40. VÁRATLAN VENDÉG
4 héttel később
Furcsa érzéssel a gyomromban keltem fel.
Mintha egy hullámvasútról szálltam volna le, úgy kavargott a gyomrom. Gyorsan
lehámoztam magamról Logan erősen óvó karjait és öles léptekkel a fürdőszobába siettem.
Épp időben értem oda, mert mindent, ami a gyomromban volt, rövid időn belül
kiadtam magamból. Kissé mérgelődve lehúztam a wc-t, és kiöblítettem a számat.
- Ez a reggel is jól kezdődik.- zsörtölődtem
magamban, miközben a köntösömet fölvéve a hátsó kertbe vezetett az utam.
Szükségem volt egy kis friss levegőre. Bár a hányinger elmúlt, helyét erős
szédülés vette át. A falnak támaszkodva tettem meg azt a pár perces utat, és
szinte lihegve tártam szélesre a kétszárnyú üvegajtót. Meglepődve tapasztaltam,
hogy éppen elcsíptem a napfelkeltét, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy
már jócskán felkelt a nap. Kissé hűvös volt, a növényeken fehérlett a dér, fák
már csupaszon és komoran magaslottak a kertben. Leültem az egyik hintaszékbe,
szorosan összefontam a karjaimat és vártam, hogy a testem regenerálódjon.
Teltek-múltak a percek, de a kellemetlen érzés mégsem csillapodott. Gyorsan
végig pörgettem a fejemben a tünetek esetleges okait, de valahogy nem illet
egyik problémához sem a reggeli hányás és szédülés.
Felpattantam, és sietős léptekkel a
könyvtárszobába indultam. Egy apró gondolat kezdte a fejembe befészkelni magát.
Már hetek teltek el az esküvő és az azt követő éjszaka óta. Az első tüneteknek
napokkal később jelentkeznie kellett volna, de nem történt semmi. Logan azt
mondta, gyakori az ilyesmi az első termékenységi időszak után, kicsit talán meg
is könnyebbült attól, hogy nem estem teherbe. Lehet, hogy mégis? Beléptem a
hatalmas csarnokszerű helységbe, ahol a plafonig érő könyves polcok egymás
mögött sorakoztak, kategorikusan sorba rendezve. Középen kényelmes bőr fotelek
biztosították a zavartalan olvasgatást, a terem egyik sarkában, pedig
íróasztalok voltak egymás mellé tolva, rajta olvasó lámpával és laptopokkal.
Biológia, erre volt nekem szükségem.
Gyorsan megtaláltam, amit kerestem. Felhagytam a keresgéléssel és egyből a
vámpírnők terhességéhez lapoztam. Gyorsan végig futottam azt a pár fejezetet,
ami részletesen leírta, hogyan és milyen formában vehetők észre az első jelek,
átlagosan hány nap telik el az aktus és a terhesség észre vehető jelei között.
Elkeseredettségemre, bár a tünetek a gyanúmat igazolták, de akárhány könyvet
néztem meg, mind azt írta, legkésőbb 4-5 nap múlva már elkezdődnek a rosszul
létek. Leültem az egyik fotelba, lábaimat felhúztam és szorosan átkaroltam.
Éreztem, szinte biztos voltam benne, hogy valami fejlődik bennem, és bár kicsit
megkésve, de a testem ezt próbálja a tudtomra adni. Eljátszadoztam a
gondolattal, hogy egy kis élet fejlődik bennem, és anya leszek. Ugyanakkor
aggódtam, hogy esetlen Logan nem fog örülni a hírnek, hiszen annyira
megkönnyebbült, mikor azt hittük nem sikerült. Végül úgy döntöttem várok még
egy kicsit, hogy biztos legyek a dolgomban. Visszasétáltam a lakosztályunkba,
és mielőtt visszabújtam volna szerelmem mellé az ágyba, még bementem a
fürdőszobába és megálltam az egész alakos tükör előtt. A vékony trikót
felhúztam, majd oldalra fordultam. Valami eszement gondolattól fogva azt
gondoltam, hogy esetleg már kövérebben látszom, de épphogy csak egy-két centit
nőtt a hasam, mintha fel lennék puffanva. Ha az ember nem volt résen, fel sem
tűnt neki. Végig simítottam a hasamon, és akkor hirtelen egy erős szúró fájdalomhasított
belém. Összegörnyedtem és a padlóra zuhantam. Kezemet a hasam köré fontam, és
imádkoztam az istennőhöz, hogy elmúljon a fájdalom. A fogaimat összeszorítottam,
nehogy felébresszem Logant.
Amint enyhült a fájdalom, ülő helyzetbe
tornáztam magam, hátamat a hideg csempének támasztottam. Valami nincs rendben,
éreztem. Kezem még mindig a hasamon pihent, és akkor meghallottam valamit. Alig
érzékelhető, szabálytalan, de ütemes kis dobogás. Elmosolyodtam. Most már
biztos voltam benne, hogy a pocaklakó megérkezett. Örömöm nem tartott sokáig,
ismét egy fájdalom hullám söpört végig rajtam, de sokkal erősebb. Nem tudtam
visszafogni magam, felkiáltottam a fájdalomtól.
Egyik kezemmel a földre támaszkodtam,
másik kezemmel még mindig a hasamat markolásztam. Tudtam, valami nem jó,
szükségem lesz apám orvosi helytállására.
- Hope, mi történt?- Logan zavart, és
aggódó tekintete még inkább megrémisztett. Ha ő is így nézett rám, akkor nagy
lehetett a baj.
- Hívd Lucast, azt hiszem, szükségem
lesz rá, és Gabriellenek is ide kell jönnie.- Nem értette. – Most!!- kiáltottam
rá, hogy kizökkentsem lefagyott állapotból. Pislogott párat, majd felkapott
magára egy pólót meg egy nadrágot, és elillant apám házába. Az a pár perc, amit
várnom kellett, hosszú óráknak tűnt, miközben a fájdalom hullámok egyre erősödtek.
- Hol van a lányom?- hallottam a kérdést
a hálószobából. Nem kellett válaszolnom, mert addigra odaértek. Gabyra néztem
először, ő megértette, mi történik, és átvette az irányítást.
- Logan, ki kell menned!- parancsolt rá
a felemre.
- Hogyan? Dehogy megyek, amíg nem lesz
jobban.- dörrent rá Gabyra.
- Jól lesz, de most nem kell, hogy még
te is itt lábatlankodj. Menj és szívj egy kis friss levegőt, mert az
elkövetkező órákban, szükséged lesz a józan eszedre.
- De nem hagyhatom itt.- váltott inkább
kétségbeesett hangnemre a férfi, aki nem ismert határokat, ha párjáról volt
szó.
- Menj, kérlek.- nyöszörögtem. Mély
levegőt vett, majd egy káromkodás közepette kisuhant és becsapta maga után az
ajtót.
- Nem festesz valami jól.- guggolt le
mellém Gaby, miután Logan hallótávolságon kívül került.
- Te már csak tudod.- böktem oda neki,
emlékeztetve, hogyan találtam rá, még mikor ő járt ugyanebben a cipőben.
- Jól van, lányok, elég a ködösítésből.
Hope mivel nem enyhül a fájdalom, addig egy kis fájdalom csillapítót, aztán
megultrahangozzuk a méhed.- bólintottam.
Apám felnyalábolt a földről és a hálószobából
nyíló korábban berendezett vizsgálóba vitt. Bekötött egy infúziót, majd beadta
a gyógyszert. Pár perc múlva már sokkal jobban éreztem magam. Hideg folyadékon
kent a hasamra, majd bekapcsolta az ultrahang monitorját, ahol a sok kis hangya
egyből rohangálni kezdett. Gaby osztozva aggodalmamon, szorosan fogta kezem. A
képernyőn nem tudtam kivenni semmit. Apám folyton váltogatta a képet, miközben
folyamatosan mozgatta a hasamon azt a kis bigyót. Arca rezzenéstelen volt, nem
tudtam, hogy mi lesz. Aztán kikapcsolta gépet és letörölte az átlátszó
folyadékot a hasamról.
- Kész vagyunk.- jelentette ki. Majd
felállt és idegesen járkálni kezdett fel-alá a szobában.
- Valami nincs rendben igaz?- szegeztem
neki a kérdést. Megállt és rám nézett, tekintetében végtelen bánat elegye
tükröződött.
- Erősnek kell lenned, különben nem
fogod tudni végig csinálni.- még mindig nem értettem. Tekintete kezdett
eltorzulni, a szomorúság helyét a harag vette át.- Az a nő bármire képes, hogy
elvegye a szeretteidet, és ez alól a gyermeked sem lesz kivétel. Meg kell őt
óvnotok, bármi áron.- és akkor megértettem. Félt. Rettegett attól, hogy a
történelem megismétli önmagát és én is anyám sorsára jutok.
- Tehát igaz? Várandós vagyok?-
kérdeztem könnybe lábadt szemekkel.
- Igen. A magzat kb. 4 hetes, de kicsit
gyorsan fejlődik. A fájdalmat a tested átalakulása okozta. Próbál alkalmazkodni
az új helyzethez.- értetlenül néztem rá.- A gyermeked egy afféle hybrid, a
legerősebb vámpír lesz a Földön. Benne egyesül majd mindhárom faj. Másképp
fejlődik, mint egy átlagos vámpír magzat, éppen ezért a szervezetednek hozzá
kell szoknia ehhez, ettől jelentkeztek az erős alhasi fájdalmak. Azt javaslom
az első időkben pihenj minél többet, ne erőltesd meg magad. Ilyenkor könnyen
sebezhetőek vagytok. És ami a legfontosabb, mindennap táplálkoznod kell.
Bólintottam.
- Rendben. De arra kérlek benneteket,
hogy senkinek se szóljatok még. Még Logannek sem, nem szeretném ezzel terhelni
most. Még ki kell találnom, hogyan tálaljam neki a dolgot.
- Attól félsz, hogy nem fog örülni a
hírnek?- szegezte nekem felháborodottan a kérdést.
- Nem tudom. Eléggé megkönnyebbült,
amikor azt hittük, nem sikerült.- magyaráztam aggodalmam okát.
- De el kell mondanod neki, a végsőkig
nem halogathatod. Heteken belül észrevehető jelei lesznek a kis jövevénynek.-
magyarázta szemrehányóan Gaby.
- Azt hiszem, megyek és beszélek Logannel.
Szerintem már halálra izgulja magát, vágta ki magát Lucas. Figyelmeztető
tekintetemre válaszolva, csak bólintott. Ebből tudtam, hogy a titkom
biztonságban van.
- Nézd Gaby, ez most egy bonyolult
helyzet. Luna biztos tervez valamit, amiért elszöktünk az Akadémiáról. Ami azt
illeti Logan biztos benne, hogy sereget toboroz, hogy megtámadjon minket. Ha
most elmondanám neki, hogy apa lesz, nem tudná józanésszel irányítani a katonákat
és az végzetes lehet mindannyiunk számára.
- Jól van, de döntesz, de ne halogasd
túl sokáig, különben még azt fogja hinni, hogy nem bízol benne.- elmosolyodtam.
- Alig várod már, hogy világgá
kürtölhesd, kereszt mami leszel, igaz?- Gaby szája hatalmas vigyorra húzódott,
és aprót bólintott. Az órájára pillantott.
- Ideje indulnom, Arzhel már biztosan
hiányol, ha jól sejtem az apját megint bepalizta, és nem az igazak álmát
alussza.- sóhajtott fel fogadott nővérem.
- Jól van, menj csak, nehogy kikapj,
miattam. - Megölelt, majd kiment a lakosztályból.
Egyedül maradtam a gondolataimmal.
Terhes vagyok. Kezem még mindig a hasamon nyugtattam, és boldogan hallgattam a
kis élősködöm ütemes szívverését. Magam előtt elképzeltem, hogy a kis harcost
hogyan tanítja az apja a kardforgatásra, vagy épp miként teríti le az első
vérszopóját. Aztán felrémlett a kép, ahogy Luna végez vele. Megráztam a fejem,
ilyesmire még csak gondolni sem akartam.
- Jobban vagy.- nem is vettem észre,
hogy Logan bejött a szobába. Zavartan lesütöttem a szemem. Nehezebb lesz
eltitkolni előle, mint gondoltam.
- Igen, csak egy kis rosszullét volt.-
gyanakvó tekintetére halvány mosollyal legyintettem, miközben kiszedtem az
infúziót a karomból és lemásztam a vizsgáló asztalról.
- Ugyan, semmi bajom, csak kicsit
elfáradtam.- Indultam át a hálószobába, hogy felöltözzem.
- Ez nem magyarázat Hope. Úgy tűnt itt
valami komolyabbról van szó, különben nem hívattad volna a dokit. És Gaby mit
keresett itt?- matatni kezdtem a szekrényemben. Mégis mit mondhatnék, hazudni
úgysem tudok neki.
- Csak kérdeznem kellett tőle valamit.
Tudod, amolyan női dolgok. Dacosan állt velem szemben, karjait összefonta a
mellkasa előtt.
- Valamit nem mondasz el nekem. Tudni
akarom.
- Nem akarod.- sóhajtottam fel.- Még
nem.
- Mit titkolsz előlem? Damus mászott
bele a fejedbe megint? Esküszöm, megölöm azt a pszichopata őrültet.- hangja
egyre ingerültebb lett, halántékán kezdett az ér feldagadni.
- Semmi köze Damushoz, és kérlek, ne
nevezd így.- egy pillanat alatt előttem termett és vicsorogva falhoz szegezett.
Ösztönösen a hasamhoz kaptam. Mintha egy hang azt súgta volna, védjem meg a
magzatot, bármi áron.
- Eressz el, erre semmi szükség.-
kérleltem.
- Azt hitted, nem jövök rá? Még mindig
kavarsz vele, igaz? Mást átverhetsz, de engem nem. Emlékszel, össze vagyunk
kötve.- hörögte, önkívületi állapotban. Szorítása egyre erősödött, ez már
kifejezetten fájt.
- Logan, kérlek. Damus már a múlté,
egyszerűen csak arra kértelek, ne mocskold be az emlékeket, amiket róla őrzök.-
Öklét a falba csapta.
- A fenébe is.- elrántott a faltól, és
az ágyra lökött. A szobát betöltötte birtoklási vágyának erős, és jellegzetes,
csak rá jellemző, fűszeres illata. Máskor talán megőrültem volna, ettől az
illattól, most inkább kényelmetlenül éreztem magam. Lekapta pólóját. Mellkasa
ütemesen emelkedett fel és le, ahogy a dühe kezdett eluralkodni rajta. Le
kellett csillapítanom. Ha észérvekkel nem ment, hát más módot kellet
választanom.
- Én most kimegyek azon az ajtón.-
álltam fel.
- Nem mész te sehová.- magasodott fölém,
majd keményen megcsókolt. Egy pillanatra megremegtek a lábaim, mint mindig,
mikor ajkaink összeértek, de tudtam ebből a szituációból, most csak akkor
kerülhetek ki győztesen, ha nem adom át magam a vágynak.
- Elég.- toltam el magamtól. Rám mordult
és ismét lecsapott rám, most még erőteljesebben.- Azt mondtam elég.- kiáltottam
rá, miközben kezem éppen annyira forrósodott fel, hogy hátra tántorodjon.
- Azt mondtam elmegyek.- álltam fel
ismét szikla szilárdan. Nem néztem rá, nem kellet, hiszen a kötelékünkön
keresztül éreztem a csalódottságát és a fájdalmát. Épphogy elértem az ajtóig,
mikor egy legrosszabbkor jövő szédülés ismét rám tört. Egy pillanatra meg
kellett támaszkodnom. Vettem egy mély levegőt, de nem segített. A lábaim
felmondták a szolgálatot, és ha Logan nem terem ott, a padlóra zuhanok, akár
egy rongybaba. Látásom elhomályosult, és pillanatok múlva már az édes semmiben
lebegtem.
Sziaaa!!
VálaszTörlésBaromi jóó!! *-* *-* gyorsan hozd a kövit!! :))