Ügyes voltam, még a héten sikerült új fejit feltennem és ha minden jól megy és az én drága Bétáim egyike segít, még lesz itt meglepi holnapig:) Jó olvasást és nagyon örülnék pár kominak.
Hope
4. KÉT FÉL, EGY EGÉSZ
Az elkövetkezendő hetekben minden csendes volt. Időközben felfedeztem, hogy az iskola hatalmas könyvtár szobával rendelkezik, bár ez inkább valami csarnok. Még galériája is van. Mikor először beléptem, az első dolog, ami eszembe jutott, az a bizonyos könyvtári jelenet a Szépség és a Szörnyetegből. Mondhatni, kiköpött mása volt. Gaby biztosan sokat volt itt, hiszen nagyon szeret olvasni. Azért igazán mondhatta volna, hogy itt ilyen is van.
Most is épp a könyvtárba tartok. Ma reggel végre eljutottam Ginával arra a szintre, hogy szóba áll velem. Bár csak egy „szia” volt, ez akkor is haladás. Tudom, hogy még mindig haragszik rám, de akkor is úgy hiányzik a közvetlensége és a csilingelő nevetése.
Seth sokat segít neki. Támaszt nyújt ezekben a nehéz időkben. Sokat vannak együtt, így nekem is jut valamennyi időm más dolgokkal foglalkozni. Ezért is megyek épp a könyvtárba. Szeretnék pár dolgot megtudni a Vardímok múltjával kapcsolatban. Mivel van nagyjából még 3 hónapom, ezért nem árt pár dologgal tisztában lenni.
Emellett még megígértem Gabynak is, hogy keresek neki egy könyvet, amiben fiú nevek vannak. Pár napja Damus elment őket meglátogatni és elég vicces volt, mert Darius és Gaby épp a baba nevéről vitatkoztak. Aztán végül Damus azt mondta, visz majd nekik egy könyvet, melyben régi, különleges nevek szerepelnek.
Mikor beléptem a könyvtárba megint elöntött az a különleges bizsergés, amit minden alakalommal éreztem, ha ide beléptem. Ez egy másik világ volt. Itt volt az egész faj történelme, minden a múltról, Seleneről a vámpíristennőről. Voltak olyan könyvek, melyek nagy Dimur harcosokról szóltak, aztán persze találtam verses köteteket, melyeket Vardímok írtak, meg egyéb témájúakat is. Minden olyan volt, mint az emberek világában, csak itt vámpírok helyettesítették a szereplőket.
Először kikerestem egy olyan könyvet, amelyben egy nagy királyról írtak. Amikor az emberek között a pestis járvány söpört végig, igazából morák féktelen pusztítása volt. Ez a király szembeszállt velük, és ezzel megmentette a vámpírok inkognitóját is, ugyanis akkoriban még nem tudtak az emberek rólunk. A morák többen voltak és erősebbek is, de a mi fajtánk is szívós tud lenni, ha akar. A Vardímok még nem voltak olyan puhányok, mint most. Ők is harcoltak. Persze ez már a múlt. Ma már ez a Dimurok feladata.
Átlapoztam még pár hasonló könyvet, aztán végül megkerestem azt a bizonyos könyvet. Egy kis alakú, bíbor színű, bársonyos anyaggal bevont apró könyvecske volt. Ha nem tudtam volna, hogy itt van, azt hinném, direkt eldugták. Mikor kinyitottam, díszes betűkkel írott nevek voltak benne magyarázattal, és hogy milyen híres vámpírnak volt ez a neve.
Na, Gabyék örülhetnek! Ha ezzel a könyvvel nem jutnak dűlőre, akkor szegény gyereknek nem lesz neve. Hmm. Akkor lehetne, mondjuk Anonymus. A fiú, akinek neve rejtély maradt. Kezembe vettem a könyvet és kisétáltam a könyvtárból. Gyorsan visszasiettem a szobámba, és eltettem a szekrényem aljára a könyvet, nehogy valaki megtalálja, mert még téves következtetéseket vonna le.
Épp mikor becsuktam a szekrényt, kopogtak. Leültem az ágyamra és kezembe vettem egy könyvet, amit esténként szoktam olvasni. Jobb azt a látszatot kelteni, hogy semmi különöset nem csinálok. Uramisten! Ténylegesen üldözési mániám van!
- Tessék!- az ajtó kinyílt és Gina feje bukkant elő az ajtó nyílásából. Az, hogy meglepődtem enyhe kifejezés volt. Erősen kellett koncentrálnom, hogy ne pattanjak fel és öleljem magamhoz olyan erősen, hogy a csontjai is beleremegnek. Ehelyett csak kedves mosolyt küldtem felé.
- Bejöhetek?- aprót bólintottam, majd visszafordultam a könyvhöz. Nem olvastam egy kukkot sem belőle, csak bámultam a véletlenszerűen kinyitott könyvet. Gondolataim teljesen máshol jártak. Vajon Gina végre szóba áll velem? Szívem hevesen kezdett dübörögni a mellkasomban és izgatottan vártam, hogy mi fog következni.
Szemem sarkából láttam, hogy leül Gaby ágyára és végigsimít rajta. Aztán felém fordult, de nem szólt egy szót sem, csak a földet bámulta. Nem kezdhettem én a beszélgetést. Ezt a lépést neki kellett először megtennie. Eltel egy perc…2…majd 5… végül egy fél óra várakozás után feladtam. Sosem voltam egy türelmes ember, de hát ez van.
Letettem a könyvet az éjjeli szekrényemre és felálltam, majd az ajtó felé menet azon gondolkodtam, mit csináljak? Mostanság annyi a szabadidőm, hogy vissza kívánom azokat az időket, mikor a Volturi rettegésben tartott. Akkor legalább volt mit csinálni, most viszont…na de semmi vész, csinálunk mi magunkat programot. SHOPPING!!! Hollyék biztosan oda lesznek az ötlettől, hiszen mind imádtuk a ruhákat és a cipőket.
- Hope!- megpördültem. Maradj nyugton! Ne ugorj a nyakába, csak semmi izgalom!
- Igen?
- Én…-Gina még mindig a földet bámulta, hangja szinte suttogás volt.- … nem a te hibád volt.- elmosolyodtam. Odasétáltam hozzá és leültem mellé az ágyra. Nem néztem rá, nem volt szükség erre.
- Bárcsak igazad lenne. Persze, nem menthetünk meg mindenkit, de örökre bűntudatom lesz, a nővéred miatt.
- Haragudtam rád. Gyűlöltelek ezért. Seth azt mondja, hogy az élet nem múlik el, attól függetlenül, hogy a testünk elporlad. Azt mondja, Gaby még mindig itt van velünk és vigyáz ránk.- érdekes nézőpont. És még igaz is.- Már nem haragszom. Tudom, hogy ha lehetőséged lett volna, akár az életed is feláldozod érte. Azonban a sors nem így akarta.
- A sors sok mindent másképp akar, mint azt mi eltervezzük. Én viszont hiszek abban, hogy a sorsot nem kell elfogadni.
Hosszú csend telepedett közénk. Mindketten emésztettük a hallottakat. Végül Gina furcsa dolgot mondott.
- Látom őt.- értetlenül néztem rá.- Éjszaka. Mikor alszom. Ott van velem és érzem az érintését az arcomon. Olyan mintha még itt lenne velem. Ez azért némi vigaszt nyújt nekem.
- Ha hiszel benne, akkor mindig itt lesz veled. Gaby itt van, és vigyáz rád.
- Hope.- szemeit mélyen az enyémekbe fúrta. Arcán könnycseppek gördültek le. Nem bírtam megállni, hogy ne töröljem le az arcáról.
- Igen?
- Kérhetek tőled valamit?- szipogta.
- Persze, bármit.
- Ne harcolj! Soha többet. Nem akarom, hogy ki menj harcolni a vérszopókkal. Nem bírnám elviselni, ha egyszer téged is ezért veszítenélek el.- patthelyzet. Nem mondhatok nemet, de mégis, megőrülnék, ha nem mehetnék. Nekem a véremben van az izgalom és a harc. Miért is nem Dimurnak születtem? Végül kitártam felé a karjaimat.
- Ígérem, hogy vigyázni fogok magamra. Gyere ide!- Végre feladta a küzdést, könnyei feltörésével szemben és zokogva a karjaimba omlott.- Hé, én mindig itt leszek neked, és Gabrielle is. Hiszem, hogy egyszer még minden jó lesz, de nem tehetem meg, hogy ölbe tett kézzel ülök, és csak várom a megváltást.
- Gina nekem harcolnom kell a népünkért. Érted? Hollyékért, és Gabyért is. Azért kell harcolnom, hogy több áldozat ne legyen. Érted?- aprót bólintott.- Jól van. Szerencsénkre, most egy darabig úgy sem hiszem, hogy bármiféle támadástól félnünk kéne. Jó nagy zűrzavart keltettünk odaát a Volturinál.
Még sokáig beszélgettünk. Sok mindenről kellett beszélnem Ginával. Elmeséltem neki, hogy pontosan mi is történt azon az estén. Hogy a nővére milyen hősiesen küzdött az utolsó pillanatig, hogy még a halálán is miattunk aggódott. Hős volt. Persze az, hogy sikerült vissza hozni már más kérdés. Az igazat mondtam el neki, csak nem a teljeset. Gina, nem hülye. Tudat alatt tudja ő nagyon jól, hogy a nővére él, hiszen álmában érzi, ahogy Gaby végigsimít a puha bőrén.
Végül a mai vásárlás elmaradt. Helyette nagy ajándékot kaptam. Visszakaptam Ginát. Az én mosolygós kis Ginámat. Na jó, mosolyogni még nem mosolyog, de hamarosan fog.
Este megvártam, míg Gina elalszik. Szerencsére már nem kellett Sethnek bent aludni, ezért nem okozott problémát kisurrannom, mikor Ginus elaludt. Magamhoz vettem a válltáskámat, és beleraktam a kiskönyvet, meg az irataimat. Felvettem egy vékony kabátot is, mert augusztusban már kissé hűvös volt.
A folyosók üresek, kihaltak voltak. Mindenki aludt. Lementem az alagsorba, és a kocsimhoz mentem. Beültem, majd hamarosan már az országúton száguldottam egyenesen a szüleim régi házába. Tudtam, hogy Gabyék még nem alszanak. Damus elmondása szerint, barátnőm, mostanság nehezen alszik. A kis harcos tesz róla. Ezzel persze Dariust az őrületbe kergeti. Állandóan újabb elfoglaltságokat talál ki, amitől párja agyvérzést kap, az aggodalomtól. Komolyan, Darius már most kész idegroncs. Mi lesz, ha megszületik a baba? Bele sem merek gondolni. Útközben megálltam egy bevásárlóközpontnál. Nem bírtam megállni, hogy a picinek ne vigyek valami kis apróságot. Mikor bementem egyből a gyerekosztályra mentem.
Jaj, azok a falat kis ruhák. Olyan tündériek voltak. Hirtelen engem is elkapott az anyaösztön. Ahogy a kis rugdalódzókat és cipőcskéket nézegettem, mérhetetlen szomorúság és egyben egy kis irigység töltött el, amiért Gaby megkapja a legnagyobb ajándékot, amit egy nő valaha is kaphat. Egy kisbabát. Végül kiválasztottam egy tündéri kis kezeslábast a babának, melyen egy teddy maci volt. Miután kifizettem, már igyekeztem hozzájuk, mert nem volt túl sok időm.
Mikor megérkeztem, láttam, hogy még égnek a villanyok és hangok szűrődtek ki a házból. Ajjaj. Lehet, rosszkor jöttem? Ekkor kivágódott az ajtó és Gaby trappolt ki mérgesen. Kissé kigömbölyödött már, persze ez csak nekem volt szembetűnő, hiszen hetek óta nem is láttam.
Kiszálltam és kivettem a cuccokat a kocsiból. Az ajtónak támaszkodva mosolyogtam, és megköszörültem a torkom. Mikor Gaby felpillantott, vonásai ellágyultak, és meg mertem volna esküdni, hogy egy könnycsepp csillogott a szemében. Elmosolyodott, majd nagy léptekkel elindult felém. Én is gyorsan elindultam, nem akartam, hogy miattam megterhelje magát, ebben az állapotban.
- Hope!- üdvözölt, miközben a nyakamba borult. Viszonoztam az ölelést és erőt vettem magamon, hogy ne kezdjek el bömbölni.
- Szervusz Gaby!
- Úgy örülök, hogy eljöttél. Nem számítottunk a látogatásodra.- mondta zavartan, miután kibontakoztunk az ölelésből.
- Meglepetés!- mondtam, mire felkacagott. Hangja most neki is olyan csilingelő volt, mint a húgának. Vajon Gabynak is ilyen az alaptermészete?
- Hoztam nektek valamit. Hol van Darius?- barátnőm arca szomorkássá változott.- Veszekedtetek, igaz?- aprót bólintott, majd leült a hintaszékbe, amely a ház verandáján állt.
- Annyira félt. Azt hiszi, mindentől bajom esik. Ha rajta múlna, az elkövetkezendő kevesebb, mint öt hónapot ágyban tölteném. Pedig Lucas azt mondta, minden rendben van.
- Akkor, meg mi a baj?
- Néha, rosszul vagyok. Ne értsd félre, nem komoly, csak a szokásos, ami ilyenkor van. Persze ilyenkor Darius már kapkod a telefon után, hogy hívjunk téged, és közben állandóan azt hajkurássza, hogy nem kellett volna belemenni ebbe a babába.- hangja megbicsaklott a mondat végén. Egyszerű volt a helyzet. Gaby teljes mértékben úgy viselkedik, mint egy terhes nő, Darius meg mint egy apa jelölt. Az egyik menni akar, a másik, meg ettől frászt kap. Persze a férfiak ilyenkor mind megbolondulnak. Azt hiszik, hímes tojások vagyunk, és egy fűszál is a halálunkat tudja okozni.
- Szerintem, Darius nem akarja ezt a babát.- zökkentett ki eszmefuttatásomból Gaby.
- Tessék?- hitetlenkedve néztem rá.
- Hope, te nem tudod, hiszen nem vagy itt nap, mint nap. Állandóan csak azt hallgatom, hogy ez a baba meg fog ölni, meg, hogy nem kellett volna belemennie abba az estébe. Szerintem Darius, nem akarja a picit. Sosem érinti meg a hasam, mikor rúg egyet a baba. Pár napja volt egy komolyabb rosszullétem. Kicsit véreztem is, de semmi komoly. Azóta még rosszabb. Már nem is akar a babával kapcsolatban beszélni. Egy hete még a baba nevén veszekedtünk, most meg rám hagyta. Én nem tudom, mit gondoljak. Lehet, elmegyek. Én ezt nem bírom így tovább! Ha ő nem szeretné a babát, rendben. Szerintem egyedül is megbirkózom vele.
- Jaj, Gaby! Annyira sajnálom, de hidd el, Darius csak aggódik. Szereti ő a picit, csak fél. Fél, hogy bajotok esik. Egyszer már majdnem elveszített mindkettőtöket. Érthető, hogy ennyire félt téged és a picit.
- Lehet, hogy igazad van, de akkor is.
- Na, gyere! Menjünk be. Megmutatom, mit hoztam nektek és a picinek.- lebegtettem meg a zacskót a kezemben, miközben hatalmas vigyorra húzódott a szám. Ezen már ő is nevetett.
- Hope, te javíthatatlan vagy! Ha rajtad múlik, a kisfiamnak több ruhája lesz, mint a városban lévő babáknak összesen.- ez azért nem volt igaz. Bár sokszor küldtem Damussal ruhákat, amiket a neten rendeltem, de, hogy többet, mint a város összes bébijének. Még kevesebb, mint két szekrényi ruhája van csak a babának és akkor még a játékok, meg cipőcskék, meg a sok cukiság, amit venni készültem, szóba sem jött.
- Ez most fájt Gaby. Tudod, mennyire imádok vásárolni és ez alól a kis harcos sem kivétel. De ezt a ruhát, mindketten imádni fogjátok, na gyere már!- megrázta a fejét, majd felállt és bementünk a házba. Lucast nem láttam sehol, bár nem is volt baj. Kissé még mindig nehezteltem rá a múltkori dolog miatt. Hirtelen Darius jelent meg a semmiből, olyan elkínzott arccal, hogy fájt ránéznem. Engem észre sem vett, egyből letámadta a barátnőmet.
- Gaby, kérlek, bocsáss meg nekem! Hülye voltam! Tudom, hogy egy idióta vagyok.- legnagyobb meglepetésemre, Gaby mosolyogva, egy mozdulattal elhallgatatta párját.
- Tudom! És igen, megértem, hogy féltesz. Csak képzeld magad a helyembe! Olyan, nekem mintha egy börtönben lennék. Muszáj néha egy kicsit sétálnom ,vagy bármit csinálnom, csak nem feküdnöm. Meg tudod ezt érteni?- a férfi bólintott, majd a karjába kapta a lányt és forrón megcsókolta. Gaby nem ellenkezett, én meg lesütöttem a szemem, mert nem akartam a párt megzavarni.
- Öhm. Macikám, itt van Hope.- ekkor kinyitottam a szemem, de kár volt. Két hatalmas kar fogott közre és úgy megszorított, hogy azt hittem, a csontjaim ripityára törtek.
- Hé, Darius! Elég! Össze fogsz törni.- nyögtem, mire elengedett és szélesen mosolygott.
- Szia Hope! Örülök, hogy eljöttél. Ránk fért már egy kis jókedv.
- Szervusz te kis aggódó macipapa. De most komolyan Darius! Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen papucsként látlak viszont.
- Látom, a humorérzékedet is elhoztad. Azt hiszem, ezért még számolunk.- mormogta, mire kedvese oldalba bökte.- Most mi van? Jól van, tudom, hogy nem mondtam komolyan.
- Na elég már! Szóval, találjátok ki, mit hoztam.
- Csak azt ne mond, hogy már megint egy ruhát.
- Most, miért lövöd le poént?- fancsali képet vágtam, hogy elrejtsem a feltörni készülő nevetőgörcsöt.
- Tadam!- húztam elő a macis rugdalódzót. Gaby próbált komoly maradni, de láttam, hogy alig bírja ki nevetés nélkül. Dariusnál is a várt hatás tapasztaltam. Gúnyosan mosolygott.
- Mi az? Nem tetszik? Többféle is volt. Ha akarod, választok másik maci mintásat.- erre már Gaby sem bírta visszafogni magát, és mindketten elnevettük magunkat.
- Nevessetek csak!- mormogta duzzogva teddy maci. Imádtam ezzel húzni. Lassan már egy rakat macis rugdalózója volt a picinek. Előszeretettel választottam ilyeneket, mert tudtam, hogy Darius mennyire nem szereti, mikor ezzel húzom. A nagy grizzly, aki párjától, plüssmacivá változik.
- Jól van, ígérem ez volt az utolsó!- Vettem komolyra a szót.
- A legutóbbi kettőnél is ezt üzented Damussal.
- Nem tehetek róla, hogy olyan aranyosak a macik a kis ruhákon. És ha meglátok egyet, mindig az a kép jut eszembe, mikor először láttad a kis harcost az ultrahangon.
- Jól van! Túlléphetnénk már ezen?
- Oké, na szóval. Itt van, amit kértetek. De csak akkor adom oda a könyvet, ha együtt választjátok ki a nevét a babának!- Dariuson láttam, hogy most egy frappáns szöveggel ki fogja húzni magát a feladat alól.
- Nem Darius! Most te is szépen itt maradsz, és Gabyval együtt kiválasztjátok a nevet. Ezt, mint hercegnő parancsolom neked! Ez a baba a te fiad, és ha tetszik, ha nem, hozzád is tartozik, nem csak Gabriellehez. Értve vagyok?- hangom szigorú volt és ellentmondást nem tűrő. Darius megszeppenve meredt rám, majd leült a kanapéra Gaby mellé.- Na, ez már tetszik. Most pedig, tessék! Itt van a könyv, amit kértetek. Aztán nekem, szép nevet válasszatok a babának. Most megyek, megkeresem Lucast. Azt hiszem, van mit megbeszélnünk.
Gaby hálásan bólintott, miközben kinyitották a könyvet, közösen. Ez volt a lényeg az egészben. Dariusnak végre el kellett hinnie, hogy a baba az ő része is. Az ő vére is kering a pici ereiben. Ha igazán az apja akar lenni, akkor ahelyett, hogy kimarad a kis harcos életéből, igenis éreztesse Gabyval, hogy mellette áll. Mindenben. Hiszen ők igazán jó páros. Jó szülők lesznek, csak jussanak túl a kezdeti nehézségeket. Hiszen annyi minden történt már velük, megérdemlik a boldogságot. Ők testesítik meg az én végzetemet. Bár Damus a mindenem, az életem, a végzetem, mégis a sors más utat választott nekem. Logant. Épp ezért ha én nem teljesíthetem be a végzetem, legalább Gabyéknak sikerüljön. Nekik sikerülni kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése