A Sorsod nem a Végzeted - 36. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is van a következő fejezet. Lassan jön a végkifejlett, így egyre több titokra derül fény, no de nem árulok el semmit előre, olvass és meglátod!:)

Üdv. Hope.

36. AZ ÁTOK

Hope teste teljesen elernyedt. Amint megéreztem, hogy veszélyben van, már rohantam is. A testőr, akivel elhagyta a szobát, zavartan járkált a nyitott szobából ki-be. Nem kellett megkérdeznem, tudtam, hogy kedvesem ígéretével ellentétben használta különleges adottságait, így önmagát sodorta egy számára végzetesnek ígérkező folyamatba. Csak pillanatokon múlt, hogy Damus előttem ért oda. Az őrület határán volt. Habár tudtam, hogy az ő köteléke Hopeval csupán egyoldalú volt, mégis teljesen tönkre tette annak megszakítása. Először én magam sem értettem. Lehetséges, hogy valóban Hope lenne az, akire oly sok éven át vártam? De akkor mit éreztem Holly iránt? Miért hittem azt, hogy ő a világom? Miért csak most? Kutakodtam régi feljegyzések, mondák és legendák között. És akkor megtaláltam. Létezik ilyen kapcsolat, két fél között. Azonban csak igen ritka esetekben fordul elő. Ez a megtörhetetlen kapcsolat, lassan, sok idő alatt köttetik meg, amikor azonban a két fél felismeri és át engedi magát a vonzásnak a kötelék kialakul. Olyan erős és megtörhetetlen kapcsolat lesz belőle, melynek csak a halál vethet véget.

Sosem gondoltam, hogy tényleg létezik a kötelék, de most már biztos voltam benne, hogy igen. Most azonban kissé elbizonytalanodtam. Csak párjukat vesztett vámpírok viselkednek úgy, mint Damus. Amikor azonban, maga elé rántotta haldokló kedvesemet, nem érdekelt, milyen kínokat él át. Egy dolog számított. Hopeot magam mellett tudni.

- Mi a farnc! Hope?!- Damus elengedte őt, én pedig abban a pillanatban kaptam el jegyesem ernyedt testét, mielőtt az a földre zuhant volna.

- Ha igazán szereted őt, elengeded.- mondtam komoran a tanácstalan mora felé. Szemében őszinte szerelem csillogott, és a tudat, hogy esetleg elveszíti, kitisztította elborult elméjét.

- A kötelék.- mondta döbbent arccal. Némán bólintottam, de még mindig óvón tartottam karjaimban a mozdulatlan testet.

- Damus. Jól figyelj most rám! Hope haldoklik. Ha nem kap sürgősen segítséget, perceken belül elveszíted te is, én is. Hogy döntesz hát? Hagyod, hogy az érzelmeid miatt mindketten a Fényben kössünk ki, vagy elfogadod a döntését, és elengeded őt?- bár kemény szavak voltak, valahogyan le kellett ezt a szerelmi háromszöget zárnunk.

- Mentsd meg őt! Én elvesztem. De ha megtudom, hogy bántottad, esküszöm, én magam öllek meg.- Végig simított Hope arcán, még utoljára homlokon csókolta, amiért legszívesebben a fejét letéptem volna, majd ahogy jött, úgy el is illant.

Tudtam, hogy számára az élet itt véget ért. Láttam már párjukat vesztett vámpírokat. Ők az elveszettek. Csak a vér ad majd számára vigaszt, létezésének értelmet. Egyszer meg kell őt ölnöm, de most fontosabb dolgom volt. Bevittem Hopeot az épületbe, egyenesen a szobánkba. Talán még nem késő. Lefektettem az ágyra, majd csuklómon felhasítva a bőrt, a szemerkélő vért egyenesen a szájába csepegtettem, és kényszerítettem, hogy lenyelje. Nem reagált.

- Gyerünk Hope. Gyere vissza hozzám.- súgtam a bíztató szavakat a fülébe. Egyszer csak megmozdult és száját a csuklómra tapasztotta. Megnyugodtam. Most már jól lesz.

Úsztam. Erősen csapkodtam, de csak süllyedtem a mélybe. Már kezdtem fáradni, talán fel kellene adnom. Furcsa hangok szűrődtek át a sötétségen. Kellemes, meleg hangok. Új erőre kaptam, és még erősebben úsztam. Kitörtem. A vér simogatta a torkomat, minden egyes szívásnál egyre csak erősödtem, míg teljesen vissza nem tértem.

- Hála az égnek!- sóhajtott fel Hercegem, miközben csuklóján lezárta a szivárgó sebhelyet.

- Sajnálom.- motyogtam az orrom alatt. Lelkiismeret furdalásom volt, amiért a saját butaságom miatt őt is veszélybe sodortam.

- Meggondolatlan voltál, csak az nem értem miért?- Logan csalódott. Bennem. Válaszokat akart, amikkel nem szolgálhattam. Féltem, ha elárulom a titkaimat, őt és a testvéreit is veszélybe sodrom.

- Adj egy kis időt, és minden kérdésedre választ adok.- ülő helyzetbe tornásztam magam, hatalmas kezét arcomhoz emeltem és egy apró csókot leheltem tenyerébe. Tekintete fürkésző volt, de némaságom megértette vele, ez itt nem a titkok ideje.

- Bízom benne, hogy jó okod van rá, amiért ennyi titkot rejtesz el előlem.- csalódott hangszíne belém hasított, de nem tehettem mást. Néha fájdalmat kell okoznunk a másiknak, ahhoz, hogy megvédhessük a közelgő rossztól. A tudatlanság áldás. Logannek a lehető legkevesebbet kellett tudnia Gináról, Dariusékról és Holly terveiről. Luna rájönne azokra az apróságokra, amelyek összerakhatják számára a teljes képet, így esélyünk sem lenne ellene.

- Csak a te érdekedben teszem. Hidd el nagyobb biztonságban vagy, ha nem tudsz semmiről.- Logan arca elfelhősödött. Nem tudtam, mivel sérthettem meg, de szinte teljesen megváltozott. Íriszei teljesen elsötétültek, örvénylő tenger hullámai csaptak föl szemében.

- Sokkal többet tudok, mint hinnéd. Sosem furcsálltad, hogy Eric évszázadokkal fiatalabb nálam és a fivéremnél?- szavai vészjóslóak voltak.- Megátkozták. Luna elvette férfi mivoltát, és örökre egy gyenge, átváltozás előtti fiú testébe zárta. Eric nem volt hajlandó betartani az egyezséget. Szerelmes lett egy halandóba. A nőt megölték. Eric számára pedig ez volt a büntetés.- döbbenten hallgattam a szavait. Furcsálltam a nagy korkülönbséget, de sosem foglalkoztatott komolyabban. Így viszont világossá vált számomra miért is volt annyira féltékeny Eric, és miért volt kicsit talán erőszakosabb is Ginával.

- Hogyan szabadulhat meg?- kérdeztem már a megoldáson törve a fejem.

- Ha Luna minden parancsát teljesíti, legfőképpen az egyezség rá eső részét. Nemzzen utódot a Stone lánynak, miután feleségül vette. Képtelen szembeszegülni. Noha önálló akarata van, mégsem képes Luna parancsaival szembe szegülni.- Ekkor vált minden világossá.

- Ő az áruló.- Luna azért tudott mindent, mert Eric követett és az összes lépésemről beszámolt.

- Kicsoda? Eric?- megráztam a fejem, Logan számonkérésén.

- Időre van szükségem. Még nem tiszta minden, de azt hiszem, a dolgok kezdenek összeállni.- magyaráztam, és a szekrényemhez siettem. A mobiltelefont kerestem. Ginának sürgősen vissza kellett térnie. Ha Eric megtudja…

- Hol van?- tépte fel az ajtót haragos tekintettel az előbb említett.

- Hé, mi a baj testvérem?- állította le öccsét Logan.

- Te.- mutatott rám vádlón Eric.- Mondd meg, hol van!- lefagytam. A telefont a kezemben szorongatva meredtem, már más szemmel az előttem állóra. Most nem a fiatal fiút láttam benne, hanem egy érett férfit, aki az egész világot felforgatná az egyetlen személyért, aki megszabadíthatja ettől a súlyos tehertől.

- Nem tudom.- hebegtem.- Talán csak pár lánnyal bulizik valamelyik szobában.

- Ne hazudj nekem, Hope. Pontosan tudod, mit csinál Gina, és el fogod nekem mondani!- Loganre pillantottam, aki még mindig elzárta az utat köztem és fivére között, de tekintetében ismét csalódottság tükröződött. Megint megbántottam. Nem volt más választásom. Amilyen gyorsan csak tudtam berohantam a fürdőszobába, és magamra zártam azt. Csak Eric üvöltése hallatszott odakintről, és esztelen dörömbölése az ajtón.

Tárcsáztam, amilyen gyorsan csak lehetett. A telefon kicsöngött, majd ismerős hang szólalt meg a vonal túlsó végén.

- Szervusz Hope. Ne aggódj, időben visszavisszük. Betartjuk az egyezségünket.- Jacob szavai megnyugtatóak voltak, de nem várhattam.

- Vissza kell hoznotok! Tudom, hogy Napfelkeltét ígértem, de Eric rájött, és pillanatokon belül mindenki megtudhatja, hogy Gina nincs az Akadémián.

- A francba.- Jacob hangja idegessé vált, és a vonal pár pillanatra el is némult, csak a háttérben hallatszó szóváltás, majd zokogás és kiabálás hangjai halattszottak.- Indulunk.- jött a tömör válasz, majd egy sípoló hang jelezte a hívás megszakítását.

Mély levegőt vettem és kinyitottam az ajtót.

- Itt lesz. Egy órán belül.- mondtam fel sem nézve a szobában tartózkodókra. A szekrényemhez mentem és elrejtettem a telefont egy titkos zugba.

- Hol van?- jött az ideges kérdés Erictől.

- Megemlékezik.- böktem ki. Más nem jutott az eszembe.- Sok mindent veszített el a közelmúltban, és a holnapi nappal új élet kezdődik számára is. Én engedtem el őt, mert tudom, hogy állja a szavát, és nem szökik meg.- A legifjabb testvér felhorkantott.

- Azzal a mocskos döggel volt, ugye? Meg kellett volna ölnöd. No, de majd teszek róla, hogy többet még csak gondolni se merjen arra a mocsokra. Megtanítom annak a kis szajhának, hogyan kell Első Kiválasztotthoz méltóan viselkednie.- Ő volt. Miatta volt sebes Gina szája. Elöntött a düh és a harag. Logan riadt tekintete sejtette velem, hogy szemeim ezüstös csillogásba váltottak.

- No, ide figyelj Eric Whitesun. Ha még egyszer, akár csak egy ujjal is hozzá mersz érni ahhoz a lányhoz, esküszöm az istennőre, hogy soha többé nem élvezheted vámpírságod múltbéli előnyeit.

- Elég.- állt közénk Logan.- fejezzétek be. Eric, Gina vissza fog jönni, nem kell aggódnod. Most menj, és ne keresd a bajt.- bár öccse ellenkezni akart, de Hercegem hajthatatlan volt. Vészjósló arccal ugyan, de köddé vált.- Nem kellett volna, megfenyegetned.- fordult felém megrovó arccal.

- Talán, ha nem dörgölte volna az orrom alá, hogy barbár módszerekkel akarja azt a szerencsétlen lányt maga mellett tudni, nem kellett volna ehhez a folyamodnom.- válaszoltam dühösen, miközben elkezdtem lefekvéshez készülődni.

- Meg kell őt értened. Retteg, hogy valami rosszul sül el, és még rosszabb helyzetbe kerül, a jelenleginél.- Hercegem nyugodtabb hangnemre váltott, miközben mögém lépett és lehúzta a ruhám cipzárját.

- Gina sosem tenne vele ilyet. De az, hogy esetleg bántaná, azt nem hagyhatom. Ezt viszont neked kell megértened. Nem vezetheti le szegény lányon a dühét, a múltbéli hibái miatt.- magyaráztam, de félúton elakadtam, Logan ajkai végig súrolták a nyakamat, majd a vállaimat.

Megfordultam, elveszve ragyogó smaragd zöld szemeiben, hagytam, hogy magával ragadjon és minden gondomat elfeledtetve, kényeztessen.