A Sorsod nem a Végzeted - 43. fejezet

43. EGY MÁSIK ÉN

6 héttel később

- Psszt. Hahó. Hallasz engem?- homályosan fogta fel az agyam, hogy a hangok nekem szólnak. Kinyitottam a szemem és a tőlem jobbra lévő cella felé fordítottam a tekintetem. Egy fiatal lányt tartottak ott fogva. Már nem volt energiám megállapítani, mely fajhoz tartozhatott, egy dolog mégis azonnal észrevehető volt rajta. Nem lehetett idősebb Ginánál. Hosszú aranyszőke haja, fürtökben omlott a vállára, bőre porcelánfehér, szemei pedig olyan tiszták akár a tavaszi égbolt. Friss fogás lehetett, talán a következő kísérlet alanya. Szegénynek sejtelme sem volt róla, mi vár rá. Először én sem sejtettem.

„Kissé zúgott a fejem, mikor magamhoz tértem. Pislogtam párszor, hogy a látásom kitisztuljon. A rémület első hulláma után alaposan szemügyre vettem a környezetemet. Egy börtöncellához leginkább emlékeztető helyen voltam. Börtönömet masszív acél rácsok tartották egybe. Nagy valószínűséggel a föld alatt lehettem, mert a levegő nyirkos volt, a beton alap itt-ott kis pocsolyákkal tarkított. A cellámban nem volt más, mint egy koszos matrac, és egy ki tudja mikor takarított wc kagyló. Nem én voltam itt az egyetlen. A cellák egymás mellett sorakoztak, különböző lényeket elzárva a szabadságtól. Felkeltem és a rácsokhoz mentem. Rázni kezdtem, de semmi. Az masszív rácsok meg sem mozdultak.

- Felesleges próbálkozás.- szólalt meg a mellettem lévő cellában kuksoló férfi. Kinézete önmagában is rémisztő volt, de a hangjából sütött a reménytelenség. Ruhája koszos, itt-ott vérfoltos, haja csomókban omlott a vállára. Ki tudja mióta lehetett már itt.

- Mi ez a hely?-kérdeztem, szinte suttogva.

- Ez az a hely, ahonnan élve nem kerülhetsz ki. Jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz, hogy életed hátralévő részét itt fogod eltölteni, kedvesem.- megráztam a fejem.

- Nem, az nem lehet. Nekem, el kell innen tűnnöm.- a pánik kezdett rajtam eluralkodni. Kiabálni kezdtem.

- Hahó! Valaki! Eresszenek ki innen!- a folyosó végén kinyílt egy ajtó. Feltehetőleg egy orvos lépett be rajta, de cseppet sem tűnt barátinak a tekintete. Mögötte az a két vámpír lépdelt, akik elraboltak. A cellám legtávolabbi sarkába húzódtam. Megálltak előttem.

- Üdvözöllek, új otthonodban.- a férfi vidám hangjától, kirázott a hideg.

- Ki maga?- szegeztem neki a kérdést, igyekeztem fékezni a dühömet.

- Az orvosod vagyok.

- Nincs szükségem orvosra. Engedjen el, és akkor nem esik bántódása.- A kezem kezdett felforrósodni, a türelmem pedig a végét járta.

- Kapjátok el, és hozzátok a küzdő térre.- az orvos egy kártyát húzott el a cellám előtt, mire az kinyílt, a két férfi pedig berontott a helységbe. A sarokba húzódtam, kezeimbe tűzlabdát formáltam.

- No, ki lesz az első?- kérdeztem erős éllel a hangomban, majd egyszerre dobtam feléjük a két végzetes tűzgolyót. Legnagyobb meglepetésemre, egy pillanatra köddé váltak, majd, amit eltűnt a veszély ismét megjelentek. A francba, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Mély levegőt vettem és rávetettem magam a kisebb darabnak tűnő fickóra. Átvetettem magam a feje fölött, majd lábaimat a nyaka köré kulcsoltam, és égő kezekkel fojtogatni kezdtem. A férfi felüvöltött, a társa azonban résen volt. Hátulról megragadott, és lerántott a földre. Tudtam, nincs időm ezért talpra ugrottam és folytattam a küzdelmet, még ha éreztem is, erőm egyre fogytán van. Közel fél órán át tartottam magam, azonban egy utolsó ütés, mely nagy valószínűséggel pár bordámat eltörte, végképp a földre terített. Ekkor tapsolást hallottam a cellám elől. Az orvos éljenzett, miközben ellenfeleim satuba fogtak és kivonszoltak addigi menedékemből.

- Lenyűgöző, ahogy küzdesz. Igazán szép példány a fajodból.- magyarázott „Frankeinstein”, miközben bőszen jegyzetelgetett, mellettem lépkedve. Amint megérkeztünk a küzdőtérre, ahogy ők mondták, a félelem új értelmet nyert számomra. Egy üvegfalú, neonfénnyel megvilágított, szabályos, négyszög alakú szobáról volt szó. Minden pontja bekamerázva. Biztos voltam benne, hogy hangszigetelt is.

- Vigyétek be!- adta ki az utasítást a doktor. A két szekrényajtó, egy kód segítségével kinyitotta az ajtót, és szó szerint bedobtak az üvegkalitkába. Minden erőmet összeszedve, feltápászkodtam és körbe kémleltem. A helység valami őrült laboratóriumra emlékeztetett, tele mindenféle számítógéppel, kémcsövekkel, melyekben vöröslő folyadékok voltak, egy vizsgáló asztallal, mely erős szíjjakkal volt ellátva, és az egyes orvosi műszerekről ne is beszéljünk.

Egyszer csak a kalitka túlsó felének ajtaja kinyílt és egy fiatal nőt löktek be. Fakó barna haja egyszerű copfba volt fogva, teste kidolgozott, szálkás izomzatú, látszott, hogy edzésben van. Fekete atlétát és terepszínű tréning nadrágot viselt. Tekintete elszánt volt, mint aki bármire képes az életben maradásért. Támadó állásba állt, miközben vicsorogva nézett rám. Szemfogai megnyúltak.

- Ugye, ez csak valami vicc.- néztem ki az üvegen keresztül. De közönségem teljes komolysággal várta, hogy itt harc törjön ki. Az orvos bőszen jegyzetelt.

A nő felugrott és egyenesen rám vetette magát. Reflexből egy tűzlabdát hajítottam rá, így üvöltve pillanatok alatt hamuvá égett. Odakint döbbent arcok néztek vissza rám.

Ismét nyílt az ajtó, újabb ellenfél lépett be, ugyanaz a ruha, kicsit masszívabb felépítés. Az ellenfelem férfi volt, éreztem, hogy erős, nálam jóval idősebb vámpír. Nem vacillált. Rám vetette magát, időm sem volt reagálni. Elkerülve, hogy feltépje a torkomat, a hátamra gördültem és a lábaimmal áthajítottam a fejem fölött. A szomszédos falnak csapódott. Nem volt időm vacillálni. Odaszökelltem és egy határozott mozdulattal, letéptem a fejét. A vér mindent beterített, bemocskolva a makulátlan tisztaságú helységet. A fejet ledobtam magam elé, miközben mélyeket lélegeztem. Erőm fogytán volt, sürgősen vérre volt szükségem. Az orvos biccentett a két vámpírnak, akik ismét egy kisebb kör után lefegyvereztek és visszavonszoltak az előző helyre. Ott rám zárták az ajtót és otthagytak.

- Ezek szerint, jól küzdöttél.- szólalt meg a szomszédom.

- Mi a fene, ez a hely?

- Ez kérlek egy illegális kísérleti központ, ahol természetfeletti lények a kísérleti nyuszik. És bogaram, ezzel a mostani sikereddel az elsőszámú kísérleti alany lettél.

- Ezt meg, hogy érted?

- Nézd, én nagyjából öt éve vagyok itt, de még egy zöldfülű sem volt képes az első nap után ilyen formában maradni.- nem értettem mire céloz.

- Nézz magadra. Még csak nem is lihegsz, a sebeid szinte már teljesen regenerálódtak. És ha jól sejtem, ma még nem táplálkoztál.

- De hát vámpír vagyok. Ez normális.- a férfi elnevette magát.

- Jómagam is a faj tagja vagyok, közel 300 éves, mégis örülök, hogy még nem száradtam ki teljesen. Te meg alig lehetsz pár hetes, az átváltozásod óta, és mégis honnan van ilyen nagy tapasztalatod harc terén? Nem láttam még Vardím nőt így harcolni.

- Félvér vagyok. Az apám mora.- szomszédom tőle szokatlan gyorsasággal felpattant.

- Az istennőre. Te vagy a..

- Ki ne mond!- hallgatattam el.- új barátom meghajolt előttem, hűsége őszintének tűnt.

- Hope. Hívj Hopenak.

- Mégis hogyan lehetséges? Hiszen lehetetlen civil embernek a közeledbe férkőzni. És hetek óta egy titkos helyen éltél.- gyanút fogva összehúztam a szemöldököm. – Az őrök is szoktak egymás között beszélgetni.

- Hát, miután Logannel elmenekültünk a főpapnő elmebeteg terve elől, történt valami, és egyedül indultam Európába. Vámpírok támadtak meg vadászat közben, aztán itt ébredtem.

- Hope, van valami, aminek a segítségével esetleg elérheted a feled? Ki kell jutnod innen, különben szörnyeteget csinálnak belőled.

- Ezt meg, hogy érted?- hangom felkúszott, szinte már egércincogásnak tűnt.

- Azért hoztak ide, hogy fegyvert formáljanak belőled. Kiéheztetnek, és harcképtelenné tesznek, majd fiatal kiválasztottak, emberek kerülnek veled szembe, és ha nem bírsz a vérszomjjal, elérik a céljukat. Azt akarják, hogy te magad légy a fajod legveszedelmesebb ellensége.- a földre rogytam. Tudtam, mi vár rám, de ez azt jelentette, hogy a gyermekem életébe fog kerülni.

- Az nem lehet, várandós vagyok. Hangom már szinte suttogás volt.

- A francba.- jött a dühödt reakció.- Tessék, itt a vérem, táplálkoznod kell. Nem olyan, mint a feledé, de elegendő lesz a magzatnak. Alkarját átnyújtotta a rácson, én pedig hálásan elfogadtam az ebben a helyzetben felajánlott táplálékot.”

- Mi a neved?- szegeztem neki a kérdést.

- Sarah vagyok. Mi ez a hely? Mit akarnak tőlem?- a lány félelme tapintható volt a levegőben.

- Tőled semmit. Te csak egy eszköz vagy, és ha jó passzban találsz, akkor nem lesz olyan szörnyű.- mondtam hidegen.

Alig pár nap alatt kiderült, hogy cellatársam Mikhael, segít, így az orrom előtt végeztek vele. Ezután, napokig arra kényszerítettek, hogy küzdjek az életemért, de vérhez nem jutottam. Egy hét után feladtam. A további napokban nem kellett küzdenem, aztán, amikor már azt hittem vége, egy fiatal, átváltozás előtti vardímot raktak a cellámba, kezét megvágták. A vérszag kiélesítette az érzékeimet, vadászó üzemmódba kapcsoltam. Tudtam, hogy a gyermekem élete múlik azon, amire készülök, de nem tehettem mást. A lány torkának ugrottam és majdnem szárazra szívtam, majd hamuvá égettem. Az orvos tekintete elégedett volt. Elérte, hogy behódoljak az akaratának. Ezután, minden héten jött egy áldozat, most pedig kénytelen voltam megtenni bármit egy kis vérért cserébe. Ha kellett kínvallatást végeztem, máskor agyonlőttem egy embert. Csak a vér számított, semmi más.

Logan

- Gyerünk már!- vártam türelmetlenül Lucasra. Az utóbbi hetekben az őrület határán voltam. A felemet, mintha elnyelte volna a föld, az informátoraink nem tudtak meg semmit, most azonban sikerül elkapni valakit, akiből információkat szedhettünk ki. Lucas már negyed órája vallatta azt a szerencsétlent, de még egy nyikkanást sem lehetett hallani.

- Na, ebből elég, én majd dalra fakasztom azt a nyomorultat.

- Logan, állj le!- termett mellettem egy pillanat alatt Darius és Niko. Az ajtót elállták, és szúrós tekintettel néztek rám.

- El az utamból!

- Nem, Királyom!- Niko bár az öcsém volt, ugyanúgy felbőszített, amiért ellenem szegült. Már épp ökölbe szorítottam a kezem, amikor nyílt az ajtó. Lucas lépett ki, kezéről a friss vért törölte le.

- Nem sok mindent sikerült kiszednem belőle. Egy biztos, Luna áll a dolgok mögött. Azt mondta, van egy kísérleti bázis, ahol vámpírokat tartanak fogva, de nem tudta, hogy Hope ott van-e.

- Megölöm azt a nőt, most rögtön!- átvillantam az Akadémiára, egyenesen a főpapnő lakosztályába.

- Luna!- üvöltöttem olyan eltorzult hangon, hogy még a falak is beleremegtek. Az egyik szobából lépett elő az ördögi nőszemély, arcára kaján vigyor ült ki.

- Nocsak, Logan Király. Minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást?

- Mit műveltél vele?- szegeztem a nőt a falnak.

- Lassan a testtel.- két testőr jelent meg és lehámozott a vezetőjükről, de hamar leperegtek rólam.- Ha tudni akarod, még életben van.

- Hol van a feleségem?- türelmem a végét járta.

- Ne aggódj, amint megszüli az új nemzedék első tagját, mentesítem a kínjai alól.

- Te mocskos…

- De megmondhatom, hol van, ha visszatértek és kiadod a lázadókat nekem.- a válaszom egyértelmű volt, pisztolyommal a testőreit szíven lőttem majd a Lucas házába villantam.

- Noah!!!- üvöltöttem. A harcos egy pillanat alatt előttem termett.

- Mit tervez Luna a felemmel?- szegeztem neki a kérdést.

- Királyom, tudod, hogy bármit megteszek, amit kérsz, de Luna jövőjét nem látom, mágikus védőburok védi előlem.

- Elég!- öklömet a falba vertem, jókora lyukat hagyva.

- Logan. Itt az ideje, hogy egy kicsit lehiggadj.- Holly lépett be a házba, mögötte Hanio, Lucas, Darius és Nikolas.

- Holly?- ő volt az utolsó reményem.

- Üljetek le, híreim vannak.- képtelen voltam leülni, de Holly rosszalló pillantása, elég volt ahhoz, hogy meggondoljam magam.

Nos, Lucas elmondta, milyen helyen lehet a Királynő. Az utóbbi időben több kiválasztott is eltűnt az Akadémiáról, rejtélyes módon. Egy beépített emberem, bejutott a belső körökbe és részt vett egy ilyen elrablásban. Elküldte a koordinátákat a helyről.- Felugrottam. hirtelen új erőre kaptam.

- Ülj vissza Logan. Ez a hely egy kész katonai bázis. Ide nem elég a vámpír erő. Ide stratégia kell és egy jól kiképzett egység, megtervezett akcióval. Holnap mindent átbeszélünk, és este indulunk, napnyugta után.

- Most!- Holly rám nézett, hirtelen hasító fájdalom lett úrrá a fejemben.

- Térj már észhez Logan. Hetek óta nem táplálkoztál, már a józan eszedet is kezded elveszíteni, így nem vehetsz részt az akcióban.- miközben a fejembe hasító fájdalommal küzdöttem, tudatom egy része egyetértett a vándor szavaival, de a kötelék mást mondatott velem. Feltápászkodtam és elindultam Holly felé.

- Királyom, csak a te érdekedben tesszük.- a harcosok felé fordult.- Zárjátok valami biztos helyre.- azzal suhintott felém, amitől az egész testem görcsbe rándult, és pillanatok alatt elveszítettem az eszméletem. Csak órákkal később tértem magamhoz. Tudtam hol vagyok. Egy cellában, ahová Ericet szoktuk bezárni. Megdörzsöltem a halántékomat és felkeltem. Talán túlzás volt Holly képességét figyelmen kívül hagynom. Egy széken, egy pohár friss vér gőzölgött. Mély undorral fordítottam el a tekintetem.

- Jobban teszed, ha megiszod. Mivel közvetlenül, úgysem táplálkoznál belőlem, így viszont nem viszlek el a rajta ütésre.- szólalt meg Holly, kegyelmet nem ismerő hangon. Öles léptekkel odamentem hozzá.

- Nem tehetem. Hope a felem, ő tud nekem erőt adni.

- Oké, akkor másképp mondom. Hope már nem az a nő, aki egykor volt. Erősnek kell lenned, hogy meg tudd fékezni, amikor rá találunk.

- Ezt meg, hogy érted?

- Azon a helyen valami mássá formálták őt. Mit gondolsz, mit történt azokkal a kiválasztottakkal?- tanácstalanul néztem rá.

- Ők szolgálták a táplálékforrást a felednek. Hát nem érted? Luna bebiztosíthatja magát, ha Hopeból a saját faja ellen forduló fegyvert csinál. Nem kellett mást tennie, mint vérfüggőt csinálni belőle, hiszen egy anya bármire képes a gyermekéért.- Pár lépést hátratántorodtam. Tudtam, hogy Luna elméje teljesen megháborodott, de Holly szavai már túlzásnak tűntek. A pohárhoz nyúltam és egy húzásra megittam az túléleshez szükséges vért.

- Nincs vesztegetni való időnk.

- Logan, jól figyelj rám. Nem hagyhatod, hogy az érzelmeid elragadjanak. Nagy valószínűséggel ránk fog támadni, és mivel ő a legerősebb köztünk, csak akkor tudjuk megmenteni, ha nem kezdesz magán akcióba.- Bólintottam. A vadállat visszavonult, képes voltam egy kis ideig hideg fejjel gondolkodni. Átvillantunk Lucas házába, ahol a többiek már a fegyvereiket készítették elő, páran pedig a létesítmény tervrajzát tanulmányozták.

- Darius, te leszel a csapat irányítója. Kérlek, ismertesd az akció menetét.- tért a lényegre Holly, miközben mind a tervrajz köré gyűltünk.

Közel másfél órás stratégiai megbeszélést követően az akció kész volt. Összegyűjtöttük a legjobb harcosokat, így talán lesz némi esélyünk. Habár nem tetszett az ötlet, de Hopeot csak lefegyverezve tudjuk kihozni, ami az ő esetében csak Holly és az én képességem révén sikerülhetett. De ez most nem érdekelt, ha végre ismét magam mellett tudhatom őt ép testben, és remélhetőleg még valamennyire ép lélekkel.