Sziasztok! Itt van az új fejezet. Jó olvasást és várom a komikat:) Kövi friss egy hét múlva lesz. Hope
8. MEGÉRZÉS
- Kérlek, tarts ki Nio! Egy kicsit még bírd ki.- mondtam egyfolytában, miközben összeroncsolt testét gyógyítottam. Nem láttam még ehhez fogható sérüléseket. A látvány egy merő borzalom volt. Valaki megtámadta, ebben biztos vagyok. Pár perccel később a légzése már sokkal egyenletesebb volt. Bár még voltak sérülései, az életveszélyeseket rendbe hoztam. Zörgést hallottam az egyik bokorból. Abbahagytam Nio gyógyítását és felkészültem a támadásra. Szerencsére csak Orion volt. Szemei könnyben úsztak, és ahogy láttam még pizsamában volt. Biztosan megérezte, hogy Hanio megsebesült. Rohant, ahogy csak tudott, mikor lövést hallottam mögülem. A lány rémült arcot vágott majd mellkasához kapott és elterült a földön.
- Neee!- kiáltottuk egyszerre Nioval. Megpördültem és három morát pillantottam meg ott, ahol az imént Hanio bukkant elő.
- Menj Nio! Vidd Carlislehoz! Én majd elintézem ezeket a mocskokat.- szóltam a még mindig rémült fiúnak. Nem voltam benne biztos, hogy Orion túléli ezt a találkozást, de reménykednem kellett benne, hogy igen. Még hallottam szaggatott légzését és szívének szabálytalan dübörgését. Bólintott, majd odafutott a lányhoz.
Felmértem ellenfeleimet. Mondhatni egész fegyver arzenál volt rajtuk. Ha csak a vámpír képességeket nézném, azok is halálosak, de ezek a fegyverek már biztos halált jelentenek egy védtelen Vardím számára. Nem csoda, hogy Nioval is csúnyán elbántak.
Nem volt ismerős egyikük sem, de nem is akartam közelebbi barátságba kerülni velük. Előre léptem, miközben már jó előre tudtam, szépen megpörkölöm mindegyiket. Az első, valószínűleg a vezetőjük, fegyvert rántott elő. Egyenesen rám szegezte, és már lőtt is.
Védekezőn magam elé kaptam a kezem, de semmi nem történt. Kinyitottam a szemem és mintha minden lelassult volna. Az ezüst töltények felém tartottak de olyan lassan, hogy ha én mentem volna oda gyorsabban célba érnek. Nem értettem mi történik. Hátra pillantottam és láttam, hogy Orion remegő kezét a levegőben. Ő csinálta. Ez az ő képessége. Csak, hogy most nem kellene ilyen kimerítő dolgokat csinálnia, hiszen levegőt is alig kap.
Visszafordultam támadóimhoz és kezemmel suhintottam egyet, mire a töltények a földre szóródtak. Az idő visszaállt és örömmel tapasztaltam, hogy a morák arcára döbbenet ült ki. Nem vesztegettem az időt. Kezemmel tűzlabdákat formáltam és két hátrébbálló morára dobtam. Talált. Elégtek a nyomorultak. Már csak egy volt. Úgy tűnik, rájött egyedül nem bánhat el velünk, így inkább kereket oldott. Nem eredtem utána. Jobbnak láttam, most inkább Orion életét megmenteni. Odasiettem hozzájuk és egyből kezelésbe vettem a haldokló lányt.
Mellkasa fölé helyeztem a kezem, és egyből éreztem, hol találta el a golyó. Szerencsére nem a szívét érte, de ha nem cselekszem, az ezüst majd megteszi, amit kell.
- Ugye meg tudod gyógyítani?- kérdezte Hanio. Arcára rémület ült ki. Bólintottam, majd elkezdtem. Ugyanúgy csináltam, mint Dariusnál. Az ezüstöt ki akartam szedni belőle. Szép lassan éreztem, ahogy a szervezetéből távozik a mérgező anyag, és átszivárog az enyémbe. Ez volt a kellemetlen dolog az egészben. Én egyre rosszabbul lettem, de Orion sebét végül begyógyítottam.
Mikor végeztem, magamat is megtisztítottam az ezüsttől. Végül kimerülten dőltem el a fűben és hagytam, hogy szemeim lecsukódjanak. Energiára volt szükségem, hogy kissé összeszedjem magam.
Arra eszméltem, hogy valaki a kezében tart és visz. Kinyitottam a szemem. Logan tartott a karjaiban. Jobban örültem volna Damusnak, de azért örültem neki is. Az erdőben voltunk, még mindig. Oké, akkor nem sok időre veszítettem el az eszméletemet.
Mocorogni kezdtem, mire rám nézett. Szemeiben megkönnyebbülést véltem felfedezni. Megállt és letett a földre. Ülőhelyzetbe kerültem, de kicsit szédültem, így ő a biztonság kedvéért tartotta a hátamat. Kellett egy kis idő, mire végre minden a helyén maradt és nem forgott velem a világ.
Mikor elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy egyedül is megmaradjak ülő helyzetben, odafordultam hozzá.
- Mi történt?
- Elájultál, miután meggyógyítottad Oriont.- visszapörgettem az eseményeket és valami halvány emlék derengeni kezdett Haniórol meg egy lövésről és vérszopókról.- Mégis, hogy gondoltad ezt Hope?!- zavart fel emlékeim felkutatásából Logan. Értetlenül meredtem rá.
- Nem értem, miről beszélsz.
- Meg is ölhettek volna azok a vérszopók.- hangosan fújtatva, leráztam magamról a kezeit, majd nagy nehezen felálltam, bár az egyik közeli fa törzsében meg kellett támaszkodnom.
- Ne, kezd megint. Tudod, hogy meg tudom védeni magam.
- Persze, megtudod. Miért kell midig hősködnöd Hope? Vannak itt egy csomóan, akik a védelmedre szentelték az életüket.- nem foglalkoztam vele. Nem akartam korán reggel ilyen dolgokkal felhúzni magam. Dühösen fújtatva botladoztam vissza az Akadémia épülete felé.
Azonban Logan utánam jött és megragadta a karomat. Szembe fordított magával, szemeiben inkább aggodalom volt, mint harag.
- Hope, értsd már meg! Én tudom, hogy erős vagy, de féltelek. Fontos vagy nekem, a fenébe is!- ez meglepett. Ilyen nyíltan még sosem mutatta ki, mennyire fontos vagyok neki. A düh egyből elillant és helyét a szégyen vette át.
- Rendben. Ígérem, óvatosabb leszek, de nem várhatod el tőlem, hogy ölbe tett kézzel üljek és hagyjam, hogy más kockára tegye az életét, mikor én is meg tudom magam védeni.- elmosolyodott.
- Nem tudlak meggyőzni, igaz?- megráztam a fejem.- Jól van. Ha ennyire lételemed, hogy bajba sodord magad, akkor nem állok ennek az útjába, csak kérlek, vigyázz magadra és fölöslegesen ne keresd a bajt!- ártatlan arckifejezést öltöttem, szempilláimat rebegtettem, mire elnevette magát.
Mikor visszaértünk az iskolába, már javában folyt az élet. Mostanság mindenki korán kelt. Megtudtam, hogy Hanio is jól van már, de még kicsit gyengélkedik, így a doki kezelésbe vette.
Felmentem a szobámba, ahol Gina már javában készülődött. Seth nem volt a szobában.
- Jó reggelt!- köszöntött vidáman. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban ennyire jó kedve van-e, vagy csak felém mutatja ezt. Végül ráhagytam, mert nem akartam elrontani a reggelét.
- Jó reggelt!- válaszoltam meleg mosollyal. Bement a fürdőbe. Leültem az ágyamra és végigpörgettem az eddig eltelt időt. Szegény lány annyi mindenen megy még midig keresztül. Nem tudom, megvédeni ettől a sok borzalomtól.
Luna ráadásul pár napja felvetette, hogy vegye át Gaby helyét az egyezségben. Hisz még csak most „vesztette el” a nővérét. Hogyan magyarázhatnám el neki, hogy most újabb csapással kell szembenéznie. Ezt már nem bírná elviselni. Nem, még nincs itt az ideje, hogy megtudja. Valahogy le kell erről beszélnem Lunát. Gina nem tartozott bele az egyezségbe, noha az ő családja kötötte meg. Az Gabrielleről szólt, nem róla.
Most, hogy sok időt tölt Seth társaságában, vidámabbnak tűnik. Mintha valamennyire visszatért volna belé az élet. Persze ez még korántsem ugyanaz a vidámság, ami azelőtt volt. Mikor kijött, felpattantam, nem akartam, hogy azt higgye, valami gond van. Bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Ez kellett most nekem. Egy forró zuhany. Nem tudom, mennyi ideig voltam bent, mert arra eszméltem, hogy dörömbölnek az ajtón.
Gyorsan kimásztam a zuhany alól és elzártam a vizet.
- Mi az Gina? Valami gond van?- kiabáltam ki, miközben magamra kaptam a tiszta ruháimat.
- Damus vagyok. Beszélnünk kell! Sürgős.- Gyorsan elkészültem és kirontottam a fürdőből. Arcán sokféle érzelem volt látható, de nyugalom egy cseppnyi sem. Kézen fogott és a kertünkbe rángatott. Most is halványan sütött a nap, de már nem csillogott a bőröm. Végre megint minden a régi volt.
- Halottam, mi történt reggel.- na kezdődik. Most ugyanazt a szentbeszédet végig hallgathatom Damustól, amit az imént Logantől is.
- Nem történt semmi, ami miatt aggódnod kellene.
- Semmi! Te azt semminek neveznéd?- hangja halk volt, de annál rémisztőbb. Egy lépést hátrébb léptem. Nem féltem tőle, de jobbnak láttam, ha nem haragítom magamra.
- Nem történt semmi. Megoldottam a problémát.- hát nem épp megnyugtató válasz, de mi mást mondhattam volna?
- Végülis, tényleg nem. Ahhoz képest, hogy megint túlhajszoltad magad, mert mindig mindenkin segíteni akarsz, tényleg semmi.- nem értettem a szavait.- Hát nem érted Hope? Hanionak és Orionnak ma reggel meg kellett volna halnia.- ledöbbentem a szavain.
- Te meg miről beszélsz?- hebegtem a döbbenettől.
- Alice látta Nio halálát, Noah meg Orionét. Téged egyikük sem látott. Nem tudjuk, hogyan, de megakadályoztad.- le kellett ülnöm. Azt hiszem valami olyasmibe nyúltam bele, amibe nem kellett volna.
- Én, nem tudtam. Én csak sétáltam, mikor ott volt Nio szinte már holtan. Nem hagyhattam, hogy meghaljon. Aztán jöttek a vérszopók és lelőtték Oriont.- könnyeim utat törtek maguknak. Ha később érkezem, talán mindkettejüket elveszítem.
- Jól van, semmi baj.- húzott magához. Kedvesen duruzsolt a fülembe, mire szép lassan ismét megnyugodtam.
- A fő, hogy végül minden jól sült el. Csak azt nem értem, miért pont akkor mentél oda?
- Nem tudom. Reggel, mikor felkeltem, ki akartam vinni Lunet. A mező meg a kedvenc helyünk, így kézenfekvő volt, hogy odamentünk.
- De olyan korán?
- Nem tudom. Én nem értem. Olyan zavaros minden. Miért történnek ezek a dolgok Damus?- néztem fel a mézszínű íriszekbe.
- Nem tudom Hope. De kiderítjük. Nem lesz semmi baj, ezt megígérem neked.- hittem neki. Tudtam, hogy mellette semmi bajom nem eshet.
- Találkoztam Selenevel.- böktem ki teljesen véletlenül.
- Tessék?- úgy tűnik, ez a kijelentés igencsak felkeltette drága Damusom figyelmét.
- Amikor elmentem. Nem haltam meg, hanem ő hívott magához. Figyelmeztetni akart. Még nem tudom, mire, de azt mondta, valami készülőben van.- tekintete a távolba meredt egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig, majd visszafordult hozzám.
- Tudom, Hope. Mind tudjuk.- nem értettem, a válaszát, valahogy olyan távolinak tűnt. Mintha nem is az ő szájából hangzott volna.
Azonban nem volt időm sokat töprengeni ezen, mert hirtelen hideg ajkak tapadtak az enyémekre. Elmosolyodtam, és viszonoztam a gyengéd csókot. Ajkaink egymásba forrtak, és hosszú percekig nem is eresztették egymást. Végül, muszáj volt elengednie, mert vele ellentétben nekem szükségem volt az oxigénre, bár ilyen állapotban, aligha lettem volna képes rá. Végül azért sikerült reflexszerűen levegő után kapkodnom.
Ajkai csibészes mosolyra húzódtak, látván, ahogy a levegő után kapkodok. Persze neki könnyű volt, hiszen már nem volt szüksége levegőre. Egy pont a moráknak.
- Vissza kell mennem!- szólaltam meg végül, miután légzésem normálisra csökkent. Szerelmem arcáról lehervadt a mosoly. Mostanában keveset tudtunk kettesben maradni, hiszen nekem ott volt a Gina miatti állandó aggodalmam, az egyezség miatti hajcihő és persze valami mentsvár keresése az alól, ami hamarosan bekövetkezni látszik.
- Értem.- sóhajtott Damus szomorúan.- Akkor azt hiszem, én teszek egy látogatást öreg barátunknál.- igen, Damus volt az egyetlen kapocs, ami jelenleg összekötött Gabyékkal és az apámmal. Rajta keresztül értesültem mindenről, ami a kismama állapotával kapcsolatos. Mint kiderült, a baba elég intenzíven mozgolódik, és gyorsabban növekszik a vártnál. Lehet, hamarabb érkezik. Persze, mit várunk, ha Darius vére csörgedezik a piciben. Igazi kis harcos lesz. Azt is megtudtam, hogy végre sikerült megbékélnie a kispapának és már legalább annyira várja fia érkezését, mint Gaby. Persze a névválasztással még vannak problémák. Úgy tudom, két név van már csak versenyben, de Damus nem akarja elárulni. Azt mondta, nem lenne fair Gabyékkal szemben, ha elmondaná.
- Erről jut eszembe. Hamarosan itt lenne az ideje, hogy Ginát is beavassuk, nem gondolod?- elgondolkodott egy pillanatra, majd a távolba meredt. Azt hittem úgy marad örökre, mikor végre megmozdult.
- Még várunk.- felhorkantottam.
- Meddig?
- Szerintem kiváló születésnapi ajándék lenne neki.- mintha a gondolataimban olvasott volna. Én is pont erre gondoltam, bár én kicsit hamarabb akartam Ginát megajándékozni.
- Rendben. A születésnapján.- bólintott, majd még utoljára megcsókolt és mielőtt felocsúdhattam volna az eufórikus állapotból, már csak a hűs szellőt éreztem, ami utána kavargott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése