én most megyek.- mondta egy kis
tétovázással a hangjában. Bólintottam, de mikor az ajtó kilincsére tette a
kezét, megállítottam.
- Logan.- mint aki erre várt, azonnal megpördült és
reményteli arccal várta, mit fogok mondani. Lesütöttem a szemem, mert éreztem,
hogy ha most szemeibe nézek, egyből elpirulok, noha sötét volt a szobában.-
Félek.- böktem ki azt az egy szót, ami most azon érzést tükrözte, ami teljesen
behálózta az elmémet.
Még mindig lefelé néztem. Valahogy, hirtelen olyan
érdekesnek tűntek a takarón lévő kis minták. Hallottam, amint halk puffanó
léptei közelednek, majd hatalmas súlya alatt megnyikordul az ágy. Meleg ujjai
az állam alá nyúltak és kényszerítettek, hogy rá nézzek. Elmosolyodott, de
közben olyan nyugodtságot és magabiztosságot árasztott magából, amitől úgy
éreztem, mellette semmi bántódásom nem eshet.
- Nincs mitől félned, nem hagyom, hogy bántódásod essék,
megvédelek bármi áron.- hangja komoly volt és ellent mondást nem tűrő. Azonban
nem az a fajta határozottság volt benne, amit olyankor mond az ember, mikor az
egyetlen szerelmét akarja megvédelmezéséről biztosítani. Ez egyfajta
elkötelezettségről tett tanúbizonyság volt.
Beharaptam az alsó ajkam, amint ismét felsejlettek előttem
az iménti rémálom egyes pillanatai. Vajon ez egy jel, amit az istennő küldött?
Nem tudom. Nem elég egyértelmű, de az is lehet, hogy csak kibúvót keresek erre
az egészre, ami most történik körülöttem.
- Szerinted jó ez így? Nem követünk el hibát ezzel?- tettem
fel bizonytalanul a kérdést. Végig simított az arcomon, miközben keserű mosoly
jelent meg magabiztos maszkján. Hollyra gondolt, ebben biztos voltam.
- Hope, ezt már milliószor átrágtuk. Nincs más lehetőség.
Rajtunk múlik a fajunk fennmaradása.
- De, mi van, ha Luna téved?- kapaszkodtam az utolsó
fűszálba, amivel kicsit megingathatom a velem szemben ülő férfit. Megrázta a
fejét. Valamit motyogott magában. Nem értettem. Ismét rám nézett, tekintete
most könyörgő volt.
- Nem téved Hope. Ez így van rendjén, és mi teljesítjük a
ránk váró feladatot.- kicsit megijedtem, szigorú hangjától, de szemeiben
láttam, hogy ez csak álca, titkol valamit, valami olyasmit, ami még őt is
megrémíti. Vajon, tudja, hogy Luna csak báboknak használ fel minket az őrült
tervéhez?
- Rendben.- hagytam rá a dolgot. Nem akartam feldúlni őt, ez
a téma valószínűleg érzékenyen érintheti, az előbbi kirohanásából kiindulva.-
Itt maradsz még egy kicsit?- kérdeztem bizonytalanul, mire elmosolyodott és
bólintott.
Befeküdt mellém az ágyba, én pedig szorosan hozzá bújtam.
Bíztam benne, jelen pillanatban talán ő volt ezen a helyen az egyetlen személy,
aki még nem árult el. Lassú, mély légvételei, szép lassan könnyű álomba
ringattak, ahol már nem voltak sem szellemek, sem kisgyerekek. Csakis a könnyű
lebegés és a sötétség.
Másnap reggel, kipihenten ébredtem. Hercegem nem volt
mellettem, ami kis szomorúsággal töltött el, de gondoltam, hogy biztos akadt
némi elintéznivalója. A fürdőbe vettem az irányt, és egy kiadós zuhanyzás és
hajmosás után, egy törölközőbe csavarva magam, frissen és üdén visszamentem a
szobámba, hogy keressek valami ruhát. Időközben eldöntöttem, hogyan oldom meg
Shadowék és Hanioék elszállásolását, Luna vadászó szemei elől. Az apám háza
tűnt a legbiztosabb megoldásnak, ráadásul még orvos is, így felügyelni tudja a
babák állapotát. Felvettem egy lila
tunikát, hozzá pedig egy bézsszínű nadrágot. Egy szintén lila balerinát
választottam hosszá, és egy krémszínű kardigánt. Kerestem pár ékszert a
ruhámhoz, és egy táskát, amibe az irataimat tehetem, majd kabátot felvéve úgy
döntöttem megkeresem a barátaimat, megosztani velük a jó hírt.
Épp nyitottam ki az ajtót, mikor majdnem beleütköztem
Noahba. Egy pillanatra megijedtem, hogy most milyen sztorit kell kitalálnom,
hogy lerázzam, de mosolya elárulta, hogy azért jött, mert látta, mire készülök.
Némán tettük meg az utat Hanioék kis kunyhójáig. Noah
kinyitotta nekem az ajtót, majd előre engedett. Amint beléptem a házba, a
lépcső aljánál megláttam a már odakészített bőröndöket. Ezek szerint Shadow
átadta az üzenetemet. Épp további két táskát hozott le Nio, mikor
megpillantott. Arcán jól ki lehetett venni az aggodalomtól mély ráncokat a
homlokán. Nem volt ezzel egyedül, mint idegesek voltunk, a tervem miatt. Az,
hogy észrevétlenül el tudjanak tűnni nagy kockázattal járt. De a tervem biztos
volt.
- Minden készen áll?- kérdeztem Niotól, mikor a maradék
cuccot is lehozta az emeletről, és már csak Orionra vártunk. Shadow tűzpiros
Jeepje már a ház előtt várt.
- Igen, azt hiszem, készen vagyunk.- sóhajtott Nio.
- Jól van, akkor indulhattok. A címet már betápláltam Shadow
autójának gps-ébe. A lényeg, hogy még, ha a szerkezet teljesen máshova akar
vinni, akkor is kövessétek. A házat csak akkor fogjátok meglátni, ha odaértek,
biztonsági okokból.- adtam ki az utasítást az útra.
Noah kissé bizalmatlanul méregetett. Megvolt rá az oka.
Feltételeztem, hogy ő már látta előre a tervem, azonban a menedékhelyünk
helyszíne helyett nem láthatott mást csak egy tisztást. Az ő helyében ilyen
információk tudatában és is kissé bizalmatlan lennék, de nagyon reménykedtem
benne, hogy megbízik bennem annyira, hogy nem kíváncsiskodik. Nem akartam, hogy
idő előtt megtudják, kikhez küldöm őket. A védelem volt a legfontosabb számomra,
mindegyikük érdekében.
- Nem tetszik ez nekem. Hope én mindig is bíztam benned, de
most az életünkről van szó. Biztos, hogy jól döntöttél?- nem haragudtam meg rá
emiatt. Tudtam, hogy Shadow és a kis jövevény, számára mindennél fontosabb,
éppen ezért higgadtan próbáltam rá hatni.
- Noah, meg kell értened, hogy a körülmények miatt, most nem
mondhatok többet, majd ha odaértetek, rájössz, most miért titkolózom.- egy
pillanatig azt hittem, nem hisz nekem, de aztán teste ellazult és beleegyezően
bólintott.- Köszönöm.- súgtam oda neki egy mosoly kíséretében.
- Indulhatunk?- sietett be gyorsan Shadow. Talán ő látszott
a legidegesebbnek, mindannyiunk közül, amit nem csodálok, hiszen épp a
Királynőjét készült elárulni.
- Persze.- válaszoltam.
Segítettem nekik a kivinni a bőröndöket, majd mindegyiküktől
elbúcsúztam. Fájt ez a búcsú, hiszen rájuk mindig számíthattam, noha voltak
néha kisebb nézeteltéréseink. De végül mindig kiderült, hogy igaz és hű
barátaim. Bármikor képesek lennének feláldozni magukat értem, és ezért
valósággal csodáltam őket, azonban, nem lehetek annyira önző, hogy megfosztom
őket az élet legcsodásabb ajándékától, a családtól.
- Köszönjük, még egyszer. Remélem, hamarosan találkozunk.-
szólt még oda Noah, aztán felbőgött a nagy mamlasz motorja és szép lassan
elindultak a kissé sáros talajon, el egy új élet felé, ahol biztonságban
élhetnek majd a családjukkal és Gabyékkal együtt.
Mély levegőt vettem és behunytam a szemem és kértem az
Istennőt, hogy védje meg barátaimat az illetlen szemektől, és védelme kísérje
őket útjukon. Mikor kinyitottam a szemem örömmel vettem, hogy nem láttam már
semmit. Az autó körül álca volt, így senki sem láthatta őket.
- Köszönöm, Selene.- mosolyodtam el, miközben egy
könnycseppet töröltem le a szemem sarkából barátaim elvesztése miatt.
Fogtam magam és visszasétáltam az Iskola épületébe keresni
valami elfoglaltságot. Ezek után már nem nagyon reménykedtem semmi izgalmasban.
Szió! :) Tetszenek az új fejik, ezeket még én sem olvastam oO :D Csak előre szólni szerettem volna, hogy valószínűleg megváltoztatom a "meglepetés fejid" elejét. Nem lesz nagy változás, de ahogy elolvastam ezt a fejit, a fejembe hasított az ihlet néni, mint a fejfájás hidegfrontkor :) Szóval munkálkodok egy kicsit rajta, a végét is megírom és majd remélhetőleg sikerül egyeztetnünk. (Ez a Gina-Eric- Seth dolog bonyolultabb, mint hittem -.-" )
VálaszTörlésGigie
Szio!
VálaszTörlésAzt hittem, már eltűntél. És talán az idei szülcsi napcsimra meg is lesz(nagyon pillogós szmájli)?
Ha akarsz egyeztetni róluk, írj üzit fb-n és a segítségedre leszek.:)
pussz.Hope.
Hidd el, dolgozom rajta :D valószínűleg meglesz xD Csak közben Harry Potter mániám is lett xD most próbálkozunk az első film letöltésével, de a net k**va lassú -.-" de már alakul egy új fanfiction :D ne kérdezd, hanyadik, már én sem számolom x'D
VálaszTörlésEz komolyan mondom, az idegeimre megy. De tényleg :D Simán tovább tudnám olvasni, de hirtelen vége :)
VálaszTörlésNagyon jó lett :D
Akkor, nem aggódom. Ha viszont ennyire szeretnél folytatást, akkor a kövi fejiből kaphatsz egy kis ízelítőt.:)
VálaszTörlésOké, oké :D
VálaszTörlésÉn benne vagyok :D