42. A CSAPDA
Az autópályán haladtam, már jó félórája.
Nagyjából kétpercenként ellenőriztem, hogy követ-e valaki, de szerencsére
semmilyen gyanús furgon nem szegődött a nyomomba. Talán innen már sima ügy
lesz. Úgy döntöttem Európába megyek, és bár ott kissé elmaradottabbak az
emberek, ami a vámpírok elfogadását illeti, kevésbé kellett félnem az ottani
fajgyűlölő emberektől, mint az itteni természetfeletti ellenségektől, Lunával
az élen. Alapvetően semmilyen tervem nem volt. Még azt sem tudtam, melyik
országba megyek, csak annyit tudtam biztosra, hogy ezt a kontinenst el kell
hagynom. Könnyeim már korábban csordogálni kezdtek az arcomon, a döntésem
miatt. Micsoda kifordított helyzet ez. Végül a Sorsom mégsem lehet a Végzetem.
Ha ott maradok, azzal mindenki csak veszít, így remélhetőleg azok is életben
maradnak, akik számomra a legfontosabbak, és a gyermekem is biztonságban és
szeretetben nőhet fel. Távol az őt fenyegető veszélyektől…és az apjától.
Hirtelen a fékre tapostam. Alig egy pillanat választott el attól, hogy az előttem
álló járműbe frontálisan belehajtsak. Szükségem volt egy kis pihenőre.
Túlfáradt voltam, hogy egyszerre sokat vezessek, és ennem is kellett valamit. A
következő pihenőhelyen megálltam és a kis fogadóban kivettem egy szobát, majd
vacsorát rendeltem. A kiadós evés után, melyet kb. fél óra múlva ki is adtam
magamból, kimerülten az ágyra rogytam. Nem táplálkoztam tegnap óta, apám
utasítása, pedig egyértelmű volt. Ha nem iszom, azzal a baba életét sodrom
veszélybe. A fogadó mögött egy kis erdei út vezetett egy titokzatos fenyves
rejtelmeibe. Alaposan felöltöztem és úgy döntöttem, ideje vadászni. Hamar
nyomra akadtam. Egy sziklahasadékban vártam a megfelelő pillanatra, amíg a
zsákmányom a megfelelő helyre nem lép. A gyanútlan szarvas békésen legelészett,
mit sem sejtve élete utolsó pillanatairól. Elrugaszkodtam, és lecsaptam. A következő
pillanatban egy fának csapódtam. Kellett pár másodperc, míg kitisztult a
látásom. Felpattantam és támadó állásba lendültem. Egy háromtagú kis csapattal
találtam szembe magam. Kettőről látszott, hogy már elvesztek, de a középső
tökéletesen beszámíthatónak tűnt. Remek, már csak ez hiányzott.
- Bökjétek ki, mit akartok, aztán
hagyjatok békében vadászni!- tértem egyből a lényegre.
- Nocsak, nocsak. Valaki nagyon rossz
kedvében van. Mond csak, a testőreidet hol hagytad?- válaszolt a csapat
vezetőjének vélt alak.
- Nincs szükségem testőrökre. És ha már
tudod, ki vagyok, jobban teszed, ha eloldalogsz az embereiddel, amíg szépen
mondom.- vámpír ellenfelem elnevette magát, mintha csak egy tea délutánon
lennénk.
- Ó, nagyon is jól tudom ki vagy, Hope
Blackmoon, csak azt nem értem, mi visz téged rá arra, hogy az ellenség karjaiba
sétálj.
- Ki mondta, hogy ez a tervem?- vontam
vállat és már támadtam is. Neki vetődtem a nagydarabnak, de a két vérszopó az
utamat állta. Pillanatnyi figyelmetlenségemnek köszönhetően, egy jobb egyenes
landolt a szemem alatt, de nem volt időm a fájdalommal foglalkozni. Gyorsan
elhajítottam a tűzlabdát, egyenesen az egyik szerencsétlen mellkasára. Eleven
fáklyaként égett hamuvá egy szempillantás alatt. A másik látva, társa vesztét,
egy pillanatra vacillálni kezdett, de nem volt ideje végig gondolni a döntését.
Rá vetettem magam és a lábaimat a nyakát átkulcsolva satuban tartottam, és egy
laza mozdulattal elválasztottam a fejét a testétől. A vérszopó élettelünk a
földre zuhant. Felugrottam és meggyújtottam a tetemet. Már csak ez a mitugrász
szájhős maradt nekem. Tekintete nem volt rémült az iménti események láttán.
Inkább kíváncsi és fürkésző. Nem volt kedvem tovább elemezgetni, csak gyorsan
túl akartam lenni ezen az egészen, hogy végre pihenhessek egy kicsit.
Elrugaszkodtam a földről, közben kezemben tűzlabdát képeztem, egyenest a
vámpírra célozva. Azonban meglepetésemre nem, hogy meghátrált volna, ő is
támadott. Kezében fegyvernek látszó tárgyat szorongatott. Elhajítottam a
labdát, de hátulról egy nem várt ütés a földre terített, a tűz pedig kialudt,
mielőtt célba ért volna. A gerincem sajgott a fájdalomtól, az arcom is kezdett
zsibbadni. Valaki megragadott a hajamnál fogva és felrángatott.
- Állj fel ribanc! – a férfi hangja
erőteljes és markáns volt. Meg mertem volna esküdni rá, hogy nem volt más
vámpír a közelben. Hátra kaptam a fájdalomtól, próbáltam kiszabadulni a
szorításból.
- Tartsd erősen.- lépett elém a vámpír,
most már jól láttam a fegyverét. Egy injekciós tű, minden bizonnyal az én
részemre. Hiába a helyzetem nem volt valami fényes, bármennyire is
próbálkoztam, fogva tartóm egy kőszikla, már a kezeimet is lefogta, moccanni
sem tudtam.
- Ezért az életeddel fogsz fizetni
mora!- köptem a szavakat. Nem akartam megadni az örömöt, hogy félni lássanak.
- Majd meglátjuk.- mosolyodott el a
vámpír, azzal a nyakamba döfte az injekciós tűt. Testem és tudatom felett
elvesztettem az uralmat és végtelen sötétség ereszkedett rám.
- Mit látsz?-kérdeztem egyre
türelmetlenebbül Noaht, miközben a terepjáróval már hosszú percek óta az
országúton hajtottunk. Amint felocsúdtam a sokkból, riadóztattam a harcosokat.
Darius, Noah, Lucas, és Hanio velem jöttek, Nicolas a nőkre vigyáz. Tudtam ez
már a háború előszele, itt rengeteg forgott kockán. Ami késik, nem múlik,
Hope-ot már egy seregnyi vérszopó üldözheti. Ő pedig teljesen egyedül van, egy
gyermekkel a hasában.
- Európába készül.- Noah szeme csukva
volt. A koncentrációtól az ér kidagadt a halántékán.
- Merre?
- Azt nem tudom. Még nem döntötte el.
Megállt nem messze innen. Kb. egy órányira van egy pihenőhely.
- Taposs bele Darius.- adtam ki az
utasítást, és bár a jó öreg Escalade már így is jóval a megengedett sebesség
határ felett volt, Darius még inkább a gázra taposott.
Amint leparkoltunk, Noah hirtelen
futásnak eredt. A fogadó mögötti erő felé vette az irányt. Abban a pillanatban
én is megéreztem Hope vérének jellegzetes illatát. A többieket hátra hagyva a
forráshoz villantam, de elkéstem. A nyomokból ítélve morák támadtak rá, és elhurcolták.
Ami reményre adott okot, még éreztem őt. Tehát élt. Az egyik fa tövében hamu
hevert szétszórva, amiből egyértelmű volt, feleségem nem adta magát olyan
könnyen. A többiek is ideértek.
- Egy mora a tettes. Nem hiszem, hogy
Lunának dolgozik. Nem látom őt pontosan, de valami sötét és nyirkos, talán
földalatti bunkerbe vitték.
- Rendben. Indulás.- öles léptekkel
visszaindultam az autó felé, de a többiek nem jöttek. Megálltam, és feléjük fordultam.
Tekintetük szánakozó és talán kissé bűntudatos volt. Lucas felém lépett.
- Logan. Most nem fogjuk megtalálni.
Menjünk vissza és kitalálunk egy stratégiát. Hollynak biztos vannak emberei,
akik tudhatják, ki ez a vámpír.- ökölbe szorítottam a kezem. Az ösztön azt
súgta, egy percet se vesztegessek, azonban a katona bennem nagyon jól tudta,
hogy csak akkor lehet esélyünk élve kiszabadítani Hope-ot, ha fel vagyunk
készülve.
- Az istenért!- vágtam az öklöm a
mellettem békésen álló öreg fenyőbe.- Igazatok van. Ott találkozunk.- azzal ott
hagytam őket és a saját házamba villantam. Senki sem volt itthon, egyszerűbb
volt Lucas házba átvinni a többi itt lévő nőt, így kevésbé vagyunk támadhatóak.
A kastély üres volt, mikor megérkeztem.
Titkon reménykedtem, hogy az iménti események csak a képzeletem játékát
képezték, de, ahogy a hálószobába értem, minden ugyanúgy állt ott, mint mikor
rájöttem, Hope elment. Az ágyra ültem, arcomat a tenyerembe temettem. Nem így
kellett volna ennek történnie. Nem szabadott volna azt mondanom neki, hogy egy
gyermek születése teher lenne. Hiszen, hogyan is okolhatnék egy ártatlan
gyermeket, a saját utódomat a háború kitöréséért. Megtörtént volna ez nélküle
is, talán egy kis idővel később, de a csata elkerülhetetlen lett volna. Most
pedig mindketten veszélyben vannak.
Vettem egy mély levegőt, felálltam és
járkálni kezdtem a szobában, hogy kissé kitisztuljanak a gondolataim. Próbáltam
egy időre elhessegetni a bűntudatom, de nem ment egykönnyen. Igyekeztem
összerakni az apró, széthullott darabokat. Végigpörgettem, ki állhat az
események mögött, de valahogy mindig annál az átkozott nőszemélynél kötöttem
ki. Biztos voltam benne, hogy mocskosul benne van a keze a dolgokban. Kezdtem
azt érezni, hogy minden próbálkozásunk ellenére, vajnyi kevés esélyünk van
ellene, hiszen ezek szerint a világ bármely pontján vannak kapcsolatai és őt
szolgáló hűségesei. Egy dolgot tudtam, elő fogom keríteni Hope-ot, nem számít,
milyen eszközökhöz kell nyúlnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése