A Sorsod nem a Végzeted - Gabrielle és Darius

Sziasztok!
Meghoztam nektek Gaby és Darius külön kis fejezetét. A szokásostól eltérően, kivételesen most E/3-ban írtam, gondoltam ebben is kipróbálom magam. Remélem elnyeri teccéseteket, és adtok némi visszajelzést.:)
Jó olvasást!Üdv.:Hope.

"Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal." /Müller Péter/

Gabrielle szemszöge

Órák óta várta már, hogy Darius előkerüljön. Tudott róla. Már hetek óta tudott róla. A férfi minden áldott este elment. Harcolni ment és neki nem szólt róla. Gabrielle épp Arzhel szobájában üldögélt a hintaszékben és hatalmasra nőtt pocakját simogatta, miközben könnyei lecsorogtak az arcán. Szerette a férfit. Mindennél jobban, most azonban választás elé fogja a őt állítani. Vagy ő és a közös kisfiúk, vagy a harc. Titkon reménykedett, hogy őket választja, azonban tudta, hogy a férfi nem egy papucs típus. Dariusnak lételeme a harc. Erre született. Mégis a gondolat, hogy párja megsérülhet, megrémisztette a lányt. Nem mert belegondolni abba, hogy mi lenne ha elveszítené. Ha egyszer elvéti a célt és halálos sebet kap harc közben. Vagy valaki esetleg felismeri és elfogják. Tudta, hogy ha ez bekövetkezik, annak végezetes következményei lehetnek, a férfira és közös kisfiúkra is. Nem. Nem hagyhatja ezt. Meg kell győznie Dariust, hogy maradjon nyugton, és ne járkáljon el esténként harcolni.

No, igen. Darius sosem arról volt híres, hogy hallgasson másokra. Ő mindig is makacs ember volt. Úgy gondolta, hogy senki nem győzheti le, kivéve talán Hopeot. Igen, kétségkívül ő a leghatalmasabb vámpír, akit Gabrielle valaha is ismert élete során. Sok vámpírral találkozott már. Köztük különlegesekkel és teljesen hétköznapiakkal is. Azonban egyikük sem rendelkezett annyi csodálatos képességgel, fizikai erőnléttel és vámpírokat megszégyenítő szépséggel, mint az a lány. Különleges volt. Ő volt a jövő, ahogy megjövendölte jóslat. Gabrielle a kezdetektől tudta ezt, de nem árulta el senkinek. Félt, hogy ha Luna esetleg megtudja, még azelőtt megöli a lányt, hogy az átváltozik halhatatlanná. Az a nő nem volt teljesen normális. Valami nem stimmelt vele. Ezt Gaby már akkor is gyanította, mikor az Akadémiára került. Furcsa volt neki. Olyan volt mintha egy kedves álarcot viselne, de valójában teljesen más külsőt viselne. Igaza lett. Egyszer elcsípett egy beszélgetést, amint az iskola igazgatónője telefonon beszél valakivel. Ekkor jött rá, hogy a Vardím arisztokraták családjai körül történő gyilkosságok nem csupán a morák művei. Luna szövetkezett a leggonoszabbakkal. A Volturival. Hogy miért? Mert rosszul értelmezte a jóslatot. Noha az ősi pergamenen az állt, hogy az utolsó tiszta vérű vámpír nő hozza el a megváltást, az új életet a fajtája számára, azonban a főpapnő azt hitte, hogy ez majd törvényes úton történik meg.

Hope anyja, Sky Blackmoon volt akkor az uralkodó. Nem volt férje. Nem akart kényszerből házasodni. Az első nő volt, aki ezt nyíltan kijelentette. Lunának ez nem tetszett, mert félt, hogy kifut az időből, ugyanis a jóslatnak be kell teljesülnie, ahhoz, hogy a Vardímok és Dimurok fent maradhassanak. Azt gondolta, hogy ha Sky nem hajlandó a neki választott férfihoz hozzámenni, fölöslegessé vált, így alkut kötött a Volturival, és nekik adta a lehetőséget, hogy elfogják és öljék meg, vagy csináljanak vele, amit akarnak. Azonban volt egy aprócska bökkenő. A harcos, akit azért küldtek, hogy „elcsábítsa” a királynőt, nos valóban elcsábította. De senki sem számított arra, hogy Lucas valóban beleszeret a nőbe és ezáltal, ellenszegül a parancsnak. A férfi mora volt, egy nagyon különleges képességgel megáldva. Képes volt magát álcázni, így mások olyannak látták a külsejét amilyennek ő akarta. Senkinek sem tűnt fel, hogy Sky egy morába szeretett bele. Ők csak egy Vardím férfit láttak. Luna ellenezte ezt a kapcsolatot, sőt minden áron meg akarta akadályozni, hogy a két szerelmes egybekelhessen. Egy dologgal azonban nem számolt. Sky teherbe esett a férfitól és nem sokkal később megszületett Hope, a remény az egész faj számára. Luna ezt a törvénnyel való legnagyobb ellenszegülésnek vette, még magától a Vardímok királynőjétől is és megfenyegette a párt, hogy ha nem szolgáltatják ki a kisbabát, aki tiltott gyermekként született, akkor a barátaik és ők maguk is meghalnak. Lucas és Sky nem vette komolyan a fenyegetést. Ezek után egy darabig nyugtuk volt, de később megkezdődtek az ígért merényletek. Többször megkísérelték megölni őket és a lányukat is, azonban hála barátaiknak, mindig megmenekültek.

Gaby családja már nem volt ilyen szerencsés. Egy délutánon, mikor épp a könyvtárszobában olvasott fel Ginának, nagy robajlást hallott odakintről. Az ablakhoz futott és rémülten eszmélt rá, hogy a családját megtámadta egy sereg vérszopó és a Volturi katonái. Még fiatal volt, különleges képessége, hogy pajzsot képes az elméjével a körülötte lévők köré vonni, még épphogy csak irányítható volt. Szülei mindent megtettek, és a házban szolgáló katonák is utolsó erejükig harcoltak a családért, azonban mind hiába. Apja még utolsó erejével megparancsolta neki, hogy bújjon el kishúgával, és ne jöjjön elő, amíg ő érte nem megy. Gabrielle segíteni akart szüleinek, de húgát mindennél jobban féltette így hallgatott az apjára és menekült. Így sem úszta meg sérülések nélkül, de pajzsát húga és maga köré ki tudta ereszteni, amíg biztonságos helyre nem ért. Az egyik szekrénybe bújt be a szülei hálószobájában. Több napig voltak húgával oda bezárva, mert ahogy apja mondta, addig nem mehetnek ki, míg ő értük nem jön. Végül az éhség győzött és húgát a szekrényben hagyva, ő maga kimerészkedett onnan. Borzalmas látvány fogadta. A szüleit és alattvalóikat mind lemészárolta a vérszopó horda.

Teljesen kikészült. A sokktól, ami érte nem tudott józanul gondolkodni. Egy része azon a napon neki is meghalt. Szerencsére Darius megtalálta őket és elmenekítette mindkettejüket az Akadémiára Luna gondozásába. Akkor még nem sejtette, hogy a legrosszabb helyre került. Később kiderült, hogy nem csak ő járt így. Holly családját is megtámadták és Orionékat sem kímélték. Noha ezek a merényletek évek múlva történtek, biztos volt benne, hogy még mindig Sky és Lucas engedetlenségének a megtorlása volt. Nem sokkal az után, hogy a merényletek megkezdődtek, a királyi párt végül meggyilkolták. Azonban a kisbabának nyoma veszett. Azt rebesgették, hogy Sky maga végzett a picivel, hogy ne kerüljön a Volturi karmai közé, azonban nem ez történt. Egy ember családnál rejtették el, ahol senki sem kereste őt. Több mint tizenöt évig senki sem tudott róla semmit, mikor egyszer csak megjelent az iskolában. Igen, egyből tudta, hogy Sky és Lucas lánya. A vonásai egyből elárulták. Luna is tudta. Ezért történtek a bizarr behatolások az Akadémiára. Ő engedte be a vérszopókat, azonban senki sem gondolta mekkora ereje van a trónörökösnek. Igen, Hope bebizonyította, hogy ő a leghatalmasabb mindűk közül. Gabrielle biztos volt benne, hogy a jóslat beteljesült. Megszületett a lány, aki majd a legerősebb lesz és minden tulajdonsággal rendelkezni fog, ami a három fajt jellemezi. Hope kissé zakkant lány volt, de a szeretteit mindennél jobban védte. Habár testőrök ezrei akarták az ő életét védeni, most hogy előkerült, ő mégis jobb szerette egyedül megoldani a problémáit. Egészen addig nem is volt ezekkel probléma, amíg nem kerültek képe a Dimur trónörökösök. A Whitesun fivérek mind jóképűek és erősek voltak. Méltóak a saját trónjukra. A legidősebbnek Logannak ígérték Hopeot a szülei, hátha azzal megvédik az életét, azonban Luna így sem kegyelemzett nekik. Átverte őket, mikor azt mondta, hogy ha a Vardím és a Dimur trónörökös egybe kel, és ugyanabban az időben a két első család legidősebb leány tagja is, akkor megkegyelmez. Hazudott. Bár az egyezség feloldhatatlan volt, értelmét vesztette, mikor Sky és Lucas meghaltak.

Gabrielle reménykedett, hogy ez a dolog majd feledésbe merül, ugyanis az ő kezét egy pökhendi Vardímnak ígérték, William Greennek. A vérvonala kifogástalan volt, igazi arisztokrata, akárcsak Gabrielle, azonban Gabyt nem tartotta többre egy értékes trófeánál, ami jól mutat majd a családfájukon. A lány nem tiltakozott, mikor megtudta a hírt, hiszen szülei egész életében belé nevelték, hogy egyszer majd olyasvalakihez kell férjhez mennie, akit még baba korában kijelöltek neki. Részben szerencsés volt, ugyanis mikor szülei meghaltak, mindenki azt hitte, hogy gyermekeik is halottak. Sokáig inkognitóban éltek az Akadémián, így el is felejtette, hogy William a jövendőbelije. Ezért engedte meg magának, hogy beleszeressen a harcosba, aki megmentette. A férfiba, akibe első pillanatban örök érvényűen beleszeretett. Titkolták szerelmüket, mindenki előtt. Gina tudta egyedül, mi is zajlik közte és a férfi között, azonban nem zavarta. Ő sem szerette Willt. Amikor azonban Gabrielle megtudta, hogy a Dimur trónörökösök idejönnek az Akadémiára, már sejtette, hogy megtörténik a legrosszabb dolog, amiről még csak álmodni sem mert. A legviccesebb az egészben az volt, hogy olyasvalaki árulta el, akire még csak nem is gondolt volna. A húgának megtetszett a legifjabb Dimur herceg, Eric. Gaby túl fiatalnak gondolta még húgát a szerelemhez, ezért a kislány bosszúból felkereste Gaby vőlegényét. A férfi kapott az alkalmon és örömmel vette, hogy elveheti Gabyt. A lány már annál kevésbé. A szíve szakadt meg mikor Darius megtudta.

A szíve szakadt meg, de a keze meg volt kötve. Hope azonban tudta, hogy mennyire szeretne Gaby még egyszer utoljára együtt lenni a férfival, akit igazából szeret, mielőtt hivatalossá teszik az eljegyzést az év végén meg rendezendő bálon. Bár Hopeot elhagyta a párja Damus, ő valahogy mégis vidámabb lett. Logan nem volt az a fajta, mint Will, persze nem csak azért mert megtalálta a párját Holly szeméjében, hanem mert neki sem volt igazán ínyére ez a kényszer házasság dolog.

Végül Gina bocsánatot kért és, hogy jóvátegye, amit tett, lefoglalta Williamat, amíg Gaby és Darius utolsó közös éjszakájukat együtt töltötték. Ha most visszamehetne az időben, akkor is így hagyná a dolgokat, és semmit nem változtatna meg. Nem bánta meg, amit akkor tett. A termékenységi időszakának a végén járt, noha Darius ezt nem sejtette, mivel hála Dr. Cullennek olyan speciális vitaminokat szedett, amitől a jellegzetes virágillata jelentősen tompult. Azonban Gaby sem gondolta, hogy teherbe fog esni, még mielőtt átváltozik. Ennek elég kis százalék esélye van normál esetben, vele mégis megtörtént. Mivel még ember volt, így még fogékonyabb volt és a megtermékenyülés is igencsak megrövidült. Már másnap érezte, hogy valami nem stimmel. Este a bál előtt többször is hányt, noha farkas éhes volt. Tudta, hogy mi történt. Az ilyet egy nő mindig megérzi. Hope talált rá a fürdőben, a WC kagyló előtt térdelve, és a lány éles eszével hamar rájött, mi történt. Nem akadt rá ki, sőt még segíteni is akart neki. Gaby nagyon hálás volt ezért Hopenak, noha legjobb barátnője ezzel az egyik ősi törvényt szegte meg. A fajok nem igazán keveredhettek, csak az uralkodók körében volt ez megengedett, de csakis a vérvonal frissítés érdekében. Nagy ritkán persze becsúszott egy pár baleset, de igyekeztek ezeket a terhességeket megszakítani még időben. Igazából ezt az esetet is azonnal jelenteni kellett volna, és még az este megműtötte volna a doki, de úgy tűnt Hope ezzel nem foglalkozik. A ceremónia alatt is azt hitte el fog ájulni, de csodával határos módon állva maradt. A ceremónia után azonban visszasurrant a szobájába, mert megint rátört a hányinger. Azonban már vártak rá. Jane és Dimitri elkapták és az egyik mocsok még belé is vájta fogát, ezzel Gabyt és a kis magzatot is halálra ítélve. Darius és Hope elkésett. Noha őt magukkal hurcolták, tudta, hogy ő maga nem nagy áldozat a hercegnőért.

Kegyetlen volt az a másfél nap, amit át kellett élnie a Volturi vendégségében. Megkínozták, és még párszor megharapták. Nem tudta, hogy addig, hogyan is bírta ki, hiszen a morák mérge egyaránt halálos volt a Vardímokra és a Dimurokra is. Este jött a felmentő sereg, persze Gaby tudta, hogy neki már vége. Utolsó erejével még neki veselkedett, hogy megállítsa Arót, de vesztett. Dimitri még egy utolsó megsemmisítő csapást mért rá. Ezek után végleg kiszállt belőle az élet. Azonban ahelyett, hogy a Fénybe lépett volna az istennőhöz, csak a feketeség maradt neki. Valami visszatartotta. Egész idő alatt, míg ott volt, csak egy aprócska pislákoló fényt és egy gyermeki kacagást hallott. Talán, ez hozta vissza az életbe, nem tudta, de aztán, mint akit magával ránt valami, visszatért az életbe. Ezek után az események gyorsan pörögtek. Kiderült, hogy Lucas nem is halt meg, bár senki nem tudja, hogyan élte túl a merényletet, amit még ellene és Sky ellen követtek el. Elvitte Gabyt a régi otthonába, mely fel volt újítva és teljes pompájában tündökölt, ismét. A férfi elmagyarázta Gabynak, hogy meghalt és Hope hozta vissza az életbe és a kisbabáját, amely még alig, de látható volt a hasában, és mintha érezte is volna, hogy valami mozog odabent a méhében. Megértette, hogy hivatalosan ő halott és nem fedheti fel önmagát, amíg a dolgok nem állnak helyre. Azzal, hogy a Volturit egy időre kivonták a forgalomból, még nem jelentette azt, hogy Luna feladta a harcot ellenük. Épp ellenkezőleg. Ez csak még jobban arra sarkallta, hogy mindent tönkre tegyen. Noha nem sokkal később Darius is csatlakozott hozzá és Lucashoz, mégis szomorú volt, hogy hagyta a húgát abban a hiszemben, hogy ő maga meghalt. Persze tudta, hogy a lánynak így a legbiztonságosabb.

És tessék. Most itt ül és a kisfia szobájában, és a múlton rágódik, miközben szerelméért aggódik. Hirtelen valami puffanást hallott. Tudta, hogy nem Lucas érkezett meg, mert ő elutazott Európába az egyik kapcsolatához, mert annak információi vannak a Volturi megmaradt tagjainak helyzetéről. Lucas felesküdött, hogy mindannyiukkal végez, amiért megölték a feleségét és kis híján a lányát is. Tehát, csak Darius és Gaby tartózkodtak most a házban. Pontosabban Gaby, mivel egészen eddig egyedül volt. Most azonban kétség kívül a volt még valaki a házban, méghozzá a hálószobában, ami Dariussal volt közös. Felállt a hintaszékből, ami már igencsak szép mutatvány volt tőle, hiszen pocakja időközben hatalmasra nőtt. Már nem volt túl sok idő volt hátra a szülésig, és már nagyon izgatott volt a pici érkezésével kapcsolatban. Az utóbbi időben sokat kellett feküdnie, mert többször is vérzett, a baba mozgolódása miatt, azonban naponta egy kis időre mindig felkelt, hogy sétálgasson a házban és a kertben, amit annyira szeretett.

Nagyon remélte, hogy csak nyitva hagyta az ablakot és a szél vert le valamit, azonban mikor megállt a szoba bejáratánál szinte földbe gyökerezett a lába. Darius feküdt összegörnyedve, véresen, szörnyű sérülésekkel. Beigazolódott, amitől félt. A férfi ezúttal túl messzire ment. Odasietett és lerogyott a földre és hátára fordította a hatalmas testű férfit. Nem bírt érzelmeinek parancsolni, így könnyei utat törtek és ő zokogni kezdett. A férfi élt, inkább csak kimerült volt, de Gaby így is teljesen kikészült attól, hogy párja megsérült. Atyaég! Akár meg is halhatott volna.

- Sajnálom.- nyögte a férfi, mielőtt elájult volna. Hát lesz mit, az garantálja neki. Amilyen gyorsan csak tudott lement a földszintre és felhívta Lucast. Szerencsére a doki épp nem rég érkezett vissza az államokba és tizenöt percen belül meg is érkezett. Feltette a hatalmas testet az ágyra és ellátta a sérüléseket. Pár mélyebb vágáson és egy törött bordán kívül, más baja nem volt. Hála az égnek.

Gaby ez alatt az ágy mellett ült és a férfi kezét szorongatta. Lucas ráparancsolt, hogy üljön le és nyugodjon meg, mert nem szeretné, ha idő előtt beindulna a szülés. Igen, ez nagyon veszélyes volt Gabyra nézve. Tudta, hogy mivel még halandó, ezért a vérveszteség, ami a szüléssel jár, nagyon valószínű, hogy halálos kimenetelű lenne ránézve. Éppen ezért kellett, hogy Hope is jelen legyen ez alatt az idő alatt, mert ő képes volt a gyógyításra. Csakis a baba miatt maradt nyugton. Egész éjszaka virrasztott, de reggelre már nagyon fáradt volt. Nem bírt most egy szobában lenni Dariussal. Túlságosan is haragudott rá. Átvánszorgott a pici macis szobájába és lefeküdt az ottani ágyba. Pár hete hozta be ide Darius az ágyat, mert Gaby nagyon szeretett itt lenni és nagyrészt a délutáni szunyókálásait is itt töltötte. Kora délután ébredt fel. Lezuhanyozott és átöltözött, majd megnézte, hogy Darius ébren van-e. Még mindig aludt.  Lement a konyhába és készített magának és a picinek ennivalót. Ezek után még kiment egy picit a kertbe a kis kertet gondozni, amit annyira szeretett. Sötétedés előtt visszament a házba és a hálószobában várta, hogy Darius felébredjen. Épp az ablakon bámult ki és nézte a gyönyörű naplementét, mikor egyszer csak megérezte, maga mögött a férfi jelenlétét.

Legszívesebben, azon nyomban a nyakába ugrott volna, és soha többé nem engedte volna el, azonban most túlságosan is haragudott párjára.

- Szia.- szólalt meg rekedtes hangon a férfi, amitől Gaby vére egyből felforrósodott és érezte, hogy elönti a nedvesség. Azonban megálljt parancsolt vágyainak.

- Hazudtál nekem.- mondta minden kertelés nélkül. Hangja hideg és érzelemmentes volt. Nem kapott választ. Most erőt vett magán és már oly régóta elfeledett maszkját ismét arcára öltötte, majd szembefordult a férfival.- Miért?

- Sajnálom, én…- ennyi. Ennyit bírt Darius mondani neki.- Gaby értsd meg, nekem, muszáj volt. Én nem… csak egy párszor akartam kimenni. Ez lett volna az utolsó.- Gabyban most harag gyúlt. A férfi megint a szemébe hazudott.

- Most is hazudsz!- szemeit már szúrták a könnyek, de még mindig tartotta magát.

- A francba! Gaby kérlek, bocsáss meg nekem. Én nem csinálom tovább. Esküszöm.- a férfi szemében tényleg bűntudat volt, de Gaby tudta, hogy Darius bármennyire is próbálkozik megállni, később ismét el fog tűnni éjszakánként és harcolni fog. Egyszerűen a vérében volt.

- Ezt te magad sem hiszed el. Imádod a harcot. Képtelen vagy megállni, hogy ne menj.- mondta ki az igazságot, és elérkezettnek látta az időt, hogy kész tények elé állítsa a párját. Kész volt őt elhagyni. Nem, nem volt kész, de kisfia érdekében bármire hajlandó lett volna.. Még saját boldogságát is feláldozná az ő érdekében.

- Én nem fogom neked megtiltani Darius. Azonban, így viszont elmegyek. Én nem tudok éjszakánként azon rágódni, hogy vajon megsérülsz-e vagy épp meghalsz a vérszopók elleni küzdelemben. A fiadnak apára van szüksége. Nem akarom, hogy még azelőtt elveszítse, mielőtt megismerné. Remélem, ezt meg tudod érteni. Arzhel nekem mindennél fontosabb, és ha kell, elmegyek, hogy ő boldog lehessen.- Darius teljesen ledöbbent a hallottakon. Gaby tudta, hogy a férfinak legalább annyira fontos a gyermeke, mint neki, de nem volt benne biztos, hogy fel is hagyna eddigi életével, értük.

- El akarsz menni?- jött a kérdés.

- Ha nincs más megoldás, akkor igen. Darius én azt szeretném, ha a fiam biztonságban, távol a harctól élne, és jelenleg, te ezt most nem igazán tudod megteremteni neki. Az a legjobb, ha inkább én magam megyek el.- azzal fogta magát, és magára hagyta a férfit a szobában, ahol nem rég még összebújva aludtak, a közös jövőjüket tervezgetve.

Átment a pici szobájába és bezárkózott oda. Lehet, hogy felelőtlenség volt, de még régebben rendelt az internetről magának pár fegyvert. A pici ruhásszekrényében rejtette el azokat. Most elővette a Berettát, meg a gyönyörű gyöngyház markolatú Luparát és kabátja zsebébe tette azokat.

Dühös volt, és mérges. Mérges volt Dariusra, mérges volt a vérszopókra, Lunára, és mindenre, ami most az útjába került. Kiviharzott a házból és az erdőbe vetette magát. Éjszaka különösen veszélyes volt az erdő. Lucas mondta neki, hogy sok vérszopó portyázik errefelé, de most pont ezt akarta. Azt akarta, hogy megtalálják, és mindent elpusztíthassa egytől egyik. Ők akadályozták meg, hogy szerelmével együtt lehessen, ezért kiiktatja a probléma forrásait. Alig ért be az erdő sűrűjébe, hirtelen erős fájdalmat érzett a hasában. Karját a hasára tette és simogatni kezdte, hogy a pici ne most izegjen-mozogjon. Arzhel valószínűleg megérezte, hogy baj van, mert még erősebben kezdett rúgni, ami nem könnyítette meg Gaby helyzetét.

Nagy nehezen a pici lecsillapodott, mikor árnyakat vett észre a fák között. Megérkeztek hát. Már úgyis vágyott egy kis vérre. Elvégre ő vámpír, vagy mi a fene. Miért ne rendezhetne ő egy kis vérfürdőt? Az egyik fa melletti árnyra szegezte Luparáját és elsütötte a fegyvert. Ekkor kezdetét vette Gabrielle személyes bosszú hadjárata az élet különös iróniája ellen.

 Darius szemszöge

Darius még mindig nem tért magához a sokkból, amit a lány kijelentése okozott. Gabrielle el akarja hagyni. Veszélyesnek tartja. A fenébe is, hiszen teljes mértékben igaza volt. A fia nem születhet bele a háborúba. Fel kell hagynia ezzel az éjszakai portyázgatással. Hiszen Lucas is figyelmeztette, hogy a lány rá fog jönni előbb-utóbb és az állandó aggodalom és stressz nem tenne jót a jelenlegi állapotának. Utána kell mennie! Ha kell könyörögni fog neki, hogy ne hagyja el a lány, vagy bezárja a házba. Már megint elcseszte! De, most helyre fogja hozni!

Darius kiviharzott a hálószobából és egyenesen a fia szobájába ment. Először nem fogta fel, amit lát. Igazából semmit nem látott, ami arra utalt volna, hogy társa odabent tartózkodik. Rossz előérzete volt. Valami nem stimmelt. Ekkor pillantotta meg a hatalmas szekrényt, melyben fia ruhái voltak. Hála Hopenak, a picinek lesz mit hordania, ami természetesen nem lehet más csak macis. Istenem! Szegény gyereknek a végén medvefóbiája lesz a sok macitól, amit az a boltkóros lány összevásárolt neki.

A szekrényben a ruhák fel voltak túrva. Mintha valaki elvitt volna onnan valamit. Hiába próbált visszaemlékezni, bármire is, ami nem a pici ruháihoz tartozott, mindent rendben talált. Megrémült. Csak nem ment el ilyen hamar a lány. Nem, az nem lehet. Annyi idő azért biztosan nem telt el, azóta, hogy otthagyta őt. És, ha el is ment volna, Darius biztosan meghallja az ajtó csukódását.

Leviharzott a földszintre, majd ott minden egyes szobát megnézett. Semmi. Fel az emeletre, a könyvtárszobába, a vendégszobákba és Lucas irodájába is benézett, de semmi. Ez nem jó. Kibaszottul nem jó. Talán, Lucas tudja, hol van Gaby. Lehet, csak friss levegőre volt szüksége és kiment a kertbe, amit olyan nagy gonddal ápolt. Leviharzott a földszintre és szinte berobbant a kis rendelőbe, ahol barátja épp kórházi kartonokat nézett át, más betegekről. A férfi meglepetten emelte rá a tekintetét. Lehetetlen. Lucas még csak nem is sejtette, hogy Gaby elment?

- Valami gond van, barátom?

- Eltűnt! Lucas, kérlek, mond, hogy itt van valahol a birtokon!- Lucas arcára döbbenet, majd rémület ült ki. Hope apja, sosem volt szívbajos ember, ezt Darius még akkor megtapasztalta, mikor még Sky élt. Olyankor, mikor ilyen arcot vágott barátja, igazán nagy baj volt.

Végül a mora rendezte arcvonásait és végtelen higgadtságot és nyugalmat sugározva, felállt.

- Jól van, mond el mit történt! Ne gondoljunk egyből a legrosszabbra.- tette Darius vállára a kezét.

- Azt mondta, elhagy. Rájött, az éjszakai kirándulásaimra és azt mondta, félti a picit. Ő nem akar ilyen körülmények között velem lenni, ezért elhagy, ha nem hagyok neki más választást. Én azt hittem, legalább a baba születéséig itt marad, erre, most sehol sem találom. Nagyon rossz előérzetem van Lucas. Nagyon rossz!

- Jól van. Ezek szerint begőzölt rád. Mondtam, hogy mond el neki! Sosem vezet jóra, ha titkolózunk a szerelmünk előtt.- Lucas arca egy pillanatra megrándult, lehet ő sem volt teljesen őszinte Skyval azokban az időkben?

- Tudom, hogy el kellett volna neki mondanom, de féltem, hogy túlságosan felizgatja magát és…

- Jól van, rendben, nekem nem kell magyarázkodnod öreg barátom.- Lucas kisétált mellette a rendelőből, miközben valamin nagyon erősen gondolkodott. Mikor már a nappaliban voltak, megtorpant, majd szembefordult Dariussal.- A francba!- Lucas hangjától Dariuson jeges rémület futott végig. Ebben a pillanatban legszívesebben felordított volna, annyira félt, hogy Gabynak, vagy a picinek valami baja esik. Esetleg mindkettejüknek.

- Mi az? Talán, tudod, hol van?- Lucas komoran bólintott, de ez cseppet sem nyugtatta meg Dariust.

- Azt mondta, azért hagy el, mert harcolsz.- Darius zavarodottan bólintott, miközben felidézte Gaby szavait.- Nos, nagyon úgy tűnik nem lesz képes rá, ahhoz túlságosan szeret. Viszont ez bebizonyítja a legnagyobb félelmemet.

- De, hát mégis mi a fenére készül?- de Lucas nem válaszolt, kivágtatott a házból és az erdő szélénél megállt, majd a sűrű sötétségbe kémlelt. Darius egy pillanattal később ért oda. Nem értette, hogy miért kellett most ide kijönniük, hiszen Gaby most bárhol lehet, és talán…- ekkor ismerős illat csapta meg az orrát. Nem, az nem lehet, nem történhet meg.

Darius hatalmasat ordított, majd rohanni kezdett, egyenesen az illat forrásához. Rohant, ahogy csak bírt, miközben csak az járt a fejében, hogy esetleg Gabyt bántotta valamelyik szörnyeteg. Az a lány teljesen megbolondult? Hiszen ez kész öngyilkosság. Azok a mocskok pillanatok alatt végezhetnek vele. Nem, bele sem mert gondolni abba, hogy esetleg későn érkezik.

Pisztolylövést halott. Szinte eszét vesztve, még gyorsabb tempóra váltott. Nem késhet el. Még egy lövést, majd még egy.- Ó kérlek, Istennő, védd meg őt! Egyszer már elveszítettem! Még egyszer nem élném túl.- imádkozott magában, miközben egyre csak vágtatott a sűrű aljnövényzetben egyenesen szerelme illata után kajtatva. Hirtelen éles fájdalom hasított a vállába. Megsebesült. Érezte, hogy Gabyt valaki megsebezte. A vérköteléken keresztül, ami köztük oly annyira erős volt, akár mérföldekre is megérezte a lány fájdalmát. Ez apró örömmel töltötte el. Ez azt jelentette, hogy társa még él. Azonban mérhetetlen harag tombolt benne, amiért valaki bántotta őt, hiszen olyan törékeny és sebezhető volt.

Már csak pár méter volt hátra. Érezte. A lány illata már tapintható volt, és a férfi ereiben tombolt a lány vére. A dühtől elvakulva agyarai megnyúltak, látása, hallása és szaglása még jobban kiélesedett. És akkor meglátta őt. A gyönyörű fehér ruhában. Megtorpant.

Nem hitt a szemének. A lány ott állt, tőle alig pár méterre és a földön heverő tucatnyi vérszopóra meredt. Gyönyörű fehér ruhája tiszta vér volt. A férfi nagyon reménykedett benne, hogy nem a lány vérétől. Óvatosan, nehogy megijessze lassan közelített felé. Ekkor a lány megpördült és mindkét fegyvert, ami a kezében volt, egyenesen a férfinek szegezte. Szemeiben harag és halálfélelem volt. A férfi szinte rá sem ismert az általában törékeny és sebezhető lányra. Most csöppet sem tűnt annak, sőt. Halálosnak tűnt. A lány egyik keze remegett, miközben eltökélten Dariusra fogta fegyvereit. Vérzett. Pontosan ott, ahol az imént a férfi éles fájdalmat érzett. Óvatosan még egy lépést tett felé, így előlépett a fa árnyékából, ami eddig takarta. A hold fénye megvilágította hibátlan bőrét, miközben lassú léptekkel a lány felé közelített.

- Gaby, most már vége. Nincsenek többen, csak én vagyok az, Darius.- mondta halkan megnyugtató hangon Darius, mikor odaért a lányhoz.

- Én… megöltem őket.- mondta a lány megrettenve. A fegyvereket kiejtette a kezéből és zokogás tört fel belőle, miközben Darius oltalmazó karjaiba vetette magát.

- Jól van. Semmi baj, már vége van.- simogatta meg gyönyörű lány hollófekete haját, majd szorosan magához ölelte őt. Soha többé nem akarta elengedni, nem fogja engedi, hogy Gaby elhagyja, ha kell bezárja a házba, de soha többet, nem engedi, hogy a lány bárhova is egyedül menjen.