33. KISKAPU A SZERELEMÉRT
Aro állt velem szemben. A tekintete akár egy eszelősé. A két vörös szempár úgy nézett le rám, mintha valamiféle értékes zsákmány lennék, amit feltétlenül meg kell kóstolni. A hatalmas csarnokban több másik mora is volt. Az egész Volturis bagázzsal az élen. Féltem. Nem tudtam mi vár rám, csak az járt a fejemben, hogy a barátaimnak ne essen baja. Aro közelebb lépett.
- Hope, van választásod. Csatlakozz hozzánk, és akkor a barátaidnak nem esik bántódása.- Szemeim oda-vissza cikáztak Aro és rettegő barátaim között. Nem halhatnak meg miattam. Meg kell tennem, ha másért nem, hát értük.
- Rendben.- válaszoltam, majd könnyek gyűltek a szemeimbe. Hollyék felé néztem, és láttam rajtuk a csalódottságot és a sajnálatot. Én magam is csalódott voltam, hogy nem tudtam ezt a helyzetet elkerülni, és ugyanúgy sajnáltam a barátaimat is, amiért kitettem őket ekkora veszélynek.
- Pompás! Akkor nincs más hátra, mint...- egy másik vámpír lépett elő. Először nem tűnt fel, hogy mi olyan más rajta. Aztán kiszúrtam. A szemei borostyánszínűek voltak. Vegetáriánus volt. Viszont, ahogy észrevettem, a Volturi oldalán állt.
- Aro, nem kellene még várnunk vele egy kicsit?- a férfi idegesen nézett rám.
- Lucas. Nem látom okát annak, hogy tovább halogassuk. 18 éve várok erre a pillanatra. Különben is, inkább örülhetnél, hogy ő is olyan lesz, mint te.- Lucas. Honnan ilyen ismerős ez a név? Uramisten! Hasított belém az emlékkép az apámról. Ugyanaz a férfi állt most előttem. Az nem lehet, hiszen láttam, mikor Jane megölte.
- Miért?- kérdeztem, elcsukló hangon. A saját apám árult el. A fájdalomtól és csalódottságtól felüvöltöttem…
Hirtelen kipattantak a szemeim. Felültem az ágyamon. Sikítást hallottam, majd rájöttem, hogy én vagyok az, ezért abbahagytam. Dőlt rólam a víz és sírtam. Megpróbáltam megnyugodni, és a sírást is befejeztem. Szerencsére Gabyék mélyen aludtak, úgyhogy nem keltek fel a sikításomra. Megnéztem az órámat és még csak hajnali 4-et mutatott. Akkor még van legalább 3 órám. Lezuhanyoztam, majd egy melegítőt és egy edzőcipőt kaptam magamra. Kiosontam a szobából és lementem az istállóba. Szerencsére még mielőtt elindultam volna, a konyhából elvettem egy almát Lune-nak. Odaadtam neki, mire hálásan fújtatott. Kivezettem az istállóból, majd felpattantam rá és elvágtattam vele a mezőre.
Mint oly sokszor, most is a mező közepén megálltunk, majd leszálltam róla és a fűbe feküdtem. Néztem a csillagokat és egyből a szüleim jutottak eszembe. Láttam édesanyám mosolygós arcát, amint az apró kisbabát tartja a kezében. Mellette apukámat, amint óvón figyeli szívéhez két legközelebb álló személyt.
Nem, az nem lehet! Kizárt, hogy Lucas éljen. Hiszen csak a morák élnek túl egy ilyen sérülést. Különben is. Vardímok és morák nem is keveredhettek. Sokat gondolkodtam ezeken a dolgokon. Luna elmagyarázta az egyik vámpírtöri órán, hogy csak fajon belül engedélyezett a pár választás. Ritkán engedik a Dimurok és a Vardímok közötti házasságot, de általában erre nem kerül sor, mert sok Vardímnak már gyerek korában kijelölik későbbi párját, a vérvonal erőssége érdekében. Persze mostanság ez a szokás már elavult, hiszen modern világban élünk és mindenkinek joga van ahhoz, akit szeret. Na persze… Kíváncsi vagyok, hogy vajon Hollyéknak is van-e ilyen párjuk. Gaby esetében kizártnak tartom, hiszen neki ott van Darius. Gina meg túl kicsi volt még mikor elvesztette a szüleit, ezért nem lehet kijelölt párja.
Hirtelen zajt hallottam meg az egyik fa közeléből. Felpattantam. Lune is hegyezte a fülét, de nem mutatott túlzott jelentőséget a dolognak. Ebből következtettem arra, hogy biztosan nem mora van a közelben. Pár pillanat múlva ez be is bizonyosodott. Logan lépett ki a fák rejtekéből. Egyenesen felénk tartott, ahogy észrevettem reggeli futás közben botlott belénk.
- Jó reggelt!- mondtam kedvesen.
- Szia!- köszönt ő is, de arcára zavartság ült ki.
- Valami baj van?
- Nem, csak furcsa, hogy bárkivel ilyen korán összefussak.
