Holdfény Akadémia

 Hát, ezt is megértük. Elkészült a történet első részének lezáró fejezete. Köszönöm, mindenkinek, aki olvasta. Yokorinak és Gabynak, hogy kibírták a hisztijeimet és segítettek az írásban illetve a bétázást is magukra vállalták. Köszönöm, Candrának, hogy kommentelt. Nagyon sokat jelentett enekm és erőt adott, ahhoz, hogy ne hagyjam abba. Köszönöm nektek. Jó olvasást!

Hope.

Epilógus


Kopogtak. Rendbe szedtem magam, az árulkodó gondolataimat elhessegettem, és próbáltam a gyászoló  arcomat felvenni, majd ajtót nyitottam.

-Szia!- lépett be Logan.
- Szia!- mondtam, miközben az ágyamhoz sétáltam és lehuppantam.
- Hogy vagy?- kérdezte kedvesen.
- Megvagyok.
- Figyelj, Hope! Én annyira sajnálom. Nem így kellett volna történnie.
- Tudom Logan.- felnéztem barna szemeibe, amikben őszinte részvét csillogott.
- Elvisszük Dariust.
- Ne! Kérlek!- riadtan ugrottam fel. Nem vihetik el…


- Hope, értsd meg! Túl veszélyes lett. Azt hiszem, már nincs vissza út. Darius bármikor vérszopóvá  válhat.
- Nem, az nem lehet! Meggyógyítom. Beszélek vele. Rendbe fog jönni, csak idő kell neki.
- Nem mehetsz a közelébe! Túl veszélyes. Már nem beszámítható. Nem ismert fel engem sem. Folyton csak Gabriellet akarja, és mindenkire rátámad.

- Engem nem fog bántani. Tudom.- már indultam volna, hogy beszéljek a fejével, de Logan elkapta a karom, és magához húzott.
- Nem tehetsz semmit érte Hope. Tudod, hogy fontos vagy nekem.- meglepődve pillantottam fel.- Nem úgy! Olyan mintha a kishúgom lennél. Érted? Nem bírnám elviselni, ha bajod esne.- elmosolyodtam.
- Ne félts engem! Mutasd meg, hol van Darius és ígérem, ha beszélek vele, akkor megnyugszik.- idegesen bámulta a földet.

- Rendben, de vidd magaddal Damust. Ő talán tud rád hatni, ha elfajulnak a dolgok.- mosolyogtam, majd elindultunk megkeresni a titkom másik őrzőjét.
Miután összeszedtük, lementünk egy pinceféleségbe. Benéztem az ajtó közepén lévő  kisablakon és elborzasztott az elém táruló látvány.
Darius ruhái szétszakadtak. A pár bútor, ami a helyiségben volt, felborítva és összezúzva hevert a padlón. A férfi, mint egy szobor ült az ágyon.
- Biztos, hogy be akarsz menni?- fordult felém Logan.- Ha most mindenkit elküldesz, lehet megöl, mire ideér a segítség.
- Biztos vagyok benne. Tudom, mit csinálok. És Damus itt van, hogy segítsen, ha szorult helyzetbe kerülnék.
- Úgy látom, nem tudlak meggyőzni. Vigyázz magadra!- adott egy puszit a homlokomra, majd elment.
- Készen állsz?- kérdezte Damus. Bólintottam.

Benyitottam, de Darius meg sem mozdult. Csak egy erőteljes morgás jött felőle.
- Szia, Darius!- megmozdult. Egyenesen felém fordult. Tekintete kicsit megijesztett. Szemei olyan furcsák. Mint a vérszopóké, akik Volterrában voltak. Agyarai kilátszódtak és a tudat szikrája alig volt látható a szemeiben.

- Én vagyok az, Hope! Szeretnék neked mondani valamit, de ahhoz meg kell ígérned, hogy nem támadsz rám.- a férfi izmai megfeszültek, és rám vicsorgott. Damus egy pillanat alatt ott termett mellettem.
- Figyelj Darius! Össze kell szedned magad!- felhorkantott, és most mintha egy pillanatra a régi Dariussal beszéltem volna.

- Te ölted meg! Miattad halt meg!- alig érthetően mondta ki ezeket a szavakat, de igaza volt. Én öltem meg a párját. Itt az ideje, hogy feltámasszam.
- Darius! Most elmondok neked valamit, de meg kell ígérned, hogy abbahagyod ezt az önsanyargatást és megint a régi leszel.- nem kaptam választ.- Nem halt meg!- semmi reakció. Tanácstalanul Damusra néztem, ő azonban bíztatott, hogy folytassam.- Gabrielle él! Biztonságban van! Az apám... Az apám vigyáz rá!- megfordult. Szemeiben könnyek csillogtak. Végre megint az értelem sugárzott a tekintetéből.
- Miért kínzol Hope? Nem szenvedtem így is eleget?- dörögte az összetört férfi.
- Nem hazudok Darius! Gaby tényleg életben van. Azonban, hogy a pici megszülethessen, és téged se öljenek meg, ezt a döntést meg kellett hoznom. A ti érdeketekben tettem. Érted?- a férfi rám nézett. Odasétáltam és letöröltem a könnyeit.

- Miért segítesz nekünk Hope?
- Mert fontosak vagytok nekem. Ha már nekem nem adatott meg a boldogság, attól még neked lehet.- a férfi elmosolyodott, majd megölelt. Kicsit erősebben, mint kellett volna, ezért felszisszentem.
- Jaj, ne haragudj!- megráztam a fejem, jelezvén, jól vagyok.- Látni akarom őt!
- Még nem lehet. Én sem tudom, hol van, de biztosíthatlak, hogy már gyógyul. A sebeit begyógyítottam és a pici is elég aktív.
 - Hát, nem is tudom kitől örökölte.- mosolyogott a régi nagy maci.
- Gyere! Kiviszünk innen. – Damusra néztem. Elindult, hogy felderítse a terepet, mielőtt megszöktetjük ezt a nagy melákot.

- Oké, tiszta!- intett, miután elhagytuk a pinceszerű helyet. Az alaksorba mentünk. Damus beült az autójába. Darius kissé vonakodott beülni egy Ferrariba, de jelenleg nem volt más választása.
- Hová visztek?- érdeklődött körülbelül tíz perccel azután, hogy elindultunk.
- Nem te mondtad, hogy látni akarod Gabyt?- vigyorogtam a mellettem ülő izgatott férfira.
- Olyan sok mindent tettél  értünk Hope! Mégsem tudom, mivel meghálálni!
- Csak legyetek boldogok, rendben? Nekem már az is elég.

Még tíz perc volt mire megérkeztünk egy fákkal takart régi kúriához. Hatalmas birtok volt. Valaki épp kint sétált a kertben és virágot szedett. Mikor kiszálltunk a lány felénk nézett. Kiejtette a virágokat a kezéből. Mielőtt még szólhattam volna egy szót is, Darius már futásnak is eredt. Pár pillanat múlva már szorosan a karjaiban tartotta a zokogó lányt.

- Mondtam, hogy jó ötlet.- mosolyogtam Damusra, miközben kézen fogva sétáltunk feléjük.
- Nem tudom, hogy csinálod, Hope. Kezdesz egyre jobban hasonlítani az édesanyádra. Ő is mindig mindenkinek jót akart. Végül ez lett a veszte is. Nem hagyhatom, hogy veled is ez történjen.- Damus felé fordultam.
- Nem, fog.- súgtam oda neki, majd megcsókoltam. Viszonozta. Rövid ideig tartott, de annál kellemesebb volt. Odasétáltunk Gabyékhoz. Furcsa mód, nekem úgy tűnt, mintha már látszana egy kicsit Gaby pocakja. Persze lehet, csak nekem ennyire élénk a fantáziám.

- Köszönök mindent, Hope! Ha nem segítesz, akkor biztosan meghaltunk volna.- csak pillanatokkal később esett le a többes szám, ahogy barátnőm a hasát simogatta. Most már biztos, hogy kissé kikerekedett. Alig észrevehetően, de minden bizonnyal.
- Semmiség.- mosolyogtam, majd óvatosan megöleltem a lányt.
- Apád nagyon rendes ember. Képzeld, van orvosi diplomája! Már látszik a pici az ultrahangon.- mesélte lelkesen Gaby, miközben beléptünk a házba. Darius egy pillanatra sem engedte el a párját. Óvón leste minden mozdulatát.

- Hát eljöttetek?- hallottam meg apám hangját az egyik szobából. Mikor kilépett, mosolyogva üdvözölt minket.
- Nem lehetett visszatartani ezt a nagy medvét.- mondtam, miközben szorosan magamhoz öleltem aput.
- Azt meghiszem. Gaby is állandóan csak az ő Dariusáról érdeklődött.
- Hagyjuk magukra őket egy kicsit.- tanácsolta Damus. Egy nappalira emlékeztető szobába sétáltunk, és egy barna bőr kanapén foglaltunk helyet.

Sokáig beszélgettünk. Apa elmesélte, hogy hogyan is élte túl Janeék támadását, és hogy anyámnak megígérte, hogy egy nap visszajön, és mindent megváltoztat. Kiderült, hogy egész életemben jelen volt, csak mindig a háttérből figyelte az eseményeket. Mikor az Akadémiára kerültem, Jasperrel tartotta a kapcsolatot. Egyedül ő tudott apámról, de megesküdött, hogy nem szól róla.

Lucas épp valami orvosi kutatásról beszélt, mikor Darius berontott a szobába, karjaiban tartva a nyöszörgő Gabyt. Damus azon nyomban kiment, mert bár vegetáriánus, a nem állati vér mégis csak kívánatos egy morának. Apa átvette a lányt, és egy másik szobába vitte. Én és az aggódó Darius követtük. Egy orvosi rendelőhöz hasonlított leginkább. Tele volt modern berendezésekkel. Ultrahang, röntgen és egyéb felszerelések. Lucas letette a vizsgáló asztalra, és ekkor tűnt fel, hogy nem kicsit vérzik a súlyos fájdalmakkal küszködő lány.

- Mi történt?- súgtam oda Dariusnak, miközben az ajtóból figyeltük, amint apu Gaby körül serénykedik. Ahogy láttam, az ultrahangra akarta előkészíteni, de a vérzés sehogyan sem akart elállni.
- Nem tudom! A kertben sétáltunk, mikor egyszer csak erős fájdalmai lettek és összeesett.- magyarázta, miközben idegesen járkálni kezdett a folyosón.
- Hope! Segíts nekem, légy szíves!- hívott be apu a rendelőbe. Besiettem, nem tudtam, miért lehet rám szükség.
- El tudod állítani a vérzést? Addig nem tudom az ultrahangon megnézni, hogy a magzat jól van-e.- bólintottam. Leültem Gaby mellé az ágyra és óvatosan a hasára tettem a kezem. Koncentráltam a fájdalom enyhítésére, és a vérzés elapasztására. Éreztem, hogy valami nem stimmel a picivel, ezért igyekeztem minél hamarabb enyhíteni barátnőm fájdalmát. Pár pillanat volt csak, aztán mély megkönnyebbült sóhaj hagyta el Gaby száját.

- Jól van. Szép munka Hope! Azért maradj itt a biztonság kedvéért, hátha szükség lesz még rád.- helyeslően bólintottam, majd izgatottan az ultrahang képernyőjére meredtem, amin pár pillanat múlva meg is jelent valami kis mozgó paca.
Persze ilyen korai stádiumban még nem olyan cuki baba formájú, de azért sikerült így is felismerni az izgága kis magzatot. Apró kezecskéi és lábacskái már láthatóak voltak, és szívének szapora kis dobbanásai is.
- Darius! Gyere be, ezt látnod kell!- kiáltott mosolyogva Lucas.
- Mi az? Gond van? Tudtam, hogy veszélyes lesz. Ha valami baja esik Gabriellenek miattam, azt sosem fogom magamnak megbocsátani.- mindannyian elmosolyodtunk, majd apa a mozgó kis foltra mutatott az ultrahang képernyőjén.

- A pici és Gabrielle is jól vannak, csak kicsit mozgékony a szentem.
- Nézd!- Darius odasétált, majd tanulmányozni kezdte a képet.
- Az ott ő?- kérdezte végül.
- Igen Darius. Ez a pici kis magzat Gaby méhében a kisfiatok.- mind meglepődtünk a hír hallatán. Gaby szemeiben könnyek csillogtak.
- Fiú.- ismételte robotszerűen a férfi.

- Igen. Ahogy elnézem kb. a negyedik hónapban van a kedves kismama. Ilyenkor már meglehet állapítani a baba nemét. Ezután az időszak után már viszonylag lelassul a fejlődés, de még így is hamarabb fog a baba kifejlődni, mint egy átlagos embernél. Ha jól számolok, akkor 6 hónap múlva fog a pici megszületni.
- És egészséges? Vagyis, az imént mi történt?- úgy látom a kedves apuka, még mindig képtelen elhinni, hogy hamarosan gyermeke fog születni.
- Ez teljesen normális dolog. Kicsit aktív a magzat, ezért egy ér elpattanhatott Gaby méhében, és ez okozta a vérzést. Sajnos emberi szervezet nem igazán alkalmas vámpírbébi kihordására, ezért Gabriellnek, kétnaponta innia kell a véredből, hogy a terhesség időszaka komplikációmentes legyen. Egyébként, minden a legnagyobb rendben zajlik.

- Ne aggódj annyit, inkább örülj, hogy apuka leszel!- veregette vállon Lucas a férfit.
- Fiúnk lesz.- ajjaj. Dariuson a sokkhatás jelei mutatkoznak. Barátnőm óvatosan felállt, majd odasétált szeretett párjához, hogy segítsen neki feldolgozni ezt az örömteli hírt.
Apa intett, hogy hagyjuk őket magukra ezekben a boldog percekben. Amint kiértünk a nappaliba boldogan bújtam oda Damushoz.
- Kisfiú lesz.- mondtam lelkesen.
- Hallottam. Úgy tűnik, a mi jó öreg Dariusunknak ez nagyobb problémát okoz, mint egy sereg vérszopó.- mind nevetésben törtünk ki.

- Gonosz vagy.- böktem oldalba az én drága Damusomat.
- Ezt most miért mondod?- dörmögte, majd magához húzott és forrón megcsókolt.
- Gyere, mutatok valamit.- mondta, miközben még mindig az iménti csók varázsa alatt voltam.
Kisétáltunk az egyik hátsó  kertszerűségbe. Tele volt gyönyörű virágokkal. Nem bírtam betelni a látvánnyal, ami a szemem elé tárult. Apró fehér és sárga mezei virágok tarkították a kis kertecskét. A mezőmre emlékeztetett, csak ez sokkal szebb volt. Az egész olyan tündérszerű hatást keltett. El tudtam volna képzelni, hogy kis tündérek repkednek a virágokon, behintve azokat aranyszínű tündérporral.
- Ez gyönyörű.- más nem jutott eszembe. Mikor megfordultam, arcomat két kíváncsi szempár fürkészte. Azt hiszem, Damus valamit tervez.

- Mire készülsz?- szája gyönyörű csintalan mosolyra húzódott.
- Én? Mégis, mit feltételezel rólam?- úgy csináltam, mint aki elgondolkodik a válaszon, majd hirtelen elkomolyodtam.
- Nem félek tőled, Bármit is tervezel.- megpördültem, és futni kezdtem a gyönyörű virágok között, menekülést színlelve. Alig tettem pár métert, máris a karjaiban tartott. Örömteli kacagás hagyta el a számat.
- Azt hitted, hogy ilyen könnyen elmenekülhetsz előlem?- hangjában némi tettetett sérelmet éreztem. Felnéztem a kavargó borostyán örvénybe és megráztam a fejem.

- Sose lennék képes elmenekülni előled, én drága Damusom.- a következő pillanatban már a földön feküdtem a virágok között, Damus meg fölém tornyosult. Ahogy zihálva vette a levegőt, lehelete cirógatta az arcomat. Szívem hirtelen őrült tam-tamot kezdett ütni, és a levegő sokkal ritkább lett körülöttem.
Felnyögtem, ahogy a vágy hulláma végig söpört rajtam. Belemarkoltam szerelmem ingjébe és egészen közel húztam magamhoz.
- Biztosan ezt akarod?- kérdezte tétován, de szemeiben láttam, hogy ő is ugyanarra vágyik, amire én.
- Én téged akarlak Damus. Magamban akarlak érezni.- nyöszörögtem. Elmosolyodott, majd forrón megcsókolt. Kezeimet nyaka köré fontam és beletúrtam hollófekete hajába. Egy pillanatra sem akartam elengedni, most már csak az enyém és én is az övé vagyok. Örökre neki adtam a szívem és minden egyes porcikám.

Egyik kezével megtámaszkodott a mellettem, hogy ne nehezedjem rám az egész súlya, a másikkal pedig a pólóm alatt kezdett hideg kezével simogatni, miközben egyre feljebb haladt a testemen, mely már tűzben égett. Apró kattanás és a melltartóm kikapcsolódott. Eközben ajkaival apró csókokkal halmozott el, először az arcomon, majd az államnál, aztán egy pillanatra elidőzött a torkomnál, száját az ütőeremre nyomva.
Én ez idő alatt az ingjétől szabadítottam meg. Ahogy a gombok engedtek, izmos márvány mellkasán megcsillant a napfény. Csodálatos látvány volt. Mintha egy angyal szállt volna le. Az én angyalom.

Hirtelen morgást hallottam meg a közelből. Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket, de késő volt. A következő pillanatban Damus már egy fa törzsén landolt, mely kettétörött a behatástól. Nem láttam semmit. Gyorsan felpattantam és rendbe szedtem magam. Mire felnéztem egy tűzlabda suhant el mellettem, egyenesen az én drága Damusom felé. Egy sikoly hagyta el a torkomat.

Épp időben ugrott el, így elkerülte a végzetes csapást. Lucas jelent meg a semmiből, majd Damust a nyakánál megragadva a levegőbe emelte, miközben rávicsorgott. Ijedtemben nem gondolkodtam, ezért odarohantam.
- Apa, mit csinálsz? Engedd el!- ekkor egy kéz csapott le rám. Hirtelen forogni kezdett a világ, aztán minden visszatért. Felültem, és a számhoz kaptam a kezem, mert égető fájdalmat éreztem. Vérzett. Gyorsan letöröltem és csak ez után eszméltem fel, hogy apa ütött meg.
- Hope, kérlek, bocsáss meg! Nem akartalak megütni, nem tudtam, hogy te vagy az.- termett mellettem Lucas és arcán őszinte megbánás tükröződött.

- Nem érdekes. Túlélem.- feleltem hidegen. Nem néztem rá, csak felálltam és oda sétáltam Damushoz.
- Minden rendben?- kérdeztem aggódva. Bólintott, majd végig simított az arcomon. Felszisszentem a hideg érintéstől.- Menjünk innen.- suttogtam, majd szorosan hozzá  bújtam.
- Hope, kérlek, várj! Hisz csak most kaptalak vissza. Nem mehetsz el!
- Viszlát Lucas!- mondtam hidegen, majd Damussal visszasétáltunk a házba.

Bent elbúcsúztunk Gabyéktól, mivel Darius úgy döntött nem hagyja magára párját áldott állapotában. Megígértem, hogy hamarosan jövünk és majd Gináról is tájékoztatom. Most nem tűnt jó ötletnek az állapotáról beszélni, mert könnyen felzaklatná őt.

A visszafele út nem volt olyan rövid. Ennek örültem, hiszen volt egy kis időm átgondolni, mi vár rám az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.  Először is megoldást kell találnom erre a kényszer házasság dologra és érzem, hogy ennek köze van Lucas hirtelen visszatéréséhez és ahhoz, hogy csodával határos módon túlélte azt, amit anyám nem. Másodsorban, Ginát életben kell tartanom, amíg Gabyék nem lesznek biztonságban, vagy hivatalosan is életben. Végül pedig, meg kell védenem a körülöttem élőket azzal, hogy a Volturival leszámolok egy életre. Az, hogy Arot eltettük láb alól, nem a végleges megoldás, hiszen a másik kettő, Caius és Marcus még él, és addig nem lehet nyugtunk. Hosszú küzdelem lesz, de ha kell, az életemet is odaadom a családom és a fajtám megmentéséért. Most már ők a családom, és a boldogságom is itt ül mellettem. Ezekért foggal, körömmel harcolni fogok.

Mikor megérkeztünk az Akadémiára, Damusra néztem és szerelemmel teli arcából merítettem erőt, ahhoz, amire most készültem. A végzetem és a sorsom nem ugyanaz az út, és választásom nincs a sorsomat illetően, de én mégis a végzetemet fogom beteljesíteni, annak a férfinak az oldalán, akit a világon a legjobban szeretek.