A Sorsod nem a Végzeted - 28. fejezet-részlet

Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt van egy kis ízelítő a kövi fejiből. Remélem tecceni fog, és kellőképpen felcsigázlak vele titeket, amíg megkapott az egész fejit lebétázva. 

28. Bízni vagy nem bízni

Becsuktam az antik szekrény ajtaját, majd leültem. Apró könnycseppek kezdtek el potyogni a szememből, akár a gyémánt darabkák.

Hirtelen hányingerem lett és úgy éreztem, pillanatokon belül visszaköszön a reggelim. Elindultam a fürdőm felé, de félúton elvesztettem az irányítást és minden forogni kezdett. Kicsúszott a lábam alól a talaj, és tudtam, hogy pillanatokon belül a padlóra zuhanok. Azonban a becsapódást elmaradt. Amikor kinyitottam a szemem, Logan aggódó tekintetével találtam szembe magam.

- Tökéletes időzítés!- próbáltam elviccelni, az iménti majdnem balesetben végződő rosszul létemet.  Ő azonban nem vette a viccemet és felkapott, majd visszavitt az ágyamba. Csak most tűnt fel, hogy amilyen erőtelesen jött a hányinger, olyan gyorsan el is múlt.

- Nem lesz ez így jó Hope. Többet kellene pihenned.- dorgált le, mire durcásan fújtatni kezdtem. Na, most ki viselkedett óvodásan? De, akkor is. Állandóan csak arról papol nekem, hogy pihennem kell és vigyáznom magamra. Pedig nem vagyok én halálos beteg, ez csak egy időszak, aminek heteken belül vége van, nem kellene ennek ekkora feneket keríteni.

- Logan, nagyon jól esik, hogy ennyire aggódsz értem, de jól vagyok. Tényleg.- mondtam a lehető legmeggyőzőbb hangon, amennyire csak tudtam, de még ezzel sem sikerült meghatnom. Így nem volt más választásom. Be kellett vetnem a titkos fegyverem. Olyan hatalmas kölyökkutya szemekkel néztem rá, hogy ennek már ő sem tudott ellenállni. Megadóan a magasba emelte kezeit.

- Jól van. Ha már minden áron az őrületbe akarsz kergetni, akkor tessék. Igyál.- nem éppen erre a reakcióra számítottam, de mielőtt bármit is szólhattam volna, éles metszőfogával apró vágást ejtett a jobb csuklóján, és felém nyújtotta.

Egy pillanatig tétováztam. Ennyi idő alatt jutott el a vér csábító illata az orromig. Innentől kezdve nem volt megállás. Égő, és kaparó érzés futott végig a torkomon. Több sem kellett. Rávetettem magam az éltető nedűre és szívtam és szívtam az édes nektárt.

Hirtelen szakított el a szomjamat oltó folyadéktól. Ösztönösen morogni kezdtem és utána kaptam.

- Elég lesz Hope!- erre, már magamhoz tértem, és kissé megszégyenülten sütöttem le a szemeimet. Nem szabad hagynom, hogy a vérszomj ennyire eluralkodjon rajtam. Ha már most ennyire nem bírok neki ellenállni, mi lesz az átváltozásom után? Vigyáznom kellett, a mora énem erősebb lesz, ha nem fékezem meg magam. Az pedig, ki tudja, miféle következményekkel járna.

- Jól vagy?- kérdeztem aggódva, de ő csak elmosolyodott.

- Soha jobban. – húzta ki magát. De ismertem már annyira, hogy lássam rajta, cseppet sincs jól. Arca beesett volt, bőre sápadt. Szeme alatt sötét árnyak futottak, ami egyet jelentett azzal, hogy hetek óta nem ivott. Ez akár végzetes is lehet számára, hiszen neki az életben maradáshoz nélkülözhetetlen a vér fogyasztása.

Talán, ha én is felajánlanám a véremet? Én már jól vagyok, és ha csak egy kicsit is, de Logan megerősödne tőle. Tudtam, hogy az önuralma van olyan erős, hogy nem vinné túlzásba az ivást, és veszélyeztetné az életemet. És különben is, máskor is volt már rá példa, hogy ivott belőlem.

- Tessék. Látom, hogy szenvedsz.- vele ellentétben, én neki hátat fordítva, az ölébe fészkeltem magam, és hajamat félre söpörve a nyakamról, felkínáltam neki a nyaki artériámat...