- Bocs, hogyha megzavartalak, csak, muszáj volt kijönnöm egy kicsit levegőzni.- zavartságból ijedtségbe váltott a tekintete.
- De ugye minden rendben?- örültem, hogy aggódik értem, de nem akartam, hogy teljesen bolondnak tartson, mert ilyen buta dolgokat álmodok.
- Semmi, csak rosszul alszom mostanság. Túl sok dolog történt velem. Nehezen viselem az éjszakákat.
- Hála istennek! Azt hittem már valami komolyabb dolog történt!
- Nyugi, korán reggel még nem terveztem bajba keveredni.- böktem oldalba, mire úgy csinált mintha fájdalmat okoztam volna neki.
- Amúgy, hogy vagy? Sikerült beszélgetned Hollyval?- reménykedtem, hogy nem olyasmit kérdezek, amiről nem szívesen beszél.
- Igen. Először furcsa volt, de aztán olyan érzésem volt, mintha régóta ismerném, és ő is erről a furcsa érzésről számolt be. Folyton olyan érzésem van, hogy mellette kell lennem, és rettegek attól, hogy valami baja esik. Ő olyan törékeny.- jó érzés volt látni, hogy ez a nagydarab fickó mennyire odavan Hollyért, és milyen gyengéden beszél róla.
- Ennek örülök. Azt hiszem, úgy lenne fair, ha én is elmondanám ki az én párom, vagy minek is mondják a mi esetünkben.- érdeklődve várta, mit fogok mondani.
- Nem tudom, hogy mit fogsz hozzá szólni, de nem a mi fajtánkból való.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy Hanio az?
- Dehogy is! Hanio olyan, mintha a testvérem lenne. Az illető nem vérfarkas. Mora.
- Mora.- ismételte gépiesen.
- Damus Cullen.- mondtam ki alig hallhatóan. Nem mertem ránézni, mert féltem, hogy olyat látok a szemében, ami fájna.
- Damus.- ismételte megint csak gépiesen, majd rövid csend következett.
- Szereted őt, igaz?- mondta ki végül a kérdést. Nem ezt a reakciót vártam, de jobb, mint amire számítottam. Felnéztem és bólintottam. Legnagyobb meglepetésemre, semmi rosszat nem láttam a szemeiben. Inkább afféle nyugalom szállta meg.
- Téged nem is zavar, hogy olyasvalaki lett a párom, akivel nem is lehetnék együtt a törvények szerint?
- A szerelemnek nem lehet szabályokat felállítani. Ha ő az, aki a te „párod” az ellen nem lehet mit tenni. Normális esetben. Viszont, mint tudjuk, a mi esetünk egyedi. Bármennyire is szeretem Hollyt, nekem kötelességeim vannak. Ahogy neked is.
- Tudom. Ez bosszant a legjobban. Az senkit nem érdekel, hogy mi boldogtalanok leszünk? Mármint ne értsd félre, tényleg nagyon aranyos vagy és pasinak sem utolsó, de csak barátként tudok rád tekinteni, és van egy olyan érzésem, valahogy te is így vagy velem.- bólintott.
- Kérlek, ne mond el senkinek, hogy Damus a párom. Nem tudnám elviselni, hogy elszakítsák tőlem. Abba belehalnék.
- Rendben. Elvégre te is megtetted nekem. Ne aggódj, majd kitalálunk valamit. Még van egy kis időnk, addig meg majd megoldjuk.
- Mármint, hogy érted, hogy egy kis időnk? Pontosan mennyi is?- kicsit megrémültem. Azt hittem, hogy ez a házasság dolog még odébb van.
- A következő szülinapodig. Eredetileg 18 éves korodban lett volna, az átváltozásod napján, de a Volturi veszélye miatt előre akarják hozni.- döbbenten fogtam fel, amit Logan az imént mondott. Alig van három hónapunk keresni valami megoldást erre az óriási problémára.
- Ne aggódj! Valamit csak kitalálunk.- ekkor eszembe jutott valami. Az álmom.
- Tegyük fel, hogy egy Vardím és egy mora kapcsolatából születik egy kisbaba. Az elég lenne ahhoz, hogy az egész faj felerősödjön?- kérdeztem úgy, mintha ez csak egy feltevés lenne.
- Persze, hogy megerősödne. Annak az utódnak olyan erős képességei lennének, mint a három fajnak összesen. Persze ez a törvények miatt nem lehetséges. Mivel az anyának a legősibb klán leszármazottjának kellett volna lennie, vagyis az anyádnak. És mivel tudjuk, hogy Lucas nem volt mora, ezért sajnos ez nem lehetséges. Pedig most mennyivel kevesebb problémánk lenne.- Logan tekintete a távolba meredt egy pillanatra, majd ismét rám nézett.
- Nos, azt hiszem ideje visszamennünk. Hamarosan ébredezik mindenki, és nem hiszem, hogy az őreid örülnének, ha egyedül látnának idekint.
- Nem is vagyok egyedül! Itt vagy te is. Különben is meg tudom védeni magam, ezt kikérem magamnak.- válaszoltam, mire mindketten nevetésben törtünk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése