A Sorsod nem a Végzeted - 9. fejezet

Sziasztok! Itt a következő fejezet. Remélem ez már tecceni fog és kapok rá egy-két véleményt. Ezúton is köszönöm Senkinek a fenyegető üzenetet. Üdv.: Hope.

9. BARÁTBÓL ELLENSÉG

Átöltöztem egy kényelmes tréning együttesbe, majd úgy döntöttem, hogy az edzéssel kapcsolatos terveimet elővezetem kissé elhanyagolt barátaimnak. Magamhoz vettem, a már teljesen hozzám nőtt, Berettámat és tőrömet, majd Holly szobája felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy esetleg Oriont is ott találom és Shadowék is ott sertepertélnek majd.

Jól gondoltam. Mind bent voltak Holly gyönyörű sárga színekben pompázó szobájában. Az ajtó résnyire nyitva volt, így be tudtam pillantani. Úgy tűnt nem valami vidám a hangulat, mivel Holly megint sírt. Szemei vörösek voltak a sok sírástól és amúgy is hófehér bőre most még világosabbnak tűnt. Ő is legalább annyira legyengült a sok gyötrődéstől és sírástól, mint Gina. Csak éppen más okból kifolyólag. Ha minden rendben lenne, akkor most Holly és Logan egy pár lennének, de ezt az ősi bevésődést kettétörte az egyezség, melyet szüleim kötöttek még baba koromban Logan szüleivel. Bűntudatom volt emiatt. Holly nagyon érzékeny lány és nem tett jót neki, hogy távol kell lennie a szerelmétől. Logan erős férfi, ezért kívülről az ember észre sem venné, hogy mennyire szenved, azonban néha, mikor azt hiszi, egyedül van, látszik, hogy nagyon el van keseredve.

Persze nem szoktam követni vagy ilyesmi. Csak néha, mikor sétálgatok egymagamban, észre veszem, hogy az egyik fa tövében gubbaszt, és elkínzott arccal mered maga elé. Vele ellentétben én nem tartom be a szabályokat, és titokban találkozgatok drága Damussommal. De ő, nem. Ő, akinek az egész életét a szabályok határozták meg. Őt egészen attól kezdve, hogy én megszülettem, arra készítették fel, hogy velem kell leélnie az életét. Senki, még ő sem, vette számításba azt az apró tényezőt, hogy pont itt, az Akadémián talál rá a párjára Holly személyében. Szar ügy! Ez van.

Hirtelen támadt egy ötletem. Miért ne hozhatnám őket össze egy randira? Csak ki kellene innen vinnem Hollyt, mondván „kiszöktünk” és Logan úgyis hanyatt-homlok rohanna szerelme után. Hmm. Igen, ez lesz az! Úgy tudom még ivott is Hollyból, így könnyebben ránk fog találni, na nem mintha el akarnám rejteni őt a világ elől. Kössük össze a kellemeset a hasznossal. Megyünk VÁSÁROLNI!!!

Miután lecsitítottam a bennem tomboló tüzet, mely úgy lángra kapott az örömtől, hogy egy kis vidámságot hozzak barátaim életébe, bekopogtam az ajtón, majd benyitottam.

- Sziasztok! Bejöhetek?- kérdeztem halkan, mert abban nem voltam biztos, hogy Holly van-e olyan állapotban, hogy a tervem kivitelezhető is legyen.

Noahék felugrottak a szófáról, amelyen ültek és mindkettejük arcán bűntudatot véltem felfedezni. Nem értettem miért, aztán mikor meghajoltak előttem jobb kezüket ökölbe szorítva a szívükre helyezve, megértettem. Ők már nem diákok itt, hanem ugyanolyan testőrök, mint Darius volt. Eddig fel sem tűnt mennyire megváltoztak. A Dimurok átváltozását sosem verik nagydobra. Meglepő, de még én sem tudtam a szertartásról, ami kicsit bántott, mert szívesen megnéztem volna az átváltozásukat. Noah mondhatni nagydarab lett. Persze közel sem akkora, mint „nagymedve Darius” vagy Logan, de azért ő sem panaszkodhat hatalmas izomzatával. Persze elég viccesen hatott mellette az a cuki srác pofi, de hát Noah mindig is ilyen volt. Ilyennek szerettem.

Shadow, ő rajta nem olyan szembetűnő a változás. Persze azt leszámítva, hogy megerősödött, nem növesztett akkora izmokat, mint a párja, de nőnek erős volt. Mellette én inkább törékenynek éreztem magam. Nem tűnt jó ötletnek vele ujjat húzni.

Miután végigmértem őket, zavartan pislogtam párat, mert még mindig furcsa volt ez a tisztelet kimutatás velem szemben. Az istenit! Hiszen ők a barátaim és nem az alattvalóim.

- Öhm. Nagyon rendes tőletek, hogy így köszöntök, de egy „szia” is elég lett volna.- szegény Noah fülig vörösödött a kérésemtől, majd zavarában bocsánatkérően biccentett a fejével. Uram atyám, hogy megnőtt! Legalább egy fejjel magasabb lett nálam. Mi a francot kapnak ezek a Dimurok átváltozáskor? Biztos, hogy valami felturbózott, agyon szteroidozott cuccot, másképp mivel magyaráznák ezeket a hatalmas változásokat.

- Oké! Akkor legközelebb, csak „szia”- sietett párja segítségére Shadow. Ő lazább volt ebben a tekintetben velem kapcsolatban, mint Noah, ő komolyan vette a feladatát. Pedig annyiszor megkértem már, hogy hagyjuk a formaságokat. Kár, hogy az ilyet nem lehet parancsba adni, mert ugye ez lenne az elvárás velük szemben, de nekem akkor is olyan felsőbbrendű. Ki vagyok én, hogy az emberek fejet hajtsanak előttem? Na jó, ez csak költői kérdés volt.

- Köszönöm.- böktem ki hálásan mosolyogva Shadownak. Biccentett a fejével, majd kimentek, persze nem mentek el, hanem az ajtó előtt álltak őrt. Ez volt a feladatuk. Ahol én ott voltam a testőrök mindig készen álltak. Utálom ezt az egészet!

Odasétáltam a szófához, majd tanácstalanul Hollyékhoz fordultam.

- Öhm. Nem baj, ha leülök?- Orion zavartan pislogott, hiszen számára is egyértelmű volt, hogy nekem meg sem kellene ezt kérdeznem, viszont én még mindig úgy gondoltam az illemet nekem is be kell tartani. Majd Hollyra tévedt a pillantásom. Arcára gúnyos kifejezés ült ki, majd hangjában is volt ebből egy kicsi.

- Miért ne ülhetnél le? Hiszen te azt csinálsz itt, amit akarsz?- ezt felfogtam egy, takarodj –ki –a –szobámból –most -azonnal kijelentésnek, de végül leültem.

Kellett pár pillanat, amíg összeszedtem magam Holly gúnyos kijelentésének hatásától. Amúgy is éppen eléggé bűntudatom volt, de ő csak még jobban megerősítette ezt bennem.

Mikor ismét ránéztem, szemében fájdalom tükröződött, de ott volt még mellette a tömény gyűlölet, mely egyenesen nekem lett címezve. Persze tudtam, hogy nem tudatosan gyűlöl, de mégis rosszul esett. Úgy döntöttem először nem hozom fel a tervem, hanem visszatérek az eredetihez.

- Szóval, lenne valami, amit szeretnék veletek megbeszélni.- kezdtem bele kissé zavartan.- Az edzésekről lenne szó, amiket az utóbbi időben kissé elhanyagoltunk. Úgy gondolom, folytatni kellene őket, az olyan esetek elkerülése végett, ami reggel történt.- jelentőségteljesen Orionra néztem.

- Én…Hope, köszönöm, hogy megmentettél minket. Ha te nem vagy, akkor mi biztosan meghalunk.- hangjából érezhető volt, hogy mindjárt elsírja magát. Szegénynek még mindig rémisztő volt visszagondolni a ma reggelre.

- Tudom, de a fő, hogy végül minden jól sült el. Remélhetőleg Hanio is hamar rendbe jön.- halvány mosoly ült ki az arcára.

- Igen. Dr. Cullen azt mondta, Nionak már csak egy kiadós alvásra van szüksége, és teljesen regenerálódik a teste.- ezt örömmel hallottam. Bár már nem én voltam az elsőszámú Nio életében, de megértettem, hogy úgymond tovább lépett. Azért még mindig olyan volt, mintha a testvérem lenne.

- Örülök, hogy jól van. Szóval akkor mit gondolsz az edzésről? Holly?- eddig nem szólt egy mukkot sem, habár végig magamon éreztem metsző pillantását.

- Én benne vagyok. Csak szólj, mikor kezdjük. Akár már holnap bele is kezdhetnénk, úgyis elég unalmas most itt az élet.- Orion bele talált. Amióta levizsgáztunk és a Volturit is elhallgatattuk egy kis időre, minden kissé lenyugodott. Eddig. Én magam is sokat unatkoztam, mostanáig, amíg újabb bonyodalmak nem kezdtek készülődni. Persze ők ettől függetlenül még unatkoztak, noha Orinnak volt mivel lefoglalnia magát Hanio személyében. Ezen, jót mosolyogtam magamban.

- Holly? Akarod folytatni az edzéseket?- kérdezte kedves hangon Orion. A lány mintha nem is lett volna a szobában. Csak mereven nézett engem, de semmi több. Kezdett rossz előérzetem lenni. Aztán gonosz mosolyra húzódott a szája. Honnan ilyen ismerős ez a mosoly? A francba! Jane! Azonban későn eszméltem.

Hirtelen égető fájdalom söpört végig a testemen, melyet Holly okozott nekem. Védekezőn a mellkasom köré fontam a karjaimat és elterültem a szófán, de nem sokat segített. Noah és Shadow berontottak a szobába, valószínűleg Noah látta Holly tervét, azonban nem tudtak sokat tenni, mert Hollynak nem okozott problémát, több ellenfelet is ártalmatlanná tenni.

Mindkét testőr a földre rogyott és a saját fájdalmaival volt elfoglalva. Oriont nem bántotta. Felpattant az ágyról és riadtan szemlélte az eseményeket. Fájdalmaim közepette próbáltam belemászni a fejébe. Egy valaki volt, aki képes volt Hollyt leállítani. Logan.

- Orion, Figyelj rám! Keresd meg Logant és hozd ide! Ő képes leállítani Hollyt! Siess!- küldtem a gondolatot Orionnak. Először meglepődött azon, hogy a fejében hall engem, majd mikor megerősítésképpen bólintottam, egy pillanat alatt kirohant a szobából.

Tudtam, hogy időbe telik, amíg visszajönnek, ezért cselekednem kellett. Legyűrve a fájdalomhullámokat, melyeket Holly folyamatosan felém küldött. Megpróbáltam az energiáimat összeszedni. Egyszer már sikerült védőpajzsot vonnom Gina köré, bár azt a másik oldalról tettem és nem is voltam benne biztos, hogy én voltam, azonban megér egy próbát.

Felemeltem az egyik kezem és Noahék felé tartottam. Egy láthatatlan burkot képzeltem magam elé, ami meggátolja, hogy a fájdalom hullámok elérjék Shadowékat. Úgy tűnt sikerült, mert pár pillanat múlva mindketten pislogtak párat és feltápászkodtak.

A kezem erősen remegett, de tartottam magam. Végre rájöttek, mi történik és pillantásaik köztem, és Holly között cikáztak. Holly rájött, mit művelek, így most már Noahékat figyelmen kívül hagyva, csak rám koncentrált. A következő fájdalomhullám szó szerint mellbe vágott. Fura, fémes szagot éreztem, majd rájöttem, hogy vérzek. A fejemhez kaptam és megbizonyosodtam róla, hogy a fejemből szivárog a vér. Hihetetlen! Eddig úgy tudtam, hogy ez a fájdalom dolog csak elméleti síkon működik, úgymond hallucináció, azonban ezek szerint ezt eddig Holly eltitkolta előlünk.

Már nem volt erőm burkot vonni barátaim elé, de szerencsémre ezt Holly nem vette észre. Kezemet most már erősen a halántékomhoz szorítottam, mert úgy éreztem, a fejem mindjárt szétrobban. Látásom kissé elhomályosult, de még így is láttam, hogy Holly feláll és elindul felém. Noah és Shadow elindultak felé, de kezét maga elé tartva odaszólt nekik, miközben az arcát egy pillanatra sem fordította el rólam.

- Jobban jártok, ha ott maradtok, különben nem csak egy valaki fog itt fájdalmas kínok között meghalni.- a két testőr meghökkenve állt meg, majd felém pillantottak. Arcukra tanácstalanság és riadalom ült ki.

- Tegyétek, amit mond. Tűnés innen!- szűrtem a fogaim között, mert közel jártam, ahhoz, hogy torkom szakadtából üvöltsek, azonban nem akartam az egész épületet felverni.

Vették a lapot és eltűntek a szobából. Most már csak én és Holly voltunk. Én a fájdalomtól megbénultam, most már a földön feküdten és remegtem, bár próbáltam a testem reakcióit kordában tartani. Ő letérdelt mellém és benyúlt a nadrágomra felerősített fegyvertartóba. Reménykedtem, hogy a pisztolyomat veszi ki, mert ha azzal megsebez, azt még túlélem, de ha az Athaméval súlyt le, az elsőre is végzetes lehet számomra. Sajnos tudta, hogyan képes lecsökkenteni az esélyeimet és a tőrt húzta ki.

- Mindig is csodáltam ezt a fegyvert. Annyi vérszopót öltél meg vele. Na meg persze a te véred is szárad rajta. És persze ezzel akartad Logant is megölni. Már akkor meg kellett volna, hogy öljelek, de akkor még nem tudtam, hogy ennyire aljas vagy.- ő meg miről beszél?

- Holly… te meg miről… beszélsz?- nyögtem ki nagy nehezen.

- Miről beszélek? Még te kérdezed? Ne mond nekem, hogy nem tudtál erről a hülye egyezségről. Tudtad, hogy Logan lesz a férjed, mégis megismertettél vele. Azt akartad, hogy szenvedjek. Hát most szenvedj te! Ismerd meg, mi az igazi fájdalom!- nevetett fel keserűen. Kísértetiesen emlékeztetett Janere.

Vége! Azt hiszem, már nem sok esélyem van arra, hogy megmeneküljek, ha csak hirtelen valami csoda folytán Holly meg nem világosodik, vagy magához nem tér ebből az őrült állapotából.

- Hát, azt hiszem itt az idő, hercegnő. Mondj búcsút szánalmas kis életednek. És ne merészelj visszajönni a Fényből!- ez azt jelenti, hogy most megfenyegette Selenet? Ez komoly? Selene a Fényben élt. Ez az a hely, ahol már jártam párszor és ide térnek meg azok a vámpírok, akik itt a Földön meghalnak. Mondjuk a vérszopók esetében ebben nem voltam biztos.

A magasba emelte a tőrt, de mikor lesújtott semmit sem éreztem. Kinyitottam összeszorított szemeimet és meglepődve tapasztaltam, hogy Holly mozdulatlanná merevedett. Pontosabban a kezei. A fájdalom is enyhült, mert a lányt ez a kis manőver megzavarta. Mögé pillantottam és az ajtóban megláttam Logant. Hála az égnek! Bár erőm nem volt, arra, hogy megmozduljak, hálás pillantást küldtem felé. Kicsit megnyugodott, hogy időben ideért, azonban látszott rajta, hogy bántja, amit Holly tett.

Úgy gondoltam, most már nyugodtan pihenhetek egy kicsit, így ott maradtam összegörnyedve a padlón. Kis idő múlva hangokat hallottam. Sokfélét. Kinyitottam a szeme és láttam Carlislet. Valamit beadott Hollynak. A lány már a saját ágyában volt és aludt. Végre. Azt, hiszem, ezt a vásárlós dolgot elnapoljuk! Most túlságosan fáradt voltam hozzá.

Valaki alám nyúlt, de hirtelen éles fájdalom hasított a vállamba. Felszisszentem és automatikusan odakaptam. Elengedtek. Most megint jó volt.

- Hope? Hallasz engem? Én vagyok az, Carlisle.- aprót bólintottam, de a szememet nem nyitottam ki, az túl nagy erőfeszítés lett volna számomra.- Úgy tűnik eltört a vállad és a fejed is megsérült. Ki kell innen vinnünk, viszont ahhoz meg kell, hogy mozdítsunk. Beadok neked egy kis fájdalomcsillapítót, így nyugodtan tudsz majd aludni.- megráztam a fejem, már amennyire ezt annak lehetett nevezni.

Lehet, hogy nagyon fájt mindenem, de nincsenek jó emlékeim a gyógyszerekről, és nem kell egy újabb. Tudom, hogy a doki csak jót akar, de mint azt mindenki tudja, ami nem öl meg az megerősít. Úgyhogy inkább kibírom ezt a kis fájdalmat, minthogy megint a sötétségbe zuhanjak.

- Jól van, ha nem akarod, nem adok, de így sokkal rosszabb lesz.- bólintottam. Ismerős illat csapta meg az orrom. Ez Damus volt. Ha ő visz ki innen, akkor semmi sem fáj. Éreztem, hogy a hideg kezek a hátam és a térdhajlatom alá nyúlnak, majd felemelnek. Nem számítottam ilyen jellegű fájdalomra. Nyöszörögtem és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.

- Bírd ki még egy kicsit Hope! Mindjárt ott vagyunk.- duruzsolta nekem lágy dallamos hangján Damus. Erőt vettem magamon és bár a könnyeimnek nem tudtam parancsolni, próbáltam a nyöszörgést abbahagyni. Nem sok sikerrel. Alig pár perc múlva már a puha ágyamban voltam.

- Most már minden rendben lesz!- súgta a fülembe. Aprót bólintottam, majd nagy levegőt vettem és kinyitottam a szemem. A könnyeimtől csak homályos foltokat láttam, így kellett párat pislognom, amíg kitisztult a látásom.

Az első dolog, amit láttam, drága Damusom aggódó pillantása volt. Elmosolyodtam.

- Szia!- hangom kissé rekedtes volt, amin meglepődtem.

- Sss! Ne beszélj! Pihenj inkább, majd utána mindent megbeszélünk.- homlokon csókolt, majd kiment a szobából.

Ekkor vettem csak észre a Gaby ágyán gubbasztó Ginát, amint engem néz mereven. Seth most is ott volt mellette és támasza volt. Nem tudom, mi lenne szegény lánnyal, ha nem lenne ilyen jó barátja, aki mindig mellette van. Gina észrevette, hogy őt nézem, és felpattant. Egy pillanat alatt az ágyamnál termett és letérdelt mellém.

Száját összeszorította. Erősnek akart látszani, de csak egy hajszál választotta el a sírástól.

- Gyere ide!- nyögtem, mire utat törtek a könnyei és bebújt mellém az ágyba szorosan hozzám bújva, miközben csak zokogott. Sethre pillantottam, jelezve, hogy hagyjon magunkra. Bólintott, majd kiment. Ép kezemmel Gina hátát simogattam, noha bármiféle mozgás iszonyatos fájdalmakkal járt most nekem.

Egy altatót dúdoltam neki, amit annak idején még Emily nagyi énekelt nekem, ha nála aludtam. Szerettem ezt a dalt, mert olyan megnyugtató volt és a reményről szólt, meg arról, hogy mindig van kiút.

Körülbelül tíz perc múlva Gina teste elernyedt és már békésen aludt. Betakartam, majd hagytam, hogy a sötétség engem is bekebelezzen, és végre aludjak egy kicsit. Túl sok volt a jóból nekem mára. Hamarosan már olyan helyen voltam, ahova mostanság sokat menekültem. Egy olyan világban, ahol mindenki azzal lehetett, akit szeretett. Láttam, amint Darius és Gaby nem bujkálnak, hanem mosolyogva nézik, amint kisfiúk a kertben játszadozik egy kislánnyal. Aztán magamat láttam Damus oltalmazó karjaiban, amint a kislányt nézzük. A mi kislányunkat.

A kép ugrott egyet és itt már Logant láttam Hollyval. Egy szobában voltak és a kandalló előtt kuporogtak egy téli estén miközben forró csokit ittak. Ez lett volna a helyes. Mindenki azzal legyen, akit szeret. Már sokszor álmodtam ezeket a képsorokat, de mindig volt benne valami furcsa. Amikor Ginához értem a párját nem láttam. Mintha láthatatlan lenne. Együtt nevettek a farkasokkal. Igen, ott volt a többi farkas is. Jacob, meg Nessie is. Egy tengerparton ültek. Valami piknik lehetett ott. Most álmodtam vele harmadszorra, de még midig ismeretlen volt az illető, aki Gina párja volt. Lehet, még nem is ismeri? Lehet, nem is kellene, hogy megismerje. Azt hiszem, meg fogom neki tiltani, hogy a farkasok közelébe menjen, persze Jacobot és Sethet kivéve. Nem kell nekem, hogy megtalálja a párját, mielőtt még kiderül, hogy neki kell Gaby szerepét átvenni.