Ahogy ígértem itt is van az új fejezet. Azonban, most egy kis eltérés lesz. Már, mint kaptok egy kis pluszt. Hoztam egy Gina szemszöget is, amit egyik drága bétám írt, az igazi Gina. (nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy magát a karaktert, ő inspirálta). Ebben a fejezetben én csak közreműködtem. Remélem tecceni fog nektek. Így egy kis bepillantást nyerhettek a Seth-Gina románcba, természetesen ezután ezt a fejezetet olvashatjátok Hope féle változatban is. Remélem nem fogtok nagyon összezavarodni:)
Jó olvasást!
Üdv.: Hope.
16. VENDÉGSÉG
Nagyon megijedtem, mikor Hope szinte egy egész napra eltűnt. Seth persze nyugtatgatott, hogy semmi baja, hiszen ismerem, ő Hope. Nagy nehezen elaludtam, miután egy hatalmas hiszti rohamot levágtam. Meg akartam várni Hope-ot, de Seth megtiltotta. Befeküdt mellém az ágyba és szorosan magához ölelt, mintha azt hinné, eltűnök. Nem is kellett volna a takaró, teste azon nyomban felmelegített.
- Nagyon hasznos vagy, ugye tudod?- mondtam mélyen magamba szívva illatát. Nem tudom megmagyarázni, milyen illata van. Ami biztos, hogy nagyon kellemes, megnyugtató, biztonságot adó. Seth nevetése átjárt engem, boldogságot öntve belém. Mosolyogva vártam a manókat, akik nemsokára álomport szórtak szempilláimra.
***
- Jó reggelt, angyalkám!- keltett Seth bársonyosan mély hangja. Már ezért megérte felkelni. Apró csókot nyomtam arcára, miután felültem. Aztán a szekrény felé indultam, hogy ruhát kutassak magamnak.- Valami kényelmeset keress! Hope el szeretne vinni téged külön edzésórára.- értetlenül néztem rá.- Nyugi, semmi baj, csak elővigyázatos. Vigyázni szeretne rád.
- Arra ott vagy te.- feleltem búsan.- De… talán mégis jó, ha most kiadhatom magamból a feszültséget…- gondolkoztam el ezen. Amióta Gaby meghalt, elég sokat stresszelek. Bár, lehetséges, hogy még több rosszat vonzok magamhoz.- Megyek fürdeni.- folytattam, miután előkaptam egy háromnegyedes melegítőt és egy kényelmes topot. Ebből állt az edző szettem. Persze az edzőcipő a cipőszekrényben van. Gyorsan letusoltam és lófarokba fogtam rakoncátlan tincseimet.
- Reggeli.- jelentettem ki, rögtön az után, hogy kiléptem a fürdőszobából. Seth kinyitotta az ajtót előttem. Szorosan mellette maradtam. Annyira jó az illata! Az én „kis” farkasom… Most már csak az enyém. Pontosabban fogalmazva „egymáséi vagyunk”.
A konyhában ettem egy kevés kukoricapelyhet, majd leültünk belenézni a reggeli matinéba. Elég érdekesen nézhetett ki, hogy egy majdnem kétméteres farkassal nézem a Garfield és barátai című műsort. Ezek után elindultunk az edzőterem felé. Hope még nem volt ott, ami elég különös.
- Sziasztok!- üdvözölt minket Noah.- Hope azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de kb. fél órát késni fog a találkozótokról.
- Ó! Az nem jó.- lombozódtam le.
- Igen, nos… Bocsi, de nekem is mennem kell. Egy csomó dolgom van.- köszönt el. Sietősen elhaladt mellettünk.
- Egyedül maradtunk.- horgasztottam le a fejem.- Most mit csináljunk?
- Hát… belekezdhetnénk az edzésbe.- kikerekedett szemekkel néztem rá.- Végül is, megtaníthatlak pár fogásra… De csak akkor, ha jó kislány leszel.- villantotta elő félmosolyát.
- Meg kell várnunk Hope-ot!- ellen kell állnom neki! Muszáj!
- Na de Gigi!- ez a becenév nemrég még kiborított, de most oltárira bejött.
- Ööö… Jó, legyen…- még haboztam, de nem sokáig, mert Seth átölelt és úgy suttogta:
- Köszönöm.- olvadok, olvadok, olvadok!!!
Bementünk a terem közepébe. Én elővettem pár tőrt, míg ő egy karddal harcolt. Keleti beütése volt, úgy gondolom, szamuráj kard lehetett. Fa markolatára díszes sárkányokat faragtak, pengéjét addig élezték, míg csillogni kezdett. Ekkor megtörtént az, amire a legjobban vártam. Seth levette a felsőjét. Beharaptam az ajkam. Egy igazi Adonisz…
Nekilendültünk egymásnak. Eleinte csak bemelegítés céljából, épphogy csak súroltuk egymást. Később már alig tudtam elugrani előle. Mikor felé dobtam tőrjeimet, azok visszapattantak kardja pengéjéről. Nem irigyelem a karbantartókat. Nemsokára megjelent rajtunk az izzadtság. Nagyon melegem volt, ezért feltűrtem a topom, így a hasam kilátszódott. Nekem megfelelt a testem, és ahogy észrevettem, Sethnek is.
Seth testén is megjelentek az első izzadtságcseppek. Ő is kezdett kifáradni, de nem annyira, mint én. Hiába, ez a sokáig tartó gyengeség elvette az erőmet. Ebben a helyzetben nem tudtam felvenni a versenyt Seth-tel, de azért megpróbálkozom a legyőzésével. Az utolsó két tőrrel, ami maradt elindultam. Közelharcban mindig is jobb voltam a korosztályomnál, de most különösen jól teljesítettem, az erőviszonyokhoz képest. Sokáig mérkőztünk egymással, míg az egyik tőrömet ki nem verte a bal kezemből, és engem nem rántott le a földre.
- Seth… ez… nem vérre megy…- motyogtam zavartan, mikor kardját nyakam mellé szúrta a padlóba.
- Nyugi.- mosolyodott el. Már megint az a csibészes félmosoly… Egyre közelebb hajolt hozzám.
- Seth!- nem figyelt rám.
Bal kezével még mindig a kardot fogta, jobb kezével pedig lefogta az én bal kezemet. Azt hitte, ellenkezni fogok. Hát, én szerettem is volna, de nem tudtam ellenállni annak a mogyoróbarna írisznek. Mélyen néztem szemeibe, amik csak úgy falták a tekintettem. Mire ajkaink egymáshoz értek, elernyedtem. A tőr kicsúszott a kezemből. Mohón követeltem ajkait. Olyan boldogság töltött el, amit csak Seth tudott kihozni belőlem. Kitépte kardját a földből és elhajította. Szorosan hozzám bújt. Ujjaimat beletúrtam fekete „sörényébe”, ezzel is még közelebb húzva őt magamhoz. Később az arcomat csókolgatta, majd egyre lejjebb haladt, egészen a nyakam végéig, miközben keze simogatni kezdte az oldalamat, egyre feljebb haladva, ezzel lángba borítva egész testemet. Hirtelen felugrott.
- Mi a baj?- ijedtem meg. Valamit rosszul csináltam volna?
- Hope.- válaszolt és gyorsan felkapta felsőjét. Megigazítottam a felsőm, miután feltápászkodtam. Mindketten beleizzadtunk a „bemelegítésbe”.
- Ti meg mit csináltatok, amíg én nem voltam itt?- kérdezte gyanakvóan Hope.
- Belekezdtünk az edzésbe. Gondoltuk, hasznosítjuk az időt. Úgy látom, Gina eléggé bemelegedett, elkezdhetitek az edzést.- mentett ki Seth. Elfojtottam egy nevetést. Ha Hope tudná, mit tettünk, amíg nem volt itt… Azt hiszem, Seth nem élné meg a másnapot.
- Oké. Nos, akkor iskolakörrel kezdünk.
- Mennyivel?- titkon reménykedtem, hogy nagyon kevés. Olyan egy, vagy fél, esetleg egy negyed.
- Kereken kettővel.
- Hogy mi?! De hiszen most… edzettem ki magam!- Seth felnevetett. Belekönyököltem az oldalába. Csak nem mondhattam, hogy életem eddigi legszenvedélyesebb csókcsatáján voltam túl!
- Pompás… Akkor legyen inkább három, nekem meg négy.- lelkendezett Hope. Király. Komolyan „pompás”.- Seth! Miért nem tartasz velünk?
- Öhm… Műszakot cseréltem Leahval. Sajnálom, de már így is le fogja tépni a fejem.- már jól ismertem Leaht. Seth nagyon sokat beszélt róla. Különösen harapós. Nem nagyon kedveli a fajtámat.
- Hát, nagyon sajnálom, de ha te így akarod…- mondta a lány őszintén, és odajött hozzám, hogy megöleljen. Viszonoztam az üdvözlő kedvességet.
- Akkor… szia!- köszöntem el Sethtől. Pár másodpercre átöleltük egymást.
- Szia Gigi! Este találkozunk.- mosolyogva integettem a távolodó fiúnak.
- Gigi?- botránkozott Hope futás közben. Egymás mellett kocogtunk.
- Ne is kérdezd! Egyik délután Varázslók a Waverly helyből-t néztünk a tévében. Seth meghallotta ezt a becézést, és a nap további részében ezzel csúfolt.- aztán már kezdtem hozzászokni. Végül, ma már tetszett- jegyeztem meg magamban.
- Elképesztő, milyen jól kijöttök.- nem is tudja, mennyire.- Örülök, hogy jó testőrt választottam neked.
- Igen, ennek én is örülök.- mosolyodtam el. Az iskolakörök további részét némán futottuk végig. Én hármat, ő négyet futott. Elég hosszú ez a táv, tesiórákon a Dimur növendékeknek is csak kettőt adnak feladat céljából.
- És most? Mit terveltél ki?- kíváncsiskodtam, miután Hope is beért a terembe.
- Először is nyújtás, majd erősítés, célzás, végül egy kis bunyó.- egymással szemben álltunk meg. Egyszerű nyújtásgyakorlatokat végeztünk. Jó hír volt, hogy még mindig rá tudok hajolni a lábamra, és a spárga is megy.
Az erősítés egy fokkal nehezebb volt. ötven fekvőtámaszt, kilencvenöt felülést, száz hasprést és hátizmot csináltam. Régebbi rekordom a hatvan fekvőtámasz, száztíz felülés, százhúsz hasprés és százötven hátizom volt. (Összehasonlításként a felnőtt Dimurok átlagosan száznyolcvan fekvőtámaszt, kétszáztíz felülést és háromszáznegyven hasprést illetve hátizmot tudnak véghezvinni ugyanennyi idő alatt). Persze Hopenak jobban sikerült. Biztos, hogy több volt, mint az előző rekordom, de pontosan már nem emlékszem az eredményeire.
- Hát, nem ez volt az eddig legjobb teljesítményed, de szerintem nagyon ügyes voltál.- biztatott Hope az erősítések után.
- Köszönöm, de nem hinném, hogy ez tényleg olyan jó eredmény. Nekünk tesin ezért csak hármast adnának. A Dimur tanoncoknak meg egyest.- látszódott a meglepődöttség az arcán.
- Nektek van tesitek?
- Öhm… Aki nagyon igényli, és tényleg szeretne ezzel foglalkozni, meg persze kiskorábban jazz balettre járatták, annak igen. Persze külön engem nem tanítanak az osztályból, pár Vardím osztálytársam szereti ezt az órát. Nekem mindig is a közelharc volt a kedvencem. Fegyverrel, vagy nélküle, tökmindegy.
- Nem is tudtam, hogy sportoltál. Gaby sosem mesélt róla.
- Hát igen, nem szeretett a régi időkről mesélni.- vált szomorúvá a hangom.
- Én nem akartam…- kezdett bele a sajnálkozásba.
- Semmi gond.- mosolyodtam el keserűen.- Gaby kezdett el jazz balettozni, én csak követni akartam. Mint mindenben. Mindig is ő volt a példaképem.
- Ezt teljesen megértem. Remek ember volt.- átölelte a vállam. Most jól esett.
- Tudod, ő sem volt mindig olyan rideg az idegenekkel. Nagyon pozitív személyiség. Állandóan virágokat szedett az óriási kertben. A mosónők bosszankodtak is, hogy mindig fehér ruhában ment a kertbe. Azt mondta, így olyan, mint a mesékben és ők azért kapják a pénzt, hogy kitisztítsák, úgyhogy ne panaszkodjanak.- itt halkan felnevettünk.- Bohókás természetű volt, mindent elhagyott. A kedvenc könyveit folyton rajtam kereste, pedig alig tudtam olvasni. De… amikor anyuék eltávoztak, Gaby felelősséggel tartozott értem, viselte a gondomat. Nem engedte, hogy az iskola dadusai segítsenek neki. Mintha a második anyám lett volna.- Hope átölelt, mikor látta, hogy szemeim megtelnek könnyekkel.
Miután kisírtam magamat, egy mozgó bábusort állítottunk fel. Ezeken gyakoroltuk a célzást tőrrel és shurikennel. Sokat nevettünk, mikor a bábu egyes furcsa- vagy inkább érzékeny- helyeire találtunk. Hope-pal majdnem olyan jól éreztem magam, mint Seth-tel. Csak... máshogy. Mert ugyebár nem ugyanúgy érzek irántuk. Végtére is megtudtuk, hogy a célzások jobban mennek shurikennel, ezért legközelebb már csak azzal éri meg foglalkozni.
Hope megkért, hogy segítsek kihozni egy nagyobb fajta matracot. Bevallom, a bunyótól egy cseppnyit megijedtem. Hiszen Hope sokkal erősebb nálam. Ő már majdnem átváltozott. Én még nem tartok ott. Egy évvel jártam csak alattuk, mert már kiskoromban kiválasztottak. De én nem szeretnék túl fiatalon átváltozni. Mondjuk, olyan két évet várhatnék vele. De annyi bőven elég. Így majd lehet családunk Seth-tel. Sajna, a bunyót könnyen megnyertem, mert Hope hagyta magát.
- Ez így nem ér! Egyáltalán nem is mondtál semmit, nem javítottál ki, ez… nem fair!- panaszkodtam.
- Azért nem javítottalak ki, mert nem volt mit. Az ember nem csak hibázni tud.- pedig igenis hibáztam! Nem is egyszer. De, ha jobban belegondolok, csak az egyensúlyomat veszítettem el párszor… Számat elhúzva segítettem visszacipelni az óriási matracot.
- Nagyon ügyes voltál!- dicsért meg Hope, már a szobánkban.
- Köszi! Egyébként… mi újság Damussal?- furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
- Mi lenne? Mindketten elfogadtuk a tényt, hogy nem lehetünk egymáséi.- szomorkássá vált a hangja, de nem annyira, mint az enyém, mikor Gaby jött szóba.- És… Az mind igaz, amit Gabyról meséltél?
- Igen. Régen mi voltunk a két rosszcsont. Egy dadus se bírt ki minket egy óránál tovább. Emlékszem, anyuék egyszer elvittek az egyik gyűlésre. Azt hiszem, akkor mondták ki véglegesen ezt az egyezség dolgot Gaby részéről. Ott volt az a beképzelt William is. Jól belerúgtam a sípcsontjába. A régi Gaby együtt nevetett volna velem ezen a csínyen, de… már akkor elkezdett változni. Leszidott azért, amit tettem Williammel.
- Ez… nagyon furcsa. Én Gabyt úgy ismerem, mint egy kedves, felelősségteljes, gondoskodó fiatal nőt.- úgy látszik, Hopenak is nehéz feldolgozni a történteket. Úgy beszélt Gabyról, mintha még élne.
- És… Hope… ha már Gabyról beszélünk, megkérdezhetek valamit?- a lány bólintott.- Nos, Gaby és Darius… végül összejöttek, igaz?- ahogy elképzelem Medvepapát és Gabyt együtt, mindig boldogabb leszek.
- Megígértem neki, hogy nem mondom el, de… Igen, boldogok e… voltak együtt.- nem értettem. Mintha megint a jelenben beszélne. Furcsa, de biztos csak kimerítette az edzés és azért beszél félre.
Kopogás szakította félbe beszélgetésünket.
- Szabad.- kiáltott az ajtó másik oldalára Hope.
- Ööö… Sziasztok! Bejöhetek?- kukucskált be Seth.
- Persze.- mosolyodtam el. Leült mellém az ágyra, majd halkan a fülembe suttogta:
- Szeretnélek elvinni valahova. Benne vagy?
- Hova is?- szólt közbe Hope. Szegény Seth elfelejtette, hogy barátnőmnek „kicsit” éles a hallása.
- Öhm… Egy iskolához közeli helyre.- Hope még mindig csúnya szemekkel méregette farkasomat.- Ha megnyugtat, elárulom, nem leszünk egyedül.
- Nem lesztek egyedül?- Seth bólintott.- Remélem, a személyek, akik közé vinni szeretnéd Ginát, nem a farkas barátaid.
- Nem…- összehúzta szemöldökét a gondolkodásban.
- Azt hiszem, én tudom hova szeretne vinni. Az egyik barátnőmnek, Susienak, ma van a születésnapja. Susie meghívott, de azt még nem döntötte el, hogy pontosan hol lesz a bulija.- mentettem ki magam. Majd adok Susienak egy rózsaszín ruhát, ha hallgat.
- Igen, a lány mondta nekem, hogy szóljak Giginek…
- Ginának!- szakította félbe Hope.
- Igen, igen, Ginának, hogy a bulija az egyik osztálytermükben lesz.- Igaz, Susienak lesz ma bulija az egyik osztálytermünkben, de ő a beképzelt hólyagok közé tartozik, ezért engem sosem hívna meg. Persze, ha bevetem a befolyásom…
- Hát… ha az egyik barátnőd szülinapja… Akkor menjetek. De… Seth! Vigyázz Ginára, vagy… Még nem tudom, mi lesz a büntetésed, de fájdalmas, az biztos.
- Köszi Hope!- mondtam, miközben a lányhoz piruetteztem, és hálám jeléül átöleltem. Majd az ajtóhoz sétáltam, ahol Seth várt.
- Nincs mit, Gina. De érjetek haza 10 előtt!- búcsúzott el Hope, majd elviharzottunk a hálórészlegből.
- Most őszintén! Hova szeretnél vinni?- faggattam Sethet.
- Öhm…- állt meg.- Nos, a barátaim szeretnének találkozni veled. Tudod, nálunk már szokás, hogy ha valakinek bevésődése lett, bemutatja a barátoknak.- leesett az állam.
- Trófeaként akarsz mutogatni a haveroknak?- akadtam ki.
- Dehogyis! Én… csak… szeretném, ha ismernéd a barátaimat. Ők nem olyanok, mint Leah. Megvannak a vámpírokkal. Sőt! Egészen jól kijönnek veletek.- elmosolyodtam.
- Rendben, de akkor induljunk, mert tízre vissza kell érni.- Seth arca felragyogott az örömtől. Felkapott és magához szorított. Így pördültünk meg. Felkacagtam, mikor Seth elkezdte csiklandozni az oldalamat. Arcára óriási mosoly ült ki. Olyan vonzó volt azzal a hatalmas vigyorral és barna szemeivel.
- Nos… Izé… Előbb el kell mennünk alkudni.- farkasom összehúzta szemöldökét, majd rájött, mire céloztam. Rá kell beszélnem Susie Wandomot, hogy hazudjon Hopenak. Lehajtotta fejét, de követett a vámpírtöri terembe. Már az ajtón kívül is hallatszott a hangos diszkó zene. Uuutálom a diszkós zenét.
***
- Seth?- hallatszott odabentről egy női hang, miután Seth kopogott.- Hogy merted idehozni?- kérdezte Leah, miközben kinyitotta az ajtót. Nagyon szép lány volt. Szinte szög egyenes haja kiemelte arcát és barna szemeit. Ugyanolyan színe volt, mint öccsének. De… valahogyan Leah szemeiben harag és gyűlölet látszódott, míg Sethé maga volt az éden. Boldogság, harmónia, kedvesség, csöppnyi humor...
- Sajnálom Leah, de a többség döntött. Egyébként neked is van szobád. Már messziről érezhetted volna Gina illatát. Nem kellett volna lefáradnod.- vágott vissza nővérének. Én megszorítottam a kezét.
- Köszönjük, hogy mégis eljöhettem ide, és nem törődve a szagommal, kinyitottad nekünk az ajtót.- a lány nagyot lepődött kedves hangomon. Nem is olyan rég még utáltam a farkasokat. Azt hittem beképzeltek, mert olyan nagy a muszklijuk. De tévedtem. Kedvesek, megértők, és arra tették föl az életüket, hogy a gonosz morákat megölve, minket védjenek.
- Öhm… Gyertek be.- állt el az ajtóból, aztán felsietett a szobájába. Mármint gondolom a szobájába. Seth értetlen arccal nézett nővére után. Megérintettem a felkarját.
- Öhm… Gyertek be.- állt el az ajtóból, aztán felsietett a szobájába. Mármint gondolom a szobájába. Seth értetlen arccal nézett nővére után. Megérintettem a felkarját.
- Ööö…- rázkódott vissza.- Mint láthatod, nem valami szép hely.
- Ne mondj ilyeneket. Ez a ház nagyon otthonos.- nem hazudtam. A kis kunyhószerűség egy mesebeli otthonra elékeztetett. Meleg színek, foltozott kanapé. Aranyos.
- Szervusz!- üdvözölt egy farkas fiú. Ijedtemben Sethhez simultam.
- Nagyon vicces, Jack.- az ifjú farkas nevetett. Gondolom, viccelődős fajta. Mintha csak a fiatal Vlagyi bácsit látnám, kicsit több izommal, fekete hajjal és rozsdabarna bőrrel. Szegény Vlagyimir félig orosz volt.
- Jó, jó. Csak… Látnod kellett volna az arcod Vardím!
- Hahaha. Te aztán komoly vagy. Nos, nem Vardím a nevem, hanem Gina. Gina Stone.- a két fiú- mivel mellette volt egy másik- megdermedt. Hirtelen meghajoltak előttem.
- Sajnáljuk Stone kisasszony!- mondta riadtan Jack.
- Nem tudtuk, hogy maga elsőszámú Kiválasztott.- folytatta a másik. Nagyot sóhajtottam, mielőtt felhúztam volna őket.
- Ti idióták! Vámpír előtt sose hajolj meg! A végén még kiszívják a véred.- erre bepipultam. Nagyon.
- Na idefigyelj! Egy: én még csak kiválasztott vagyok, nem vámpír. Kettő: én nem vagyok kegyetlen mora. Három: nem várom el, hogy meghajoljanak előttem!- megindultam a lépcső tetején álló lány felé.- Négy: Senki nem becsmérelhet engem!- elveszítettem a fejemet. Megint. Mostanság néha kitör belőlem ez a „vadállat”, de eddig szerencsére nem történt ilyen társaságban. Ajajajj… nem lesz ennek így jó vége. Leaht a magasba emeltem. Szegény lány nagyon megijedt.
- Tegyél le te vérszopó!- ez kicsapta a biztosítékot. A földre irányítottam a lányt és rátámadtam. Kéz a kéz ellen, semmi különleges képesség.
- Gina! Ne csináld! Ő a nővérem.- Seth keserves hangja térített magamhoz. Leah véres szájjal küszködött. Leugrottam róla. Szó szerint elrepültem onnan. A levitáció segítségével a szoba sarkába húzódtam.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom…- kántáltam, miközben átöleltem felhúzott térdemet, és előre-hátra ingattam magam.
- Nincs semmi baj. Rendbe jön.- ölelt át Seth.
- Nem!- löktem el magamtól.- A testvérednek szüksége van rád.
- De…- próbálkozott.
- Menj már!- ekkor egy forró érintést éreztem a vállamon. Szokatlanul forró volt. Melegebb, mint Sethé. Szinte már kényelmetlenül éreztem magam tőle.
- Mit keres itt?- kérdezte egy mély férfihang.
- Elhoztam, mert… megengedted.- Seth hangja rémült volt. Vajon Jacob tényleg ennyire félelmetes lenne, ha dühös?
- Menjél már!- kiabáltam Sethnek. Hallottam, ahogy a lépcső recseg farkasom súlya alatt.
- Szia Gina!- Nessie hangja megértően csengett. A lány átölelte a vállamat.
- Nem érdemlem meg a kedvességeteket. Megyek, és elalszom a nővérem ágyában.- ültem fel a padlóról. Egy kicsit imbolyogtam, ezért Renéesme megfogott.
- Hadd segítsek.- mosolyodott el. Na, jól van. Egyedül úgy se találnék vissza a szállásra. Jobb karomat Nessie vállára helyeztem, így vezetet a szobáig.
- Hello!- köszönt vidáman Hope. Rögtön megváltozott az arca, mikor meglátott.- Mi történt? Ugye nem itattak a bulin?- Nessie meglepődött, de végül kapcsolt.
- Nem, csak út közben elesett, és eléggé megszédült. Gondoltam, segítek neki.- mentett ki a csávából Reneesme. Ez a lány egy angyal.
- Oh… Köszönjük, de most átveszem.- és máris a lány karjaiban találtam magam.
- Oké. Sziasztok!- Hope még bólintott Nessienek búcsúzásképpen, majd becsukta az ajtót. A lány karjaiban más volt, mint Sethében. Farkasommal a biztonság, a bizalom és a szerelem járt át, míg ilyenkor Hopeal a vagyok, a remény és a szeretet jut eszembe.
Hope az ágyam felé vitt. Rossz érzés töltött el arra gondolva, hogy nem Gaby ágyában alszom el. Rossz érzés… inkább félelem.
- Hope! Ne… Gaby…- nyögtem ki nagy nehezen. Nem fájt semmim, legalábbis fizikailag, mégsem ment a beszéd. A lelkemet viszont az eddigi legnehezebb súly nyomta össze apró darabkára. Mint egy homokszem.
Hope értette rövid célzásom, így továbbment nővérem ágyához. Még mindig éreztem rajta a megnyugtató, édes illatot. Tudtam, hogy ez Selene műve lehet, hiszen csak a parfümjétől nem lehet ennyire Gaby illata valaminek.
- Nincs szükséged semmire?- látszott Hope-on, hogy nem tud mit kezdeni velem. Végtére is, ő nem volt annyira anya-típus, mint Gabrielle. Jesszusom, de rég hívtam a teljes nevén!
- Nincs.- nem akartam ugráltatni, pedig sok mindent szerettem volna. Egy hosszú ölelést, egy altatót Gaby lágy hangján, egy BigMac-et a Mekiből és egy szép, színes fodros ruha, ami olyan kawaiiii *vagyis cukiiiii*
- Jó… Csak szólj, ha kell valami, rendben? Addig is… próbálj meg pihenni.- adott jó éjt puszit.- Én is alszom, de nyugodtan kelts fel, ha baj van!
- Oké. Szép álmokat!- fűztem rövidre a „búcsúzást”. A takarót felhúztam egészen az orromig. Seth nélkül olyan hideg van…
Negyed órával később már hallottam, ahogy Hope halkan szuszog. Lélegzetei egyenletesek voltak, innen tudtam, már elaludt. Úgy éreztem, itt az ideje kiengednem magamból az eddig elfojtott zokogást. Halkan engedtem szabadjára a bú sós cseppjeit, mindvégig figyelve, nehogy felkeltsem fogadott nővéremet. Gaby… ilyenkor miért nem vagy velem? Pedig mindig is arról ábrándoztam, hogy együtt leszünk terhesek. Mondjuk, te a második, én az első gyerekemmel. Lehetett volna gyereked, aki kiköpött apja… Istennőm, miért pont Gabyt kellett magadhoz ragadnod? Esküszöm, sosem kérek többet tőled, ha visszahozod nekem! Még meg is ölhetsz cserébe az ő életéért! Hiszen Seth… ő most biztos utál, amiért megtámadtam a nővérét. Én már csak tudom, milyen, ha a számodra legfontosabb személyt bántják.
Elmélkedésemet egy halk zörej szakította félbe. Elég csendes volt ahhoz, hogy Hope ne keljen fel, de én tisztán érzékeltem. A titokzatos idegen egy ragadozó némaságával osont be az ágyamig, hogy aztán bebújjon mellém a takaró alá.
- Seth! Te meg mit keresel itt? A nővéred mellett lenne a helyed!- szidtam suttogva a fiút, miután a fejünkre húztam a takarót. Arcán kisfiús vigyor húzódott.
- Kis buta. Elengedett.- puszilta meg a homlokomat és szorosan magához vont. Mélyet sóhajtottam. Nem értettem Leaht. Nemrég még utált, most meg elengedi hozzám a kisöccsét, komolyan kiszámíthatatlan.- Kiszökünk?- suttogta a fülembe. Basszus, ennek a bársonyos baritonnak ki tudna ellenállni?
- Ömmm…- látta rajtam a bizonytalanságot, ezért gyengéden megcsókolt.- Jó, rendben.- mondtam, aztán a lehető leghalkabban kikászálódtam az ágyból, és Seth után osontam.
- Olyan szépek a csillagok!- hüledeztem, mikor kiértünk. Valóban gyönyörű éjszakánk volt, a csillagok, mint ékkövek ragyogták körbe a teliholdat, ami kitartóan fénylett tovább. Egész meleg volt, habár a karom libabőrös lett a kis szellőtől, ami halk melódiát varázsolt az erdőben.
- Egyik sem olyan szép, mint te.- ölelt át hátulról Farkasom. Hátrafordultam, és ajkaimat puhán az övéihez érintettem. Tudtam, ennyi kezdeményezés elég neki, átvette az irányítást. Azonban még én sem számítottam arra, ami most történik. Seth eddig ismeretlen oldalát mutatta meg. Nyelvét erőszakosan az én számba kényszerítette, hogy vad táncra invitálja az enyémet. Ez nem szenvedélyes, inkább birtokló csók volt. Minél jobban próbáltam ellökni, annál jobban szorított magához, aztán ledöntött a földre. Már majdnem megfulladtam, mikor végre elengedett a csókból. Birtokló tekintettel felém magasodott.
- Kérlek, Seth! Ne csináld!- kérleltem könnyes szemekkel, de nem hallgatott rám. Most a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben egyik kezével a nyakamat ragadta meg, a másikkal pedig a térdemet húzta fel. Semmi más reményem nem maradt, segítségért kell kiáltoznom… Miután Seth már a felsőmet is lehámozta rólam, mély levegőt vettem, és egy hatalmasat sikítottam. Farkasom felmordult, és egy csókkal újra betapasztotta a szám. Szemeimből könnyek záporoztak. Kérlek, Istennőm! Miért történik ez?- Sajnálom.- motyogtam csókunkba, majd elrepítettem őt magamról, ahonnan a folyóba esett.
- Mi ez? Mi történt? Gina…- arcunk élénkvörössé változott, amíg végigmért. Gyorsan felkaptam a felsőm, és segítettem neki kimászni a folyóból.
- Majdnem megerőszakoltál…- töröltem le gyorsan a könnycseppjeimet. Arcán felismerés suhant át.
- Sajnálom! Tudod, hogy önszántamból nem tennék olyat…- ölelt át gyengéden. Ez az érintés egyáltalán nem volt olyan kellemetlen, mint azelőtt. Sőt, nagyon is tetszett. Szemeiben bűntudat ragyogott. Hogy „feloldjam bűnei alól” a sajátomhoz húztam az ő arcát, és megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése